Egy évtizedes együttműködés után felszámolja közös vállalatát az orosz Volga-Dnepr teherfuvarozó légitársaság és az ukrán Antonov repülőgép gyártó vállalat légi szállítási érdekeltsége – számolt be hétfőn az Aero Telegraph hírportál. A Ruslan International 2006-ban vette át a Volga-Dnepr tizenkettő és az Antonov hét gépből álló flottájának az üzemeltetését. A két társaság közös vállalata rendelkezik a polgári célokra igénybe vehető szinte valamennyi An-124 típusú óriás szállítógéppel a világon. Az orosz és ukrán vállalatok együttműködése a géptípus továbbfejlesztése és a flotta karbantartása terén jutott vakvágányra. A szovjet időkben az Antonov gépeket Ukrajnában szerelték össze…
Részletek>Kategória: Gazdaság
Nőtt a Lufthansa utasforgalma Magyarországon
Az első kilenc hónapban 1,36 millió utast szállított a Lufthansa Csoport öt légitársasága Magyarországon, 1 százalékkal többet, mint egy éve. A magyarországi jegyeladás pedig két százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit – jelentette be Antal Gábor, a csoport magyarországi vezetője. Kiemelte: a Lufthansa Csoport 2016-os utasforgalmi eredményei is igazolják, hogy a magyarok utazási kedve jelentősen nőtt, az üzleti célú és a szabadidős utazások száma is emelkedett. A járatok telítettek, a csoport a régióban harminc repülőtérről közlekedtet járatokat, ezek közül a Budapest-Frankfurt járaton a legmagasabb az utasszám- és a kapacitás-kihasználtság…
Részletek>Nagykőrös: 6,4 milliárd forintos beruházással 300 munkahelyet teremt a japán SIIX Corp.
Mintegy 6,4 milliárd forintos beruházással 300 munkahelyet teremt a japán SIIX Corporation elektronikai vállalat Nagykőrösön. Ehhez a magyar kormány 1,3 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást ad – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter hozzátette, a SIIX Corporation döntően az autóipar számára termel, az elektronikai gyártási szolgáltató szektorban a világ 13. legjelentősebb vállalata, Japánban az első. Magyarország egyik legfontosabb gazdaságpolitikai célja, hogy a keletről nyugatra áramló tőkét megállítsa az országban, erről szól a keleti nyitás — mondta. Közép-Európában Magyarországra érkezik a legtöbb távol-keleti tőke – tette hozzá. Szijjártó…
Részletek>Húsz éves csúcson az októberi BMI
Az október havi beszerzési menedzser-index (BMI) 0,2 százalékponttal alacsonyabb a szeptemberi 57,2 százalékosnál, de a legmagasabb októberi értéket az idén mérte 1995 óta a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). Ez egyben az elmúlt egy év második legmagasabb értéke. A korábbi években az október átlag alatti hónap volt, az elmúlt három évben az átlaga 53,4 százalék volt. A beszerzési menedzser-index összetett mutatószám, 50 pont feletti értéke a feldolgozóipari tevékenységek fellendülésére, 50 pont alatti értéke a recesszió irányába való elmozdulásra utal. A válaszadók az előző hónaphoz képest összességében kedvezőbb folyamatokról…
Részletek>Új telephelyet épített a ToolStyle Miskolcon
Új telephelyet épített a miskolci Mechatronikai Ipari Parkban a francia érdekeltségű, elsősorban gázturbina- és gázmotorok, csomagolóipari gépek alkatrészeinek és szerelt egységeinek gyártására, forgácsolására szakosodott Toolstyle Kft. A 2,2 millió euróba kerülő létesítményt pénteken adták át. A 4200 négyzetméteres gyártócsarnok átadásán Filip Csaba, a kft. ügyvezetője elmondta: a csaknem száz embert foglalkoztató ToolStyle az Európai Unió országai mellett Svájcba, az Egyesült Államokba, az Arab Emirátusokba, Katarba és Kínába exportálja termékeit. Francois Didier, a miskolci társaság francia tulajdonosa, az M-Plus Group elnöke azt mondta: a 230 alkalmazottat foglalkoztató, öt – három franciaországi és…
Részletek>Újra hasít a globalizáció
A globalizáció, vagyis a nemzetközi gazdasági és társadalmi kapcsolatok mértéke az elmúlt két évben elérte, sőt meg is haladta a válság előtti szintet. A legnagyobb mértékben a határokon átnyúló információáramlás erősödött, a tőkeáramlás és a migráció növekedése mérsékelt maradt, míg a nemzetközi áruforgalom 2012 óta csökken – derül ki a DHL által immár negyedik alkalommal bemutatott Global Connectedness Index (GCI) kutatás eredményeiből. „Az elmúlt közel ötven évben a globalizáció volt a világ fejlődésének motorja” – mondta el Bándli Zoltán, a DHL Express magyarországi ügyvezető igazgatója – „Kutatásunk rámutat arra, hogy a…
Részletek>Stabil a Budapesti Nagybani Piac bevétele és nyeresége
A Budapesti Nagybani Piac Zrt. az idén, hasonlóan az elmúlt két évhez, várhatón nettó 2,7 milliárd forint bevételt és 700 millió forint nyereséget ér el – közölte a Klucsik Zoltán. A nagybani piac marketing és fejlesztési igazgatója az MTI-nek elmondta, a negyedszázados jubileumát ünneplő piac áruforgalma évek óta szintén állandó, az idén is 400 ezer tonna körül alakul. Hozzátette, a 32 hektáros területen folyamatosan fejlesztik a létesítményeket annak érdekében, hogy az eladók és a vevők komfortos körülményeket között üzletelhessenek. A következő öt évben fedetté teszik a piac újabb szektorát, mintegy 500 millió…
Részletek>Tizenegymillió fölé várja éves utasforgalmát a Budapest Airport
A Budapest Airport várakozásai szerint év végére az utasforgalom újabb rekordot ér el, 11,2 millióra nőhet, ami 8,9 százalékkal magasabb, a 2015-ös, szintén rekordforgalomhoz képest. Kam Jandu, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető társaság kereskedelmi vezetője szerdán egy partnereknek tartott, sajtónyilvános munkacsoport megbeszélésen beszélt erről. Elmondta, 2016-ban több új járatot indítottak Budapestre a légitársaságok, és több, már jelen lévő társaság bővítette járatszámát. Az augusztusi adatok azt mutatják, hogy Budapesten 10,1 százalékkal nőtt az utasforgalom az előző évi szinthez képest, a környező repülőtereken viszont ennél kisebb mértékű volt a bővülés: Varsóban…
Részletek>A GEFCO 8 milliárd euró értékű szerződést nyert el a PSA csoport globális ellátási láncának optimalizálására
A PSA és a GEFCO egy új, nyolcmilliárd euró értékű kizárólagos szerződést írt alá, amelynek alapján az autógyártók teljes globális gyártási ellátási láncát a GEFCO fogja kezelni és optimalizálni. Az öt évre szóló megállapodás 2017. január 1-jén lép hatályba. A Push to Pass tervvel megfogalmazott nyereséges fejlődési célokkal összhangban a PSA csoport tovább növelheti teljesítményét e megállapodásnak köszönhetően, mely újabb okot adhat a GEFCO-nak a szolgáltatásainak minősége iránti bizalomra. A megállapodás értelmében a GEFCO fogja megtervezni és kivitelezni a globális logisztikai és szállítási megoldásokat a PSA csoport három brandje, a…
Részletek>Gefco: új márkastratégia
A GEFCO Csoport, az ipari logisztika globális szereplője és az európai autóipari logisztika vezetője új márkastratégiát mutatott be, mely az új arculatban és a teljesen megújult weboldalán is megjelenik. Ez az új pozicionálás hozzájárul ahhoz, hogy a GEFCO kulcsfontosságú logisztikai vállalatból globális logisztikai szereplővé váljon. „Az erős versenyhelyzettel jellemezhető környezetben differenciálni kell magunkat a versenytársakkal szemben, ezzel is javítva hírnevünket a mi saját célközönségünk szemében. Márkastratégiánk a változás fontos támogatója, amely segíti fejlődésünket, összefogja a világon meglévő 12 ezer közreműködő partnerünket, és globális szereplőként pozicionál bennünket” — mondta Luc Nadal, a…
Részletek>