Lepsényi István: a kormány kiemelt ágazatként kezeli a logisztikát

A kormány kiemelt ágazatként kezeli a logisztikát, amely jelentős növekedési potenciállal, a versenyképességhez hozzájáruló előnyökkel rendelkezik – mondta Lepsényi István (képünkön), a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára. A HG Media csoport Fókuszban rendezvénysorozatának logisztikával foglalkozó konferenciáján az NGM államtitkára kiemelte: a logisztikai szolgáltatók nettó árbevétele a nemzetgazdaság nettó árbevételének mintegy öt százalékát teszi ki, az országban negyvenezer logisztikához köthető vállalkozás működik, amelyek 259 ezer főt foglalkoztatnak, a szektor 6,3 százalékban járul hozzá a GDP-hez. Az országok logisztikai teljesítményét mutató nemzetközi index szerint Magyarország 2012-ben a 40., 2014-ben…

Részletek>

Elkészül augusztusra a német Rosenberger új gyártócsarnoka Nyírbátorban

A tervek szerint augusztus végére elkészül és az ősszel a termelés is elkezdődik az autóipari alkatrészeket gyártó Rosenberger Magyarország Kft. mintegy 3,2 milliárd forintból épülő új nyírbátori üzemcsarnokában. A kormánytámogatást is élvező beruházás bokrétaünnepségét szerdán tartották a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban. Az eseményen Papp Francisco, a kft. magyar származású ügyvezetője elmondta, a fejlesztés elérte az 55 százalékos készültségi szintet, a nyolcezer négyzetméter alapterületű üzem főépülete szerkezetkész, jelenleg a gépészeti berendezések telepítése zajlik. Az ügyvezető emlékeztetett, a cég jelenleg egy – a készülő beruházástól néhány száz méterre fekvő – bérelt épületben, több…

Részletek>

Magyarország célja, hogy egyedülálló logisztikai adottságai miatt a kínai és hongkongi vállalatok elsődleges befektetési célországnak tekintsék

Kínai hivatalos látogatásának befejezéseként Hongkongban és Makaón folytatott megbeszéléseket Kövér László, személyében magyar házelnök először látogatott Kína e két különleges közigazgatási övezetébe — jelentte be Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke. Az Országgyűlés elnöke Hongkongban Andrew Leunggal, a Törvényhozó Tanács elnökével és Leung Csun-jing kormányzóval tárgyalt, Makaón pedig a kormányzatot vezető Csuj Szaj-onnal és Ho Lat Szenggel, a Törvényhozó Tanács elnökével. „A mostani kínai látogatással a törvényhozási kapcsolatokat is szerettük volna felemelni arra a szintre, mint amit Magyarország miniszterelnöke és Kína államfője a stratégiai partnerség kinyilvánításával megvalósított” — mondta a házelnök…

Részletek>

Tömegeket mozgatott meg az idei Logisztika Napja

A német kezdeményezésre indult logisztika napja programsorozat keretében 2017. április 27-én világszerte ingyenes eseményekkel csatlakozott számos logisztikával és kapcsolódó szakterületekkel foglalkozó szervezet — számolt be az MLBKT. Magyarországon harminc ingyenes program várta az érdeklődő laikusokat és szakmabelieket. Repülőtér, raktár, logisztikai szolgáltató cég tartott nyílt napot, gépbemutatót és számos kerekasztal-beszélgetés és konferencia is volt a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság által koordinált programsorozaton. Közel ezren vettek részt összesen a rendezvényeken; Budapest mellett Zalaegerszeg, Miskolc, Alsónémedi, Kecskemét, Hajdúböszörmény, Halásztelek, Tatabánya, Tata, Dunaharaszti, Debrecen, Szigetszentmiklós, Hódmezővásárhely és Hajdúböszörmény voltak a 2017-es logisztika…

Részletek>

Elindult a Wizz Air első járata Asztanába

wizzair

Elindult a Wizz Air diszkont légitársaság első járata Budapestről Kazahsztán fővárosába, Asztanába. A járat indulása előtt tartott budapesti sajtótájékoztatón Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, hosszú idő után indul újra a közvetlen légiforgalom Magyarország és Kazahsztán között, a járat megnyitását hosszú előkészítő munka előzte meg, Magyarországnak szüksége van erre a kapcsolatra. A miniszter beszélt arról is, hogy a csütörtökön megnyíló Asztanai Világkiállításon Magyarország is képviselteti magát, a 112 ország részvételével a megújuló energiákat középpontba helyező kiállításra a szervezők hatmillió látogatót várnak. A magyar standon az elmúlt években kifejlesztett újdonságokat mutatják be,…

Részletek>

Az 5G terjedését az automatizálást célzó iparági megoldások iránti igény is előmozdítja

Az Ericsson a mobil kapcsolatok további gyors bővülését jósolja, mivel a globális mobil adatforgalom a mostani szintjének nyolcszorosára növekszik 2022-re. A következő hat évben csaknem 2,6 milliárd új előfizetővel bővülnek a mobil szélessávú hálózatok — áll az Ericsson Mobilitási Jelentés júniusi kiadásában. A jelentés 2013 óta a legnagyobb éves mobil adatforgalom növekedést jelzi, amely főleg az Indiában tapasztalható erőteljes növekedésnek köszönhető, és kihangsúlyozza a növekedést megalapozó mobil adatszolgáltatás iránti igényt. Az okostelefonok használata és a mobil internetes szolgáltatások egyszerű elérhetősége jelentős mértékben járul hozzá ezekhez a forgalmi adatokhoz. Ennek a…

Részletek>

2022-ig 4000 milliárd forintot fordítanának a magyarországi vasúti és közúti infrastruktúra bővítésére

vasút

A kormányzat 2022-ig mintegy 4000 milliárd forintot fordít a magyarországi vasúti és közúti infrastruktúra bővítésére, elsődlegesen a gazdasági folyamatok hatékony kiszolgálása és a versenyképesség fokozása érdekében, de a mindennapi élet megkönnyítése érdekében is – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Zalaegerszegen. A politikus a Mobil Járműipari és Logisztikai Szakkiállítás és Konferencia második napján tartott előadásában elmondta, hogy a kormány 2500 milliárd forintot szán a közúthálózat, mintegy 1500 milliárd forintot pedig a vasúti hálózat korszerűsítésére, bővítésére. Hangsúlyozta: a fejlesztésekre szánt összeg jelentős része magyar forrásból származik, a…

Részletek>

Tőzsdére menne a Waberer’s

Waberer's International Zrt.

A Waberer’s International Zrt. újra kérelmezi a társaság törzsrészvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) a prémium kategóriába; a cég a meglévő részvények értékesítése mellett ötvenmillió euró friss tőkebevonására számít – jelentette be a társaság. Az MTI-hez küldött közleményben Lajkó Ferenc, a társaság vezérigazgatója kiemelte, nagy lehetőségeket látnak a növekvő európai közúti szállítási iparágban, a lengyel Link felvásárlásával erősítik piaci pozíciójukat. A csoport a legnagyobb saját tulajdonú járművekkel szolgáltatást nyújtó cég az európai nemzetközi közúti fuvarozási piac komplett rakományok (FTL) szegmensében. A 2015. évi árbevétel alapján a Waberer’s cégcsoport a legnagyobb magyarországi logisztikai…

Részletek>

A design lélektana – a szükségletek és a hatékony munkavégzés

A vállalatok sikeres működésének alapvető feltétele a hatékonyság és a versenyképesség megőrzése, növelése. Ennek ellenére sokan nem gondolnak bele, hogy a munkavállalók tevékenységét az adott munkahely pszichológiája és berendezése is befolyásolja. Az innovatív irodaszer márkaként ismert Leitz legutóbbi tanulmánya szerint a vállalatok egyre gyakrabban kérik ki környezetpszichológusok tanácsát és kérdeznek meg viselkedési közgazdászokat arról, hogyan hat az irodai design a hangulatra és a teljesítményre, illetve milyen szempontok alapján is kellene kialakítani azokat a tereket, ahol maga a munkavégzés történik. Az alapvető szükségletek A vállalatok rendre elfelejtik, hogy az alapvetőbb szükségletek…

Részletek>

NFM: biztosítottak a források a budapesti kötöttpályás közlekedési fejlesztésekre

Homolya Róbert

Biztosítottak a források a tervezett budapesti kötöttpályás közlekedési fejlesztésekre, a tervek szerint öt-tíz év alatt valamennyi HÉV-vonalat felújítanak és lecserélik a vonatállományt – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a KözlekedésVilág konferencián. Homolya Róbert (képünkön) a Cargo Közlekedési Kft. által szervezett eseményen hozzátette: a múlt héten tárgyalt a kormány arról, hogy mindenáron véghezviszi a tervezett és bejelentett fejlesztéseket. Mint fogalmazott, „mindenki számára ismert a vonalak műszaki állapota”, a MÁV-HÉV Zrt. gördülőállományának átlagéletkora mintegy negyven év. Az államtitkár szerint ősz elejére két fejlesztési koncepciót fog a tárca a kormánynak előterjeszteni…

Részletek>