A Waberer’s International adásvételi szerződést írt alá a vasúti logisztikával foglalkozó Petrolsped Kft. 51 százalékos részesedésének megvásárlásáról – közölte a szállítmányozó társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Az ügylet pénzügyi részleteiről nem adtak tájékoztatást. A Waberer’s a júliusban kötött előzetes megállapodást követően részletes pénzügyi, jogi és műszaki átvilágítást végzett, és megegyezett a Petrolsped tulajdonosaival a részesedés megvásárlásának, illetve a jövőbeni közös társaságirányítást szabályozó szindikátusi szerződésnek a részleteiről. A tranzakció az adásvételi szerződésben meghatározott feltételek teljesülése, illetve a szokásos hatósági eljárások lefolytatását követően 2024 elején várható. A Waberer’s korábbi közlése szerint…
Részletek>Címke: tranzakció
Jelentősen nőtt a Tesco nyeresége az üzleti év első felében
Jelentősen nőtt a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, a Tesco nyeresége a cég 2023-2024-es pénzügyi évének első felében. A Londoni Értéktőzsdén közzétett 55 oldalas előzetes beszámoló szerint a csoportszintű étékesítés az augusztus 26-án véget ért 26 hétben 35,75 milliárd font (13 745 milliárd forint) volt, 8,9 százalékkal több az egy évvel korábbi azonos időszakban mért forgalomnál. A kiigazított működési szintű eredmény éves összevetésben 14 százalékkal 1,482 milliárd fontra (663 milliárd forintra) emelkedett. Ken Murphy, a Tesco vezérigazgatója az eredményjelentéshez fűzött nyilatkozatában kiemelte, hogy az élelmiszerek árinflációja a vizsgált időszak egészében lassult, és…
Részletek>Szerbiai disztribútorcéget vett a Waberer’s
Megvásárolja az MD International szerbiai disztribútorcég 55 százalékos részesedését a Waberer’s International és opciót szerez a fennmaradó 45 százalékos részesedés megvásárlására – közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken. A közlemény szerint az MDI a szerb FMCG (napi fogyasztási cikkek) disztribúciós piacának meghatározó szereplője, fő tevékenysége a közúti fuvarozás és a raktározás. A vállalat 2022-es árbevétele 50,3 millió euró, EBIT-je (kamatok, és nyereségadó-ráfordítások levonása előtti eredmény) 2,1 millió euró, adózott eredménye 1,7 millió euró volt. A tranzakciót – összhangban a kötvény kibocsátásakor meghatározott célokkal – a Waberer’s a 2022-ben…
Részletek>A Waberer’s megvenné a Petrolsped Szállítmányozási Kft.-t
Előzetes megállapodást írt alá a Waberer’s International Nyrt. a vasúti logisztikai szegmensben is működő Petrolsped Szállítmányozási Kft. 51 százalékos üzletrészének megszerzéséről – közölte a vállalat. Az előzetes megállapodás keretében a felek megegyeztek a vételárban és a főbb szerződéses feltételekben, amely a tranzakció zárásával, várhatóan 2023 utolsó negyedévében válik kötelező érvényűvé – közölte a Waberer’s. A magyar tulajdonban lévő Petrolsped csoport Magyarország egyik vezető vasúti logisztikai szolgáltató társasága, amely – részben saját vasúti járművekkel – döntően Magyarország és Románia területére fókuszálva nyújt vasúti szállítmányozási szolgáltatásokat. A BÉT honlapján megjelent közlemény szerint…
Részletek>Lezárta az Evoqua felvásárlását a Xylem
A világ legnagyobb víztechnológiai vállalata jött létre azzal, hogy a Xylem Inc. lezárta az Evoqua Water Technologies Corp. felvásárlását. Az akvizíció révén egy éves szinte több mint hétmilliárd dollár árbevételű, világszerte 22 ezer főt foglalkoztató cég támogatja majd ügyfeleit és a világ közösségeit a vízkezelési kihívások megoldásában. A víztechnológiai megoldások piacán meghatározó Xylem egy mintegy 7,5 milliárd dolláros, teljes egészében részvények átadásával finanszírozott tranzakció keretében vásárolta fel az Evoqua Water Technologies-t. Az akvizíció eredményeként létrejött vállalat éves árbevétele várhatóan 7,3 milliárd dollár körül alakul majd. A társaság világszerte több mint…
Részletek>Duna House: havi szinten 25 százalékkal emelkedett az ingatlan-adásvételek száma márciusban
Országosan 7787 lakóingatlan-adásvétel történt márciusban, amely az előző évhez képest továbbra is jelentős, 46 százalékos visszaesés, de februárhoz képest már 25 százalékkal több tranzakciót jelent a Duna House ingatlanközvetítő vállalat saját adatain alapuló tranzakciószám-becslése szerint. A társaság a közleményében kiemelte, hogy az első negyedévben tízéves mélypontra esett az adásvételek száma. Január és március között 19 983 tranzakció történt az előző évi 39 156 után. A Duna House a második negyedévben fokozatosan emelkedő aktivitással és növekvő tranzakciószámokkal számol a hazai piacon. A cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkája, a Credipass becslése szerint márciusban 39,5…
Részletek>Lengyel ingatlanközvetítő hálózatban szerzett többségi tulajdont az Otthon Centrum
Hetven százalékos tulajdonrészt szerzett a lengyel Freedom Nieruchomosci csoportban, Lengyelország egyik meghatározó ingatlanközvetítő hálózatában az Otthon Centrum Holding Kft. – jelentette be a társaság. Az Otthon Centrum a lengyel piaci megjelenéstől további növekedést, és mindkét országban piaci pozíciójának erősödését várja. A közlemény szerint a megállapodás első nemzetközi befektetésként stratégiai jelentőségű az Otthon Centrum számára, emellett további fejlődési lehetőséget is biztosít a cégcsoportnak. A két vállalat közös szándéka, hogy az új többségi tulajdonos ne csak pénzügyi támogatást nyújtson befektetésével, hanem az Otthon Centrum innovatív informatikai, oktatási és működési megoldásaival, valamint húsz…
Részletek>A főváros déli kapujában terjeszkedik tovább a HelloParks
Tovább bővül az alig több mint két éve alapított HelloParks, amely Alsónémediben indítja meg legújabb ipari ingatlanberuházását. A vállalat egy 60 ezer négyzetméteres csarnok építését tervezi a területen, amely a legszigorúbb fenntarthatósági követelmények szerint készül. A telek tranzakció sikeres lebonyolítása a Grifton Property tanácsadó cég közreműködésével jött létre. A Fóton, Maglódon és Pátyon jelenleg is három modern megapark kivitelezésén dolgozó társaság az alsónémedi projekttel már a negyedik kulcsfontosságú közlekedési csomópont közelében lesz jelen Budapest körül. A beruházás eredményeként a HelloParks már több mint egymillió négyzetméternyi raktár- és ipari terület fejlesztésén…
Részletek>Majdnem 50 százalékra nő a BDPST részesedése a Waberer’s-ben
Részvényvásárlással 49,64 százalékra nő a BDPST Csoport részesedése a Waberer’s International Nyrt.-ben – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett kibocsátói tájékoztatásban. Az adásvételi szerződés alapján a BDPST Group 95 százalékos tulajdonában álló Merkport Zrt. vásárolhatja meg a Wáberer György tulajdonába tartozó HIGH YIELD Vagyonkezelő Zrt. 22,88 százaléknyi Waberer’s-részesedését. Ezzel a BDPST Csoport tovább növeli befolyását a logisztikai vállalatban, a Waberer’s volt vezetője, Wáberer György pedig megválik a teljes, tulajdonában álló részesedésétől a Waberer’s Internationalben. A részvénycsomag 4 048 476 darab, egyenként 0,35 euró (körülbelül 135 forint) értékű törzsrészvényből…
Részletek>Duna House: Töretlen a panelek népszerűsége
Töretlen a panelek népszerűsége, a lassuló ingatlanpiacon is gyorsan és jó áron találnak új tulajdonosra a lakótelepi otthonok a Duna House értékesítési adatai szerint. A kiszámítható fenntartási költségük miatt egyre kedveltebb panellakások értékesítési ideje a gyengébb második fél évben sem nőtt. A Duna House 2022-es negyedik negyedéves adatai alapján átlagosan 2 hónapnál kevesebb időre volt szükség a sikeres tranzakciózárásig régiótól függetlenül – mondta Benedikt Károly, a társaság pr- és elemzési vezetője a közlemény szerint. A fővárosi lakótelepeken 2022-ben a 2021-es év átlagos négyzetméteráraihoz képest 19-54 százalékpontos áremelkedést mértek. A 2021-es…
Részletek>