Kétszámjegyű forgalomnövekedést vár a Rossmann

A Rossmann Magyarország Kft. 78,4 milliárd forint árbevételt ért el tavaly, 15,3 százalékkal többet az előző évinél; a drogérialánc idén és jövőre is kétszámjegyű növekedésre számít – mondta Flórián László, a társaság ügyvezető igazgatója pénteken Budapesten, 208. magyarországi üzletük megnyitóján. A 2017-es évet 4,6 milliárd forint adózás előtti eredménnyel zárta a Rossmann, ami 64 százalékkal haladta meg a megelőző évit – közölte. Tavaly harmincmillió vásárlást regisztráltak a társaság üzleteiben. A tervek szerint idén az árbevétel megközelíti a kilencven milliárd, jövőre pedig a százmilliárd forintot. A tavalyi kétmilliárd forint után idén 2,8 milliárd…

Részletek>

Kerékpárszállítási próbaüzem indul a 4-es metróvonalon

metró

A budapesti metróhálózaton először teszteli kerékpárok szállításának lehetőségét a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV, a próbaüzemet e hét végén tartják a 4-es metró szerelvényein. A BKK közleménye szerint, szombaton és vasárnap 7 órától 21 óráig „próbaüzem jelleggel, szabályozott körülmények között” tesztelik a kerékpárszállítás lehetőségét. Ez idő alatt bárki szállíthat biciklit a 4-es metróvonalon a más BKV-járműveken már megszokott kerékpárbérlet vagy jegy ellenében. A próbaüzemet az teszi lehetővé, hogy a 4-es metróvonal összes állomásán van olyan lift, amely alkalmas kerékpárok szállítására is. A metrószerelvényeken a kijelölt helyen legfeljebb két…

Részletek>

Gépjármű-kereskedők: kedvezőek a tendenciák a hazai autópiacon

lada autokereskedő

Kedvező tendenciák alakultak ki a hazai új és használt autók piacán, lényegesen csökkent a hitelfelvétellel történő vásárlás – mondta Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének (MGOE) elnöke. Hozzátette, a jogszabályok miatt már nem lehet olyan kedvezőtlen hiteleket igénybe venni, mint a gazdasági válság előtti években. Fojt úgy fogalmazott: komoly gazdasági biztonság alakult ki, az emberek bátrabban mernek személygépkocsit vásárolni. A válság óta eltelt tíz év, kiszabadultak a rossz hitelkonstrukciókból, akik korábban igénybe vették ezeket, és így jelentős autóvásárlási hullám indult el a használt és az új járműveknél egyaránt. Az…

Részletek>

Tizennégy éves csúcsot ért el a brit kiskereskedelmi forgalom a második negyedévben

áruház, kiskereskedelem

Tizennégy éves csúcsra futott fel a kiskereskedelmi forgalom növekedésének üteme a második negyedévben Nagy-Britanniában, jóllehet júniusban kevesebbet költöttek a fogyasztók. A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtöki adatismertetése szerint az idei második negyedévben 2,1 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom az év első három hónapjához képest, ami 2004 első negyedéve óta a leggyorsabb ütem. Ez azt mutatja, hogy a gyenge évkezdet után erőre kapott a fogyasztás, ami némi megnyugvást jelenthet a brit jegybanknak. Júniusban 2,9 százalékkal nőtt éves összevetésben a kiskereskedelmi áruforgalom a májusban mért 4,1 százalékos tizenkét havi növekedés után. Havi…

Részletek>

Innováció a műanyag csomagolástechnikában

A vállalkozásoknak komoly kihívást jelent a logisztika, anyagmozgatás és szállítás feladatok elvégzése az egyre gyorsuló és globalizálódó világban. Ráadásul a logisztika és a hozzá szorosan kapcsolódó csomagolástechnika nagyon komoly terhet ró környezetünkre: jelenleg hozzávetőleg 150 millió tonna műanyag hulladék úszik az óceánokban, ami évi 8 millió tonnával növekszik. A műanyag nélkülözhetetlen részévé vált mindennapjainknak, azonban hosszú lebomlási ideje miatt az egyik legnagyobb környezetvédelmi kihívás is a 21. században. Az ipari és termelő vállalatok nem tudnak lemondani a műanyag termékekről, hiszen mélyen beépültek az ellátási láncba. A felelős vállalatok viszont már…

Részletek>

A Skoda is pályacsúcsot ért el

Skoda

A Skoda Auto rekordszámú, 652 700 személygépkocsit adott el az első fél évben, ami 11,6 százalékkal több a tavalyi első hat havinál – derül ki a német Volkswagen csoporthoz tartozó cseh autógyártó közleményéből. A legkeresettebb modell a közép-kategóriás Octavia, amelyből 210 700, éves szinten 2,6 százalékkal több kelt el. A két SUV közül a Kodiaq egy év alatt a Skoda negyedik legkeresettebb modelljévé vált, és az első fél évben 77 900-at adtak el belőle. Nyugat-Európában a Skoda eladásai 5,9 százalékkal, 267 100 autóra emelkedtek. Ebből 93 ezer Németországban talált vevőre, ami…

Részletek>

Gyorsuló ütemben nőtt az európai autópiac júniusban

A szerény májusi emelkedés után jelentősen, éves összevetésben 5,2 százalékkal nőtt a forgalomba állított új személygépkocsik száma az Európai Unióban júniusban, a francia és a spanyol piac felfutásának köszönhetően, a kereslet bővülésének főleg a Volkswagen német autógyártó konszern volt a haszonélvezője. Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) kedden nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 28 tagállamában több mint 1,56 millió autót helyeztek forgalomba júniusban, 5,2 százalékkal többet, mint 1 évvel korábban. Májusban mindössze 0,8 százalékos volt a növekedés. A legnagyobb piacok közül Franciaországban 9,2 százalékkal, Spanyolországban 8,0 százalékkal, Németországban 4,2 százalékkal…

Részletek>

Dízelbotrány: nehezményezi az Európai Bizottság, hogy a Volkswagen nem vállal teljes körű garanciát

A Volkswagen-csoport a dízelbotrányt követően elrendelt 8,5 millió gépjármű-visszahívásra vonatkozó eddigi intézkedései kedvező eredményeket hoztak az Európai Bizottság szerint, de a testület kifogásolta, hogy a járműgyártó nem vállal teljes körű garanciát a szoftverfrissítésből eredő esetleges problémákra. Vera Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos a Volkswagennel folytatott megbeszélések eredményeit összegző tájékoztatóján közölte, előremutató a járműgyártónak a bizalom kiépítésére és a fogyasztói tájékoztatás jelentős javítására irányuló erőfeszítései, az eddig intézkedései pedig kedvező fejleményeket eredményeztek a szoftverfrissítés okáról és megvalósításának módjáról. A Volkswagen azonban nem biztosított teljes…

Részletek>

Növelte forgalmát és nyereségét a második negyedévben a Volvo Cars

Volvo

A városi terepjárók iránti erős keresletnek köszönhetően jelentősen növelte forgalmát és nyereségét a második negyedévben a Volvo Cars, a kínai Geely autógyár leányvállalata. A csütörtökön kiadott gyorsjelentés tanúsága szerint a Volvo Cars autógyár 66,03 milliárd svéd korona értékesítési árbevételre tett szert, 26,9 százalékkal többre az egy évvel korábbinál. Működési nyeresége 29 százalékkal 4,22 milliárd svéd koronára, nettó profitja pedig 39,8 százalékkal 2,99 milliárd koronára emelkedett. A Volvo április-júniusban világszerte 170 ezer 232 autót értékesített, 14,6 százalékkal többet mint 2017 második negyedévében, ezen belül Kínában több mint 14 százalékkal 32 ezer…

Részletek>

Több száz vevővel fizettetik vissza Németországban a luxus elektromos autóik után járó kedvezményt

Német márka

Országszerte mintegy 800 Tesla S tulajdonosnak kell Németországban visszafizetnie azt a 4000 eurós (mintegy 1,3 millió forint) kedvezményt, amelyet a jármű megvásárlásakor kaptak – közölte szerdán az ügyben illetékes német hatóság. A Tesla beperelte a német államot a döntés miatt. A döntés hátterében a kedvezményekről határozó német Szövetségi Gazdasági és Exportellenőrzési Hivatal (Bafa) és a Tesla közötti vita áll. Az elektromos hajtású autók után járó kedvezmény egyik feltétele ugyanis az, hogy az autó nettó listaárának kevesebbnek kell lennie 60 ezer eurónál. A legtöbb eladott Tesla S drágább ennél, de az…

Részletek>