Közel 234 milliárd forintot költhettek karácsonyi ajándékokra tavaly az internetezők

A felnőtt magyar internetezők saját bevallásuk szerint a karácsonyi ajándékokra tavaly hozzávetőlegesen 234 milliárd forintot költhettek, amelynek 42 százalékát körübelül 98 milliárd forintot online, 58 százalékát mintegy 136 milliárd forintot pedig offline üzletekben költötték el – derült ki az eNET Internetkutató decemberi és januári felméréseiből. Az internetkutató felmérése szerint tavaly év végén az internetezők kilencven százaléka, ötmillióan vásároltak karácsonyi ajándékot online (3,7 millióan) vagy offline módon (4,9 millióan). A kutatásból kiderült, hogy míg 2016-ban 2,1 millióan használták a fekete péntek (black friday) nyújtotta kedvezményeket, addig tavaly csupán 1,7 millió magyar…

Részletek>

Megállapodott a Spar és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete

Spar

Megállapodott a 2018-as bérekről a c Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ). A Spar és a KASZ közös közleményben ismertették, hogy a vállalat valamennyi munkavállalója magasabb fizetést kap az idén. A Spar garantált bérminimum, illetve minimálbér jogszabályban rögzített emelésén túl is biztosít bérfejlesztést a dolgozóknak, a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a kezdő bér minimum havi bruttó kétszázezer forint lesz – tették hozzá. A béremelés mellett bevezetik a Spar hűségprogramot, amellyel béren kívüli juttatásokat is kapnak a munkavállalók, a Sparnál eltöltött évek függvényében. Emellett megmarad a dolgozók…

Részletek>

Nem jelent jót, ha az Egyesült Államokban csökken az új autók eladása

A 2008. évi pénzügyi válság óta először csökkent az új autók eladása az Egyesült Államokban tavaly. Az Autodata adatai szerint a tavaly értékesített új autók száma 17,2 millió volt, 1,8 százalékkal kevesebb 2016-hoz képest, ugyanakkor a harmadik egymást követő évben állt 17 millió fölött az eladás. A tavaly eladott új autók átlagára 32 ezer dollár volt, közel tíz százalékkal magasabb 2016-hoz képest. Elemzők azzal számolnak, hogy idén tovább csökken, 16,7-16,8 millió lehet az eladott új autók száma az Egyesült Államokban. Decemberben különösen rosszul alakult, 5,1 százalékkal 1 millió 596 ezerre csökkent…

Részletek>

Német lap: továbbra is a Volkswagen a világ legnagyobb autógyártója

Továbbra is a Volkswagen csoport (VW) a világ legnagyobb autógyártója, a német társaság tavaly minden korábbinál több gépjárművet adott el, és rekordnagyságú bevételre tett szert – írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap a VW belső, előzetes adataira hivatkozva. A VW nem nyilvános számításai alapján nagyjából 10,7 milliót gyártmányt értékesítettek 2017-ben, ami történelmi csúcs és nagymértékű növekedés az egy évvel korábbi 10,3 millióhoz képest. A VW így második éve a világ legnagyobb autógyártója. A Toyota ismét a második, a japán társaság 10,4 millió autót adott el 2017-ben. A VW…

Részletek>

Romániában 11 százalékkal nőtt az új autók eladása

Dacia

Romániában 11,1 százalékkal nőtt az eladott új járművek száma az első tizenegy hónapban a tavalyi azonos időszakhoz képest – közölte a román autógyártók és -importőrök szövetsége. A vizsgált időszakban 142 300 új gépkocsi talált gazdára. A szövetség becslése szerint az idén jó esélye van, hogy számuk meghaladja a 150 ezret, amire kilenc éve nem volt példa. Az értékesített járművek mintegy 83 százaléka, 118 570 darab személygépkocsi volt, ezek értékesítése 14 százalékkal gyorsult a tavalyi első tizenegy hónaphoz mérten. A személygépkocsik 65 százalékát jogi személyek, 35 százalékát magánszemélyek vásárolták meg. A…

Részletek>

Az Európai Bizottság adócsalás vádjával vizsgálatot indított az IKEA ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az IKEA bútorgyártó vállalat ellen, mert a gyanú szerint a svéd óriáscég egy hollandiai leányvállalatát használta a világ más országaiban keletkezett adóterheinek csökkentésére – közölte az uniós bizottság. Mint elmondták, az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az előzetes vizsgálatok szerint két, 2006-ban és 2011-ben kiadott holland adóhatározat is lehetővé tette a svéd bútorgyártó leányvállalata, az IKEA-csoporthoz tartozó Inter IKEA részére, hogy lényegesen kevesebb adót fizessen Hollandiában. Az adóhatározatok tisztességtelen előnyt biztosítottak a svéd cég számára más vállalatokkal szemben, megsértve ezzel az uniós állami…

Részletek>

Az Adient bővíti magyarországi kapacitásait

Az Adient – vezető autóüléseket gyártó vállalat – december 15-én hivatalosan is megnyitotta harmadik móri telephelyét. Az új egységben prémium kategóriás gépjárművekhez készítenek magas minőségi elvárásoknak is megfelelő ülésállító mechanizmusokat, vezető európai autógyárak számára. Ezzel a 47,5 millió eurós beruházással az Adient, a közép- és kelet-európai autógyártók által támasztott növekvő keresletet igyekszik kielégíteni komplett autóülések, szerkezetek és mechanikai tartozékok előállításával. Az új, móri üzem a meglévő gyártás-kapacitásokat támogatva segíti a jelenlegi és jövőbeli megrendelések kiszolgálását. Móron mintegy kétezer alkalmazottat foglalkoztatnak, de amint az új üzem eléri teljes kapacitását, körülbelül kétszáz…

Részletek>

Idén 310 milliárd forintos forgalma lehet a Porsche Hungáriának

porsche

A Porsche Hungária (PH) Kft. tíz százalék körüli növekedéssel, mintegy 35 ezer gépkocsi eladásával zárja az idei évet – mondta Eppel János ügyvezető igazgató. Jelezte: a magyarországi autópiacon az idén várhatóan 112 ezer személygépkocsit és 23 500 kishaszonjárművet helyeznek forgalomba. Várakozásai szerint a PH értékesítése 2018-ban tovább bővül, a Volkswagen konszern márkáinak eladásai az összpiacihoz hasonló ütemben, nyolc-tíz százalékkal emelkednek. Beszámolt arról, hogy a magánvevők aránya 2017-ben tovább emelkedett, már eléri a negyven százalékot. A hitelfelvételi lehetőségek javulásával ebben további tartalékok vannak – fűzte hozzá. Erős volt az év során a…

Részletek>

új, csodás szabvány a SPAR-nál

Spar

Három évre megkapta a SPAR Magyarország az ISO 9001:2015-ös minősítést. Az új, vevőközpontú szabvány felhasználóbarát, a korábbiakhoz képest jobban igazodik a vásárlók igényeihez, elégedettségéhez. „A SPAR üzletfilozófiájának legfontosabb célja vevőink hatékony, minőségi kiszolgálása. Ez nem kis feladat, hiszen közel négyszáz áruházunk biztonságos és gyors ellátását kell megoldani nap mint nap ellenőrzött, magas minőségű élelmiszerekkel. Ezért a SPAR vezetése úgy döntött, hogy olyan minőségirányítási szabványokat vezet be a napi működésbe, amelyek lehetővé teszik a vállalatirányítási folyamataink nyomon követhetőségét és szem előtt tartják az élelmiszerbiztonságot” — mondta Maczelka Márk kommunikációs vezető. A…

Részletek>

A 2017-2019-es időszakban az építőipar teljesítménye ötven százalékkal nőhet egy előrejelzés szerint

építőipar, felújítás

A 2017-2019-es időszak a gazdasági növekedés és az építési piac bővülése szempontjából is kivételesen jó időszak lesz, ugyanis ebben a három évben a magyar GDP 10 százalékkal, az építőipar volumene pedig akár 50 százalékkal is nőhet, az építőipari teljesítmények értéke 2019-ben a 2016. évinek a másfélszerese lehet – derül ki az Építési Piaci Prognózis 2018 című kutatásból, amit Varga Dénes közgazdász készített a Build-Communication Kft. megbízásából. A magyar gazdaság a fejlett európai országoknál gyorsabban bővül, és ennek a növekedésnek az építőipar egyszerre haszonélvezője, és serkentője is – tették hozzá. A…

Részletek>