A meleg nyár máris érezteti hatását a magyar sörpiacon, emelkedik az idén a sörfogyasztás, de még nem döntötte meg a kilencvenes évek átlagos fogyasztói csúcsát – közölte a Magyar Sörgyártók Szövetsége (Sörszövetség). A Sörszövetség tájékoztatása szerint az idei év második negyedében 2,5 százalékkal növekedett az értékesített sör mennyisége az előző év hasonló időszakához képest. Ez mintegy tízmillió korsóval több, mint tavaly. Ennek ellenére a magyar sörpiac meg sem közelíti régi csúcsait, amikor az egy főre eső éves átlag fogyasztás 100 liter körül volt, szemben a mai alig több mint hatvan literrel…
Részletek>Kategória: Gazdaság
MLBKT: a BMI csökkenése növekedést jelez
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke 54,2 pont volt, azaz a válaszadók az előző hónaphoz képest összességében kedvezőbb folyamatokról számoltak be – közölte a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A gazdasági növekedés mutatója 2,7 ponttal alacsonyabb az előző havi 56,9 pontnál, és némileg gyengült az elmúlt tíz hónapban megfigyelthez képest is, de így is biztosan haladja meg a növekedést jelző 50 pontot. A korábbi júliusokkal összevetve az idei érték meghaladja a hosszú távú júliusi átlagot (52,7), de kisebb az elmúlt három év átlagánál (54,6). A felmérésben vizsgált…
Részletek>Hasít a UPS
A UPS bejelentette, hogy 2017 második negyedévében 1,58 millió dollár nyereséget realizált, ami a tavalyi év hasonló időszakához képest 11 százalékos növekedést jelent. Mindhárom üzleti szegmens jövedelmezőbb termékmixeket, illetve jobb hozamokat és működési költséget eredményezett. “A UPS az előzetes várakozásoknak megfelelően jó eredményt és erős egy részvényre jutó hozamot ért el a második negyedévben” – mondta David Abney, a UPS elnök-vezérigazgatója. “Folytatjuk a növekedést, hogy bővíteni tudjuk szolgáltatási képességeink sorát, illetve növelni tudjuk piaci jelenlétünket és globális elérhetőségünket.” A teljes vállalat bevételei 7,7 százalékkal nőttek, a valuta-semleges bevételek 8,9 százalékkal…
Részletek>A UPS szállítja Európa legjobb borait a világnak
Megújult szolgáltatásával a UPS most már az Európán-kívüli fogyasztók számára is közvetlenül szállít borokat. A UPS bővíti szolgáltatás-portfólióját, így mostantól az alkoholos italok, borok és sörök közvetlenül juthatnak el a fogyasztókhoz a világ bármely pontján. A borszakértők és ínyencek így kedvenc italaikat a UPS Express vagy Standard szolgáltatások igénybevételével, akár közvetlenül a szőlőültetvényekről is beszerezhetik. A 2017-es VINEXPO / IWSR Global Study 2015-2020 felmérése szerint a kínai borimport 2016 és 2020 között várhatóan nyolcvan százalékkal emelkedik majd, a teljes ázsiai csendes-óceáni térség pedig közel 13 százalékos importnövekedésre számíthat. Olaszország, Franciaország…
Részletek>A Hübner 3,4 milliárd forint beruházással bővíti nyíregyházi gyártókapacitását
A német tulajdonú Hübner-H Gumi- és Műanyagipari Kft. mintegy 3,4 milliárd forint beruházással bővíti a nyíregyházi járműipari gyártóüzemét, ezzel 125 új munkahelyet hoz létre, a fejlesztéshez a magyar kormány 844 millió forint vissza nem térítendő támogatatást ad egyedi kormány döntés alapján. A világ számos országában jelentős gyártóbázissal rendelkező, csúcstechnológiát alkalmazó német cégcsoport Nyíregyházát választotta gyártásbővítő beruházásának helyszínéül. A Hübner német vállalatcsoport régi hagyományokkal rendelkezik a tömegközlekedési eszközök gyártásában. Az 1946-ban alapított Hübner vállalat nevéhez jelentős ipari teljesítmények, innovációk fűződnek. Például a Franciaország és Nagy-Britannia között lévő csatorna alagútban az autókat…
Részletek>Megháromszorozódott a Boeing üzemi eredménye
Háromszorosára emelkedett az amerikai Boeing repülőgépgyár üzemi és adózott eredménye az első félévben az előző év azonos időszakához képest – közölte a társaság. A gyártó tájékoztatása szerint annak ellenére értek el kiemelkedő pénzügyi teljesítményt, hogy árbevételük nagyobb részt a kevesebb gépátadás miatt hét százalékkal 43,7 milliárd dollárra csökkent. Az üzemi eredmény azonban 1,3 milliárdról 4,5 milliárd dollárra, az adózott eredmény pedig 985 millióról 3,2 milliárd dollárra emelkedett a félév végével. A Boeing azzal magyarázta a jobb pénzügyi eredményeket, hogy sikerült optimalizálniuk a termelést és máskorra időzítettek egyes kiadásokat. A cég…
Részletek>Irodaüzemeltetés: az olcsó hosszú távon sokkal drágább lehet
Egy iroda fenntartási költségei – az irodabérlet, az üzemeltetés és az informatikai rendszerrel kapcsolatos kiadások mellett – jelentősen függnek a megfelelő irodai eszközök és irodaszerek gondos kiválasztásától. Az elektronikai eszközök területén nap mint nap számos innovációval találkozunk – elég, ha csak a legújabb mobiltelefonokra gondolunk vagy az olyan készülékekre, amelyek több eszköz (például tablet és laptop) tulajdonságait ötvözik. Sőt, ma már a nyomtatók is majdnem olyan intelligensek, mint azok a készülékek, amelyekhez csatlakoznak, így számos feladatkört át tudnak venni, platformfüggetlenek, alkalmazkodóképesek és távolról is irányíthatók. Az újonnan megjelenő, főleg digitális…
Részletek>Megugrott a prágai Václav Havel repülőtér utasforgalma
Megugrott a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtér utasforgalma az idei első fél évben. A hétfőn kiadott közlemény szerint a repülőtér az első hat hónapban 6,76 millió utast kezelt, ami éves összehasonlításban 21 százalékos növekedés. A prágai repülőteret használó utasok többsége Európában utazott. Az utasok számának legnagyobb növekedését azonban a Prágát Afrikával, Közel- és Távol-Kelettel összekötő járatokon mutatták ki. A repülőtér menedzsmentje a második fél évre is optimista, azt várja, hogy az idei utasforgalom megközelíti az új rekordnak számító 15 milliót. A 2016 szeptemberétől látható trend folytatódik, s repülőgépek kapacitásának kihasználtsága átlagosan…
Részletek>A miniszterelnöktől várnak segítséget a fuvarozók
A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) levélben kérte a miniszterelnököt, hogy képviselje ügyüket a visegrádi négyek és Franciaország szeptemberi tárgyalásain, és vegye figyelembe a fuvarozók tiltakozását a számukra hátrányos szabályok ellen. A szervezet keddi, MTI-nek küldött közleménye emlékeztet: március óta tiltakoznak magyar kezdeményezésre, a kelet-európai fuvarozók az őket hátrányosan érintő nyugat-európai szabályozás ellen. Többek között hatályba lépett Németországban egy újabb jogszabály, amely szerint a fuvarozóknak pihenőidejüket kötelezően szálláshelyen kell letölteni, nem pedig a kamionban, ami jelentős költségnövekedéssel jár. A nyugat-európai hatóságok mindezen túl a kelet-európai fuvarcégek alkalmazottaitól országonként különböző…
Részletek>A Waberer’s lezárta a Link és a Link Services felvásárlását
A Waberer’s International Nyrt. lezárta a Link sp. z o.o. és a Link Services sp. z o.o. akvizícióját. A két vállalat végleges és összesített felvásárlási ára 32,5 millió euro, amelyet a Waberer’s a nyilvános ajánlattételből származó nettó bevételéből finanszíroz. Amint az korábban közzétételre került, a Waberer’s 2017. május 26-án előzetes megállapodást kötött a Link és a Link Services részvényeinek megvásárlásával összefüggésben. 2017 július 5-ére a Waberer’s teljesítette az előzetes részvényvásárlási megállapodásban szereplő mindkét feltételt, azaz megszerezte az illetékes lengyel és német versenyhatóságok feltétel nélküli jóváhagyását a tranzakció lebonyolítására, és megkezdődött a Waberer’s részvényeivel történő…
Részletek>