Várhatóan 1,5 milliárd euró befektetés érkezik a magyar ingatlanpiacra 2019-ben

A CBRE 2019-et legalább olyan sikeresnek jósolja, mint 2018-at, úgy vélik idén 1,3-1,5 milliárd euró befektetésre váró tőke érkezhet Magyarországra, alig kevesebb mint tavaly, és ez a tendencia jellemzi az egész közép-kelet-európai régiót is. A CBRE kutatása szerint a befektetői volumen bár konzervatívnak mutatkozik főként a kínálat hiánya miatt, az üzleti aktivitás az eladói oldalon jellemzően erősödni fog az elmúlt évhez képest. Az ingatlanpiac szereplők várakozásaira vonatkozó évente végzett kutatása szerint a GDP régiós és magyarországi erősödése alapján a válaszadók több mint harminc százaléka még sikeresebb üzleti évre számít 2019-ben, mint…

Részletek>

Az első negyedévben visszaesett az ipari ingatlanok iránti kereslet

raktár

Az első negyedévben az ipari ingatlanok iránti teljes bérlői kereslet a fővárosban és környékén 83 680 négyzetmétert tett ki, ami 19 százalékos visszaesést jelez az előző év azonos időszakához képest – közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF). A kereslet 57,9 százalékát szerződéshosszabbítások tették ki, az új szerződések részaránya 19,9 százalék, míg a bővülések aránya 3,2 százalék volt. Ezen felül kötöttek még hat előbérleti szerződést is, ezek adták a kereslet 19 százalékát. Az üresedési ráta negyedéves szinten enyhén, 0,7 százalékponttal emelkedett, így az üres területek aránya 3,1 százalékon állt,…

Részletek>

A DHL a Jaguar I-PACE eTROPHY bajnokság hivatalos logisztika partnere

A Jaguar Racing bejelentette, hogy az új Jaguar I-PACE eTROPHY sorozat globális logisztikai partnere a világ vezető logisztikai cége, a DHL lesz.   A verseny ideje alatt a DHL szervezi az összes Jaguar I-PACE eTROPHY versenyautó logisztikai és szállítási teendőit, ideértve az ABB töltőrendszerek, a garázs, valamint a pótalkatrészek és a technikai eszközök biztosítását is. A DHL több, mint 35 éves tapasztalattal rendelkezik a motorsportok logisztikai szervezésében, többek között az ABB FIA Formula E bajnokság alatt is a DHL biztosította a szállítást. A nyitószezonban kilenc városba látogat el az eTROPHY bajnokság,…

Részletek>

A munkagépek hatékonyságát növeli a Bosch új megoldása

Komoly problémát okoz a nagyobb építőipari, vagy mezőgazdasági munkagépflottát üzemeltetők számára, ha nem tudják, pontosan merre járnak, mióta üzemelnek a járműveik. Különösen fontos ez nagy és bonyolult építkezések esetén, ahol a gépek ebből eredő kihasználatlansága a termelékenységre is negatív hatással lehet. A Bosch új IoT-alapú, hálózatba kapcsolt eszközkereső megoldása, a Bosch TRACI segít, hogy a munkagépeket és egyéb járműveket a leghatékonyabban tudják használni az építési és mezőgazdasági területeken azzal, hogy folyamatosan nyomon követi és elemzi a járművek helyzetét. „A Bosch TRACI segít a várakozási, keresési és szállítási időtartamok minimálisra csökkentésében”…

Részletek>

Márciusban csökkent a beszerzési menedzserindex

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított márciusi értéke 52,4, ami kisebb a februári 55,5 pontos értéknél, de 1995 óta tizenharmadik legmagasabb márciusi érték. A korábbi években március összességében átlagos hónap az 52,6 pontos érték megegyezik a hosszú távú átlaggal – közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A termelési mennyiség indexe csökkent februári értékéhez képest, de 50 pont felett maradt, ami immár negyvenharmadik hónapja a termelt mennyiség emelkedését jelzi az előző hónappal összevetve. A foglalkoztatottsági index az elmúlt időszakhoz hasonlóan két hónap szűkülés után nyolcadik alkalommal márciusban is növekedésre…

Részletek>

BILK 2018: félmillió eurós árbevétel-növekedés

A BILK Logisztikai Nyrt., Magyarország egyik legnagyobb logisztikai központja eredményes évet zárt tavaly: növelte raktárkapacitását, árbevételét és üzemi tevékenységének hatékonyságát; 12 millió euró feletti árbevételt ért el, 531 ezer euróval többet az egy évvel korábbinál. A cég a közleményében kiemelte, hogy a fejlődés motorja a társaság területén rendelkezésre álló kapacitások bővülése és a komplex logisztikai szolgáltatások iránti tartós kereslet volt. A Budapesttől délre fekvő logisztikai központ bérbeadottsági mutatója 2018-ban 98,7 százalékot ért el. A társaság EBITDA-mutatója 8 millió euró volt 2018-ban, a társaság befektetett eszközeinek értéke pedig meghaladta a 129,5…

Részletek>

Új üzemcsarnokot épít a Thermotechnika Tatabányán

A kereskedelmi és vendéglátó-ipari hűtőket gyártó Thermotechnika-Crown Cool Kft. egy 2200 négyzetméteres, új gyártócsarnokkal bővíti tatabányai üzemét, 540 millió forintos beruházással – mondta el társaság ügyvezetője. Kiss János hozzátette, a fejlesztést 157 millió forint vissza nem térítendő forrással segítette a kormány nagyvállalati beruházás támogatási programja. Az új gyártócsarnokban a legkorszerűbb lézervágási technológiát alkalmazva többszörösére nő a termelékenység. A társaság jogelődjeként az 1981-ben alakult Thermotechnika GMK volt Magyarország első társas vállalkozása. Jelenleg 150 főt foglalkoztatnak belföldön, emellett Romániában 148, Horvátországban 52 embernek adnak munkát. Szlovákiában és Szerbiában a saját gyártású berendezéseket forgalmazzák,…

Részletek>

Növelte kapacitását a győri Ice Solution Kft.

Mintegy nyolcszázmillió forintos hűtőházi beruházással növelte kapacitását a győri székhelyű Ice Solution Kft., a bővítéssel összese már 15 ezer raklapnyi mélyhűtött árut képes tárolni a magyar családi vállalkozás – közölte a cég. Az új hűtőház a vállalkozás 4,6 hektár területen fekvő telephelyén az ipari park szomszédságában épült. Az új hűtőben 3800 raklap, összesen mintegy háromezer tonna áru fér el, amely mintegy 125 telepakolt kamionnyi árumennyiségnek felel meg. A hűtőház belmagassága tizennégy méter, amelyben hat raklapszint magasságú mozgó állványrendszert alakítottak ki. A tíz hónap alatt megvalósult fejlesztést a cég részben önerőből, részben…

Részletek>

Termelői piacteret indított a magyar Supp.li startup éttermeknek

Elindította a kis- és közepes termelőket éttermekkel közvetlenül összekötő magyar Supp.li startup online piacterét. A cég 144 millió forintos befektetést kap a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől. A Supp.li közölte: a piactérre különleges élelmiszerek termelői tölthetik fel friss és feldolgozott termékeiket, amelyeket éttermek és séfek megrendelhetnek. A platform fejlesztése mellett a Supp.li ellenőrzi a feltöltött élelmiszerek minőségét, és a teljes logisztika lebonyolítását is magára vállalja. A cég jelenleg Közép-Európában lát el éttermeket, hosszú távú célja pedig az éttermi-termelői ellátási lánc megreformálása egész Európában – írták. A vevői és eladói oldalról jelenleg mintegy…

Részletek>

27,2 milliárd forintos logisztikai beruházást hoz Magyarországra a Pepco

A Pepco csaknem 27,2 milliárd forintos logisztikai beruházást telepít Magyarországra, hogy a régió valamennyi országát kiszolgálhassa a Pest megyei Gyálról. A lakberendezési és ruházati (non-food) termékeket forgalmazó áruházlánc százezer négyzetméteren építi ki magyarországi raktárbázisát. A beruházás 2022-ig több mint ezer munkahelyet létesít, a Pepco ráadásul magyar termékek forgalmazásával a belföldi vállalkozások számára is piacot teremt, a kormány ezért 1,9 milliárd forinttal támogatja a beruházást. Robin Taylor, a Pepkor Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a gyors terjeszkedéssel magyarázta a vállalati infrastruktúra fejlesztéséhez hozzájáruló gyáli beruházást. A döntést az új központ földrajzi elhelyezkedése…

Részletek>