Több mint tízmilliárd forinttal nőtt a Coop csoport árbevétele tavaly, és elérte az 582 milliárd forintot – közölte a Coop Hungary Zrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten a csütörtökön induló idei kétnapos Coop Rally beharangozó sajtótájékoztatóján. Tóth Géza elmondta: a Coop üzletlánc 1580 magyar településen mintegy 2700 boltban 1,5 millió vásárló frissáruval való ellátásáról gondoskodik. A cégcsoportnál több mint harmincezren dolgoznak. A Coop csoport működése hétszáz magyar kis- és középvállalkozás biztos megélhetését jelenti; továbbá háromezer magyar beszállító is partnere. Hozzátette: a cégcsoport 95 ezer magyar terméket forgalmaz, ez a teljes választék mintegy…
Részletek>Címke: Kormány
Legalább öten pályáznak a fizetésképtelen Air Berlin légitársaságra
Legkevesebb öten pályáztak a fizetésképtelen Air Berlin német légitársaság egy-egy részének vagy egészének megszerzésére az ajánlatok beadására megszabott határidőig. Az Air Berlin vezetősége nem közölte, hogy mennyien nyújtottak be ajánlatot, de közleményében hangsúlyozta, hogy az „élénk befektetői érdeklődés az Air Berlin mellett szól”. A következő lépésben kiértékelik az ajánlatokat, majd szeptember 21-én tanácskozást tartanak az Air Berlin hitelezői. A több mint nyolcezer embert foglalkoztató légitársaság sorsáról végül a felügyelőbizottság dönt szeptember 25-én, egy nappal a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után. Az eddigi nyilvános állásfoglalások és kiszivárgott információk alapján legkevesebb öt…
Részletek>Kétmilliárd forintos raktárbázis épült Dunaharasztiban
Az olyan beruházásoknak is köszönhetően, mint a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. raktárának építése Dunaharasztiban, a magyar export elérheti az idén a százmilliárd eurót – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás átadása alakalmából tartott sajtótájékoztatón a cég telephelyén. A miniszter elmondta: a kétmilliárd forintos beruházással épített új raktárral a Coca-Cola HBC dunaharaszti élelmiszeripari raktárbázisa lett Magyarországon a legnagyobb. Hozzátette, minden nemzetgazdaság erejét jól mutatja, hogy az olyan világmárkák, mint a Coca-Cola mennyire vannak jelen az országban. A magyarországi kivitel értéke 2016-ban 92,990 milliárd euró, az idei első félévben pedig…
Részletek>Albertirsáról indult el az idei Coop Rally
A kormány és a Földművelésügyi Minisztérium célkitűzése, hogy a magyar családok asztalára minden nap kiváló minőségű, egészséges élelmiszerek kerüljenek – mondta a szaktárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára Albertirsán, a Coop Rally első állomásán. Feldman Zsolt kijelentette, a Coop csoport törekvései és célkitűzései egybeesnek az FM és a kormány céljaival, ezért is támogatja a minisztérium évek óta a Coop Rallyt. A 2014 végéig tartó uniós pénzügyi ciklusban az élelmiszeripart mostohagyerekként kezelték, ám ezt követően a 90 ezer dolgozót foglalkoztató iparág – a második legnagyobb feldolgozóipari ágazat – fejlesztéséről határozott a kormány.…
Részletek>Elektromos autótöltés árazása: van választék üzleti modellben
Magyarországon az elektromos gépjárművek közterületen való töltése jellemzően egyelőre ingyenesen, az egyes szolgáltatók és önkormányzatok közcélú töltőpontjain keresztül történik. Ez sokáig már nem maradhat így, hiszen a piaci szereplők csak abban az esetben vesznek majd részt a töltőállomások villamos energiával való ellátásában, amennyiben ennek körében profitot tudnak termelni. A kérdés szakértője, Simon Gabor azt járja körül a cikkében, hogy milyen üzleti modell lesz a befutó az elektromos töltőállomások üzemeltetésének területén. A közelmúltig publikált adatok alapján a Magyarországon használatban lévő elektromos töltőállomások száma 200 körüli. Nemrégiben a Kormány támogatási programot indított…
Részletek>Az a legkifizetődőbb, ha a sziszeki finomítót logisztikai központtá alakítják át
Hosszú távon nem tartható fenn és veszteséget termel a sziszeki finomító – közölte az INA horvát olajipari vállalat közleményben, amelyben az általa megbízott Deloitte nemzetközi tanácsadó cég elemzésére hivatkozik. Az INA üzleti eredményében 2016-ban a sziszeki finomító 194 millió kuna (nyolcmilliárd forint) negatív pénzforgalmat (cash-flow) generált, míg a vállalat alapvető üzleti tevékenységéből eredő nyereségére 264 millió kuna (10,9 milliárd forint) negatív pénzügyi hatással volt. Ez a trend folytatódott 2017 első fél évében is, amikor a negatív pénzforgalom 113 millió kuna (4,6 milliárd forint), az operatív veszteség pedig 146 millió kuna…
Részletek>Lerakták az Opera logisztikai központjának alapkövét
Lerakták az Opera logisztikai központjának alapkövét: az eseményen Krucsainé Herter Anikó kultúráért felelős helyettes államtitkár úgy fogalmazott: kultúrtörténeti jelentőségű beruházás a Magyar Államvasutak egykori Északi Járműjavító szerelőcsarnokának átépítése az Operaház logisztikai központjává. A várhatóan jövő év végégig 14,1 milliárd forintos állami támogatással megvalósuló beruházás egy olyan új korszak beköszöntét jelzi, amikor a gazdasági és szellemi környezet is adott ahhoz, hogy a rendszerváltozás hosszú stagnáló állapota és a 2010 előtti évek mélyrepülése után évszázada nem látott fejlődés induljon Magyarországon – mondta a helyettes államtitkár, aki kitért arra is: az Európai Unióban…
Részletek>Az ABB gyorstöltőket szállít Szentpétervár e-jármű projektjéhez
Szentpéterváron üzembe helyezték az első, a város egészére kiterjedő töltőhálózatot, amely az ABB többszabványos, elektromos járművekhez (EV) rendszeresített gyorstöltő állomásaira épül. Az elektromos járművek töltési megoldásainak fejlesztése és gyártása terén a világ élvonalába tartozó ABB húsz gyorstöltő állomást szállított a Lenenergonak, Oroszország egyik legnagyobb áramszolgáltatójának. Egy kísérleti program keretében a töltőállomások egy részét már üzembe is helyezték Szentpéterváron, míg a többi gyorstöltő a következő hónapok során kerül majd üzembe. Moszkva mellett már több orosz városban, így például Kazánban és Uljanovszkban is üzemelnek ABB által gyártott töltőállomások. A Szentpéterváron megvalósuló projekt…
Részletek>A MÁV négy százalékkal emel. Persze nem mindenkinek
A kiemelt jelentőségű vasutas munkakörökben foglalkoztatottak bérét átlagosan négy százalékkal emeli a MÁV munkakörtől függően 2017. július elsejéig, illetve 2017. január elsejéig visszamenőleg; az intézkedés 1300 munkavállalót érint, a megemelt bért a szeptemberi fizetéssel október 10-én kapják meg a dolgozók – közölte a MÁV Zrt. A MÁV tájékoztatása szerint a béremeléskor egyes munkaköröket magasabb besorolásba tettek. A vasúttársaság hangsúlyozta, az állami vállalatok közül az idén elsőként a MÁV alakított ki közös béremelési javaslatot a szakszervezetekkel, és 2017. március 13-án a tulajdonos Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jóváhagyásával és a kormány támogatásával három…
Részletek>Új gyártócsarnokkal bővítette acélszerkezet-gyárát a KÉSZ Ipari Gyártó Kft.
Új hegesztő-gyártócsarnokkal bővítette acélszerkezet-gyárát a KÉSZ Ipari Gyártó Kft. Kecskeméten, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében 583 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással segített. Az 1,17 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő fejlesztés támogatásáról szóló okirat és az új gyártócsarnok átadásán szerdán Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár elmondta: a kormány kiemelt feladatának tekinti segíteni versenyképességük megtartásában és növelésében azokat a vállalkozásokat, amelyek nagyban hozzájárulnak a nemzetgazdaság teljesítményéhez, de a szigorú előírások miatt elesnek az uniós pályázati források többségétől. A KÉSZ Kft. ezek közé tartozik. A…
Részletek>