Idén is folytatódott a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerből származó bevételek erőteljes emelkedése: a megszolgált útdíj június 30-ig befolyt bruttó 108,3 milliárd forintos összege ugyanis közel 12 százalékkal haladja meg a tavalyit – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. Ezzel június 30-ig az e-útdíj bevételekre vonatkozó idei költségvetési elvárás közel 57 százaléka teljesült. A tájékoztatás szerint a növekedést a díjköteles úthálózat forgalmának erősödése mellett részben az okozta, hogy új szakaszokkal bővült a fizetős utak köre. A 3,5 tonna feletti teherjárművek tulajdonosai vagy üzembentartói az év első hat hónapjában összesen 4,7…
Részletek>Kategória: Slide
A Waberer’s lezárta a Link és a Link Services felvásárlását
A Waberer’s International Nyrt. lezárta a Link sp. z o.o. és a Link Services sp. z o.o. akvizícióját. A két vállalat végleges és összesített felvásárlási ára 32,5 millió euro, amelyet a Waberer’s a nyilvános ajánlattételből származó nettó bevételéből finanszíroz. Amint az korábban közzétételre került, a Waberer’s 2017. május 26-án előzetes megállapodást kötött a Link és a Link Services részvényeinek megvásárlásával összefüggésben. 2017 július 5-ére a Waberer’s teljesítette az előzetes részvényvásárlási megállapodásban szereplő mindkét feltételt, azaz megszerezte az illetékes lengyel és német versenyhatóságok feltétel nélküli jóváhagyását a tranzakció lebonyolítására, és megkezdődött a Waberer’s részvényeivel történő…
Részletek>Csodás félévet tud maga mögött a Skoda Auto
Az eddigi legsikeresebb félévet tudja maga mögött a Skoda Auto cseh autógyár. A német Volkswagen konszernhez tartozó cég a január-júniusi időszakban összesen 585 ezer személygépkocsit adott el, ami éves szinten 15 600 kocsival több és 2,8 százalékos növekedést jelent – olvasható a Skoda Auto szerdán megjelent közleményében. A havi eladási rekordot június tartja, amikor 105 ezer autót adtak el, 6,5 százalékkal többet, mint egy éve. A legnagyobb érdeklődés az Octavi középkategóriás modellek iránt mutatkozott, ebből 205 300 darabot adtak el. Éves szinten azonban ez 6,5 százalékos csökkenés. A második helyen a Fabia…
Részletek>Dízelbotrány: több mint hárommillió Mercedest hív vissza a Daimler
A Daimler visszahív szervizelésre több mint hárommillió Mercedes-Benz típusú gépkocsit – közölte kedden a német autógyártó. A Daimler azután határozott a visszahívásról, hogy a versenytárs Volkswagennél (VW) kirobbant dízelbotrányhoz hasonló visszaélés gyanújába került. Közleménye szerint korábban indított önkéntes visszahívási akcióját kiterjeszti csaknem valamennyi Európában értékesített, EU5 és EU6 környezetvédelmi besorolású, dízelüzemű Mercedes-Benz gépkocsira. A társaság mintegy 220 millió eurót (~68 milliárd forint) fordít a károsanyag-kibocsátást érintő beavatkozásra, amelyet ingyenesen végeznek el. A visszahívás a következő héten kezdődik, és az autók nagy száma miatt várhatóan hosszabb ideig tart majd – áll a…
Részletek>Bíróságra megy a Waberer’s
Tehergépjármű-gyártók ellen nyújtott be keresetet a müncheni helyi bíróságnál a Waberer’s az Európai Gazdasági Térségben megvalósult versenyellenes, főleg közepes és nehéz tehergépjárműveket érintő, összehangolt árazás miatt. A Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett tájékoztatás szerint a logisztikai és fuvarozó cégnek jelentős kárt okozhatott az Európai Unió versenyjogának megsértése. A Waberer’s és annak jogelődei 1997 januárjától kezdődően több ezer kamiont lízingeltek és vásároltak különböző kartellek részvevőitől – tették hozzá. A Waberer’s a túlárazás mértékének értékelésére és becslésére közgazdász szakértő kirendelését kezdeményezte. A társaság közleménye szerint az Európai Bizottság egy éve hozott határozatában…
Részletek>Második negyedév: a bérleti szerződések 98,5 százalékát logisztikai parkok területeire kötötték
Jelentősen nőtt az ipari ingatlanok iránti kereslet a második negyedévben, az üresedési ráta rekordalacsony szintre csökkent – közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF). A teljes bérlői kereslet 212 750 négyzetmétert tett ki a második negyedévben, amely a valaha mért legmagasabb negyedéves volumen. A kereslet 75 százalékát szerződés hosszabbítások tették ki, az új szerződések részaránya 19 százalék volt. Két előbérleti szerződést is kötöttek összesen 10 980 négyzetméterre, ami a kereslet öt százalékát tette ki, a fennmaradó egy százalékot a bővülések adták. Az üresedési ráta 0,4 százalékpontos javulást követően rekordalacsony…
Részletek>A GE Hungary csatlakozik a kormány beszállítói programjához
A General Electric (GE) Magyarország csatlakozik a kormány beszállítói-fejlesztési programjához, az erről szóló szándéknyilatkozatot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Joerg Bauer, a GE Magyarország elnöke hétfőn Budapesten írta alá. Varga az aláírást követő sajtótájékoztatón egyebek mellett kiemelte, hogy a kkv-k versenyképességét növeli, ha a nagyvállalatok beszállítói hálózatához csatlakoznak, és később be tudnak kapcsolódni a multinacionális vállalatok globális értékláncaiba is. Az amerikai multinacionális cég 1989 óta sikeresen működik Magyarországon, fontos szerepet tölt be a magyar gazdaságban, a GE mintegy tízezer munkavállalót foglalkoztat, 12 gyáregységgel rendelkezik az országban, a digitális ipari technológiák…
Részletek>Az Ingenico Group átadta az első Open Payment utazási díjrendszert
Az Ingenico Group bejelentette az első sikeres Open Payment rendszer implementációt Olaszországban, a Malpensa Express reptéri transzfer vasútvonalon. Az Open Payment egy olyan európai kezdeményezés, amely egységesíti a POS terminálok és a fizetési applikációk működését. A vonalat működtető Trenord vasúti társaság 2300 vonatot üzemeltet, amelyek segítségével napi összeköttetést biztosít Milánó és a környező nagyvárosok között az üzleti utasok és turisták számára. A nagy utas- és szerelvényszám arra ösztönözte a vállalatot, hogy egyszerűbbé és gyorsabbá tegye a jegyek vásárlását és kezelését. Az új rendszernek több fizetési módot kellett lehetővé tennie, de…
Részletek>A UPS 1,3 milliárd dollárt fektet az európai piacba
Mintegy 1,3 milliárd dollárt fordít a következő két évben a UPS logisztikai cég európai akvizícókra és az üzemelés hatékonyabbá tételére – közölte Nico Neuen, a társaság európai részlegének alelnöke csütörtökön Kölnben. Az amerikai társaság európai központjában tartott sajtótájékoztatón az alelnök hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban 12 százalékkal bővült a kis- és e-kereskedelem, számításaik szerint 2050-re ez lesz az egyik legnagyobb szegmens ötszázmilliárd dollár feletti forgalommal. A másik fő terület a UPS tanulmánya szerint a határokon átnyúló kereskedelem lesz, amely a teljes forgalom 25 százalékát fedi majd le, a feltörekvő piacok…
Részletek>A SEAT az egyik leggyorsabban bővülő márka volt az idén Európában
A SEAT eladásai 13,7 százalékkal emelkedtek az idén az első fél évben, az elmúlt 16 évben nem látott bővüléssel az egyik leggyorsabban növekvő márka volt az európai piacon. A márka globálisan 246 500 autót értékesített az idén az első hat hónapban. A június is erős hónap volt: 45 200 eladott autóval 12,6 százalékos volt a növekedés – tájékoztatta a márka magyarországi importőre az MTI-t. A SEAT marketingért és értékesítésért felelős alelnöke, Wayne Griffith a kiemelkedő adatokat a cég eddigi legnagyobb termékoffenzívájával magyarázta, amelynek egyik fő eleme, hogy a tavaly bevezetett Ateca…
Részletek>