Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg – közölte a diszkontáruházlánc. Florian Jens Naegele, a Penny leköszönő magyarországi vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: nagyszerű szakértői csapatuk volt, és bízik benne, hogy a Penny azon az úton halad, hogy tovább növelje piaci részesedését Magyarországon. Az új vezérigazgató a csehországi Penny-nél szerezett tapasztalatait az áruházak megújítása és modernizálása terén szeretné kamatoztatni Magyarországon. Úgy fogalmazott, hogy nem is lehetnének jobb helyzetben, és kiváltságosnak érzi magát, hogy „innen viheti előre a vállalatot”. Mentrop (képünkön) 2012-ben…
Részletek>Kategória: Karrier
Garázdaság miatt bíróság elé állt a hódmezővásárhelyi buszközlekedést nyújtó cég vezetője
A Hódmezővásárhelyi Járásbíróságon elkezdődött szerdán a hódmezővásárhelyi buszközlekedést nyújtó cég vezetőjének pere, aki tavaly tavasszal összeverekedett két, ittasságuk miatt leszállított utassal. A három férfit csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolják. Az idősebb utassal szemben, aki késsel támadt a cégvezetőre, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt is vádat emeletek. A vádirat szerint tavaly május 14-én este egy férfi és fia utazni akart az egyik helyi járatos hódmezővásárhelyi buszon, azonban nyilvánvaló ittasságuk miatt a sofőr leszállította őket. A két vádlott a felszólításnak csak akkor tett eleget, mikor a busztársaság vezetője és annak…
Részletek>Az álláskeresők erősödő versennyel szembesülnek
2022 végére tovább erősödött a harmadik negyedévben kezdődő munkavállalói aktivitás. Az ország minden megyéjében emelkedett a meghirdetett pozíciókra leadott jelentkezések száma: az előző év azonos időszakához képest 34 százalékos növekedés történt. Elkészítette legújabb, a hazai munkaerőpiac helyzetére vonatkozó negyedéves riportját a Profession.hu saját adatbázisa alapján. Magyarország leglátogatottabb állásportáljának 6,3 százalékkal nőtt a regisztrált állománya 2022 végére az előző év azonos időszakához képest, 13 százalékkal több munkakereső regisztrált az oldalon és töltötte fel önéletrajzát egy új állás reményében. „2022 első felévben jelentős munkaerőhiány és intenzív toborzás jellemezte a magyar munkaerőpiacot, majd…
Részletek>Beindult az Energiaügyi Minisztérium: vezetőváltások az energetikai szektorban
Horváth Péter János, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) eddigi elnöke az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatójaként felel majd az előkészületben lévő üzemidő-hosszabbítás sikeres végrehajtásáért. Hivatali utóda 2023. január 16-tól Juhász Edit lesz. A MEKH a drasztikusan megváltozott nemzetközi energiakörnyezetben is a hazai ellátás biztonságának, a magyar fogyasztók védelmének szolgálatában működik tovább — közölte az Energiaügyi Minisztérium. A MEKH éléről 2023. január 15-i hatállyal távozik az önálló szabályozó szerv jelenlegi elnöke. Horváth az energetikai ágazat számos állami és vállalati szereplőjénél dolgozott, előzőleg 2010 és 2013 között, majd 2020 nyara…
Részletek>Új vezér a Graboplastnál
A több mint tízéves felsővezetői és nemzetközi tapasztalattal rendelkező Ivan László látja el januártól a Graboplast Padlógyártó Zrt. vezérigazgatói feladatait. A vállalat közleménye szerint Ivan László (képünkön) a szlovák közösségi személyszállításban piacvezető Arriva Slovakia vezérigazgatói pozíciójából érkezik a Graboplasthoz. Vezetése alatt a szlovák vállalat többszörösére nőtt, Szlovákia legnagyobb buszvállalatává bővült. A szakember célja, hogy innovatív termékeivel a Graboplast globálisan is meghatározó szereplővé váljon Hozzátették: Jancsó Péter eddigi elnök-vezérigazgató a társaság elnökeként stratégiai feladatokra fókuszál a jövőben. A győri székhelyű több mint 110 éves Graboplast Közép-Európa vezető speciális padlógyártó vállalata. A magyar tulajdonban…
Részletek>Martin Baláz a Prologis Magyarország élén
Martin Baláz (képünkön), a Prologis Csehország és Szlovákia igazgatójának feladatköre újabb pozícióval bővül: december 1-jétől a magyarországi leányvállalat vezetői feladatait is ellátja – közölte a logisztikai ingatlanvállalat. Hozzátették, hogy emellett Baláz a Prologis senior alelnökévé lép elő. A szakember felelősségi körének kibővítése a cégnél töltött három évnyi teljesítmény elismerése. Pawel Sapek, a Prologis alelnöke és a közép-európai regionális vezetője irányította a korábbi években a társaság magyarországi leányvállalatát, ez utóbbi operatív feladatot veszi át december 1-től Baláz. A Prologis Európa második legaktívabb ipariingatlan-fejlesztője, amely 19 országban körülbelül 93 millió négyzetméternyi raktárépülettel…
Részletek>A CER európai vasúti szervezet vezetőségébe választották a MÁV elnök-vezérigazgatóját
Az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közösségének (CER) berlini közgyűlésén a MÁV elnök-vezérigazgatóját, Pafféri Zoltánt (képünkön) megválasztották a CER Vezető Bizottsága új tagjának a 2022/2023-as időszakra – közölte a MÁV Zrt. A CER Vezető Bizottsága hétfői ülésén megvitatták az ukrán helyzet vasúti szektorra gyakorolt hatását, valamint a vasutak szerepét a kapcsolódó segítségnyújtásban. A magyar vasúttársaság közleménye szerint Pafféri beszámolt arról, hogy a MÁV-START eddig körülbelül 850 ezer szolidaritási jegyet adott ki az Ukrajnából menekülteknek. A háború sújtotta országból érkező gabona szállításáról elmondta, hogy augusztus elejéig 4600 gabonával megrakott vagon várakozott…
Részletek>A UPS új elnököt nevezett ki a kelet-európai régiója élére
A UPS Kim Ruymbekét (képünkön) nevezte ki a vállalat kelet-európai régiójának elnökévé, aki a cég történetében az első nő ebben a pozícióban. Ruymbeke új szerepkörében Európa néhány rendkívül gyorsan növekvő piacán, így Magyarországon is felel majd a csomagküldő műveletek irányításáért, a folyamatosan fejlődő e-kereskedelem igényeinek kielégítéséért, valamint a régió kulcsfontosságú exportpiacaival való jobb összeköttetéséért Európán belül és világszerte egyaránt. Ruymbeke 2003-ban kezdte a pályafutását UPS-nél, mint pénzügyi munkatárs a cég belgiumi leányánál, majd számos vezetői pozíciót töltött be – többek között az európai régió brüsszeli központjában és a UPS atlantai…
Részletek>Pafféri az új MÁV-vezér
Pafféri Zoltán, a Volánbusz eddigi elnök-vezérigazgatója a MÁV-Volán-csoport élén, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójaként folytatja munkáját június 16-ától – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). A közlemény szerint a szakember korábban csaknem 10 évet dolgozott a vasúti szektorban, a MÁV Vezérigazgatóságán, a MÁV és a GYSEV igazgatósági tagjaként, majd vezette a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakasza megépítésére létrehozott projektcéget. Helyettes államtitkárként az állami vállalatokért, köztük a nemzeti vasúttársaságért is felelt. 2020 ősze óta volt a Volánbusz első embere, feladatait a buszos cég élén átmenetileg megbízott elnök-vezérigazgató veszi át. Pafféri állami és…
Részletek>Menesztették Homolyát
2022. június 15-i hatállyal távozik a MÁV-VOLÁN-csoport elnök-vezérigazgatója – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium. Homolya Róbert (képünkön) 2018 óta vezette az ország legtöbb munkavállalót foglalkoztató vállalatát. Utódlásáról a későbbiekben születik döntés. A szaktárca hangsúlyozza: Homolya irányítása alatt a járványhelyzetben is megbízhatóan működött a vasúti közlekedés. Vezetésével indult el a VOLÁNBUSZ MÁV-csoportba integrálása és számos jelentős fejlesztés, köztük a Nyugati pályaudvar rég esedékes felújítása. A legnagyobb hazai vasúti és közúti közösségi közlekedési szolgáltatóknál tavaly így már 57 ezer munkavállalót érintően született meg az újabb hároméves bérmegállapodás. A Technológiai és Ipari…
Részletek>