Decemberre 4,1 százalékponttal 52,2 százalékra esett vissza a beszerzésimenedzser-index, amivel visszatért a hosszú távú – 1995 óta mért – átlaghoz és árnyalatnyival meghaladja a legutóbbi három év 52,1 százalékos átlagát – jelentette hétfőn a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). Az előző hónapokhoz képest csökkent a növekedés üteme az ünnepek – kevesebb munkanap volt – és a decemberi leállások miatt. A termelés indexe a novemberi értékhez képest csökkent, de a növekedést a visszaeséstől elválasztó 50 pont felett maradt, immár tizenkettedik hónapja. A mostani érték átlag alatti, 1995 óta nyolc…
Részletek>Kategória: Slide
Felvásárolja a belga légitársaságot a Lufthansa
Felvásárolja, és csütörtöktől 100 százalékos tulajdonosa lesz a Brussels Airlines belga légitársaságnak a német Lufthansa – közölte a La Libre Belgique belga napilap. A Lufthansa 2008-ban szerzett 45 százalékos tulajdonrészt a belga légitársaságban, csütörtökön pedig aláírják a maradék 55 százalék megvásárlásáról szóló megállapodást is. A napilap birtokába jutott információk szerint a Lufthansa 2,6 millió eurót fizet a belga társaságért. Az összeget a légitársaság szóvivője nem kívánta megerősíteni. A tájékoztatás szerint a német cég új repülőgépekkel fejlesztené, további tengeren túli és rövid távú, fapados járatok indításával tenné gazdaságosabbá a belga leányvállalatot.…
Részletek>Palota lesz a zalaegerszegi Interspar
Két ütemben, több mint egymilliárd forint beruházással korszerűsítik a zalaegerszegi Interspar áruházat, ahol a teljes gépészeti felújításon kívül éttermet is kialakítanak — közölte a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője. Maczelka Márk közleménye szerint a zalai megyeszékhelyen 17 évvel ezelőtt megnyitott, 93 dolgozót foglalkoztató hipermarketet 1,049 milliárd forintos beruházás keretében modernizálják a megnövekedett vásárlói igények kielégítése érdekében. A komplex felújítás központi elemeként egy frissen készült meleg ételeket és italokat kínáló Spar toGo éttermet is kialakítanak az áruházon belül, ez utóbbi munkálatai már november közepén megkezdődtek. A felújítás második üteme január…
Részletek>Kötelezővé tenné a versenytárgyalást a vasúti személyszállításra vonatkozó szolgáltatásoknál az EP
Kötelezővé tennék a versenytárgyalást a vasúti személyszállításra vonatkozó közszolgáltatási szerződések kapcsán az uniós parlament képviselői — közölte az Európai Parlament sajtószolgálata. A közlemény szerint a vasúti utazást fellendítő új szabályozással – amelyet a szerdai plenáris ülésen fogadott el a parlament – serkentenék a befektetéseket és fejlesztenék a kereskedelmi szolgáltatásokat is. Az új szabályok értelmében a vasúttársaságok az Európai Unió belső személyszállítási piacán kétféleképpen ajánlhatnak szolgáltatásokat. Az egyik, hogy a vasúti személyszállításra vonatkozó közszolgáltatási szerződések kapcsán a nyertes szolgáltatók kiválasztása során fokozatosan át kell térni a versenytárgyalási eljárásra. Véleményük szerint a versenytárgyalás…
Részletek>Bővítené magyar beszállítói hálózatát a Lidl
Mintegy 220 hazai vállalkozás vett részt a Lidl Magyarország által szervezett beszállítói akadémián, amelynek célja, hogy tovább bővítse magyar beszállítói hálózatát a vállalat. A Lidl Magyarország Bt. szerdai közleményében felidézte: 2013 márciusában indították a Lidl a magyar beszállítókért programot. A program sikerét mutatja, hogy az elmúlt két és fél évben 154 új magyar taggal bővült a beszállítói hálózat, így több mint 400 magyar partner termékei jelentek meg a magyarországi Lidl-áruházakban, 1700 féle magyar termékkel gazdagodott a kínálat, a hazai termékek forgalma pedig 45 százalékkal magasabb, mint a program indulása előtt –…
Részletek>Többen repültek Európa nagy hálózatos légitársaságaival novemberben
Több utast szállítottak Európa legnagyobb hálózatos légitársaságai novemberben az előző évihez viszonyítva – derül ki a légitársaságok által közzétett statisztikákból. Az Air France-KLM légitársasági csoport a Hop! regionális céggel kiegészülve az év tizenegyedik hónapjában 6,2 millió utast szállított, 4,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a járatok töltöttsége 1,4 százalékponttal 83,8 százalékra javult. Az Air France 3,1, a KLM 7,8 százalékkal javította forgalmát. A British Airwayst, a spanyol Iberiát és az ír Aer Lingust is magában foglaló International Airlines Group (IAG) 5,2 százalékkal 7,2 millióra javította novemberi utasforgalmát, a járatok…
Részletek>A HungaroControl 1,372 milliárd forintot kap fejlesztésre Debrecenben
A kormány 1,372 milliárd forint támogatást nyújt a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.-nek, amelyből légiforgalmi irányító szolgálatot építhet ki a debreceni nemzetközi repülőtéren – a kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg. A nemzeti fejlesztési miniszternek meg kell vizsgálnia a légiforgalmi irányító szolgálat fenntartásának költségeit a debreceni repülőtéren, tekintetbe véve a repülőtér 2016-os forgalmi adatait. Ennek alapján pedig javaslatot kell tennie a kormánynak a légiforgalmi irányító szolgálat következő években történő fenntartási költségének viselőjére — olvasható a kormányhatározatban. A HungaroControl tájékoztatása szerint a debreceni repülőtéren csak repülőtéri tájékoztatási szolgálat működik, ehelyett egy…
Részletek>Növekedett a kínai feldolgozóipar termelése novemberben
A vártnál jobban növekedett a kínai feldolgozóipar teljesítménye novemberben, ami azt jelzi, hogy a világ második legnagyobb gazdasága lendületbe jön az év utolsó negyedében. Erre lehet következtetni az ágazat teljesítményét tükröző beszerzésimenedzser-indexekből, amelyeket a napokban hoztak nyilvánosságra. A Caixin Insight Group és a Markit kínai, illetve londoni piackutató intézet együttműködésével készített kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index novemberi végleges értéke 50,9 pont lett, csökkent a 27 havi csúcsot jelentő októberi 51,2 pontról, de jobb a szeptemberi 50,1 pontnál, illetve az 50,8 pontos elemzői várakozásoknál. Ráadásul az 50,9 pont az utóbbi két évet tekintve a második…
Részletek>Magyar Posta: mintegy 10-15 százalékkal emelkedett idén a küldeményforgalom
Az e-kereskedelem bővülésének eredményeként idén is intenzíven, mintegy 10-15 százalékkal emelkedhet a belföldi és a nemzetközi küldeményforgalom – mondta Majtényi Kálmán, a Magyar Posta Zrt. vállalati vezérigazgató-helyettese egy sajtótájékoztatón. Hozzátette: a csomagvolumen zömét még mindig a belföldi rendelések adják, de intenzíven nő a külföldi rendelések miatti forgalom is. Tavaly külföldről csaknem ötmillió csomag és árutartalmú ajánlott küldemény érkezett a postához, a legtöbb megrendelt áru Kínából és az Egyesült Államokból, Hollandiából, Szingapúrból, Németországból és Szlovákiából. A vezérigazgató-helyettes beszámolt arról is, hogy a karácsonyt megelőző két hónapban megduplázódik a napi átlagos csomagforgalom,…
Részletek>Rail Cargo Terminal-BILK: ahol megtalálják az elveszett időt
Utcahosszon állnak a színes konténerek. Ezernyi óriási vasdoboz szép sorba rendezve, több emeletnyi magasságban, ameddig a szem ellát. Mintha egy akciófilm díszletei között, vagy egy gigantikus LEGO-városban sétálnánk. Soroksár határában vagyunk, a Budapesti Intermodális Logisztikai Központ konténer terminálján, ami az európai kombinált szállítási szakmában Rail Cargo Terminal-BILK néven ismert. – Ez egy 23 hektáros terület – mutat körbe Ágh Miklós, az RCT-BILK executive igazgatósági tagja. 23000 négyzetméter, ami nagyjából 33 focipályának felel meg. Van hét iparvágányunk, mindegyik 750 méter hosszú, ami azért fontos, mert alkalmasak az úgynevezett irányvonatok fogadására és…
Részletek>