Növelte árbevételét a nyíregyházi Realtherm Kft.

Forint

Növelte nettó árbevételét a műanyag nyílászárókat előállító nyíregyházi Realtherm Kft., a cég 2015-ben 1 milliárd 454 millió forint, tavaly pedig 1 milliárd 831 millió forint árbevételt ért el. A vállalkozás az MTI-hez kedden eljuttatott gazdasági adatai szerint a cég adózott eredménye némileg csökkent a tavalyelőttihez képest: 2015-ben 194 millió, 2016-ban pedig több mint 168 millió forintot tett ki. A jelenleg 62 munkavállalót foglalkoztató társaságot 1993-ban családi vállalkozásként alapították, majd egy 2002-es profilváltás után kezdtek el nyílászárókat gyártani. Jelenlegi gyártócsarnokukat 2011-ben építették fel Nyíregyházán mintegy 250 millió forintból. A mintegy kétezer…

Részletek>

Áprilisban változatlanul magas a beszerzésimenedzser-index

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított áprilisi értéke 55,9 pont, ami megegyezik a márciusival. A válaszadók az előző hónaphoz képest összességében kedvezőbb folyamatokról számoltak be – jelentette kedden a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A termelési mennyiség indexe csökkent márciusi értékéhez képest, de 50 pont felett maradt, amivel immár huszadik hónapja a termelt mennyiség emelkedését jelzi az előző hónappal összevetve. A foglalkoztatottsági index értéke az elmúlt hónapokhoz hasonlóan áprilisban is növekedésre utal, az elmúlt egy évben már kilencedszer. Az új rendelések indexe enyhébben csökkent, de 50 pont feletti értéke azt…

Részletek>

Egymilliárd forintból alakított ki új telephelyet Jászberényben a Káta CNC Kft.

Több mint egymilliárd forintból, közel 500 millió forintos uniós pályázati támogatással új telephelyet alakított ki Jászberényben a fémmegmunkálással, kötőelem és közúti jármű, valamint járműmotor-alkatrészek gyártásával foglalkozó Káta CNC Kft. A Pest megyei Szentmártonkátán működő, idén alapításának 20. évfordulóját ünneplő vállalkozás kapacitásbővítése a Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program támogatásával valósult meg. Az összesen 1 milliárd 28 millió forint értékű beruházás eredményeként modern eszköz- és gépparkkal, fejlett infrastruktúrával rendelkező telephelyet hoztak létre Jászberényben, mely lehetőséget teremt a vállalat bel- és külföldi terjeszkedésére, a magasabb piaci igények kielégítésére, továbbá a foglalkoztatotti…

Részletek>

Kilenc logisztikai szervezet javaslatcsomagot dolgozott ki az ágazat versenyképességének növelésére

Fülöp Zsolt a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének elnöke

Százmilliárd forintot meghaladó nemzetgazdasági többletbevételt generálhatnak azok az intézkedések, amelyeket kilenc magyar logisztika szervezet közösen javasolt a kormánynak ágazati helyzetértékelésében – közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ). A szövetség közleménye szerint a Nemzeti logisztikai összefogás elnevezésű dokumentumban nevesítették azokat a területeket, ahol a hazai logisztikai ágazat versenyképessége és piacvédelme érdekében szerintük beavatkozások szükségesek. A logisztikai iparág stratégiai ágazat Magyarországon, a hazai logisztikai szektor a magyar GDP 7,1 százalékát állítja elő, valamint e területen dolgozik a magyar munkavállalók 3,5 százaléka, ez több mint 191 ezer munkavállalót jelent – írták. A…

Részletek>

WebEye: az automatizáció a logisztikát is átformálja

Önvezető kamionok, automatizált raktárak, járműkövetés, drónok – ezek nem egy hollywoodi sci-fi film hívószavai, sokkal inkább a jövő logisztikai megoldásai, melyek elterjedésével a nemzetközi és a hazai áruszállítás sokkal hatékonyabbá, biztonságosabbá és gyorsabbá válhat. Április 27-én tartották a Logisztika Napját, ennek apropóján a WebEye telematikai cég adott némi betekintést azokba a megoldásokba, amelyek átszabhatják a jövő logisztikai folyamatait. A WebEye becslései szerint a következő 5-10 évben jelentős átalakulás várható a fuvarozási iparágban, amelynek hátterében a mindig és mindenhol elérhető információk, az ügyfelek által generált egyre növekvő adatigény és az ezekre választ…

Részletek>

Pályacsúcs: már három millió autót gyártott Esztergomban a Suzuki

Suzuki

A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi üzemében legyártotta a hárommilliomodik autót, a gyártósorról szerdán legördült SX4 S-Cross egy példánya képviselte az eddigi termelési rekordot – közölte a vállalat. Ruska Viktória, a társaság kommunikációs vezetője szerint a magyarországi értékesítés mellett több mint száz országba szállítanak Esztergomból magyar Suzukikat, ezzel a cég a hazai járműgyártás egyik meghatározó vállalata és a globális exportpiacok résztvevője. A 26 éve alapított vállalat 1992-ben alig ezer járművet gyártott, 2016-ban 211 266 autót készített Esztergomban – közölte a társaság. A magyarországi összesített személyautó-eladási listán 2016-ban, 2009 óta először ismét a Suzuki…

Részletek>

Nemzeti logisztikai összefogást javasolnak az ágazat szereplői

Forint

Százmilliárd forintot meghaladó nemzetgazdasági többletbevételt generálhatnának azok az intézkedések, amelyeket a magyar logisztikai iparág kilenc meghatározó szervezete közösen javasol egy, a kormánynak március végén benyújtott ágazati helyzetértékelésében. A Nemzeti Logisztikai Összefogás elnevezésű dokumentumban nevesítették azokat a területeket, ahol a hazai logisztikai ágazat versenyképessége és piacvédelme érdekében beavatkozások szükségesek. Az aláírók továbbá egy olyan közös – a honos megbízó, a logisztikai szolgáltató, a fuvarozó és a Magyar Kormány együttműködésén alapuló – érdekeltségi rendszer kialakítását kezdeményezik, amely segítené a magyarországi logisztikai szolgáltatókat és fuvarozókat, hogy helyt tudjanak állni az európai piacon. A…

Részletek>

Ismét két és fél ezren szerezhetnek hivatásos jogosítványt ingyen

Újabb 2500 hivatásos gépjárművezetői jogosítvány megszerzését biztosítja ingyen a munkaerő-piaci változások segítése program a pénteken induló képzéseken – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára. A 2,09 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló képzés a szállítmányozási szektor szakember-utánpótlását segíti. „A logisztikai ágazat rohamos fejlődésével a közúti áruszállítás versenyképességének javítása kulcsfontosságú tényező Magyarország számára, ezért a szektorban fellépő szakemberhiány utánpótlását mielőbb biztosítani kell” – fogalmazott Cseresnyés Péter. Továbbra is jelentős az érdeklődés mind a magánszemélyek, mind a munkaáltatók köréből a gépjárművezetői képzések iránt. A csaknem 12 ezer vállalkozás által…

Részletek>

Életet menthet a holttér megfelelő ismerete

Tudja Ön, mekkora egy átlagos kamion holttere? „Láss a sofőr szemével!” címen motoros vezetéstechnikai felkészítő napot rendezett a Közlekedés Biztonságáért Alapítvány, a Hajdú-Bihar megyei és a Debreceni Baleset-megelőzési Bizottság a debreceni FŐNIX Csarnok parkolójában, április 14-én. A rendezvényen a Trans-Sped Csoport biztosította a lehetőséget arra, hogy a motorosok egy tehergépjármű sofőrjének szemével láthassák a forgalmat, ezzel demonstrálva a holttér kezelésének fontosságát. A téli pihenő után tavasszal kirajzó motorosok felkészítő napon vehettek részt, melynek során zárt pályán gyakorolhatták a forgalomban előforduló szituációkat, a veszélyes helyzetek kivédését, a manőverezési feladatok végrehajtását. A…

Részletek>

Totál megtelt a Prologis Park Prague-Airport második spekulatív épülete

A Prologis Inc. bejelentette, hogy két új bérleti szerződést kötött a Prologis Park Prague-Airport második spekulatív épületében, összesen 12 100 négyzetméterre. A park jelenleg száz százalékos kihasználtsággal működik. A bérleti szerződések a következőket tartalmazzák: kilencezer négyzetméter bérbeadása egy egyesült királyságbeli székhelyű fuvarozó vállalat számára, 3100 négyzetméter bérbeadása az O&M Movianto számára, amely a gyógyszeripari-, biotechnológiai- és orvosi eszközök piacán kínál egészségügyi megoldásokat Európában, az amerikai székhelyű Owens & Minor Inc. részeként. A vállalat a Prologis ügyfele a Prologis Park Bratislava területén is. „Az új épület bérbeadásának sebessége a megfelelő lokáció és az első…

Részletek>