A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a jövőben erősíti szolgáltató jellegét, a kamarai tagdíjakat és regisztrációs díjakat egyre nagyobb mértékben fogja a budapesti vállalkozásokra fordítani – mondta Csoltó Gábor, a június 1-jén hivatalba lépő BKIK-elnök a köztestület éves közgyűlését követő sajtótájékoztatón. Hozzátette: a demokratikus elveken működő kamarában még további lehetőségek vannak a vállalkozók érdekeit szolgálni, köztestületként pedig nemcsak a kamarai tagoknak, hanem a regisztrációs díjat fizetőknek is szolgáltatnak. Csoltó Gábor hangsúlyozta, arra törekednek, hogy jelentősen növeljék az önkéntes kamarai taglétszámukat. A sajtótájékoztatón Tóth Imre, a BKIK tiszteletbeli elnöke gratulált a pénteken…
Részletek>Címke: önkormányzat
Magyarországon hasít a Mercedes-Benz
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. már megint sikeres évet zárt: a termelés az elmúlt esztendőben 4,1 százalékkal haladta meg a 2016-ost, több mint 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autó készült Kecskeméten. A vállalat nettó árbevétele meghaladta a 3,5 milliárd eurót. A profitot teljes mértékben az újabb magyarországi beruházásokra fordítja a vállalat. A Mercedes-Benz gyár társaságként és munkaadóként 2017-ben összesen 23 millió eurónyi (~7,13 Mrd. forint) adót és járulékot fizetett a magyar állam, illetve a kecskeméti önkormányzat részére. (A Gyurcsány-kormány a Mercedes-Benz-nek közel harmincmilliárd forint állami támogatást ítélt meg, 2017 pedig a…
Részletek>Új autóbusz-pályaudvar fogja Lenti fényét emelni
Új autóbusz-pályaudvar építésére és a kerékpárutak fejlesztésére csaknem 477 millió forint európai uniós támogatást nyert el Lenti városa – közölte a város önkormányzata. A vissza nem térítendő támogatás 80 százalékát az új autóbusz-pályaudvar építésére fordítják. A leromlott épületegyüttes helyett az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. új létesítményt alakít ki kilenc buszbeállóval, korszerű információs monitorral felszerelt váróteremmel, jegypénztárral és információs irodával. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló fejlesztés a városban és a járás 48 településén élő emberek közösségi közlekedését javítja, elősegítve a munkaerő-mobilitást is – közölték. Hozzátették: Lentiben több mint egy kilométer hosszú,…
Részletek>Munkásszállással erősít a veszprémi önkormányzat
Több mint 361 millió forintból nyolcvanfős munkásszállást épít a veszprémi önkormányzat – tájékoztatta a sajtót a város alpolgármestere. Brányi Mária elmondta, a munkásszállást egy városi tulajdonban levő ingatlan első és második emeletén alakítják ki. A beruházást a Nemzeti Foglalkoztatási Alap 159,6 millió forinttal támogatja. A beruházási költségek 44 százalékát a városi önkormányzat saját erőből állja – tette hozzá. Az alpolgármester kiemelte: Veszprémet évek óta munkaerőhiány jellemzi, a 2010-es hat-hét százalékos munkanélküliség mára két százalék alá csökkent, ami komoly nehézséget jelent a vállalkozásoknak, amelyeknek így egyre több dolgozót kell toborozniuk a…
Részletek>Marad a tömegközlekedés annak, akinek ezentúl nem telik taxizásra
Július elsejétől drágább lesz Budapesten taxival utazni: a jelenlegi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj húsz forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig öt forinttal nő a Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében. A taxisok javaslatára módosított rendelet szerint július elsejétől a kilométerdíj 280-ról 300 forintra, a percenkénti várakozási díj pedig 70-ről 75 forintra nő. A Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett javaslatot 18 igen szavazattal öt nem ellenében, öt tartózkodás mellett fogadta el a testület. A döntés előtti vitában Szeneczey elmondta, hogy az elmúlt fél évben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK),…
Részletek>Kétmilliárd forintból újítják fel Szeged útjait
Idén összesen 2,1 milliárd forintot költ Szeged a város útjainak és járdáinak felújítására, a munkálatok első üteme a napokban kezdődik – közölte az önkormányzat. A közlemény szerint az önkormányzat saját erőből egymilliárd forintot fordít a város útjainak karbantartására, és további 1,1 milliárd forintot nyert el az Európai Uniótól ugyanerre a célra. Először Kiskundorozsmán és a belvárosban öt utca kap teljesen új aszfaltburkolatot. A hatvanmillió forintos beruházás kivitelezője a Colas Út Zrt. a felújítása hatvan napig tart. Önkormányzati forrásból 500 millió forint jut idén Odessza, Tarján és Makkosháza városrészek útjaira, további…
Részletek>Helyitermék-raktár létesül a baranyai Cserdiben
Helyitermék-raktárat, hűtőházat, csomagolót is magába foglaló logisztikai bázist létesít Cserdiben 250 millió forintos európai uniós forrásból az önkormányzat – hangzott el a baranyai községben tartott projektnyitón. A község egyedülálló terméke, a c zöldség-alapanyagainak tárolásához is használják majd a mintegy 400 négyzetméter alapterületű létesítményt – mondta Bogdán László polgármester. Ismertetése szerint budapesti éttermeket fognak kiszolgálni zöldségekkel innen, a hűtőház a község 50-60 kilométeres körzetében egyedülálló lesz, és hat embernek ad majd munkát. A polgármester elmondta: a tervek szerint még ebben az évben elkészül az új logisztikai központ. A település önkormányzata több…
Részletek>Elkészült a bólyi ipari parkba vezető elkerülőút
Átadták a forgalomnak a bólyi ipari parkba vezető, 295 millió forintos beruházással elkészült mintegy két kilométer hosszú elkerülőutat – közölte a Baranya Megyei Önkormányzat (BMÖ). A közlemény kiemelte, hogy az útépítés az ipari park fejlesztésére a Terület- és településfejlesztési operatív programból (Top) elnyert 800 millió forintos költségvetésű projekt része. Az út közvetlenül csatlakozik a bólyi elkerülőúthoz, az M60-as autópálya le- és felhajtójához. Közölték, a pályázat következő elemeként egy új üzemcsarnokot építenek, amelyet az önkormányzat tervei szerint bérbe adnak. A jó megközelíthetőségnek is van szerepe abban, hogy újabb cég, egy csomagküldő szolgálat is…
Részletek>Tarlós: kora ősszel kezdődhet meg a Lánchíd felújítása
Kora ősszel kezdődhet meg a Lánchíd felújítása, de ezt megelőzően egy kisebb felújítást kell végrehajtani a BAH-csomópont felüljáróján – jelentette ki Tarlós István főpolgármester. A Lánchíd és környékének felújítása két ütemre bontható: az elsőben a híd és a 2-es villamos alagútjának, valamint felszíni környezetének a megújítását végzik el. A második ütemben a Váralagutat és a Clark Ádám teret újítják majd fel – közölte Tarlós, hozzátéve, hogy a teljes projekt több mint húszmilliárd forintba kerül, megvalósításának időtartama pedig 3-3,5 év. Elmondta, nagyjából szeptember táján kezdődik a híd felújítása, és ennek az…
Részletek>Bukarest önkormányzata török cégtársulástól vásárol négyszáz buszt
Bukarest önkormányzata egy török cégtársulástól vásárol négyszáz autóbuszt, amelyeket a román főváros tömegközlekedésében fognak használni – jelentette be hétfőn Gabriela Firea, Bukarest főpolgármestere. Az önkormányzat tavaly novemberben írta ki a százmillió euró (31,1 milliárd forint) értékű közbeszerzési pályázatot, amelyre négy ajánlat érkezett. Az önkormányzat a török Otokar Europe és Otokar Otomotive cégek alkotta konzorcium ajánlatát fogadta el. Rajtuk kívül a szintén török Karsan Otomotiv, a német székhelyű Man Truck and Bus, valamint a Mercedes Benz nyújtott be érvényes ajánlatot. A főpolgármester közölte, hogy egy busz ára 250 ezer euró (77,7…
Részletek>