Stratégiai megállapodást kötött kedden Csungkingban Magyarország a Bohong-csoporttal, amely a világ legnagyobb kipufogógyártója – mondta el Szijjártó Péter (képünkön) külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető ismertette, hogy a Bohong a hatodik kínai vállalat, mellyel a kormány stratégiai megállapodást kötött. A kínai nagyvállalat a kanadai Wescast felvásárlása révén 1200 embert foglalkoztat magyarországi üzemében, Oroszlányon. A miniszter tudatta: a Bohong-csoport kilenc milliárd forintos új beruházást hajt végre Magyarországon, amellyel a világ legmodernebb kipufogógyártó technológiáját telepítik Oroszlányba, és ez eddig a legnagyobb kínai autóipari beruházás Magyarországon. A miniszter kiemelte, hogy 69 magyar vállalat 118…
Részletek>Címke: Kína
Megérkezett az első közvetlen teherszállító vonat Kínából
Megérkezett az első közvetlen teherszállító vasúti járat Kínából a Budapesti Szabadkikötőbe, az Ekol Logistics Kft. szervezésében. A 650 méter hosszú tehervonat 41 konténert szállított több mint 1 millió dollár értékű – főként ruházatból, acélból, elektronikából és játékokból álló – rakománnyal, a menetidő 17 nap volt, a legtávolabbról, a Jivu nevű településről érkező áru több mint tízezer kilométert tett meg Kazahsztánon, Oroszországon, Belorusszián, Lengyelországon és Szlovákián át a budapesti végállomásig. A szerelvényt ünnepélyes keretek között fogadta a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete, Tuan Csie-lung, Molnár Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vámszakmai és…
Részletek>Ingatlan: csúcsok dőlhetnek meg idén
Idén a kelet-közép-európai ingatlanpiacokra irányuló befektetések mértéke a 2016-ban mért rekord szintű, 12,2 milliárd eurót is megdöntheti – derül ki a Colliers International és a CMS közös régiós tanulmányából. Az elmúlt öt év ingatlanpiaci trendjeit elemző CEE Real Estate Investment Compass adatai szerint a 2017 első negyedében mért ingatlanbefektetések értéke a vizsgált országokban, azaz Bulgáriában, Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában és Romániában elérte a 2,3 milliárd eurót, amely több mint negyven százalékos növekedést jelent mind 2016-hoz, mind pedig 2015-höz képest. „2016 rendkívül mozgalmas év volt az ingatlancsoportunk számára, számos nagy volumenű tranzakcióban vettünk…
Részletek>A BYD megkezdte az elektromosbusz-gyártást Komáromban
A kínai BYD a komáromi ipari parkban kedden megnyitotta első európai termelő üzemét. Az elektromos buszokat készítő üzemben évente négyszáz jármű előállítását tervezik. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter köszöntőjében kiemelte, a BYD a világ legjelentősebb elektromos buszokat gyártó vállalata, Komáromban háromszáz embernek adnak majd munkát. A 6,2 milliárd forint értékű beruházáshoz a kormány 925 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott. Csielung Tuan, a Kínai Népköztársaság nagykövete elmondta, a kínai-magyar gazdasági kapcsolatok színvonalát jelzi, hogy a térségben Magyarországon a legjelentősebb a kínai beruházások súlya. Kínai vállalatok 4,1 milliárd amerikai dollár értékben…
Részletek>Ötéves csúcsra gyorsult a kínai feldolgozóipar növekedése márciusban
Csaknem ötéves csúcsra gyorsult a kínai feldolgozóipar növekedése márciusban, és tovább emelkedett a feldolgozóiparon kívüli szektor teljesítménye is, ami újabb bizonyíték arra, hogy a világ második legnagyobb gazdasága lendületbe jött az év elején. A kínai logisztikai és beszerzési szövetség (CFLP) által kiszámolt feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 2012 áprilisa óta a legmagasabb szintre, 51,8 pontra emelkedett márciusban az előző havi 51,6 pontról – közölte a kínai statisztikai hivatal. Elemzők stagnálásra, 51,6 pontra számítottak. Az ipari termelés növekedését tükröző alindex 54,2 pontra nőtt a februári 53,7 pontról. Az új megrendelések állománya is gyarapodott,…
Részletek>Növekedett a kínai feldolgozóipar termelése novemberben
A vártnál jobban növekedett a kínai feldolgozóipar teljesítménye novemberben, ami azt jelzi, hogy a világ második legnagyobb gazdasága lendületbe jön az év utolsó negyedében. Erre lehet következtetni az ágazat teljesítményét tükröző beszerzésimenedzser-indexekből, amelyeket a napokban hoztak nyilvánosságra. A Caixin Insight Group és a Markit kínai, illetve londoni piackutató intézet együttműködésével készített kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index novemberi végleges értéke 50,9 pont lett, csökkent a 27 havi csúcsot jelentő októberi 51,2 pontról, de jobb a szeptemberi 50,1 pontnál, illetve az 50,8 pontos elemzői várakozásoknál. Ráadásul az 50,9 pont az utóbbi két évet tekintve a második…
Részletek>Rail Cargo Terminal-BILK: ahol megtalálják az elveszett időt
Utcahosszon állnak a színes konténerek. Ezernyi óriási vasdoboz szép sorba rendezve, több emeletnyi magasságban, ameddig a szem ellát. Mintha egy akciófilm díszletei között, vagy egy gigantikus LEGO-városban sétálnánk. Soroksár határában vagyunk, a Budapesti Intermodális Logisztikai Központ konténer terminálján, ami az európai kombinált szállítási szakmában Rail Cargo Terminal-BILK néven ismert. – Ez egy 23 hektáros terület – mutat körbe Ágh Miklós, az RCT-BILK executive igazgatósági tagja. 23000 négyzetméter, ami nagyjából 33 focipályának felel meg. Van hét iparvágányunk, mindegyik 750 méter hosszú, ami azért fontos, mert alkalmasak az úgynevezett irányvonatok fogadására és…
Részletek>Újabb keleti nyitást sürget az MLSZKSZ
A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint nem érte el célját az orosz embargó, nem sikerült Oroszországot a Krím-félszigeten gazdasági kényszer alkalmazásával meghátrálásra kényszeríteni. Sőt! Az MLSZKSZ a szankcióháború által elindított gazdasági folyamatok elsősorban az uniós tagállamok Oroszországgal gazdasági kapcsolatban álló cégeit érintik súlyosan negatívan, miközben Oroszország nemcsak az önellátásra rendezkedett be, de több mezőgazdasági termék – gabona, cukor – tekintetében importőrből exportőrré vált. A piacok átrendeződtek, új ellátási láncok jöttek létre és nagymértékben felerősödött néhány embargós termék csempészése az Oroszországgal szomszédos országokon keresztül. A MLSZKSZ szerint Magyarország az…
Részletek>Húsz év alatt hétmilliárd fölé nőhet az éves légi utasforgalom
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzése szerint a következő húsz évben 7,2 milliárdan repülhetnek majd egy éven belül a világon, ez közel duplája a 2015-ös 3,8 milliárdnak. A montreali székhelyű, közel 260 légitársaságot tömörítő szervezet keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az IATA éves 3,7 százalékos bővülési rátával számol, a legnagyobb igény Ázsia-Óceániából érkezhet. Ez a régió adja ma a világ légi utasforgalmának legnagyobb részét, negyven százalékát. Az előrejelzés szerint 2029-re Kína lehet a legnagyobb piac, az Egyesült Államok lecsúszik a második helyre, a harmadik pedig 2026-tól India lehet. A dél-ázsiai…
Részletek>Robotika: Európa egyelőre élen jár, de Kína előzni fog
Élen jár az ipari robotok alkalmazásában az Európai Unió, de a legnagyobb növekedés az elkövetkező években Kínában várható — állapítja meg az International Federation of Robotics (IFR) csütörtökön közzétett jelentése. A 2016 World Robotics Report robotikai tanulmányának kimutatása szerint az ipari robotok alkalmazásában a világátlag felett álló országok 65 százaléka az Európai Unió tagja. A Top-10-es listát öt európai ország mellett az Egyesült Államok és négy ázsiai ország alkotja. Világszerte átlagosan 69 ipari robot jutott 2015-ben minden tízezer foglalkoztatottra. A legmagasabb robotsűrűséggel, minden tízezer alkalmazottra 531 robottal Dél-Korea büszkélkedhet. A…
Részletek>