A termelés átmeneti korlátozására kényszerül a Volkswagen német autógyár a wolfsburgi központi üzemében szeptemberben, mert a vártnál nehezebb a felkészülés az üzemanyag-fogyasztási és a károsanyag-kibocsátási értékek megállapítására szolgáló új nemzetközi szabványra (WLTP). A társaság szerdai közleménye szerint Herbert Diess, a Volkswagen csoport (VW) vezérigazgatója a wolfsburgi üzem dolgozóinak gyűlésén elmondta, hogy hatalmas feladat az átállás a WLTP szabványra, ezt mutatja, hogy egyedül a Volkswagen márkánál több mint kétszáz modellvariációt kell rendkívül rövid idő alatt újra levizsgáztatni és engedélyeztetni. Az új típusú eljárás az eddiginél sokkal összetettebb és hosszabb, nagyjából háromszoros…
Részletek>Címke: Volkswagen
Nem végeznek az idén a dízelautók vezérlő szoftverének frissítésével Németországban
A korosabb dízelautók motorvezérlő szoftverének a károsanyag-kibocsátási értékek javítását szolgáló frissítését nem fogják tudni az idén a teljes kijelölt állományra elvégezni, marad belőle a jövő évre is – közölte az autóipari ágazat szakmai képviseleti szervezete, a VDA elnöke a Passauer Neuen Presse lapnak adott interjúban, ami kedden jelent meg az online kiadásban. Bernhard Mattes, a Verband der Automobilindustrie (VDA) elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, hogy változatlanul ellenzi a dízelmotorok utólagos műszaki átalakítását. Andreas Scheuer szövetségi közlekedési miniszter a szoftverfrissítések felgyorsítására szólította fel az autóipari vállalatokat és szeptember elsejében szabta meg azt a határidőt,…
Részletek>Dízelbotrány: kisbuszok visszahívására kötelezték a Daimlert
A versenytárs Volkswagen csoport (VW) dízelbotrányához hasonló rendellenességre hivatkozva több ezer kisbusz visszahívására kötelezte a Daimler német járműgyártó csoportot a német szövetségi közúti közlekedési hatóság (KBA). A társaság közölte, hogy nem történt jogsértés. A Daimler közölte, hogy a KBA megítélése szerint az 1,6 literes, Euro 6 környezetvédelmi besorolású dízelmotorral szerelt Mercedes-Benz Vito kisbuszoknál nem felel meg az előírásoknak két programbeállítás a kipufogógáz tisztítását végző berendezés vezérlésében. Ezért a hatóság 6300 ilyen jármű visszahívására és szervízelésére kötelezte a céget. A Daimler vitatja a KBA megállapításait, és kész bíróság előtt rendezni a…
Részletek>A Volkswagen erősít az SUV szegmensben
Az újautópiac bővülésének egyértelmű nyertese Magyarországon is a városi terepjárók (SUV) szegmense, a Volkswagen ebben a piaci kategóriában mostanra négy, jövőre pedig már öt modellel vesz részt – mondta Dalnoki Balázs, a Porsche Hungaria márkaigazgatója a márka prémium SUV-ja, az új Touareg bevezetése alkalmából. Ismertetése szerint az SUV-k értékesítése 2010 óta 160 százalékkal gyarapodott Magyarországon. A 2017-ben eladott 116 265 személyautóból 42 111 volt SUV, és az idei első negyedév eredményei alapján a trend tovább növekszik. A Datahouse korábban azt közölte, hogy az idei január-áprilisi időszakban eladott 43 664 személyautó 37…
Részletek>Dízelbotrány: egyre sárosabb az Audi
Újabb szabálytalanságokat tártak fel a német Volkswagen csoporthoz (VW) tartozó Audi belső vizsgálatán az autógyártó csoport dízelbotrányával kapcsolatban, a társaság keddi közleménye szerint az ügy több tízezer kocsit érint, köztük új gyártmányokat, amelyek értékesítését ideiglenesen leállították. A belső vizsgálaton a károsanyag-kibocsátást szabálytalanul befolyásoló szoftveres megoldást találtak A6-os és A7-es típusú luxusautóknál, amelyekbe Euro-6 besorolású, hathengeres, Gen2 evo jelzésű dízelmotort építettek be. A vizsgálati eredményről tájékoztatták a német közúti közlekedési hatóságot (KBA) és a típusengedélyt kiadó luxemburgi hatóságot. A szabálytalanul működő motorvezérlő rendszerrel szerelt új gyártmányokat egyelőre nem szállítják ki, hanem…
Részletek>További járműveket szerzett be a Magyar Honvédség
További 300 új Suzuki Vitara típusú gépjárművet állított hadrendbe a Magyar Honvédség. A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében beszerzett autókat csütörtökön mutatták be Budapesten, a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázisán. A Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-hez eljuttatott tájékoztatásában azt írta: az átadott eszközök az 1990-es évek végén hadrendbe állított, esetenként csaknem félmillió kilométert futott Opel, Volkswagen és Skoda típusú személygépjárműveket váltják a honvédség közúti flottájában. Kitértek arra is: kiemelt szempont, hogy a fejlesztések és a gyártás hazai bázison történjen. Ezen Suzuki gépjárművek gyártása Esztergomban történik, „ezáltal támogatja a magyar…
Részletek>Új vezérigazgató a Volkswagen csoportnál
Új vezérigazgató kinevezéséről és a vállalatvezetés átszervezéséről döntött a német Volkswagen csoport (VW) felügyelőbizottsága. A járműgyártó társaság közleménye szerint a VW-t a 2015-ben kirobbant dízelbotrány óta irányító Matthias Müllert a csoport névadó márkájának eddigi igazgatója, Herbert Diess váltja a vezérigazgatói tisztségben, azonnali hatállyal. A napok óta várt bejelentésről a német sajtóban megjelent elemzések szerint Matthias Müllerrel az lehetett a legnagyobb gond, hogy nem volt jó kommunikátor, több interjúban szerencsétlenül fogalmazott. A vállalatnál az a kifogás is hallható vele szemben, hogy a fáradtság jeleit mutatta. Nagy érdeme, hogy átvezette a dízelbotrány…
Részletek>Növelte bevételét és működési eredményét tavaly a Porsche
Növelte eladásait és bevételét, tovább javította eredményét tavaly a Porsche AG autógyár, a Volkswagen konszern sportkocsikat gyártó érdekeltsége a német auto.de beszámolója szerint. A Porsche sportkocsigyártó vállalat 2017-ben 246 ezer autót értékesített, négy százalékkal többet az előző évinél, forgalma eközben öt százalékkal, 23,5 milliárd euróra emelkedett, működési eredménye pedig hét százalékkal, 4,1 milliárd euróra. Az év végén közel harmincezren dolgoztak az autógyártó vállalatnál, nyolc százalékkal többen mint egy évvel korábban. A 2017-es gazdálkodási adatok bemutatása alkalmából Lutz Meschke pénzügyi igazgató kiemelte, hogy a Porsche működési eredménye az elmúlt három évben…
Részletek>Hasított tavaly a cseh Skoda Auto
Rekordszámú, 1,2 millió személygépkocsit adott el tavaly a legnagyobb cseh autógyár, a német Volkswagen konszernhez tartozó Skoda Auto. Éves szinten ez 6,6 százalékos növekedés – írta a Mladá Fronta Dnes A Skoda adózás utáni nyeresége éves szinten 26,5 százalékkal, 31,8 milliárd koronára emelkedett. A bevételek 17 százalékkal növekedtek és 407 milliárd koronára rúgtak. A személygépkocsik eladásából közvetlenül 343 milliárd korona került a Skoda kasszájába, a Volkswagen konszernen belüli autókomponensek eladásából származó bevétele pedig 34 milliárd koronát tett ki. További 21 milliárd koronát a cég az autóalkatrészek eladása révén szerzett –…
Részletek>Eljárás indult a Volkswagen csoportnál piaci manipuláció gyanúja miatt
Eljárást indított a braunschweigi ügyészség a Volkswagen járműgyártó csoportnál (VW) piaci manipuláció gyanúja miatt – erősítette meg kedden a németországi város nyomozóhatósága a VW-nál tartott razziáról szóló sajtóhíreket. A házkutatást még március elején tartották, a VW wolfsburgi központjában 13 irodát kutattak át, lefoglaltak számos iratot és adathordozókat. Az eljárást ismeretlen tettes ellen indították azzal a gyanúval, hogy tőkepiaci manipuláció szándékával valótlan adatokat jelentettek meg egy 2015. december 9-i közleményben. A tőkepiaci szabályok alapján megjelentetett közleményben a VW arról tájékoztatta részvényeseit és a közvéleményt, hogy egy korábbi, 2015. novemberi közleményükkel szemben…
Részletek>