Átadták Budapesten a Lufthansa Technik repülőgépmérnöki központját

Szomora Sándor, a Lufthansa Technik Budapest (LTB) vezérigazgató-helyettese (b2), Ughy Attila XVIII. kerületi polgármester (b3), Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója (b4), Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k), Marcus Knoth, a Lufthansa Technik projektvezetője (j4), Thomas Stüger, a Lufthansa Technik AG repülőgép-karbantartási üzletágának elnök-vezérigazgatója (j3) és Dietmar Focke, az LTB vezérigazgatója (j2) a társaság Repülőgépmérnöki Központjának avatásán a cég ferihegyi szerelőközpontjában 2016. október 21-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Átadták Budapesten a Lufthansa Technik új repülőgépmérnöki központját, amelyben ötven, magasan képzett mérnök kap munkát. Az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy a világ ipara és gazdasága új korszakba lép, amelyben a high-tech, a közlekedés automatizálása és a digitalizáció dominál. Hozzátette, az új korszak egyik zászlóshajója a Lufthansa-csoport, amely világelső a saját iparágában. Megjegyezte azt is, azok az államok járhatnak élen az új korszakban, amelyek jó partnerséget alakítanak ki ezekkel a cégekkel, és azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek a légiközlekedési iparral szorosan együttműködik. Az új budapesti…

Részletek>

Húsz év alatt hétmilliárd fölé nőhet az éves légi utasforgalom

repülőgép

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzése szerint a következő húsz évben 7,2 milliárdan repülhetnek majd egy éven belül a világon, ez közel duplája a 2015-ös 3,8 milliárdnak. A montreali székhelyű, közel 260 légitársaságot tömörítő szervezet keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az IATA éves 3,7 százalékos bővülési rátával számol, a legnagyobb igény Ázsia-Óceániából érkezhet. Ez a régió adja ma a világ légi utasforgalmának legnagyobb részét, negyven százalékát. Az előrejelzés szerint 2029-re Kína lehet a legnagyobb piac, az Egyesült Államok lecsúszik a második helyre, a harmadik pedig 2026-tól India lehet. A dél-ázsiai…

Részletek>

Utoljára repült Tupoljev Tu-154-es európai járaton

Utolsó járatát teljesítette a Belavia színeiben az utolsó, kereskedelmi forgalomban még közlekedő Tupoljev Tu-154-es – írta a ch-aviation légiközlekedési szaklap. Ezzel megszűnt a típus európai kereskedelmi üzemeltetése. Az egykor népszerű orosz géptípus utolsó járatán Minszkből a fehérorosz Gomelbe közlekedett. A cég tájékoztatása szerint a flottából véglegesen csak december végén vonják ki, addig az ország északi részébe charter járatként munkásokat fog szállítani. Ezzel az utolsó még kereskedelmi forgalomban közlekedő Tu-154-es is távozott. A világon már csak két légi cég repüli a típust: az észak-koreai Air Koryo, valamint a jakutföldi regionális Alrosa. Az…

Részletek>

A repülőterek biztonságához járulnak hozzá egy uniós kutatás magyar résztvevői

A repülőterek biztonsági rendszerében alkalmazott okostechnológiák külső támadások elleni védelmét modellezi egy uniós program magyar kutatócsoportja – közölte a részt vevő két magyar szervezet egyikeként a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Az okostechnológiák mára stratégiailag kiemelt középületekben, közlekedési infrastruktúrákban és telekommunikációs hálózatokban is jelen vannak, mivel azonban ezeket hétköznapi használatra fejlesztik ki, szélsőséges esetekben – természeti csapások, kibertámadások – működésképtelenné válhatnak. Ennek megakadályozására mesterséges immunrendszert kell kiépíteni az egymáshoz kapcsolódó okostechnológiák számára, amelynek birtokában a rendszer képes lesz akár önmagát vezérelve is elhárítani, blokkolni a veszélyt – áll…

Részletek>

A Malév alapítására emlékeztek az Aeroparkban

Az egykori nemzeti légitársaság, a Malév alapításának hetvenedik évfordulójára emlékeztek szombaton a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér melletti Aeropark repülőmúzeumban, ismét felszállt a világ egyetlen repülőképes Li-2-es repülőgépe. Szombaton a családi napon ismét budapesti, belváros feletti sétarepülésekre indult az 1949-ben gyártott, egykori Malév utasszállító, a világon egyedülálló LI-2-es repülőgép a Ferihegy 1-es műemlék terminálról. Emellett az Aeropark repülőtér-látogatást is szervezett, valamint felavatták az Üllői úti gyorsétterem mellől ismert, immár Malév-színekben felújított An-2-es repülőgépet, ami a gyerekek játszóhelye lesz. Emellett átadták a Közlekedési Múzeum Aeroparkban kiállított Il-18-as repülőgépének fedélzetén létrehozott repüléstörténeti kiállítást…

Részletek>

Repülőtéri szálloda épül Budapesten

A szálloda látványterve 2016. szeptember 7-én. Ezen a napon tették le a szálloda alapkövét; a 3,2 milliárd forintból megépülő létesítmény másfél év múlva fogadhatja első vendégeit. (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Letették az alapkövét a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljának szomszédságában épülő új repülőtéri szállodának szerdán. A 3,2 milliárd forintból megépülő létesítmény másfél év múlva fogadhatja első vendégeit. Az időkapszulát Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója és Gilles Clavie, az Ibis szállodák kelet-európai üzemeltetéséért felelős Orbis-csoport elnök-vezérigazgatója helyezte el az építkezés területén, a kivitelezés előkészületei már hetek óta zajlanak. A Budapest Airport és Wing Zrt. együttműködésében egy 145 szobás, közvetlen terminálkapcsolattal rendelkező szálloda létesül, a kivitelező a Market Építő. Az átriumos, belső udvarral is rendelkező, 5200 négyzetméteres szállodában 350 négyzetméteren…

Részletek>

Az érintett magyar légi utasok 97 százaléka nem kért kártérítést késés után

Az érintett magyar légi utasok 97 százaléka nem nyújtott be kártérítési igényt a légitársaságok felé késő, vagy túlfoglalt járat után — közölte a Claim it követeléskezelő társaság. A társaság, amely magyar kirendeltséggel is működik, csütörtökön közölte: az utóbbi öt évben a számítások szerint mintegy 297 ezer magyar utazott azon a 2300 járaton, amely több mint három órát késett, illetve amelyet töröltek vagy túlfoglaltak. Kilencvenhét százalékuk azonban még nem nyújtott be kártérítési igényt, így a számukra még ki nem fizetett kártérítések teljes becsült összege 23 milliárd forint. Hozzátették: a tapasztalatok szerint a…

Részletek>

Nőtt a légi utas- és áruforgalom júliusban

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint júliusban növekedett az utas- és az áruforgalom az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szervezet szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint árutonna-kilométerben mérve 5 százalékkal bővült az áruforgalom júliusban tavaly júliushoz képest. Tizennyolc hónapja nem volt példa ilyen mértékű bővülésre. A szállítók azonban ezt meghaladó, 5,2 százalékos mértékben emelték a kapacitásokat, ezért a járatok átlagos töltöttsége 0,1 százalékponttal 41,3 százalékra mérséklődött. A legnagyobb mértékű bővülést az év eddigi részétől eltérően nem a Közel-Keletről, hanem Európából jelentették, ahol 7,2 százalékos volt a fejlődés. A…

Részletek>

A Jamal légitársaság Magyarországra is indít járatokat Moszkvából

Stewardess, repülőgép

Budapesti járatok indítására kapott engedélyt a Jamal orosz légitársaság Moszkva új, negyedik nemzetközi repülőteréről, Zsukovszkijról – közölte a Vesztyi.ru orosz hírportál nyomán az MTI. Az orosz közlekedési minisztérium felügyelete alatt működő kormányközi bizottság a Jamal mellett az Uralszkije Avialinyii és a VIM-Avia számára engedélyezte új légi járatok zsukovszkiji indítását. A Jamal Magyarország mellett Ausztriába, Németországba, Csehországba, Bulgáriába, Grúziába, Kazahsztánba, Kirgizsztánba és Tádzsikisztánba repül majd. A légitársaság két Airbus A-320-asa a tervek szerint októberben indul el az új útvonalakon. Zsukovszkiról az Egyesült Államokba és Kínába is repülnek majd. A zsukovszkiji nemzetközi…

Részletek>