Budapest Airport: minden lehetőség adott az áruszállító üzletág bővítéséhez

Henri Coanda, Bukarest

A Budapest Airport szerint a többi uniós repülőtérrel szemben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren minden lehetőség adott az áruszállító üzletág bővítéséhez, így a Kína és Közép-Kelet-Európa közti gazdasági együttműködés fejlesztésében kiemelt szerep juthat a repülőtérnek. A ferihegyi repülőtér üzemeltetője ezt azzal kapcsolatban közölte pénteken az MTI-vel, hogy Magyarország Sanghaji Főkonzulátusa és a Külgazdasági és Külügyminisztérium, illetve a közlekedésért és a logisztikáért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium magas rangú tisztviselői kereskedelemben és e-kereskedelemben érdekelt társaságok részvételével logisztikai fórumot rendezett. Mint írták, a Budapest Airport az elmúlt három évben aktívan kapcsolatokat keresett és…

Részletek>

Tömegeket mozgatott meg az idei Logisztika Napja

A német kezdeményezésre indult logisztika napja programsorozat keretében 2017. április 27-én világszerte ingyenes eseményekkel csatlakozott számos logisztikával és kapcsolódó szakterületekkel foglalkozó szervezet — számolt be az MLBKT. Magyarországon harminc ingyenes program várta az érdeklődő laikusokat és szakmabelieket. Repülőtér, raktár, logisztikai szolgáltató cég tartott nyílt napot, gépbemutatót és számos kerekasztal-beszélgetés és konferencia is volt a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság által koordinált programsorozaton. Közel ezren vettek részt összesen a rendezvényeken; Budapest mellett Zalaegerszeg, Miskolc, Alsónémedi, Kecskemét, Hajdúböszörmény, Halásztelek, Tatabánya, Tata, Dunaharaszti, Debrecen, Szigetszentmiklós, Hódmezővásárhely és Hajdúböszörmény voltak a 2017-es logisztika…

Részletek>

2022-ig 4000 milliárd forintot fordítanának a magyarországi vasúti és közúti infrastruktúra bővítésére

vasút

A kormányzat 2022-ig mintegy 4000 milliárd forintot fordít a magyarországi vasúti és közúti infrastruktúra bővítésére, elsődlegesen a gazdasági folyamatok hatékony kiszolgálása és a versenyképesség fokozása érdekében, de a mindennapi élet megkönnyítése érdekében is – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Zalaegerszegen. A politikus a Mobil Járműipari és Logisztikai Szakkiállítás és Konferencia második napján tartott előadásában elmondta, hogy a kormány 2500 milliárd forintot szán a közúthálózat, mintegy 1500 milliárd forintot pedig a vasúti hálózat korszerűsítésére, bővítésére. Hangsúlyozta: a fejlesztésekre szánt összeg jelentős része magyar forrásból származik, a…

Részletek>

Tőzsdére menne a Waberer’s

Waberer's International Zrt.

A Waberer’s International Zrt. újra kérelmezi a társaság törzsrészvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) a prémium kategóriába; a cég a meglévő részvények értékesítése mellett ötvenmillió euró friss tőkebevonására számít – jelentette be a társaság. Az MTI-hez küldött közleményben Lajkó Ferenc, a társaság vezérigazgatója kiemelte, nagy lehetőségeket látnak a növekvő európai közúti szállítási iparágban, a lengyel Link felvásárlásával erősítik piaci pozíciójukat. A csoport a legnagyobb saját tulajdonú járművekkel szolgáltatást nyújtó cég az európai nemzetközi közúti fuvarozási piac komplett rakományok (FTL) szegmensében. A 2015. évi árbevétel alapján a Waberer’s cégcsoport a legnagyobb magyarországi logisztikai…

Részletek>

Ötödével növelte árbevételét a Bosch tavaly Magyarországon

Forint

Ötödével, 1149 milliárd forintra növelte árbevételét a Bosch tavaly Magyarországon az előző évihez képest, míg kétezer munkavállalóval, 14 200-ra bővítve alkalmazottai számát a legnagyobb ipari foglalkoztató lett az országban – közölte a Bosch. A teljes forgalomban szerepel a nem konszolidált vállalatok árbevétele és a saját vállalatok közötti kereskedelmi tevékenység is. A magyar piacon a Bosch tavaly az egy évvel korábbinál három százalékkal alacsonyabb, 238 milliárd forintos forgalmat ért el, a „kihívást jelentő piaci környezet” miatt – írták. A közlemény szerint 2016-ban 72 milliárd forintot költött beruházásokra a csoport, ami 16 százalékkal…

Részletek>

Fónagy: mintegy 4000 milliárd forint jut 2022-ig infrastruktúrafejlesztésre

A kormányzat 2022-ig mintegy 4000 milliárd forintot fordít a magyarországi vasúti és közúti infrastruktúra bővítésére, elsődlegesen a gazdasági folyamatok hatékony kiszolgálása és a versenyképesség fokozása érdekében, de a mindennapi élet megkönnyítése érdekében is – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. A politikus a Zalaegerszegen megrendezett Mobil Járműipari és Logisztikai Szakkiállítás és Konferencia második napján tartott előadásában elmondta, hogy a kormány 2500 milliárd forintot szán a közúthálózat, mintegy 1500 milliárd forintot pedig a vasúti hálózat korszerűsítésére, bővítésére. Hangsúlyozta: a fejlesztésekre szánt összeg jelentős része magyar forrásból származik, a magyar…

Részletek>

Rekordot döntött a BMI májusban

Eddigi legmagasabb értékére, 62,1 pontra ugrott májusban a beszerzésimenedzser-index az előző havi 56,2-ről – közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). Május a korábbi években is összességében átlag feletti hónap volt – az 1995 óta mért hosszú távú átlag értéke 52,2, a májusoké 52,3, de az elmúlt három évben a májusi átlag ennél is magasabb, 53,3 pont volt. Az idei érték tehát jócskán átlag feletti – közölték. A termelési mennyiség indexe nőtt az áprilisi értékéhez képest, és 50 pont felett maradt, ezáltal már huszonegyedik hónapja a termelt mennyiség emelkedését jelzi…

Részletek>

GEFCO: 4,2 milliárd eurós forgalom 2016-ban

A GEFCO Csoport, az ipari logisztika globális piaci szereplője és az autóipari logisztika európai piacvezetője 2016-ban 4,2 milliárd eurós forgalmat ért el. Luc Nadal, a GEFCO Csoport igazgatótanácsának elnöke szerint: „2016 egy rendkívül pozitív év volt a GEFCO Csoport számára. 2016-os teljesítményünk megerősít minket a GEFCO kiválóságáról, illetve abban, hogy kereskedelmi tevékenységünk középpontjában stratégiailag megfelelő célok állnak. Ezek az eredmények azt a képességünket tükrözik, hogy ipari ügyfeleink ellátási láncának minden egyes szintjén biztosítani tudjuk a hozzáadott értéket, növelve ezzel ügyfeleink versenyképességét. Továbbá, piaci kínálatunk újragondolásának eredményeként új ügyfeleink közreműködésével erősíthettük…

Részletek>

Járműipari, logisztikai és infokommunikációs kiállítást és konferenciát rendeznek Zalaegerszegen

A múlt héten indult járműipari tesztpálya beruházásához, valamint a leendő logisztikai központ és konténerterminál építéséhez kapcsolódva országos járműipari, infokommunikációs és logisztikai szakkiállítást, illetve konferenciát rendeznek a jövő héten Zalaegerszegen, ahol arról is megállapodást írnak alá, hogy a zalai megyeszékhely és térsége lesz az ötödik generációs mobilhálózat tesztkörnyezete. A június 1-jén és 2-án zajló Mobil Járműipari és Logisztikai Szakkiállítás és Konferencia kapcsán csütörtökön tartott sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán (képünkön Vigh László és Orbán Viktor társaságában) polgármester elmondta: az első napon a járműipar és az infokommunikáció, másnap pedig a logisztika és közlekedésfejlesztés kerül a…

Részletek>

A közösségi gazdaság forradalmasíthatja a logisztikát

A közösségi gazdaság jelentős változásokat hozhat a logisztikában. A társadalmi trendek ugyanis abba az irányba mutatnak, hogy a javak birtoklása helyett a javak megosztása válik egyre általánosabbá, amely új üzleti modelleket hív életre, állapítja meg a DHL nemrég publikált tanulmánya. „Az erőforrások közös használata nem új keletű jelenség, manapság azonban egyre nagyobb teret nyer, hiszen közel 3 milliárd okostelefont használunk különböző tartalmak és értékek megosztására világszerte. A trend nagyobb értékű vagyontárgyak, például lakások és autók megosztásával indult, de az alapkoncepció ma már szinte bármire alkalmazható” – mondta el Bándli Zoltán,…

Részletek>