Amerika és Európa is csak veszíthet, ha kereskedelmi háborút folytat egymással – hangsúlyozta a német autóipari szövetség (VDA) elnöke hétfőn a tervezett amerikai védővámokkal kapcsolatban. A szövetségi kormány is ismét bírálta Washington tervezett lépéseit, Steffen Seibert kormányszóvivő berlini tájékoztatóján kijelentette, hogy tévúton jár, aki tovább emeli a vámokat. Bernhard Mattes, a VDA elnöke kiemelte, hogy mindent meg kell tenni a kereskedelmi háború veszélyének elhárításáért, mert a „büntetővámok” nem oldanak meg semmit. Rámutatott, hogy a német gyártók tavaly 494 ezer autót exportáltak az Egyesült Államokba, ami 25 százalékos csökkenés 2013-hoz képest.…
Részletek>Címke: Kormány
10,6 milliárd forint támogatás a Continentalnak
A Continental, a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója zöldmezős beruházással hétezer négyzetméteres járműelektronikai alkatrészeket gyártó üzemet hoz létre a hajdú-bihari megyeszékhelyen, Debrecenben. A százmillió euró értékű és 450 új munkahelyet teremtő beruházást – magas hozzáadott értékére tekintettel – a kormány 10,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segíti. José Avila, a Continental igazgatótanácsi tagja közölte, hogy a beruházáshoz a kiváló infrastruktúra és a jól képzett munkaerő miatt választották Debrecent. Az építkezés az év második felében kezdődik, az új üzemben mechatronikai termékek, szenzorok, váltóművezérlő egységek készülnek majd – tette hozzá. Avila…
Részletek>Új autóipari gyárat nyitott a thyssenkrupp Jászfényszarun
Új gyárat nyitott az autóipari alkatrész és alapanyag beszállító thyssenkrupp Component Technology pénteken Jászfényszarun. Karsten Kroos, a thyssenkrupp Component Technology üzletágának vezérigazgatója a gyár avatásán hangsúlyozta, hogy Magyarország az európai autóipar egyik fontos szereplőjévé vált az elmúlt években, tavaly mintegy 480 ezer autó készült itt. A mintegy 33,5 milliárd forintból, a magyar kormány több mint 10,5 milliárd forintos támogatásával, zöldmezős beruházással megépült gyárkomplexum mintegy ötszáz új munkahelyet teremt a telephelyen 2019-ig. Az új gyárban elektromechanikus kormányrendszerek és hengerfejbe integrált vezérműtengelyek készülnek német és nemzetközi autógyáraknak. Az elmúlt hónapokban fejeződött be…
Részletek>Átnevezték a szkopjei Nagy Sándor repülőteret
A Görögországgal fennálló vitás kérdéseket rendezendő Macedónia megváltoztatta a szkopjei repülőtér elnevezését, az eddig Nagy Sándor nevét viselő légikikötőt Szkopjei Nemzetközi Repülőtérre változtatták. A macedón kormány keddi ülésén arról is döntöttek, hogy a macedón-szerb határt a macedón-görög határral összekötő autópályát is átnevezik, az eddigi Nagy Sándor nevet Barátságra cserélik. Zoran Zaev miniszterelnök a névváltoztatásról januárban Davosban, a Világgazdasági Fórum helyszínen tárgyalt Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel. A szkopjei repülőtér 2006. december 27-én vette fel Nagy Sándor nevét az akkori jobboldali, Nikola Gruevszki vezette kormány javaslatára. Gruevszki kormánya tíz év alatt számos…
Részletek>A francia kormány rendeletben tervezi elindítani a vasúti reformot, tiltakozások
A francia kormány a munkajogi reformhoz hasonlóan a parlament megkerülésével, rendeletben tervezi beindítani az állami vasúttársaság (SNCF) reformját, amely ellen Gérard Larcher, a francia szenátus elnöke és a szakszervezetek is tiltakozik. A felsőház jobboldali elnöke a France Inter közrádióban úgy fogalmazott: „a rendeletek azért vannak, hogy rendkívüli helyzetekben alkalmazzák. Amennyiben a parlamentet nem kérdezik meg egy, a területfejlesztés szempontjából ennyire fontos kérdésben, az a parlamenti demokrácia megtagadása lesz. Egyértelműen most megmondom, hogy ebben a témában nekünk is lesz még szavunk”. Christophe Castaner, a kormánypárt, a Köztársaság lendületben (LREM) vezetője és…
Részletek>Elnapolták Németországban a döntést a dízelautók használatának tiltásáról
Elnapolta a német szövetségi közigazgatási bíróság csütörtökön a döntést a dízelautók városi használatának tiltásáról szóló eljárásban, a testület tájékoztatása szerint az országszerte nagy figyelemmel várt ítéletet február 27-én hirdetik ki. Az eljárás központi kérdése az, hogy a városi önkormányzatok elrendelhetik-e a légszennyezettség miatt a dízelüzemű gépjárművek kitiltását a szennyezett városrészekből a hatályos jogi előírások alapján, vagy új, szövetségi szintű szabályokat kell alkotni. Andreas Korbmacher tanácsvezető bíró a hírportálok beszámolói szerint a bíróság lipcsei székházában tett nyilatkozatában hangsúlyozta: kizárólag azt vizsgálják, hogy a szövetségi szintű jogszabályok alapján ki lehet-e vetni használati…
Részletek>Közvetlen nagysebességű vonatjárat indul áprilisban Amszterdam és London között
Közvetlen nagy sebességű vonatjáratot indítanak április elejétől Amszterdam és London között – jelentette be a Nagy-Britanniát Európa szárazföldi részével összekötő Eurostar vasúttársaság. A tájékoztatás szerint eleinte napi két járatot indítanak. Az út várhatóan 3 óra 40 perc lesz Londonból Amszterdamba, visszafelé azonban 30 perccel tovább fog tartani a Brüsszelben beiktatott útlevél-ellenőrzés miatt. Erre azért van szükség, mert a szigetország nem tagja a belső határellenőrzéstől mentes, szabad mozgást lehetővé tevő schengeni rendszernek. „Ideiglenes intézkedésről van szó, amíg meg nem születik az egyezség a brit és a holland kormány között arról, hogy még…
Részletek>A Romániában forgalomba helyezett autók háromnegyede több mint tízéves
Romániában hatmillióra emelkedett a forgalomba helyezett személygépkocsik száma, ezek közül 4,5 millió tíz évnél régebbi gyártású jármű – közölte pénteken a Hotnews.ro hírportál a román jogosítvány- és gépjármű-nyilvántartó hivatal (DRPCIV) adatait ismertetve. A romániai utakon közlekedő hazai rendszámú autók negyven százaléka több mint 15 évnél, húsz százaléka pedig mint húsz éves. A DRPCIV adatai szerint Romániában a legelterjedtebb márka a hazai gyártású Dacia (1,3 millió) ezt követi a Volkswagen (991 ezer), az Opel (680 ezer), a Ford (446 ezer) és a Renault (321 ezer). Az országban 23 ezer busz és 26…
Részletek>Több mint tíz százalékkal bővült a román gépjárműpiac tavaly
Romániában 156 527 új gépjárművet értékesítettek tavaly, 10,2 százalékkal többet, mint 2016-ban – közölte a román autógyártók és -importőrök egyesülete (Apia). A gazdára talált új járművek közül több mint 130 ezer személygépkocsi volt: ezek eladása 13,4 százalékkal növekedett tavaly az előző évhez képest. A vásárlók kétharmada jogi személy volt. A legkeresettebb márka a Dacia volt, amiből több mint 42 ezret adtak el, a Volkswagen (15 636), a Renault (12 292), a Ford (12 036) és a Skoda (11 631) követte az értékesítési listán. A hibrid vagy elektromos járművek a tavaly értékesített…
Részletek>A sziszeki finomítót logisztikai központtá alakítják át
Az INA horvát olajipari vállalat megoldást javasol a sziszeki finomító üzleti tevékenységének javítására és veszteségének csökkentésére, eszerint bezárná egyik sziszeki üzemét és legfeljebb negyven alkalmazottat áthelyezne – közölte az INA az MTI-hez eljutatott közleményében, amelyben az általa megbízott Deloitte nemzetközi tanácsadó cég elemzésére hivatkozik. A tervek összhangban vannak a Deloitte nemzetközi tanácsadó cég elemzésével, amelyet tavaly ismertetett az olajipari vállalat – olvasható a közleményben. A Deloitte több lehetséges megoldást javasol a sziszeki finomító fenntarthatóságát illetően: gazdaságilag azonban a legkifizetődőbb, ha a sziszeki finomítót logisztikai központtá alakítják át, amely így 93…
Részletek>