Módosította a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a jegyautomaták szoftverét, így már nem vásárolható azokban jegy a 100E repülőtéri buszra és a jövő héttől a koronavírus-járvány miatt nem közlekedő hajókra. A két lehetőség kiiktatása 2,8 millió forintba került. A BKK emlékeztetett: a 100E közlekedésének leállásáról tavasszal tájékoztatták az utasokat, de mivel a leállást rövid időre tervezték, továbbra is lehetett elővételben jegyet váltani a járatra. A félreértések elkerüléséért többi között a pénztárakban tájékoztatták erről a vásárlókat, július óta pedig a fel nem használt jegyek teljes vételárát visszatérítik. Ennek ellenére az elmúlt fél évben…
Részletek>Kategória: Slidex
A Spar 1,56 milliárd forintból modernizálta három áruházát
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. modernizálta a Budakeszin, Nyergesújfalun, valamint Komáromban található üzletét, a három szupermarket átalakítására 1,56 milliárd forintot fordítottak – közölte a vállalat. A Budakeszin található üzlet új homlokzatot kapott és a belső terei is megújultak, a munkálatokra 462 millió forintot fordított a cég. A húsz embert foglalkoztató szupermarketet az átalakítást követően szeptember 10-én vehették birtokba a vásárlók. Nagyobb eladótérrel, SPAR to Go pulttal, megújult arculattal és energiatakarékos gépészeti megoldásokkal nyitott meg szeptember 17-én a Komáromban található szupermarket. A csaknem 582 millió forintból felújított áruházban 25 kereskedelmi szakembert…
Részletek>Szállodaszövetség: Budapesten nagyon nagy lesz a bevételkiesés idén
A budapesti szállodák többségénél az idén a bevételkiesés 2019-hez képest 70 százalék fölötti, míg vidéken 20-40 százalékos lehet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által készíttetett, szerdán közzétett reprezentatív kutatás szerint. Az elemzésben kiemelték: az elérhető üzemi eredményszintre vonatkozóan is hasonlóak a különbségek a fővárosi és a vidéki szállodák között. A szállodavezetők arra a kérdésre, hogy mikor lesz újra a 2019-hez hasonló üzemi nyereségszint a szállodában, a többség Budapesten 2023-2024-et jelölte meg, míg vidéken ez inkább 2021-2022-re várható. A választ adó hotelek tíz százaléka még szeptemberben is zárva tartott, ezek…
Részletek>Homolya Róbert MÁV elnök-vezérigazgatót megválasztották a CER alelnökének
Alelnöknek választotta Homolya Róbertet, a MÁV elnök-vezérigazgatóját az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közössége (CER) a szervezet szeptember 21-i online közgyűlésén, mandátuma 2021 végéig szól – közölte a MÁV Zrt. Kiemelték, a MÁV elnök-vezérigazgatójának ez a pozíciója emeli a vállalatcsoport nemzetközi presztízsét, erősíti a társasági és a magyar vasúti érdekek képviseletét. A közlemény szerint a CER tevékenysége az elkövetkezendő években stratégiai témákra fókuszál, mint például az európai zöld megállapodás megvalósítása, amelynek fontos eleme lehet a környezetbarát vasút súlyának növelése az EU-ban. Homolya szerint a vasutak számára rendkívüli fontosságú időszakban kapta meg…
Részletek>Újabb létszámleépítés a Budapest Airportnál
Újabb létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport, mivel a szeptembertől érvényben lévő utazási korlátozások, másrészt a vártnál lassabban visszatérő utazási kedv a számításaik szerint további, hónapokon át tartó, jelentős utasszámcsökkenést fog eredményezni a budapesti repülőtér forgalmában. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője azt közölte, hogy várhatóan 236 embert kell elküldenie, mivel a Budapest Airport nem tudja fenntartani a legutóbbi, májusi létszámleépítéskor tervezett tízmilliós utasszámhoz mért dolgozói létszámot sem. A társaság most arra számít, hogy az utasforgalom legfeljebb 5,5 millió fő lehet idén. A tájékoztatás szerint a létszámcsökkentésben érintett munkavállalókkal…
Részletek>Kecskeméti Mercede: tavaly még ment a szekér
A kecskeméti Mercedes-gyárban tavaly az előző évinek megfelelő mintegy 190 ezer autót gyártottak, ugyanakkor a cég közel három százalékos árbevétel-növekedést és hatmillió euróval jobb adózott eredményt ért el a 2018-as évhez képest – derül ki a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. éves jelentéséből. A gyártás mennyisége az előző évivel csaknem azonos, annak ellenére, hogy tavaly három új modell sorozatgyártása is elindult. Az új CLA Coupét a CLA Shooting Brake, ősszel pedig három kompakt modell Mercedes-AMG Performance verziói követték. A társaság 2019-ben közel 3,7 milliárd eurós forgalmat ért el, amely az előző…
Részletek>Ismét több buszjárat lesz Zalaegerszeg és Budapest között
Az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) történt egyeztetés alapján, szeptember végétől, az utazók igényeihez igazodva, ismét több autóbuszjárat közlekedik majd Zalaegerszeg és Budapest között – közölte az észak-zalai térség országgyűlési képviselője. Vigh László arról számolt be, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel, Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterrel, valamint Fónagy János és Mosóczi László államtitkárokkal (ITM) tartott egyeztetésen arról született megállapodás, hogy Zalaegerszeg és Budapest között minden utazónak lehetősége lesz azzal a tömegközlekedési eszközzel utazni, amire igénye van. Ez azt jelenti, hogy a Volánbusz és a…
Részletek>Kisebb légiforgalomra számít a vártnál a következő fél évben az Eurocontrol
A korábban vártnál kisebb légiforgalomra számít az Eurocontrol a tagállamok légterében, és a korábban becsülthöz képest harmincmilliárd euróval több bevételkieséssel kell számolnia a légiközlekedési ágazatnak a frissített, hétfőn megjelent előrejelzés szerint. Az európai légiforgalom áramlásszervezője legutóbb április végén készített előrejelzést arról, hogy a pandémia idején hogyan alakulhat a légiforgalom a kontinens fölött. A prognózis augusztusig pontos volt, de szeptember első felében már 13 százalékkal kevesebb gép közlekedett a légtérben, mert több ország is újra jelentős korlátozásokat vezetett be. A korábbi előrejelzés szerint jövő februárban a 2019-es forgalomhoz képest 15 százalékos…
Részletek>Újabb autóipari ülésrendszerek beszállításáról írt alá szerződést a Rába Járműalkatrész Kft.
A Rába Járműalkatrész Kft. újabb, évi 6,5 millió euró (2,3 milliárd forint) értékű, öt évre szóló keretszerződést kötött autóipari ülésrendszerek beszállítására az autóipar egyik meghatározó beszállítójával — közölte a győri székhelyű Rába Járműipari Holding Nyrt. A Rába csoporthoz tartozó Rába Járműalkatrész Kft. tavaly novemberben évi kétmillió euró (720 millió forint) értékű, hét évre szóló keretszerződést kötött a beszállítóval, amelynek keretében pick-up gépjárműbe szállít szerelt hátsóülés-vázakat. A mostani megállapodás szerint egy új piaci szegmensbe, a kishaszongépjármű piacra is belép a Rába, ahová szintén autóülésekhez szállít préselt, hegesztett, porfestett és szerelt hátsó ülésvázakat.…
Részletek>Horvátországban közel felére esett az eladott új autók száma az év első nyolc hónapjában
Horvátországban januártól augusztus végéig 25 ezer új személygépkocsit adtak el, 47 százalékkal kevesebbet, mint 2019 ugyanezen időszakában – közölte a Promocija Plus intézet a horvát belügyminisztérium adataira hivatkozva. Augusztusban 2599 új autót értékesítettek, 24 százalékkal kevesebbet, mint tavaly augusztusban. Az adatok szerint továbbra is a Volkswagen márka a piacvezető 15,5 százalékos részesedésével. Ezt követi a Skoda 13,5, a Renault 9,3, a Dacia 6,2 és a Kia 5,3 százalékkal. A legkeresettebb modell a Skoda Octavia, ebből 176-ot adtak el augusztusban, majd VW Polo következik 149 és a Renault Clio 101 darabos értékesítéssel. A…
Részletek>