Megérkezett az első cargo járat, egy Boeing 747 típusú óriásgép a Budapest Airport légiáru kezelő központjába, a BUD Cargo City-be, ezzel a létesítmény megkezdte működését – közölte a Budapest Airport Zrt. A 16 milliárd forintos beruházással megépült BUD Cargo City megnyitásával a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér légi teheráru kezelő kapacitása évi 150 ezerről 250 ezer tonnára nőtt. A tavaly novemberben felavatott légiáru kezelő központ egy 21 200 négyzetméteres raktárcsarnokból és irodai részből, valamint egy 11 650 négyzetméteres speditőr épületből áll, amelyhez 32 ezer négyzetméternyi forgalmi előtér kapcsolódik. Az előtéren egyidejűleg…
Részletek>Kategória: Slidex
Ötödével csökken a fővárosi lakáspiaci kereslet az idén a Duna House szerint
Jelentősen változott az idén a magyarországi ingatlanpiac, amelyet továbbra is alapvetően befolyásol a fővárosi lakáspiac, s bár a Duna House szerint a népszerűségi lista nem változott sokat, a fővárosi kereslet volumene azonban jelentősen, közel húsz százalékkal csökkent az idén. A csökkenés ellenére az árakban még nem volt jelentős változás és összességében még mindig aktív a budapesti ingatlanpiac. A cég közleménye szerint a társaság szakemberei több érdekességgel találkoztak 2019-ben: míg 2018-ban még hatmillió forintért is lehetett lakást találni, az idén a fővárosban már minimum 7-7,5 millió forintot kellett fizetni a legolcsóbb…
Részletek>Ráébredtek: munkahelyek százezreit veszélyeztetheti az elektromobilitás Németországban
Munkahelyek százezreit veszélyeztetheti a német autóiparban az átállás az elektromobilitásra – írta hétfőn a Handelsblatt című német üzleti lap egy még nem nyilvános felmérésre hivatkozva. A német kormány mellett működő közlekedésügyi tanácsadó testület (Nationale Platform Zukunft der Mobilität – NPM) megbízásából végzett kutatás alapján a legrosszabb esetben 410 ezer munkahely szűnhet meg 2030-ig annak révén, hogy a belsőégésű motorral működő gyártmányokat háttérbe szorítják az elektromos meghajtású kocsik a hazai össztermék (GDP) nagyjából öt százalékát biztosító és a teljes állásban foglalkoztatottak három százalékának munkát adó autóiparban. A visszaesés legfőbb oka, hogy…
Részletek>A parkolási szabályok reformját sürgeti a német autóipari cégek érdekképviselete
A városi parkolási szabályok átalakítását sürgeti a német autóipari vállalkozások országos érdekképviselete (VDA) az életminőség javítása és a klímaváltozás elleni küzdelem sikere érdekében – írták német hírportálok. A VDA elképzelésének egyik fő eleme a parkolási díjak rendszerének átszabása. Az eddiginél rugalmasabb és dinamikus, a forgalom ingadozásaihoz keresletérzékeny módon igazodó árképzési megoldások szükségesek a zsúfolt belvárosokban a nem helyi autósok mozgásának jobb irányításához – áll tanulmányukban. A helyi lakosság esetében is változásokra van szükség, a parkolási engedély egységes – a legtöbb településen évi 30,70 eurós – ára helyett jövedelemarányos árazási rendszert…
Részletek>Csökkent a Tesco forgalma, különösen Közép-Európában
Csökkent a Tesco forgalma a karácsony körüli üzleti időszakban. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat csütörtökön Londonban ismertetett eredményjelentése szerint a visszaesés különösen a közép-európai érdekeltségeket érintette, mindenekelőtt a lengyelországi üzletág átalakítása miatt. A Londoni Értéktőzsdén (LSE) közzétett időszaki jelentés szerint a csoportszintű értékesítés a január 4-ével zárult 19 hétben 1,5 százalékkal csökkent éves összevetésben. A 19 hetes vizsgált időszak átlagán belül a folyó üzleti év november 23-án zárult harmadik negyedében a forgalom 1,4 százalékkal, a január 4-éig fennmaradó – a karácsonyt is magában foglaló – hat hétben 1,7 százalékkal csökkent. A…
Részletek>A Suzuki négy éve a csúcson
Sorozatban negyedszer végzett az első helyen a Magyar Suzuki Magyarországon 2019-ben, 25 766 regisztrált személygépkocsival 16,32 százalékos részesedést ért el a magyar személyautó-piacon – közölte a társaság. A Suzuki tavaly 2,2 százalékkal növelte piaci részesedését az előző évhez képest. Tavaly összesen 157 906 személyautót helyeztek forgalomba. A stagnáló európai piac mellett a magyar személygépkocsi piac 15,6 százalékkal bővült volumenben 2019-ben, ezen belül a Suzuki 33,55 százalékkal. A Suzuki 2019-es belföldi értékesítése meghaladta a válságot megelőző 2008-as év eredményét is. A Suzuki közleménye szerint a 2015 óta Esztergomban gyártott és 2018…
Részletek>Dízelbotrány: tárgyalást kezd a Volkswagen a németországi vásárlóinak kártalanításáról
Tárgyalást kezd a Volkswagen (VW) konszern több százezer olyan németországi ügyfele lehetséges kártalanításáról, akik az autógyártó társaság dízelbotrányában érintett modellekből vásároltak. A VW és a német fogyasztóvédelmi szervezetek országos szövetségének (vzbv) közös közleménye szerint annak a több mint 430 ezer vásárlónak az ügyében kezdenek tárgyalást, akik a vzbv és a legnagyobb német autótulajdonosi érdekvédelmi szervezet, az ADAC autóklub szervezésében beperelték a céget. A cél egy „pragmatikus, az ügyfelek érdekét szolgáló megoldás”, amellyel peren kívül le lehet zárni az ügyet. A tárgyalási folyamat még csak a kezdet szakaszában tart, és nem…
Részletek>MLBKT: kedvező évzárás 2019-ben, nőtt a BMI decemberben
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított decemberi értéke 53,9, ez alapján a válaszadók az előző hónaphoz képest összességében kedvezőbb folyamatokról számoltak be. 2018-ban a trend végig kedvező képet mutatott, ami folytatódott 2019-ben is – közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A 2019 december havi index nagyobb a novemberi (53,1) értéknél, és a hetedik legmagasabb decemberi adat, értéke felülmúlja a hosszú távú decemberi átlagot (52,4), és nem éri el az elmúlt három év átlagát (55,1). Az MLBKT közleménye szerint a felmérésben vizsgált részindexek többsége nőtt novemberhez képest, a…
Részletek>Januárban még érvényesek a tavalyi autópálya-matricák
Január 31-ig érvényesek a tavalyi autópálya-matricák, a 2020-ra szóló megyei és országos úthasználati jogosultságokat ugyanakkor már ebben a hónapban meg lehet váltani. A jogosultságok személyesen és digitális felületeken is megvehetők. Áruk nem változott, az állami útdíjszolgáltató online felületén (ematrica.nemzetiutdij.hu) vásárolva kényelmi díjat sem kell fizetni. SMS-sel ugyanakkor nem váltható elővételes jogosultság, mivel ilyenkor a vásárlás napja az érvényesség kezdete. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) 2020-ban térképes útvonal- és matricatervező szolgáltatást is indít, az útdíjfizetési lehetőséget pedig minden üzemanyagkártyára kiterjeszti. Az elővételes fizetés a társaság adatai alapján évről évre…
Részletek>180 milliárd forintos EU-támogatás az M30 kiépítésére Miskolc és Tornyosnémeti között
Az Európai Unió 552,6 millió eurót (több mint 180 milliárd forintot) fordít az M30-as autópálya meghosszabbítására, a Miskolcot a szlovák határon fekvő Tornyosnémetivel összekötő pályaszakasz kiépítésére. A Kohéziós Alapból finanszírozott beruházás célja a forgalom felgyorsítása, a közúti biztonság javítása és a forgalmi torlódások csökkentése. A projekt újabb lépést jelent a Balti-tenger és a Fekete-, illetve az Égei-tenger menti területeket összekötő, Via Carpatia nevű európai közlekedési hálózat kiépítése felé. Az uniós finanszírozásnak köszönhetően egy 60 km-es autópálya-szakasz, valamint 48 híd fog megépülni. A várhatóan 2022 februárjára lezáruló munkálatokban helyi vállalatok is…
Részletek>