A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerint Magyarországon olyan intézkedéseket kellene hozni, amelyek megelőznék, hogy az idős dízelautók Magyarországra kerüljenek. Az egyesület közleményében a dízel gépjárművek esetleges németországi kitiltásának várható negatív környezetvédelmi hatásaira hívja fel a figyelmet. A német szövetségi közigazgatási bíróság február végén hirdette ki döntését, amely szerint az önkormányzatok a hatályos jogszabályok alapján kitilthatják a dízelmotorral működő járműveket a szennyezett levegőjű városokból. A közleményben az MGE szakmai álláspontját ismertetve kifejtik: a német bíróság határozatának következményeként számítani kell arra, hogy a német és esetleg más fejlett országokban élő autótulajdonosok lecserélik…
Részletek>Címke: közlekedés
Törökország újranyitotta légterét az észak-iraki repülőjáratok előtt
Törökország pénteken újra megnyitotta légterét az észak-iraki kurd autonóm régióba tartó és az onnan induló repülőgépek előtt – jelentette be Binali Yildirim török miniszterelnök pénteken Ankarában újságíróknak nyilatkozva. A kormányfő egyúttal közölte, hogy a Törökország és Észak-Irak közötti légi forgalom is részben újraindul. A megszorítások Erbílre ezentúl nem vonatkoznak, de Szuleimáníja esetében fennállnak, az utóbbi repülőtér továbbra sem kezel járatokat – tette hozzá. Törökország tavaly októberben zárta le légterét Észak-Irak előtt, válaszul a térség függetlenné válását támogató szeptember 25-ei népszavazásra. A török légitársaságok egy korábbi szankció értelmében pedig már tavaly…
Részletek>A BMW idén is növekedést vár szabadidőautói értékesítésében
Idén is komoly bővülést vár szabadidőautói értékesítésében a BMW globálisan és Magyarországon is, az X modellek a bajor márka értékesítésének 34 százalékát tették ki 2017-ben, míg 2016-ban még csak 22 százalék volt az arányuk – mondta a BMW Group Magyarország vállalati kommunikációs igazgatója, amikor Budapesten bemutatták a márka legújabb modelljét, az X2-es szabadidőautót. Salgó András kiemelte, hogy Magyarországon még hangsúlyosabb a BMW szabadidőautók piaca, mint globálisan, ugyanis itthon az X modellek a márka értékesítésének 37 százalékát tették ki. Tavaly összesen csaknem ezer darab X modell talált gazdára Magyarországon. A BMW…
Részletek>Öt százalékkal több gumiabroncsot adtak el tavaly
Közel öt százalékkal nőtt tavaly a személyautókra és kisteherautókra vásárolt új gumik száma 2016-hoz képest az Automax Kft. legfrissebb elemzése szerint. A cég közleményében ismertette: tavaly minden negyedik eladott gumiabroncs Magyarországon készült, a márkák közül a legnépszerűbb a Hankook, a Barum, a Dunlop, a Continental és a Goodyear volt. Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (ETRMA) korábban közölt adatai alapján 2016-ban Magyarországon csaknem 2,4 millió új gumiabroncsot értékesítettek a gyártók, ami hétéves rekord volt. A kft. értékesítési adatai alapján az alsó középkategóriás autók dominanciájára utal, hogy nyári és téli gumiból…
Részletek>Emelkedett az easyJet forgalma februárban
Februárban négy százalékos éves emelkedéssel meghaladta az 5,55 milliót az easyJet utasainak száma. A diszkont légitársaság szerdai közleménye szerint a járatok telítettsége 93 százalék volt. Az easyJet januárban kiadott közleménye szerint a tavalyi negyedik negyedévben – 2017-2018-as pénzügyi éve első negyedévében – is jelentősen nőtt az utasszám, nyolc százalékos éves szintű emelkedéssel elérte a 18,8 millió főt a vizsgált időszakban. Az akkori eredményhez hozzájárult a német Air Berlin és az olasz Alitalia csődje, a brit Monarch felszámolása és a Ryanair járatainak törlése a pilótáinak szabadságolása miatt. Az 1995-ben alapított, londoni…
Részletek>Húsz százalékos kapacitásbővítést hajt végre a budapesti járatoknál a Finnair
Éves szinten húsz százalékkal növeli a kapacitást a Finnair a budapesti járatain azzal, hogy a nyári menetrendi időszakban harmadik napi járatot is indít Helsinki-Vantaa és Budapest között. Mikko Turtiainen, a Finnair globális kereskedelmi alelnöke azt mondta, a magyar fővárosból Helsinki mellett a távol-keleti célállomások a legnépszerűbbek, Helsinki után Pekingbe, Sanghajba, Tokióba és Nagojába repülnek a legtöbben Budapestről. A bővítés eredményeként a kínált kapacitás meghaladja majd az évi 200 ezer széket. Az alelnök hangsúlyozta, hogy a hosszútávú járatokon az áruszállításnak is nagyon fontos szerepe van, a bevételek 12-15 százaléka az úgynevezett…
Részletek>Tavaly tovább öregedett a hazai személyautópark
Tavaly 14,1 évre nőtt a forgalomban lévő hazai személygépkocsik átlagéletkora, szemben az egy évvel korábbi 13,9 évvel, a dinamikusan emelkedő újautó-értékesítés csak lassítani képes a 2008-as válság óta tartó öregedési tendenciát — derül ki a Joautok.hu elemzéséből. A szakportál elemzése kitér arra: egy évtizede még 10,3 év volt a gépkocsik átlagéletkora, az öregedést elsősorban az újautó-értékesítés drasztikus visszaesése okozta 2008 után. Az átlagéletkort növeli a használt autók importja, tavaly több mint 155 ezer használt személyautót hoztak be az országba, ezek hatvan százaléka legalább tíz éves volt. Közölték: 2017-ben 116 ezer…
Részletek>Januárban nagyobb mértékben nőtt a légi áru-, mint az utasforgalom
Januárban több éve nem látott eredményt hozott a légi áru-, illetve utasforgalom alakulása, az áruforgalom közel kétszer akkora ütemben nőtt, mint az utasforgalom. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az év első hónapjában az áruforgalom nyolc, az utasforgalom 4,6 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva. A nagy eltérés azért alakult ki, mert a világgazdaságban a termelést és exportálást támogató folyamatok uralkodnak, amely lelassította a beszállítói láncolatot, sokan ezért plusz járatokkal próbálnak kedvezőbb leszállítási időket biztosítani. Az utasforgalom vártnál alacsonyabb bővülési üteme arra vezethető vissza…
Részletek>Az átszálló légi utasok késés miatti kártérítést a célország bíróságain is követelhetnek
Az a légitársaság, amely jelentős késés miatt egy átszállásos repülőútnak csak az első szakaszát valósította meg, a kártalanítás érdekében a végső célállomás helye szerinti bíróságok előtt is perelhető – közölte az Európai Unió Bírósága. A luxembourgi székhelyű uniós törvényszék ítéletében aláhúzta: akkor is így kell eljárni, ha az egységes foglalás a teljes repülőútra vonatkozóan különböző légitársaságok járataival valósul meg, azonban a végső célállomásra jelentős késéssel való érkezés az első járat során bekövetkező zavarra vezethető vissza. Az ügy előzménye, hogy légi utasok az Iberia és az Air Berlin légitársaságoknál csatlakozást magukban…
Részletek>Folytatódik az 1-es futópálya felújítása a Liszt Ferenc-repülőtéren
Folytatja a rövidebb és régebben épült 1-es futópálya felújítását a Budapest Airport, emiatt március 12. és június 30. között a Liszt Ferenc-repülőtér egy futópályával üzemel. A Budapest Airport közleménye szerint tavaly a földetérési zóna kilencszáz méteres szakaszának burkolatcseréjével elkezdődött az 1-es futópálya felújítása, a program második ütemeként most a következő ezernégyszáz méteres szakasz felújítása következik. Az érintett pályaszakaszt több mint harminc éve építették. Az 1,6 milliárd forintba kerülő felújításon 350 ember, valamint 250 jármű és munkagép dolgozik majd. A kivitelezők a burkolat cseréje mellett korszerűsítik a fénytechnikai rendszert is, ennek…
Részletek>