Az indiai tulajdonú, autóipari Samvardhana Motherson Group (SMG) harmincmilliárd forintos beruházással új gyáregységet nyitott Kecskeméten, a fejlesztés ötszáz új munkahelyet teremt. A lökhárítókat gyártó SMP (Samvardhana Motherson Peguform) kecskeméti gyár létrehozásához a magyar kormány több mint 7,7 milliárd forinttal járult hozzá. Vivek Chaand Sehgal, a Samvardhana Motherson Group elnöke a csütörtöki megnyitón elmondta: 2009-ben globális autógyártó céggé válva a legnagyobb gyárakat tudták megnyitni. Mint mondta, európai jelenlétüket Magyarországnak köszönhetik, és a lehetőségért a mai napig hálásak. A kormány a lökhárító elemekre és alkatrészekre specializálódott kecskeméti SMP gyár létrehozásához jelentős támogatással…
Részletek>Címke: Kormány
A 2017-2019-es időszakban az építőipar teljesítménye ötven százalékkal nőhet egy előrejelzés szerint
A 2017-2019-es időszak a gazdasági növekedés és az építési piac bővülése szempontjából is kivételesen jó időszak lesz, ugyanis ebben a három évben a magyar GDP 10 százalékkal, az építőipar volumene pedig akár 50 százalékkal is nőhet, az építőipari teljesítmények értéke 2019-ben a 2016. évinek a másfélszerese lehet – derül ki az Építési Piaci Prognózis 2018 című kutatásból, amit Varga Dénes közgazdász készített a Build-Communication Kft. megbízásából. A magyar gazdaság a fejlett európai országoknál gyorsabban bővül, és ennek a növekedésnek az építőipar egyszerre haszonélvezője, és serkentője is – tették hozzá. A…
Részletek>Jóváhagyták a Marosvásárhely-Aranyosgyéres autópályaszakasz finanszírozását
A román közlekedési minisztérium jóváhagyta az észak-erdélyi autópálya részét képező Marosvásárhely-Aranyosgyéres (Campia Turzii) szakasz finanszírozását – közölte a román szaktárca. A finanszírozási kérést az autópályákat építő és kezelő állami vállalat terjesztette be. A közlemény szerint a csaknem 52 kilométer hosszú, összesen négy sávos útszakasz része a 2014-2020-as regionális operatív programnak. A beruházás költségeit 1,826 milliárd lejre becsülik, aminek nagy részét megtéríti Brüsszel az uniós kohéziós alapokból. A közlemény szerint az autópálya megépítése 62 percről 36 percre csökkenti a menetidőt Marosvásárhely és Aranyosgyéres között. A beruházást ugyan 2014-ben kezdték el, de…
Részletek>A Belgrád-Budapest vonal nélkül is kevesebb, mint három hét alatt Kínából Franciaországba érkezett a GEFCO első zárt tehervonata
Az ipari logisztika globális szereplőjeként és Európa vezető autóipari logisztikai vállalataként ismert GEFCO Csoport első, Kínából induló konténervonata 11 ezer kilométernyi utazást követően megérkezett Franciaországba. A kínai Vuhanból induló, negyven lábas konténereket szállító vonat kevesebb, mint három hét alatt érkezett meg a GEFCO-partner PSA-hoz az észak-franciaországi Dourges-ba. A tehervonat 2017. november 3-án hagyta el a kínai Vuhan városát, hogy Kazahsztánon, Oroszországon és Fehéroroszországon keresztül haladjon tovább. A szerelvény Dostyk (Kazahsztán) és Brest (Fehéroroszország) között a United Transport and Logistics Company (UTLC) vasúttársaságokat tömörítő konzorcium 1520* mm-es nyomtávú pályáján haladt. A…
Részletek>Megjelent a kiírás a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakaszának felújítására
Megjelent a Soroksár és Kelebia közötti, 152 kilométer hosszú vasútvonalra vonatkozó tervezés-kivitelezés beszerzési eljárás részvételi felhívása a MÁV honlapján, valamint a hirdetményt feladták az Európai Unió Hivatalos Lapjában – közölte a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt.. A közlemény szerint a vasútvonal fejlesztése a 160 kilométer/óra sebesség és az új második vágány eredményeképpen a menetidő jelentős csökkenését és az áruszállítási kapacitás bővülését teszi lehetővé a legkorszerűbb biztonsági feltételek mellett. A hirdetményt ajánlatkérőként a MÁV Zrt. nevében eljáró Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. adta fel. A részvételi felhívás a gazdasági szereplőknek nyitott, kétszakaszos, tárgyalásos…
Részletek>Csak másfél évet kell már kibírni Poroszló és Tiszafüred nagy napjáig
A tervek szerint 2019 nyarára készül el a Poroszlót Tiszafüreddel összekötő kerékpárút, ezzel körbekerékpározhatóvá válik a Tisza-tó, jelentősen növelve a régió vendégforgalmát és turisztikai bevételeit – mondta Révész Máriusz, kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos. A kilenc kilométeres szakasz hazai költségvetési forrásból, mintegy nettó 3,1 milliárd forintból épül meg. A kivitelezés jövő tavasszal kezdődik, a munkát a napokban lezárult közbeszerzési eljáráson négy ajánlattevő közül a Hódút Kft. nyerte el – tette hozzá. Megjegyezte: a Tisza-tó töltéséről ez évtől kitiltott autóforgalom hozadékaként a kiskörei vízlépcsőnél október végéig 30 ezer kerékpárost regisztráltak,…
Részletek>Letették a 67-es gyorsforgalmi út alapkövét
Letették a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmi út alapkövét Somogybabodban. Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az elmúlt időszakban kezdődött egyik legnagyobb beruházásnak nevezte a 130 milliárd forintból 2021-re megvalósuló fejlesztést a térségben. A kormány számára nagyon fontos, hogy a magyarországi nagyvárosok korszerű úthálózati kapcsolattal legyenek elérhetők, mert ez feltétele a versenyképességnek, az ipari beruházásoknak, a munkahelyteremtésnek – mutatott rá. Hozzátette, a gyorsforgalmi utak és egyáltalán a jó utak növelik a közlekedés biztonságát, lehetővé teszik az úticél könnyebb elérését, hozzájárulnak az életminőség javításához is. Az…
Részletek>Letették az SBS Kft. automata alapanyag-tároló csarnokának alapkövét Erdőtelken
A magyar gazdaságnak a vállalkozások termelékenységét és versenyképességét javító fejlesztésekre van szüksége, a kormány célja ilyen beruházások támogatása – jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára az SBS Kft. alapanyag-tároló csarnokának hétfői alapkő-letételi ünnepségén, Erdőtelken. Szabó Zsolt kiemelte: a hegesztett gépszerkezetek gyártásával foglalkozó SBS Kft. ilyen vállalkozás, mely folyamatos fejlesztésekkel alapozta meg gazdasági sikereit. Beruházásait pedig nem csupán a pályázati források elnyerésétől teszi függővé, hanem saját erőből is képes és hajlandó finanszírozni – húzta alá jelezve, hogy ez az a szemlélet, mely…
Részletek>Új gyáregységet nyitott az indiai, autóipari Samvardhana Motherson cégcsoport Kecskeméten
Az indiai tulajdonú, autóipari Samvardhana Motherson Group (SMG) 30 milliárd forintos beruházással új gyáregységet nyitott Kecskeméten, a fejlesztés 500 új munkahelyet teremt. A lökhárítókat gyártó SMP (Samvardhana Motherson Peguform) kecskeméti gyár létrehozásához a magyar kormány több mint 7,7 milliárd forinttal járult hozzá. Vivek Chaand Sehgal, a Samvardhana Motherson Group elnöke a megnyitón elmondta: 2009-ben globális autógyártó céggé válva a legnagyobb gyárakat tudták megnyitni. Mint mondta, európai jelenlétüket Magyarországnak köszönhetik, és a lehetőségért a mai napig hálásak. Magyarország a lökhárító elemekre és alkatrészekre specializálódott kecskeméti SMP gyár létrehozásához jelentős támogatással járult…
Részletek>Kötelezővé tették Szlovákiában a légitársaságoknak, hogy adatokat küldjenek utasaikról a rendőrségnek
A jövő év májusától Szlovákiában a légitársaságoknak kötelezően meg kell küldeniük utaslistáikat és az utasok személyes adatait a rendőrségnek, az erről szóló jogszabály-módosítást a napokban fogadta el a pozsonyi kormány. A jogszabály szerint az adatmegosztás kötelezettsége az egyes repülőjáratok gyakorlatilag minden adatára, illetve az utasok összes személyes adatára is vonatkozni fog, beleértve a telefonszámukat, e-mail címüket, hogy kikkel együtt és milyen gyakran repülnek, valamint hogy hol és milyen módon vásárolták repülőjegyet. A légitársaságok az adatokat legkésőbb 24 órával az érintett járat indulása előtt kötelesek beszolgáltatni, s a beszállás után aktualizálniuk…
Részletek>