Ömlik a pénz Debrecenbe

Debrecen, BMW gyár

Egy júliusi kormánydöntés értelmében újabb több mint 112 milliárd forint fejlesztési forrást kap Debrecen, a beruházási programba több olyan projekt is visszakerült, amit tavaly ősszel központi költségvetési megfontolásokból függesztettek fel — közölte Papp László. A polgármester emlékeztetett: egy korábbi kormánydöntés értelmében gazdaságfejlesztésre 175,5 milliárd forintot kapott a város, amelyet víziközmű, illetve vasúti infrastruktúra fejlesztésére fordíthatnak. A mostani, 112,198 milliárdos csomag forrásait elsősorban közúti közlekedésfejlesztésre fordítják, de megvalósulnak belőle a fenntarthatóság, a környezetvédelem és a biztonság szempontjából is fontos beruházások. Utóbbiak közül Papp megemlítette a több mint negyven hektáros területen megvalósuló…

Részletek>

Átadták a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőteret

Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér

Elindult a légi közlekedés csütörtökön az első romániai zöldmezős beruházásként létrehozott Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtéren. Az erdélyi Brassótól negyedórás autóútra található Vidombák településen lévő légi kikötőben csütörtökön reggel szállt le az első repülőgép, a Tarom román légitársaság Bukarestből indult járata. Ennek fedélzetén a leköszönt román kormány több tagja – Nicolae Ciuca, a szenátus elnöke, Sorin Grindeanu régi-új szállításügyi miniszter és Adrian Vestea Brassó megyei tanácselnök, a fejlesztési tárca várományosa – mellett Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is jelen volt. A napokban felavatott légikikötő Székelyföldet, elsősorban a…

Részletek>

Okány: Átadták a felújított vasútállomást

Okány, vasútállomás

A kormánynak támogatnia kell a közlekedés fejlesztését is – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön a Békés vármegyei Okányban, a Magyar falu programban megújult vasútállomás felvételi épületének átadásán. Gyopáros Alpár kifejtette, a 2018-ban indult Magyar falu program a falvakban élők életminőségének javítását tűzte ki célul. Ehhez szükség volt az alapegészségügyi ellátás és a játszóterek fejlesztésére, járdák felújítására, kommunális eszközök beszerzésének, valamint egyházi és civil szervezeteknek a támogatására. Okányban ezekkel a lehetőségekkel éltek is, „a játszótér fejlesztése még előttünk áll” – mondta. Hozzátette, az emberek ki is mozdulnak a falvakból,…

Részletek>

Elindult a 177. balatoni hajózási szezon

Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója

Nagyszombaton elindult a 177. balatoni hajózási szezon, amelyben a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) a korábbiaknál több programhajóval és főszezoni járattal várja az utasait – hangzott el a társaság szezonnyitó sajtótájékoztatóján, a Szent Miklós hajó fedélzetén. Veigl Gábor, a Bahart vezérigazgatója elmondta, nagyon eredményes év volt a tavalyi szezon, idén legalább ilyen évet szeretnének zárni. A 2022-es hajózási szezonban csaknem 700 ezer utas utazott a cég személyhajóin, közel 1,4 millió a kompjáratain, továbbá 450 ezer gépjárművet és több mint 110 ezer kerékpárt szállítottak a tó egyik partjáról a másikra. Az idei…

Részletek>

Új, környezetkímélő midibuszok állnak forgalomba Miskolcon

Miskolc, midibusz

Átadták a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. hat új, környezetkímélő, sűrítettföldgáz-üzemű midibuszát a társaság telephelyén a nemzetközi energiatakarékosság világnapján. A mintegy negyven utas befogadására alkalmas Iveco midibuszok február 28-án érkeztek Miskolcra, a járműveket az MVK Zrt. közbeszerzési eljárás keretében vásárolta meg. A napokban forgalomba álló buszok klimatizáltak, a járműveket utastájékoztató eszközökkel, utasszámlálóval és biztonsági kamerarendszerrel látták el. Hatótávolságuk eléri a 350 kilométert, és teljesítik az Euro-6-os környezetvédelmi normákat. Veres Pál polgármester az átadóünnepségen hangsúlyozta: a közlekedési társaság tovább fiatalította és „zöldítette” járműállományát. Rámutatott arra, hogy a midibuszokat alacsony költségekkel lehet fenntartani, és…

Részletek>

BKK: további 31 új CAF-villamossal bővül a fővárosi járműflotta

CAF villamos

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Miniszterelnökség által aláírt támogatói szerződésnek köszönhetően a tavaly októberben megrendelt húsz szerelvény mellett további 31 új modern, alacsony padlós és légkondicionált CAF-villamossal bővül a fővárosi járműflotta. A BKK a közleményében azt írta: egy február végi kormánydöntés értelmében a Széchenyi Terv Plusz programban összesen 51 villamossal gazdagodik a főváros. A tavaly októberben már megrendelt húsz rövid villamos és a mostani további 31 szerelvény – 26 rövid és öt hosszú jármű – 2024 szeptember végétől áll majd fokozatosan forgalomba. Az utolsó villamost 2026. november végéig…

Részletek>

Folytatódik a zalai településeket összekötő kerékpárút építése

kerékpárút

Kerkateskándot, Lovászit és Tornyiszentmiklóst köti össze az az új kerékpárút, amelyet a Zala vármegyei önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásából építtet, folytatva a térségben korábban megkezdett kerékpárút-fejlesztést. Az önkormányzat azt közölte, hogy a több mint 434 millió forintból megvalósuló projektben Kerkateskánd, Lovászi és Tornyiszentmiklós között 3,1 kilométer hosszan épül aszfaltozott kerékpárút a kivitelezésre adott kétszáz nap alatt. Ez az építkezés folytatása a Lentit, Kerkateskándot, Szécsiszigetet és Csömödért érintő, már elkészült több mint 10,3 kilométeres kerékpárútnak. A Zala két keréken elnevezésű projekt további folytatásaként valósul meg a Letenye, Becsehely,…

Részletek>

Idén a tavalyihoz hasonló jó évre számít a Bahart

Veigl Gábor Bahart

A 2019-es rekordévet is felülmúló tavalyi év forgalmához hasonló, jó évre számít idén a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) – közölte a társaság vezérigazgatója. Veigl Gábor (képünkön) elmondta, a 75 százalékban állami, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő, 10,6 milliárd forint alaptőkéjű Bahart tavaly 4,3 milliárd forint árbevételt ért el, 11 százalékkal többet az előző évinél. A kompokon 1,4 millió utast szállítottak, 1,4 százalékkal többet a 2021-es eddigi csúcsnál. A mentrendi hajózás utasforgalma 4,4 százalékkal, a séta- és a programhajók iránti kereslet 17,6 százalékkal emelkedett. Elmondta: a társaság 10 kikötője…

Részletek>

A BKV átmenetileg leállítja a gázüzemű autóbuszokat

buszmegálló

A Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) úgy döntött, a drasztikusan megemelkedett gázár miatt átmenetileg leállítja a CNG-hajtású autóbuszokat és korszerű dízelüzeműekkel helyettesíti azokat – mondta el Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy háttérbeszélgetésen. Ülésezett a főváros energia- és gazdasági válság elleni operatív törzse és az a döntés született, hogy a BKV november 1-jétől fokozatosan kivonja a forgalomból az 53 CNG-üzemű autóbuszt. A BKV esetében a földgáz ára november 1-jétől az eddigi ár közel ötszörösére emelkedik, és az új földgázárak mellett a CNG-hajtású járművek egy kilométerre vetített fajlagos üzemanyagköltsége a dízel hajtású autóbuszokéhoz képest…

Részletek>

Több mint száz új, alacsonypadlós busz érkezik Budapestre

buszmegálló

A Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (BKV) buszflottájának frissítésével 135 új, alacsonypadlós Mercedes-Benz Conecto Next Generation autóbusz áll forgalomba Budapesten. Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója közölte, a 135 új busz közül 35-öt megvesznek, 100-at pedig bérelnek. Az 1990-es évek óta ekkora buszflotta „egyben fiatalítva nem volt a BKV-nál” .  Azt mondta, az új járművekkel a fővárosi közösségi közlekedésben az összes busz alacsonypadlós és klimatizált lesz, a környezetkímélő járműveket a legkorszerűbb EURO 6-os motorral szerelték fel. Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a modern járműpark létrehozása nem öncél.…

Részletek>