Új irodaházat épít Debrecenben a Dryvit Profi Kft.

Irodaház

Új irodaházat épít Debrecenben, az egykori Magyar Gördülőcsapágy Művek (MGM) területén a Dryvit Profi Kft. – jelentette be a beruházás projektindító rendezvényén a cég ügyvezetője. Bana László elmondta: az 1952-ben átadott épületegyüttest saját beruházásként vásárolták meg. A régi gyártócsarnokokat két lépcsőben újítják fel. Az első ütemben húszezer négyzetméteren alakítanak ki irodákat, tovább építenek egy ezer négyzetméteres szerverközpontot, amely a nemzetközi vállalatok számára is vonzóvá teheti a fejlesztést. Az első ütem átadását 2021 végére tervezik, a második ütemben pedig, 2023 végéig, további húszezer négyzetméteren alakítanak ki irodákat. A D-Loft Irodaházban 2500-3000…

Részletek>

Megalakult a magyar üzleti ingatlanszakma szövetsége

Irodaház

Szakmai szövetséget alapítottak a magyar tulajdonban lévő, üzleti ingatlanokkal foglalkozó vállalkozások ACORA néven, a szervezet közleménye szerint a legfontosabb cél, hogy edukálják a nagyközönséget a kereskedelmi célú ingatlanokkal és bérleményekkel kapcsolatban, illetve tájékoztassák a gazdasági élet szereplőit a várható ingatlanpiaci változásokról. Az Alliance of Commercial Real Estate Advisors (ACORA) alapító tagjai: az AN Limited Kft., a Citireal Kft., a Grifton Property Kft., a Property Solution Group Kft. és a REscon Kft.. A szövetség szeint a koronavírus-járvány jelentősen átalakítja mind az iroda, mind az ipari, kereskedelmi ingatlanok piacát, a home office…

Részletek>

Kínában mérsékelten tovább gyorsult a feldolgozóipar teljesítményének növekedése júliusban

Kína, jüan

Javult a kínai feldolgozóipar teljesítménye júliusban, de csak kis mértékben, miközben a szolgáltató szektor növekedése lassult júniushoz képest. A nemzeti statisztikai hivatal, valamint a kínai logisztikai és beszerzési szövetség (CFLP) által pénteken ismertetett adatok szerint a feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 51,1 pontra emelkedett júliusban az előző hónapban mért 50,9 pontról. A feldolgozóipari BMI ezzel immár az ötödik egymást követő hónapja állt a növekedést és a visszaesést egymástól elválasztó 50 pontos küszöb fölött. Elemzők lassuló növekedést, 50,7 pontot vártak júliusról. A feldolgozóiparon kívüli, főleg a szolgáltatásokat és az építőipart tömörítő szektorok teljesítményének…

Részletek>

Az eMag új logisztikai központot épít Romániában

eMag kupon

Az eMag internetes kereskedőcég 90 millió eurós beruházással új logisztikai központot épít Romániában, Bukarest vonzáskörzetében, az A1 autópálya mentén – közölte a vállalat. A 130 ezer négyzetméter hasznos területű létesítményt augusztusban kezdik építeni és jövő év szeptemberében fejezik be. A tervek szerint 2022 júliusától fog működni teljes kapacitással. A logisztikai központban telepítendő korszerű technológia négyszer nagyobb termelékenységet tesz lehetővé, a megrendelt termékek kézbesítési ideje így csökken. A technológia azt is lehetővé teszi, hogy az egy személy által leadott több rendelés egyetlen csomagba kerüljön, ami csökkenti a csomagolóanyag szükségletet. Emellett a…

Részletek>

MLBKT: júliusban emelkedett a beszerzésimenedzser-index

kosár, beszerzésimenedzser-index

A beszerzési menedzser index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke 50,8, ami azt mutatja, hogy a válaszadók az előző hónaphoz képest már kedvezőbb folyamatokról számoltak be, négy hónapos szűkülés után – közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A korábbi júliusokkal összevetetve az idei érték átlag alattinak tekinthető, ugyanis alulmúlja a hosszú távú 52,6 pontos átlagot, és nem éri el az elmúlt három év 53,3 pontos átlagát. A foglalkoztatottsági index értéke 50 pont alatt maradt ebben a hónapban, nyolcadik alkalommal egy hónap bővülés után. Ezt a szűkülést megelőzően utoljára 2019.…

Részletek>

Q2: lejtőn a Waberer’s

Waberer's

Az idei második negyedévben 33,1 százalékkal 115,5 millió euróra csökkent a Waberer’s International Nyrt. bevétele, rendszeres nettó vesztesége pedig a tavalyi 9,1 millió euróról 14,6 millió euróra nőtt. A nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi jelentés arról tájékoztat, hogy a féléves nettó veszteség a tavalyi 13,6 millió euróról 17,2 millió euróra nőtt. A bevétel eközben 354,9 millió euróról 289,3 millió euróra csökkent, vagyis 18,5 százalékkal esett vissza. A bevételcsökkenés miatt a negyedévi rendszeres EBITDA (kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség) 27,5 százalékkal mérséklődve 12,0 millió euróról 8,7 millió euróra…

Részletek>

Bővítette termelési kapacitását a Kecskeméti Konzerv Kft.

kecskeméti konzervgyár

Több mint nyolcszázmillió forintból termelő berendezésekkel, informatikai eszközökkel és szoftverekkel bővítette kapacitását a Kecskeméti Konzerv Kft. – közölte a cég ügyvezetője. Kovács János elmondta: a mintegy 825 millió forint összköltségű beruházást a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyert 412 millió forint támogatásból és saját forrásból valósították meg. Ismertette, az elmúlt két évben a fejlesztés keretében beszerzett új termelő berendezések a csemegekukorica és a zöldborsó feldolgozását korszerűsítették, az informatikai eszközök a munkatársak napi munkáját könnyítik meg, míg a bevezetett vállalatirányítási rendszer átláthatóbbá és egyszerűbbé tette a termelési, logisztikai és pénzügyi…

Részletek>

Az Ericsson szerint a jövő

Ericsson szerint a raktár

A fogyasztók és vállalati ügyfelek részéről is egyre jelentősebb igény mutatkozik a gyors szállítási szolgáltatások iránt, ami számos technológiai és logisztikai kihívás elé állítja a szállítmányozó cégeket. Az Ericsson IndustryLab legújabb, „Proaktív logisztika – út a jövőbe” című jelentése azt vizsgálta meg, mit várnak a logisztikai döntéshozók az iparág technológiai fejlődésétől. A tanulmány a logisztikai ágazat jövőjét veszi górcső alá, felméri az ún. proaktív logisztika megvalósíthatóságát, és számos ezzel kapcsolatos kérdésre igyekszik választ adni. A digitális technológiák, például az IoT és az 5G révén mennyivel lehet hatékonyabb és fenntarthatóbb rendszereket…

Részletek>

Nagyon kishaszon-gépjármű: harmadával kisebb forgalom mellett veszteséges a Deutz

Deutz kombájn

A koronavírus-járvány közepette visszaeső kereslet és ezzel együtt a harmadával alacsonyabb bevétel vesztesége húzta a német Deutz haszongépjármű-motorgyártó vállalat eredményét az év első felében. A Deutz értékesítési árbevétele az év első felében 33,3 százalékkal 620 millió euróra csökkent, adó előtti eredménye 49,9 millió euró hiány lett, nettó eredménye pedig 52,3 millió euró veszteség. A második negyedévben 280,2 millió euró, az egy évvel korábbinál 41,3 százalékkal kisebb értékesítési árbevétel mellett a Deutz 38,1 millió euró hiányt könyvelt el adó előtti eredmény szinten, nettó eredménye pedig 42,3 millió euró veszteség lett. A második…

Részletek>

Q2: csúnyák a Waberer’s számai

Erdélyi Barna Waberer's

Az idei második negyedévben 33,1 százalékkal 115,5 millió euróra csökkent a Waberer’s International Nyrt. bevétele, rendszeres nettó vesztesége pedig a tavalyi 9,1 millió euróról 14,6 millió euróra nőtt. A nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi jelentés arról tájékoztat, hogy a féléves nettó veszteség a tavalyi 13,6 millió euróról 17,2 millió euróra nőtt. A bevétel eközben 354,9 millió euróról 289,3 millió euróra csökkent, vagyis 18,5 százalékkal esett vissza. A bevételcsökkenés miatt a negyedévi rendszeres EBITDA (kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség) 27,5 százalékkal mérséklődve 12,0 millió euróról 8,7 millió euróra…

Részletek>