Agrárlogisztikai központ, vásártér és hűtőház alapkövét tették le Nemesvámoson

Agrárlogisztikai központ, vásártér és hűtőház alapkövét tették le pénteken, Nemesvámoson. Az összességében mintegy 260 millió forint értékű létesítmény várhatóan jövő májusra készül el. Az átadóünnepséget megelőzően Sövényházi Balázs, Nemesvámos polgármestere elmondta, hogy a 830 négyzetméteres agrárlogisztikai csarnok mintegy 190 millió forintból épül, amelyből százmillió forint uniós támogatás. A csarnok zöldségek és gyümölcsök tárolására, válogatására, csomagolására és feldolgozására alkalmas. Emellett a vásártér és a hűtőház mintegy hetvenmillió forintba került, ebből ötvenmillió forint uniós forrásból származik. Hozzátette: a vásártéren tíz árusítóhely és két nyitott rendezvénytér kap majd helyet, több mint hatszáz négyzetméteres lesz. A…

Részletek>

Átadták a Gallicoop Zrt. új csomagolócentrumát Szarvason

Átadták a Gallicoop Zrt. mintegy 1,69 milliárd forintból megépült új csomagolócentrumát a Békés megyei Szarvason szerdán. A fejlesztést felerészben a kormány támogatta, a fennmaradó részt a vállalat saját erőből finanszírozta. A 2200 négyzetméteres csarnokot a legmodernebb csomagoló- és hűtőberendezésekkel szerelték fel. A csomagolócentrumban három műszakban gyártanak pulykahúsból készült szeletelt termékeket, a létesítményben 55 szakember dolgozik. Erdélyi István, a részvénytársaság elnök-vezérigazgatója elmondta: a vállalat a legnagyobb zárt rendszerű pulykahús-termelő integráció az országban, amelynek tevékenységi köre a pulykakeltetéstől, a feldolgozásig és húskészítmények előállításáig és értékesítéséig terjed. Évente 39 ezer tonna pulykát vágnak…

Részletek>

Átadták a Ferropatent Zrt. új üzemcsarnokát Szekszárdon

Átadták az acélkereskedelemmel és -feldolgozással foglalkozó, szekszárdi Ferropatent Zrt. összesen kétmilliárd forintos beruházással létrehozott, új üzemcsarnokát. A cég a projektet a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 720 millió forintos támogatásával valósította meg, az összeget technológiai fejlesztésre fordította. Barta Gábor, a cég pénzügyi és gazdasági igazgatója elmondta: a 800 millió forint saját forrásból épült, 4600 négyzetméteres üzemcsarnokban elhelyezett, új gépsor egyedülálló módon lesz képes táblásítani a 0,8-12 milliméter vastagságú acéllemezeket. Az 1,2 milliárd forint értékű, saját fejlesztésű technológiának köszönhetően vevőiket gyorsabban és pontosabban tudják kiszolgálni. Az így előállított termékeket jellemzően mezőgazdaságigép-gyártók,…

Részletek>

Átadták a Tama Hungary Kft. raktárcsarnokát Berettyóújfaluban

Átadták a Tama Hungary Kft. 12 ezer négyzetméteres raktárcsarnokát szerdán Berettyóújfaluban. Amiram Mainz, a Tama beszerzési igazgatója elmondta: az 1950-ben alapított anyacég 1800 dolgozót foglalkoztat. A mezőgazdasági csomagolótermékek – tekercs hálók, bálázó zsinegek – gyártásával foglalkozó cégcsoport négy gyárat Izraelben, kettőt Olaszországban, egyet-egyet Lengyelországban, Brazíliában, Vietnámban, az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon működtetnek. Összes árbevételük tavaly elérte az 510 millió dollárt – fűzte hozzá. Győrfi Sándor, a Tama Hungary ügyvezető igazgatója emlékeztetett rá, hogy 2009-ben kezdték meg a termelést Berettyóújfaluban ötven-hatvan fővel, árbevételük akkor mintegy 2,5 millió euró volt. Jelenleg…

Részletek>

Tovább lassult az amerikai lakóingatlanok árának emelkedése júliusban

USA ingatlan

Tovább lassult az amerikai lakóingatlanok árának emelkedése az Egyesült Államokban júliusban. Az egész amerikai piacot lefedő S&P/Case-Shiller index éves összevetésben hat százalékkal emelkedett júliusban, míg júniusban 6,2 százalékkal, májusban pedig 6,4 százalékkal. Az Egyesült Államok húsz legnagyobb városában 5,9 százalékkal nőttek a lakóingatlan-árak éves összevetésben, lassult az ütem a júniusban mért 6,4 százalékhoz képest. A tíz legnagyobb városban 5,5 százalékos volt a növekedés júliusban, ugyancsak alacsonyabb az előző havi hat százaléknál. A leginkább figyelt, a húsz városra kiterjedő indexre az elemzők 6,2 százalékos emelkedést vártak. Továbbra is a nyugati parton drágulnak a…

Részletek>

Átadták a MAM Hungária Kft. új gyártócsarnokát Vaskeresztesen

Átadták a babatermékeket gyártó MAM-Hungária Kft. 2,5 milliárd forintos, száz százalékban saját erős beruházással elkészült új gyártócsarnokát, raktárait és kiszolgáló létesítményeit a Vas megyei Vaskeresztesen. Peter Röhrig az ausztriai központú multinacionális cégcsoport tulajdonosa az átadóünnepségen hangsúlyozta, a fejlesztésnek köszönhetően nem csak a korábbi gyártóterület duplázódott meg a vaskeresztesi üzemben, de jelentősen növelni tudják az üzem termelő kapacitásait is. Hozzátette: a további fejlődés lehetőségét ugyanakkor nem a vállalati létszám további növelésében, hanem a technológiai korszerűsítésben és az automatizációban látják. A most lezajlott fejlesztés során egy 2000 négyzetméteres új gyártócsarnok, egy 4 ezer…

Részletek>

Új csarnokkal erősít az Austrotherm

Háromszázmillió forintos ráfordítással új raktárcsarnokot épített a hőszigetelő anyagokat gyártó Austrotherm Kft. Szekszárdon – közölte a cég. Bozsaky János ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a 2000 négyzetméteres készáruraktárat a kft. saját forrásból valósította meg. A cég közleménye szerint a csarnokban épületek homlokzatára gyártott szigetelőanyagot tárolnak és mozgatnak, a kibővített árukiadó tér a kamionok zavartalan kiszolgálását teszi lehetővé. Az Austrotherm Magyarországon 1991-ben, Győrben kezdte meg az expandált polisztirolhab (EPS) hőszigetelő anyagok gyártását. A kft. győri központja mellett gyöngyösi és szekszárdi gyárakból látja el országszerte partnereit – írták. A szekszárdi telephelyen, amelyet 2008-ban másfél…

Részletek>

Letették a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjának alapkövét

Letették hétfőn a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjának alapkövét, amelyre több más fejlesztés mellett mintegy 638 millió forintot nyertek el európai uniós pályázaton. Az alapkőletételi ünnepségen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára emlékeztetett: a kormány a karitatív tanáccsal közösen elhatározta, az egész országot lefedő hálózatot építenek ki, hogy akár bel-, akár külföldön van katasztrófahelyzet, hatékonyan tudjanak segíteni. Erre a célra az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból (EFOP) 4,5 milliárd forintot fordítanak, s ennek részeként jön létre a logisztikai bázis. Soltész emlékeztetett arra,…

Részletek>

Hűtőház és gyümölcsfeldolgozó épül Szécsényben

Hűtőház épül a Nógrád megyei Szécsényben az önkormányzat és a budapesti székhelyű Házikó Farm Kft. közös beruházásában 2019 tavaszára 140 millió forintból; a telephelyen jövő nyárra a kft. egy gyümölcsfeldolgozó építését is tervezi. Stayer László Szécsény polgármestere a hűtőház hétfői alapkőletételi ünnepségén elmondta: a 2016 szeptemberében létrehozott HáziCool Kft. 115 millió forintos támogatást nyert el a Területfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán. A városvezető a három éve indított helyi gazdaságfejlesztési program komoly eredményének nevezte a hűtőház megépítését, amely szavai szerint a környék gazdálkodóinak bázisa lesz. Bertényi Gábor, a Házikó Farm alapítója és…

Részletek>

Újabb ipari parkot korszerűsítettek Kaposváron

Szita Károly

Újabb ipari parkjának infrastruktúráját fejlesztette Kaposvár: 216 millió forintot költött a Közép-északnyugati iparterület útjaira, közműveire a közelmúltban — jelentette be az önkormányzat. Mint írták, hogy a teljes egészében európai uniós pályázati támogatásból finanszírozott beruházás keretében új burkolatot kaptak a területhez tartozó és az oda vezető utak, felújították a szegélyeket, útburkolati jeleket festettek fel, jelzőtáblákat helyeztek ki, gondoskodtak gyalogátkelők megvilágításáról, ivóvízvezeték kiépítéséről, szennyvíz- és csapadékelvezetésről is. A somogyi megyeszékhelyen négy ipari park működik mintegy kétszáz vállalkozással, a város korszerűsítésükre 1,2 milliárd forintot szán Kaposvár egykori polgármesteréről, a Németh Istvánról elnevezett, mintegy…

Részletek>