A Mader Logisztikai Kft. kapta meg „Az év vállalkozása” elismerést az idei Hatvan Város Partnere Programon. Mellette több kis- és közepes vállalkozást is díjaztak. Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár szerint Hatvanban egyszerre van jelen a dinamikus városvezetés és az összetartó közösség. A hatvani önkormányzat és a helyi vállalkozások évek óta szoros kapcsolatot ápolnak egymással, ennek egyik fontos alappillére már hatodik éve a Hatvan Város Partnere Program. Ismét a Nagy Endre Rendezvényteremben gyűltek össze a hatvani cégek, hogy a várossal egy közös konferencián vegyenek részt. Horváth Richárd polgármester A fejlődő Hatvan…
Részletek>Címke: logisztikai
Okos gyorsforgalmi út és 5G-hálózat egészíti ki a zalaegerszegi tesztpályát
Májusban teszik le a zalaegerszegi, önvezető járművek vizsgálatára is alkalmas járműipari tesztpálya alapkövét, amelyhez kapcsolódva Zalaegerszeg és Balatonszentgyörgy között is „okos” autóútként épül meg az R76-os gyorsforgalmi út – közölte a tesztpálya kormánybiztosa. Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára azt mondta: a Zalaegerszegen mintegy negyvenmilliárd forintból megvalósuló járműipari tesztpálya az egyik eleme lesz a tervezett „közép-európai tesztzónának”. Ennek része az M7-es autópálya és Zalaegerszeg között tervezett R76-os gyorsforgalmi út, amely „okos” elemekkel kiegészítve épül meg, illetve a zalai megyeszékhely Smart City, vagyis okos város programhoz kapcsolódó fejlesztése.…
Részletek>NFM: összehangolják a logisztikai és a gazdasági fejlesztési elképzeléseket
A kormány a közeljövő logisztikai beruházásait mindenképpen összehangolja a gazdaságfejlesztési elképzelésekkel – mondta Erb Szilvia, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) gépjármű-közlekedési és vasúti szabályozási főosztályának vezetője csütörtökön Velencén, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) nemzetközi közlekedéslogisztikai konferenciáján. Hozzátette, hogy a vasúti beruházásoknál kiemelten figyelembe veszik az intermodális szempontokat, akár a személy-, akár a teherfuvarozás fejlesztésről lesz szó. A főosztályvezető közölte, hogy az Integrált közlekedésfejlesztési operatív programban (Ikop) mintegy 1200 milliárd forint lesz beruházásokra. Az uniós forrásokból megvalósítandó vasúti fejlesztések többek között új járművek beszerzését, a szűk keresztmetszetek felszámolását, az…
Részletek>Küldeményt követő rendszert fejleszt a Magyar Posta
A Magyar Posta könyvelt küldeményt követő rendszert fejleszt az Európai Unió és a magyar állam társfinanszírozásában 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból és a posta 1,9 milliárd forint saját forrásából, a projekt 2018 közepén valósul meg. A sajtótájékoztatóval egybekötött projekt indító csütörtöki rendezvényen Bártfai-Mager Andrea, a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos elmondta: a posta kiemelt figyelmet fordít az ügyfelek változó igényeire, a projekt megvalósításával követhetővé, átláthatóvá válik a könyvelt küldemények folyamata, a cég nagy lépést tesz a digitalizációban, többi között kivezeti a papíralapú tértivevényt. Bártfai-Mager szólt…
Részletek>Digitális robbanás a logisztikában – jön a „drónok támadása”
Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencia, Velence – Rohamtempóban hódítanak teret a digitális megoldások a logisztikában, egyre több helyről kiszorítva az emberi munkaerőt – hangzott el a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által szervezett Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencián. Az új, digitális technológia által vezérelt eszközök – például a drónok, automata targoncák – sokkal többet és pontosabban képesek dolgozni, mint az ember, így alkalmazásuk jóval olcsóbbá válik a cégek számára a humán munkaerőnél. A drónos csomagfuvarozás térhódításának kezdete ráadásul nem is a távoli jövő: mindössze egy éven belül várható. A 2010 óta évről évre…
Részletek>Átadták a UPS Magyarország új székházát és logisztikai központját Vecsésen
Átadták a UPS Magyarország új székházát és logisztikai központját Vecsésen az Airport City logisztikai park területén. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára az átadó ünnepségen kiemelte, hogy a UPS amerikai központú globális logisztikai cég Magyarországon olyan stratégiai iparágazatban fektetett be, amely 300 ezer embernek ad munkát. Az államtitkár hangsúlyozta: az amerikai befektetések részesedése Magyarországon egyre növekszenek. Nando Cesarone, a UPS európai régiójának elnöke elmondta, hogy a cég magyarországi teljesítménye jelentősen hozzájárul a globális fejlődésükhöz. Emlékeztetett arra, hogy a UPS 430 ezer alkalmazottat foglalkoztat, 220 országban van jelen,…
Részletek>A Prologis szerint erős marad a kereslet a logisztikai ingatlanok piacán
Erős marad a bérlői érdeklődés a hazai logisztikai ingatlanok piacán, és mivel a jelenlegi állomány telített, várhatóak új fejlesztések ebben az évben is – mondta Kemenes László, a Prologis magyarországi ügyvezetője. A nemzetközi logisztikai ingatlanvállalat saját piackutatása, illetve több mint 150 nemzetközi iparági résztvevő megkérdezése alapján készült felmérést ismertetve az ügyvezető kifejtette: az ágazat idei kilátásai pozitívak a fejlesztést, a bérbeadást, az üzemeltetést, illetve a befektetést tekintve is. Magyarországon az elmúlt tíz évben megduplázódott, 1,9 millió négyzetméterre nőtt a logisztikai ingatlanok állománya. Tavaly az üresedési ráta 7,6 százalék volt, a…
Részletek>Elektronikus fuvarozási okmánykezelő alkalmazást fejlesztett a WebEye
A WebEye, új mobilfejlesztése a WebEye Scanner lehetőséget biztosít a fuvarlevelek és okmányok azonnali elektronikus továbbítására, amellyel így jelentősen felgyorsulhat a pénzügyi tranzakciók átfutási ideje. A logisztikai folyamatok egyik legnagyobb kihívása a fuvarozási okmányok lassú és problémás kezeléséből adódik. A többnyire csak papír alapon történő dokumentáció miatt, a vállalatok értékes időt vesztegetnek el, így jelentősen csökken a pénzügyi hatékonyságuk. A magyar tulajdonban lévő, a telematikai piacon a legnagyobb európai lefedettséggel rendelkező WebEye, új mobilfejlesztése a WebEye Scanner lehetőséget biztosít a fuvarlevelek és okmányok azonnali elektronikus továbbítására, amellyel így jelentősen felgyorsul…
Részletek>A UPS mozgáskorlátozott gyermekek oktatásában nyújt segítséget az idén
A UPS Magyarország Kft. az idén Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium, illetve az azt működtető alapítvány, a Zsótér Pál Alapítvány számára ajánlott fel 15 ezer dollárt. A UPS Magyarország, a világ vezető logisztikai vállalatának hazai leánya minden évben egy kiemelt társadalmi feladatot ellátó szervezetet, intézményt támogat. Az idén kiválasztott iskola már több mint száztíz éve, 1903 óta segíti a mozgáskorlátozott gyermekeket. Az intézményben több mint kétszáz mozgáskorlátozott gyermek oktatása, nevelése, mozgásfejlesztése, egészségügyi ellátása és gondozása, szakképzése és sérülés specifikus ellátása történik hároméves kortól. Az…
Részletek>i-Cell: nagy az útdíj-bevallási közreműködők felelőssége
Egyre nő az útdíjfizetők tudatossága, azonban figyelmetlenség, valamint a rendelkezésre álló riasztási funkciók hanyagolása miatt sokan egyébként elkerülhető útdíj bírságokat kénytelenek fizetni. A leggyakoribb hibák és figyelmetlenségek kiküszöbölésével komoly összegeket lehetne megspórolni, ami, figyelembe véve a kirótt bírságok nagyságát (140 ezertől akár 165 ezer forintig), egyes kisebb cégek életben maradását is szavatolhatja. Ebből a szempontból pedig a bevallási közreműködő vállalatoknak komoly felelősségük, támogató és tájékoztató szerepüknek pedig piaci jelentősége is lehet. A bevallási közreműködő egy szolgáltató, amely begyűjti a gépjármű GPS-nyomkövetője vagy a fedélzeti egység által küldött adatokat, majd továbbítja…
Részletek>