Eladásai csökkenése mellett növelni tudta bevételét és adózás előtti nyereségét az év első felében a Volkswagen AG autóipari konszern – közölte a Porsche Hungaria Kft. A Volkswagen csoport összes márkájából 5,4 millió autót értékesített az év első felében, 2,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az értékesítési árbevétel viszont 4,9 százalékkal 125,2 milliárd euróra emelkedett, az egyszeri tételek nélküli működési eredmény pedig 1,9 százalékkal tízmilliárd euróra nőtt. Az elsősorban a dízelmotorok emissziós paramétereivel kapcsolatos többletköltségekből álló egyszeri tételekkel együtt a működési eredmény 9,0 milliárd euró lett, 10,3 százalékkal magasabb a…
Részletek>Kategória: Autóipar
Dízelbotrány: vádat emeltek az Audi igazgatótanácsának volt elnöke ellen
Vádat emelt szerdán a müncheni ügyészség a német Volkswagen csoporthoz (VW) tartozó Audi autógyártó társaság igazgatótanácsának volt elnöke ellen a csoport dízelbotrányával összefüggésben, a hatóság szerint Rupert Stadler csalást követett el, közreműködésével százezres nagyságrendben értékesítettek manipulált motorvezérlő rendszerrel szerelt gépkocsikat. A bajorországi központú vállalat tavaly menesztett vezetője legkésőbb 2015 szeptemberében tudomást szerzett a dízelmotoroknál alkalmazott manipulációról, mégis utasítást adott az érintett gyártmányok forgalmazására, illetve nem akadályozta meg értékesítésüket – áll az ügyészség közleményében, amely szerint a bűncselekmény mintegy 250 ezer Audit, valamint 71 ezer Volkswagen és 112 ezer Porsche márkájú…
Részletek>Az EU 35 milliárd eurónyi amerikai árura vethet ki vámot az autóipari védővámok elrendelése esetén
Az Európai Unió kész importvámokat kivetni mintegy 35 milliárd eurónyi amerikai termékre, amennyiben az Egyesült Államok védővámokkal sújtja a gépjárművek és autóalkatrészek importját – figyelmeztetett az Európai Bizottság kereskedelempolitikáért felelős tagja. „Nem fogadunk el semmiféle méltánytalan kereskedelmet, kvótákat vagy önkéntes exportkorlátozást. Ha elrendelik a vámokat, akkor válaszlépéseket foganatosítunk” – mondta Cecilia Malmström az Európai Parlamenti illetékes szakbizottságának brüsszeli ülésén. „Már előkészítettünk egy listát nagyjából 35 milliárd euró értékben. Remélem, nem kell majd használnunk” – tette hozzá. A svéd uniós biztos egyúttal üdvözölte, hogy Washington egyelőre nem vetette ki a vámokat, amelyekkel…
Részletek>Bővíti győri központját az Audi, 6,4 milliárddal támogatjuk
Az Audi 41 milliárd forintból bővíti Győrben a járműgyártási infrastruktúráját, motorfejlesztési központját és elektromos meghajtásokat gyártó egységét. A kormány 6,4 milliárd forinttal támogatja a 250 munkahelyet teremtő beruházást. A Kormány várakozása szerint az Audi beruházása új termelési és kiviteli rekordokhoz is hozzájárulhat, az autóipar pedig idén is új csúcsot dönthet, hiszen a termelési értéke 12 százalékkal nőtt az első öt hónapban. Az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke kifejtette, hogy a vállalat e-transzformációs projektje a gyártásra és a fejlesztésre egyaránt kiterjed. Jelentős mértékben bővül az elektromos hajtásrendszerek előállítása a győri üzemben,…
Részletek>Tovább zsugorodott az európai autópiac
Júniusban tovább esett az európai autópiac, az Európai Unió minden nagy tagállamában csökkent a forgalomba helyezett új gépkocsik száma. Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) szerdán nyilvánosságra hozott összeállítása szerint az EU tagországaiban 2019 első felében 8,2 millió új gépkocsit helyeztek üzembe, 3,1 százalékkal kevesebbet, mint a múlt év első hat hónapjában. Németország kivételével, ahol fél százalékkal nőtt a regisztrációk száma, az összes nagy uniós piacon csökkenést könyveltek el. Júniusban a májusi egytized százalékos csökkenés után 7,8 százalékkal 1,446 millióra esett a forgalomba helyezett gépkocsik száma. Ebben a naptárhatás is szerepet…
Részletek>Altmaier: Németországnak világbajnoknak kell lennie az elektromosautó-gyártásban
Németországnak világbajnokká kell válnia az elektromos autók gyártása terén, és az első országnak kell lennie, amely megvalósítja útjain az önvezető autós közlekedés lehetőségét — jelentette ki a Bild című német tömeglap vasárnapi kiadásában Peter Altmaier (képünkön) német gazdasági miniszter. A tárcavezető szerint Németország célja nem az, hogy 2023-ra a világ legolcsóbb akkumulátorait állítsa elő, hanem, hogy a legjobbakat. A német autóipar az utóbbi években éles bírálatok középpontjába került, egyrészt, mert kiderült, hogy a legnagyobb autógyártók szinte kivétel nélkül érintettek a károsanyag-kibocsátási adatok manipulálásában, másrészt pedig azért, mert az ázsiai autógyártók…
Részletek>Közel 15 milliárdos autóipari beruházás érkezik Komáromba
A dél-koreai Inzi Controls 14,8 milliárd forintból akkumulátorgyártó üzemet épít Komáromban. A kormány 1,63 milliárd forinttal segíti a beruházást, mert az elektromos autók akkumulátorainak előállítása 122 új munkahelyet teremt Komáromban. Az Ázsiában és Amerikában is jelen lévő Inzi Controls az első európai gyárát nyitja meg Magyarországon. Az Inzi Controls magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója a jelentős kormányzati támogatás és a jól képzett helyi munkaerő mellett a térség kedvező fekvésével indokolta, hogy az anyavállalat az komáromi beruházás mellett döntött. Cso Jun Hjung szerint Magyarország az európai logisztikában kedvező helyet foglal el, ezért…
Részletek>Új autó eladás: júniusban megfordult a trend
Júniusban 13 577 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, négy százalékkal kevesebbet a tavaly júniusinál, az idei első hat hónapban pedig 74 543 gépkocsit, a növekedés öt százalékos volt a tavalyi azonos időszakhoz képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse adatai alapján. Az első félévi értékesítési számok kissé elmaradnak ugyan a növekedési várakozásoktól, de az év végére várt értékesítési volumen reálisnak látszik az egyesület szerint. A kormány nagycsaládosokat támogató autóvásárlási programja érdeklődési szinten már látszik, a valós piaci folyamatokat július után lehet majd értékelni – írták. Az MGE…
Részletek>A kormány hárommilliárddal támogatja az osztrák AVL fejlesztési központjának építését
Hárommilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a kormány az osztrák járműipari cég, az AVL Hungary Kft. érdi regionális fejlesztési központjának 12,5 milliárd forintos beruházásához. Az AVL beruházása révén 350 új munkahely jön létre, amelyből 253 állás felsőfokú végzettséghez kötött. Dirk Janetzko, az AVL Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a maga nemében a világon egyedülállónak nevezte a központot, és elmondta, azon dolgoznak, hogy a különböző meghajtású motoroknál csökkentsék a károsanyag-kibocsátást. Úgy becsülte, hogy 2030-ra a járművek hetven százaléka hibridhajtású lesz, harminc százalékuk pedig teljesen elektromos meghajtású. T. Mészáros András polgármester arról…
Részletek>A Magyar Suzuki erőteljes növekedésben bízik
A Magyar Suzuki Zrt. erős évre számít az idén is, a piaci igényekre reagálva 185 ezer autó gyártását tervezi Esztergomban, megemelve az eredeti, 179 ezer darabos gyártási tervet – mondta Josinobu Abe. A vezérigazgató jelezte: növekedést terveznek az értékesítésben is, ebben nagy szerep jut a márka Esztergomban gyártott, nemrégen megújult SUV-jának, a Vitarának. Josinobu bejelentette, hogy a Magyar Suzuki lett 2019 áprilistól az anyacég európai pótalkatrész- és kiegészítőtartozék-ellátó központja, ez nyolcvan új állást teremt a cégnél. A sajtótájékoztatón elhangzott, a Magyar Suzuki Zrt. 2018-ban több mint 172 ezer járművet gyártott…
Részletek>