A csomagolóipari termékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó WPA Packaging Kft. Magyarországon és Romániában további piaci terjeszkedést tervez, és feltérképezi az ukrán lehetőségeket is. A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) tájékoztatása szerint a WPA Packaging Kft. mint a nagyváradi regionális képviseletük kiemelt partnere a román piacon első lépésként tízezer euró alaptőkével 2016 novemberében szolgáltató céget hozott létre csomagolóanyagok értékesítésre, vevőkiszolgálásra, raktározási és logisztikai feladatokra. Az MNKH közreműködésével piacát bővítő WPA Packaging Kft. a cégalapítással új munkahelyeket teremtett az erdélyi magyar közösség aktív munkavállalói számára, az idén több mint 460 millió forint értékben…
Részletek>Kategória: Gazdaság
Nagy a boldogság a Boeingnél
Tizennyolc százalékkal növelte üzemi eredményét az amerikai Boeing repülőgépgyártó a tavalyihoz képest erősebb kereslet miatt, és felfelé módosította az egy részvényre jutó eredmény-előrejelzését. A társaság szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a harmadik negyedévben a Boeing 24,3 milliárd dollár árbevételt ért el, két százalékkal nagyobbat, mint egy évvel korábban, az üzemi eredmény 18 százalékkal, 2,6 milliárd dollárra javult, ugyanakkor az adózott eredmény 19 százalékkal, 1,8 milliárd dollárra csökkent. Az év eddigi részében a Boeing öt százalékkal kevesebb, 68 milliárd dollár árbevételből gazdálkodott a tavalyi évhez képest, ennek ellenére az üzemi eredmény…
Részletek>KSH: az előzetesen megismertnél hajszálnyival jobban nőtt a kiskereskedelmi forgalom augusztusban
Augusztusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 4,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét – jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A második becslés adata 0,1 százalékponttal magasabb az október 4-én kiadott első becslésben közöltnél. Továbbra is a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletek forgalma mutatta a legnagyobb, 7,9 százalékos növekedést az első becslésben jelzett 7,7 százalékos helyett, de az üzemanyag-eladások naptárhatástól megtisztított 2,6 százalékos emelkedése némileg elmaradt az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek forgalmának 2,9 százalékos…
Részletek>Közel egymilliárd forintból bővítette gyártókapacitását a Poli-Farbe
A Poli-Farbe festék- és vakolatgyár 926 millió forintból, az ipar 4.0 korszerű technológiáját felhasználva bővítette gyártókapacitását a Bács-Kiskun megyei Bócsán. A projektet az Európai Unió Európai Fejlesztési Alapja és a magyar kormány több mint 445 millió forinttal támogatta. Szabó Antal, a Poli-Farbe Vegyipari Kft. ügyvezető igazgatója beszédében kiemelte: a vállalat egy olyan jelentős beruházáson van túl, amely jó példával szolgál arra, hogy a negyedik ipari forradalom jegyében történő automatizálás és a munkahelymegőrzés egyszerre is megvalósítható. Elmondta, hogy míg korábban két műszakban az eddigi technológiával 16 ember végezte a fehér…
Részletek>A Mapei a hónap beruházója
A Mapei Kft. Díj a sikeres vállalkozásokért elismerésben részesült, a hónap beruházója lett. A díjat Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adta át. A vállalat 2,5 milliárd forintos beruházás keretében bővíti gyárát Sóskúton. A fejlesztés keretében a jelenlegi duplájára nő a raktár‐ és gyártókapacitás. Erre nagy szükség is van, miután a vállalatnak három hónapja le kellett állítani az exportját az élénkülő építőipar miatt megnövekedett hazai kereslet miatt. A kibővített raktárkapacitás a jelenlegi kétszerese, mintegy 15 ezer négyzetméter lesz. A gyártókapacitás egy új, gravitációs rendszerű, energiatakarékos gyártósorral 55 ezer tonnáról 110 ezer tonnára…
Részletek>NFM: erősíteni kell Magyarország tranzitszerepét
Erősíteni kell Magyarország tranzitszerepét és el kell érni, hogy a külföldi áruk ne csak áthaladjanak, hanem meg is „álljanak és hozzáadott belföldi értékkel gyarapodjanak” az országban – mondta Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára a Századvég Gazdaságkutató Zrt. logisztikai konferenciáján. Mosóczi a logisztikai szerep erősítése érdekében a légi, vízi, vasúti és a közlekedési infrastruktúra párhuzamos fejlesztését szorgalmazta. Ismertette, hogy a logisztika termeli a magyar GDP csaknem 6,5 százalékát, az ágazathoz köthető negyvenezer logisztikai vállalkozás 250 ezer embert foglalkoztat. Az ágazat a válság óta évről évre gyarapodik,…
Részletek>A posta és a vámhatóság felkészült a karácsonyi csomagforgalomra
A Magyar Posta, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felkészült a karácsony előtti nagyobb csomagforgalomra és vámügyintézésre, az online vásárlók figyelmét pedig felhívják a földrajzi elhelyezkedéstől függő, eltérő szállítási időkre és vámszabályokra. Majtényi Kálmán, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese kedden sajtótájékoztatón elmondta, hogy a karácsony előtti két hónapban a tapasztalatok szerint megemelkedik a napi átlagos csomagforgalom, az ünnep előtti négy-öt hétben pedig megduplázódik. A Posta erre a kiemelt időszakra megnövelt logisztikai kapacitással, létszámbővítéssel, szükség esetén rendkívüli kézbesítési napok bevezetésével, 12 nagyvárosban ünnepi csomagponti kézbesítéssel, a tíz legnagyobb forgalmú csomagautomatánál rekeszbővítéssel…
Részletek>Oroszországban idén kétszámjegyű lesz a növekedés az autógyártásban
Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium kétszámjegyű autógyártás-növekedéssel számol idén. Oroszországban szeptemberben a gyártott autók száma 21,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az idei első kilenc hónapban a bővülés 21,4 százalék volt, az időszakban 977 ezer autó készült Oroszországban. Tavaly mintegy tíz százalékkal zsugorodott az orosz autógyártás. Legutóbbi hivatalos adat szerint az idei első kilenc hónapban értékesített új autók száma 10,6 százalékkal 1 millió 129 ezerre emelkedett Oroszországban. Előrejelzések szerint idén 1,580 millióra bővülhet az eladott új autók száma, ami azonban még így is igen messze áll a 2012-ben beállított, 2,935 milliós…
Részletek>A Waberer’s megtámadja a román adóhatóság döntését
A Waberer’s romániai leányvállalata a romániai adóhatóság által követelt adóhátralék kisebb részét rendezi, a fennmaradó összeget közigazgatási, szükség esetén bírósági úton támadja meg, és emellett kérelmezi a döntés végrehajtásának felfüggesztését – közölte a Waberer’s International Nyrt. a tőzsde honlapján. A tájékoztatás szerint a Waberer’s október 16-án kapta meg a romániai pénzügyminisztérium adóügyi igazgatósága végső határozatát a Waberer’s romániai leányvállalata, a Waberer’s Romania S.A.-t érintő feltételezett adóhátralékról. A hatóság adóellenőrzése a 2011 és 2016 közötti adóévekre vonatkozott, amelynek eredményeképpen a Waberer’s Romania S.A.-t társasági adó hátralék címén 3,3 millió román lej…
Részletek>Harmincszorosára növelte munkavállalói számát az NI Hungary szolgáltató központja
Az NI Hungary Kft. 2005-ben hét fővel alakult szolgáltató központja – shared services center (ssc) – harmincszorosára növelte munkavállalói létszámát: csak az idei évben már száz munkavállalót vettek fel, így összesen több mint kétszázan dolgoznak ezen a területen – közölte a texasi központú National Instruments (NI) debreceni gyárának ügyvezető igazgatója. Ábrahám László elmondta: hétvégén újabb munkaerő toborzót tartanak a debreceni Fórum bevásárlóközpontban, ugyanis további száz dolgozót akarnak felvenni a szolgáltató központba, amivel az NI 14 különböző területen dolgozó munkatársainak száma meghaladja majd az ezerkétszázat. ábraA növekedéshez kiváló szakemberek kellenek, a…
Részletek>