A magyar Aero Investment Partners veszi meg a cseh Aero Vodochody repülőgyárat

L-39 Albatros

A Magyarországon bejegyzett Aero Investment Partners Zrt. veszi meg a katonai kiképző és könnyű harcászati gépeket gyártó cseh Aero Vodochodyt – közölte a cseh vállalat. A szerződés értelmében a részvények száz százaléka a Penta Grouptól az 51 százalékban Tombor András üzletember és 49 százalékban a cseh Aero International tulajdonában álló cégcsoporthoz kerül. Az új vállalat működtetéséért az Omnipol Csoport felel majd, ez a cég fogja biztosítani a gördülékeny üzletmenethez szükséges szakembereket is. Az ügylet piaci értékét nem közölték. A Penta Group a gyár melletti repülőteret is birtokolja, annak tulajdoni helyzete…

Részletek>

NÚSZ: már a nagylaki autópálya-határátkelőn is rendezhetik a magyar útdíjat a külföldi fuvarozók

Útdíjértékesítési pont nyílt a Csanádpalota-Nagylak II. határátkelőn, ahol a személy-, valamint az áruforgalom esetén is lehetőség van az úthasználati jogosultságok megvásárlására – jelentette be a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. Az új értékesítési pont főként a Románia felől érkező fuvarozóknak jelent nagy segítséget – tették hozzá. A NÚSZ új partnere a nagylaki autópálya-határátkelőhelyen, az M43-as autópálya M5-ös sztráda felé vezető oldalán kezdte meg működését. Az új értékesítőhelyen a HU-GO egyenleg feltöltésére, valamint viszonylati jegy és autópálya-matrica vásárlására is lehetőség van. Az értékesítőhely egyelőre 8-tól 20 óráig tart nyitva minden nap, de…

Részletek>

Tizenötezer álláshelyet szüntet meg az Airbus

Tizenötezer álláshely megszüntetését irányozta elő az Airbus a koronavírus-járvány okozta keresletcsökkenés miatt – közölte a toulouse-i gyártó. A közlés szerint Európában mind a négy fő gyártóbázisnak helyet adó országban lesznek leépítések. Franciaországban ötezer, Németországban 5100, az Egyesült Királyságban 1700, Spanyolországban kilencszáz, a világ más országaiban, így Kínában, az Egyesült Államokban és Kanadában további 1300 álláshely szűnik meg. A folyamat 2021 nyaráig tart, a szakszervezetekkel a közeljövőben kezdik meg a tárgyalásokat. Közben a francia kormány már arra kérte a céget, hogy Franciaországban a lehető legkevesebb embertől váljanak meg. Guillaume Faury, az…

Részletek>

Több mint ezer kilométer kerékpárút került állami kezelésbe

A Magyar Közút karbantartó traktora halad a Szatymaz-Szeged kerékpárúton 2020. június 10-én. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt két évben összesen több mint 1000 kilométernyi kerékpárút kezelését vette át. MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt két évben több mint ezer kilométernyi kerékpárút kezelését vette át – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Mosóczi László a Szatymaz-Szeged kerékpárút újonnan épült szakaszánál tartott sajtótájékoztatón azt mondta, Magyarországon több mint 9 ezer kilométer kerékpározásra ajánlott „létesítmény” található, ezek nagyobb hányada kerékpározásra kijelölt út, például kis forgalmú utca, árvízvédelmi töltés, erdészeti út. Hozzátette: országszerte mintegy 4000 kilométer önálló kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút szolgálja a biciklizőket. 2010 óta mintegy 1300 kilométer új kerékpáros-útvonal fejlesztése történt meg Magyarországon –…

Részletek>

Leépít a BMW

BMW

A BMW német autógyártó azt tervezi, hogy hatezer munkahelyet szüntet meg a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai miatt, valamint felfüggeszti az önvezető technológia fejlesztésére kötött együttműködést a Daimler csoporthoz tartozó Mercedes-Benz autógyártóval. A müncheni székhelyű vállalat jelenleg mintegy 126 ezer embert foglalkoztat. A túlélés érdekében a német gyárakban bevezették a kieső bér egy részének állami támogatású pótlására épülő rövidített munkaidőt, és még májusban is több mint 30 ezer dolgozót alkalmaztak ebben a rendszerben. A BMW vezetése jelezte, hogy további intézkedésekre van szükség a kereslet meredek visszaesése miatt. Ezért hatezer munkahelyet számolnak fel,…

Részletek>

A Praktiker csodás évet zárt tavaly

Praktiker

Rekordforgalmat ért el a Praktiker 2019-ben, a barkácsáruház-lánc nettó 67,88 milliárd forintos árbevétellel zárta 2019-et, ez mintegy 18 százalékkal több az előző évi 57,1 milliárd forintnál – közölte a társaság. A társaság üzemi eredménye 3,644 milliárd forintra nőtt a 2018-as 3,159 milliárd forintról. A közlemény szerint 1998-as hazai piacra lépése óta a 2019-es volt a legeredményesebb üzleti év a Praktiker számára, amely a nettó 190 milliárd forintosra becsült barkácspiacon 33 százalékos részesedéssel a második legnagyobb szereplő. A Praktikernek húsz áruháza van Magyarországon, mintegy 130 ezer négyzetméternyi értékesítési területet működtet, 340 beszállítója…

Részletek>

Felfüggesztette új autói forgalmazását a Lada

lada autokereskedő

Bizonytalan ideig felfüggesztette új autói forgalmazását a Lada, a szerviz, alkatrész és garanciális tevékenység zavartalanul folytatódik, az országos márkaszerviz-hálózat is tovább működik – közölte a Lada Hungary Kft. A közleményben felidézik, hogy a Lada márka korábban a Renault-Nissan Szövetség többségi tulajdonába került, a szövetség globális stratégiájának kialakításakor eldőlt, hogy a Lada márka modelljeit nem európai forgalmazásra szánják. Emiatt a Lada-gyár az európai emissziós normáknak megfelelő modellek gyártását leállította, így az európai import lehetősége is megszűnt. Jelenleg a készleten lévő utolsó darabok kiárusítása folyik, további kocsi nem érkezik. Amennyiben a szövetség…

Részletek>

Forgalomba áll az ötödik felújított Talent motorvonat

Forgalomba áll az ötödik felújított Talent motorvonat, amely Győr és Bécs között közlekedik majd – közölte a MÁV. A közlemény szerint ezzel félidejéhez ért a Talent motorvonatok korszerűsítési programja, az eddig átadott járműveken túl még ötöt újítanak fel. Emlékeztettek: tavaly októberben a Győr-Hegyeshalom (1-es) vasútvonalon állt forgalomba az első felújított, nagyszervizen átesett Talent típusú villamos motorvonat. A MÁV-Start, a MÁV Vagon és az ÖBB szakembereinek közreműködésével elvégzett javítás és felújítás kiterjedt egyebek között a forgóvázra, a fékrendszerre, a mozdonyvezetői fülkére. Az utastérben a tolóajtók, a lépcsők, a klímaberendezések, az ülések és…

Részletek>

Annyi a Malév GH Zrt-nek is

Megszűnik a Malév GH Zrt., a kormány a társaság gazdasági, pénzügyi, likviditási helyzetére tekintettel döntött a vállalat jogutód nélküli megszüntetése érdekében a felszámolási eljárás megindításáról – közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV). A kormány döntése értelmében a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján intézkedik a Malév GH Zrt. felszámolási eljárásnak megindításáról. A Malév GH Zrt. 2012 – a Malév Zrt. felszámolása – óta alapvető finanszírozási problémákkal küzdött. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér földi kiszolgálói piacán fennálló erős verseny nagyban hozzájárult a társaság veszteséges…

Részletek>

Minden gyártási tevékenységét felfüggesztette a Boeing

Boeing

Minden gyártási tevékenységét felfüggesztette a Boeing, amely kedden a seattle-i után a charlestoni üzemet is bezárta. A chicagói székhelyű repülőgépgyártó közleménye szerint a dolgozók egészsége és biztonsága érdekében, valamint a koronavírus-járvány légiközlekedésre gyakorolt hatása miatt döntöttek így, és hozzátették, hogy a végösszeszerelő sor újraindítására lassan, és fokozatosan kerülhet csak sor. A Boeing a múlt héten jelentette be, hogy minden Seattle-környéki üzemét leállította. A Washington állambeli várostól délre, Rentonban már januárban beszüntették a gyártást, mivel ott készülnek a jelenleg repülési tilalom alatt álló 737 MAX-ok. Boeing Fielden bezárták az átadó és…

Részletek>