Újabb veszteséges negyedévet jelentett a Boeing

A Boeing a tavalyi utolsó negyedév után az idei első negyedévet is veszteséggel zárta, a cég tovább csökkenti kereskedelmi géptípusainak gyártási rátáját. A chicagói székhelyű repülőgépgyártó a közleményében arról tájékoztatott, hogy árbevétele a március 31-ével zárult első negyedévben 26 százalékkal 16,9 milliárd dollárra csökkent. Az üzemelés költségei ugyan tíz százalékkal 16,7 milliárd dollárra estek, az egyéb kiadások miatt azonban az üzemi eredmény 1,3 milliárd dollár veszteség lett, míg egy évvel korábban még 2,3 milliárd dollár nyereséget mutattak az adatok. A társaság adózott eredménye a tavalyi első negyedévben még 2,15 milliárd dollár…

Részletek>

CSR: ezer munkavállalóját bocsátja el a Wizz Air

wizzair

Ezer munkavállalóját, a dolgozók 19 százalékát kénytelen elbocsátani a Wizz Air a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben, és az eddiginél is több embert küld kényszerszabadságra. A légitársaság honlapján megjelent közlemény szerint a felső vezetők fizetését átlagosan 22 százalékkal, a pilótákét, légiutas-kísérőket és az irodai dolgozókét pedig átlagosan 14 százalékkal csökkenti a magyar kötődésű légitársaság. Emellett a cég a bérlési idő lejártával nem hosszabbítja meg 32 idősebb Airbus A320-asának szerződését, így azok visszakerülnek a lízingbe adóhoz. A Váradi József vezette cégnek a közlés szerint 1,5 milliárd euró szabad készpénzállománya van, anyagi helyzete…

Részletek>

Elkészült a Pázmánd – Kápolnásnyék közötti kerékpárút

kerékpárút

Európai uniós támogatással valósult meg a Pázmándot Kápolnásnyékkel összekötő kerékpárút. Alapvető cél egy hatékonyan működő, összefüggő kerékpáros úthálózat megvalósítása, a két település között, amelyet Kápolnásnyék Község Önkormányzata és Pázmánd Község Önkormányzata közösen valósított meg – az utóbbi önkormányzat konzorciumi vezetésével. Az útépítéshez 367,79 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a konzorcium. A térségi települések közötti kerékpáros elérhetőség javítása a mindennapos, munkába járó (hivatásforgalmi) forgalom mellett a turisztikai kerékpáros közlekedés fellendülését, térnyerését eredményezi. A térség tervezett gerinchálózatának egyik alapvető elemeként, egy észak-déli irányban húzódó nyomvonal kialakításának lehetősége került vizsgálat…

Részletek>

Súlyos károkat okozott a járvány a kínai légi közlekedésben

Súlyos károkat okozott az új koronavírus-járvány a kínai légi közlekedésben, miután a különböző utazási korlátozások miatt a légitársaságok kénytelenek voltak jelentősen lecsökkenteni járataik számát, a megbetegedés miatti félelmek pedig a keresletre is hatással voltak. A Zsenminvang kínai hírportálon megjelent cikk a kínai Polgári Légiközlekedési Hivatal közlésére hivatkozva arról számolt be, hogy az idei első negyedévben a kínai légitársaságok összesen 33,62 milliárd jüan (1528 ezer milliárd forint) veszteséget könyveltek el. A veszteség túlnyomó részét, 20,96 milliárd jüant (952,6 milliárd forint) februárban szenvedték el. Az év első három hónapjában az utasforgalom éves összehasonlításban…

Részletek>

Rekordmértékben csökkent a forgalomba helyezett új személyautók száma az EU-ban

autó átadás, vásárlás

Kevesebb mint a felére csökkent a koronavírus-járvány miatt a forgalomba helyezett új személyautók száma márciusban az Európai Unióban. Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) pénteken nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 27 tagállamában 567 ezer 308 személygépjárművet helyeztek forgalomba márciusban, 55,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Februárban még 7,4 százalékra, januárban pedig 7,5 százalékra rúgott a visszaesés éves összevetésű üteme. A márciusi visszaesés üteme minden eddigi rekordot megdöntött, abszolút értékben nézve pedig 1990 óta ez volt a legrosszabb márciusi hónap. Az első negyedévben 2 millió 480 ezer 855 új autót…

Részletek>

Globálisan 25 millió, a légi közlekedéshez kapcsolódó állás került veszélybe

Alexandre de Juniac az IATA elnök-vezérigazgatója

Globálisan 25 millió olyan állás került veszélybe a koronavírus-járvány miatt, amelyek szorosan kapcsolódnak a légi közlekedéshez – mondta Brian Pierce, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezető közgazdásza. A szervezet számításai szerint a legtöbb, 11,2 millió állás Ázsia-Óceániában került veszélybe, mert a térségben sok olyan állam van, amelyek gazdaságilag jelentős mértékben támaszkodnak a turizmusra. Európában az IATA becslései szerint 5,5 millió állás van veszélyben. Az IATA-nak egyelőre nincs becslése arról, hogy a légitársaságoknál mekkora lehet az elbocsátás, a kutatásokat most végzik. Pierce becslései szerint a fizetés nélküli szabadságra küldés és…

Részletek>

Kedvezményes hitelt kért a bukaresti kormánytól a Blue Air

Blue Air

A román kormánytól kért 42-45 millió euró értékű hitelt a román magántulajdonban levő Blue Air diszkont légi társaság, hogy átvészelje a koronavírus-járvány okozta bevételkiesést – adta hírül a Hotnews.ro hírportál. A hírportál a diszkont légi társaságtól származó értesülésekre hivatkozva úgy tudja, hogy az államnak évente 100 millió lej (20,6 millió euró) adót fizető vállalat kedvezményes feltételek mellett kéri a hitelt, amelyet visszafizetnek, ha újraindul a légiközlekedés. A Blue Air már március 17-én felfüggesztette valamennyi menetrendszerinti járatát azt követően, hogy a román hatóságok elrendelték a rendkívüli állapotot. A légitársaság ez után…

Részletek>

Nem jó most autógyártónak lenni

autógyártás

Szakértői becslés szerint több mint százmilliárd dollár bevételkiesést szenvedhetnek el az autógyártók, ha nem tudják újraindítani a termelést április végéig az új koronavírus által okozott járvány miatt Európában és Észak-Amerikában leállított gyáraikban. Ian Henry, az AutoAnalysis nevű, szakági elemzéseket és előrejelzéseket készítő brit kutató központ tulajdonosa a Financial Times című londoni üzleti napilapnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy számításaik szerint az európai gyártók 2,6 millió autó kiesése miatt 66 milliárd dollárt veszíthetnek, az észak-amerikaiak pedig kétmillió autót, azaz 52 milliárd dollárt bukhatnak el április végéig. Ez a becslés a 2020-ra vonatkozó,…

Részletek>

Modernizálja a Fertőszentmiklós és az osztrák határ közötti vasútvonalat a GYSEV Zrt.

vasút

Modernizálja a Fertőszentmiklós és az osztrák határ közötti 10,2 kilométeres vasútvonalat a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt., a felújítás 2,7 milliárd forintba kerül – közölte a vasúttársaság. A fejlesztéssel a teljes 9-es számú vonalszakasz biztonságosabb lesz, emellett nő az utaskomfort. A Fertőszentmiklós és az országhatár közötti nyíltvonali, egyvágányú, villamosított szakaszon április elején kezdődött a felújítás és várhatóan augusztus második feléig tart. A munkálatok során új, rezgéscsillapító tulajdonsággal is rendelkező vasbeton keresztaljakat és új síneket építenek a vasúti pályába, amelyek révén a pályasebesség az óránként száz kilométerre nő. Emellett kilenc helyszínen átépítik a vasútvonalat…

Részletek>

Akár 40 milliárd dolláros, negyedéves veszteséget okozhat a járvány a légiközlekedésben

Alexandre de Juniac az IATA elnök-vezérigazgatója

Mintegy negyvenmilliárd dollár összesített veszteséggel zárhatják a légitársaságok a június 30-ával végződő második pénzügyi negyedévet a koronavírus-járvány és az ellene hozott intézkedések következtében; a készpénzállomány felélése gyors ütemű az ágazatban a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint. Brian Pierce, a montreali székhelyű szervezet vezető közgazdásza egy keddi, újságíróknak tartott videokonferencián azt mondta, a negyedév végéig 61 milliárd dollár értékű készpénz áramlik majd ki a légitársaságoktól, minimális bevételek mellett pedig 39 milliárd dolláros veszteséggel zárulhat a második pénzügyi negyedév. A cégek most mindent megtesznek, hogy költségeiket csökkentsék, ezért is ajánl…

Részletek>