A német kormány meghosszabbítja az elektromos meghajtású autók vásárlását ösztönző programját, amellyel akár 4000 euró (1,3 millió forint) támogatást lehet szerezni új elektromos autó vételéhez. A szövetségi gazdasági minisztérium közleménye szerint a 2016-ban indított programot egyelőre másfél évvel, 2020 végéig hosszabbítják meg. A támogatási keret 600 millió euró. Tisztán elektromos hajtásrendszerű modellekre 4000 euró, plug-in hibridekre 3000 ezer euró árkedvezmény jár, ezt fele-fele arányban finanszírozza az állam és az adott kocsi gyártója. A támogatás 60 ezer eurónál alacsonyabb listaárú modellekhez jár. Új elem a rendszerben, hogy külön támogatást lehet igényelni vak…
Részletek>Kategória: Slidex
Új Ipoly-híd megépítéséről született magyar-szlovák megállapodás
Kétoldalú megállapodást írt alá egy új Ipoly-híd megépítéséről a Nógrád megyei Drégelypalánk és a szlovákiai Ipolyhídvég között kedden Révkomáromban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Érsek Árpád, Szlovákia építésügyi és közlekedési minisztere. Palkovics László kiemelte, a mintegy 670 kilométeres magyar-szlovák határszakasz Európa egyik leghosszabb határszakasza. A múlt században megszakadt közlekedési kapcsolatok megújítását nehezíti, hogy közel 250 kilométeren a Duna és az Ipoly választja el a két országot egymástól. A miniszter hozzátette, a határszakaszon jelenleg összesen 32 közúti átkelőhely működik, ezek közül nyolcat 2010 óta adtak át. A Drégelypalánkot Ipolyhídvéggel összekötő…
Részletek>A Duna House csoport 166 millió forint adózott eredményt ért el az első negyedévben
A Duna House csoport 2019 első negyedében 166 millió forint adózott eredményt ért el szemben az előző év első negyedévi 637 millió forinttal – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint a csoport core, azaz a MyCity fejlesztési tevékenység nélküli adózott eredménye 174 millió forint volt, ami 10,9 százalékos javulást jelent a 2018 első negyedévéhez képest. A csoport konszolidált árbevétele 2019 első negyedévében meghaladta az 1,8 milliárd forintot az előző év hasonló időszakának 2,5 milliárd forintja után. A magyarországi tevékenység a negyedévben 224 millió forint adózott eredményt ért el, amelyből 232 millió…
Részletek>Innovatív megoldásokat építenek be a magyar vasúttársaságnak szánt nagykapacitású motorvonatokba
A MÁV-Start megrendelésére készülő nagykapacitású emeletes motorvonatokba több olyan innovatív megoldást is beépítenek, amely javítja a vasúti szolgáltatás színvonalát – mondta Loppert Dániel. A MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója a Stadler vasúti járműgyártó Minszk közelében lévő fanipoli gyárában mutatta be a magyar vasúttársaság megrendelésére készülő KISS típusú járművek gyártását. Loppert felidézte, a vasúttársaság 2017-ben kötött negyven, emeletes motorvonat szállítására keretszerződést a közbeszerzésen kiválasztott Stadler céggel, ebből még 2017-ben 11 darab nagykapacitású motorvonat gyártását megrendelték 60,5 milliárd forint értékben, majd 2018-ban további nyolc jármű megvásárlásáról írtak alá megállapodást 39 milliárd forint értékben,…
Részletek>Minden légiáru-szállítási szektorban fejlődésre van szükség Budapesten
A légiáru-szállítási szektor minden egyes területén fejlődésre és fejlesztésre van szükség a földi kiszolgálástól az infrastruktúrán át a vámkezelésig – állapították meg a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) légiáru-fuvarozással foglalkozó konferenciájának résztvevői. Kossuth József, a Budapest Airport légiáru-szállítási menedzsere a konferencia egyik kerekasztal-beszélgetésén azt mondta, bármilyen területet lehet fejleszteni az iparágon belül, így a szereplőkkel való koordinációt, a közös munka minőségét is, egyetlen területre nincs hatásuk, a jogi környezet kialakítására. Hozzátette: minden fejlesztés alapja az infrastruktúra állapota, ezért ezt kell elsősorban fejleszteni, ezért is döntött úgy a Budapest Airport, hogy…
Részletek>EY: továbbra is az ingatlanpiac a legvonzóbb befektetési ágazat
Mérséklődött az összeolvadások és felvásárlások (M&A) magyarországi piaca tavaly, a legvonzóbb befektetési célpont továbbra is az ingatlan és a technológiai szektor volt, a külföldi befektetők aránya a korábbi évekhez képest ismét nőtt – derül ki az EY elemzéséből. Magyarországon az EY közleménye szerint 2018-ban 107 felvásárlási tranzakciót jelentettek be, húsz százalékkal kevesebbet az előző évi 133-nál. Az M&A piac becsült értéke 3,35 milliárd dollárra csökkent az előző évi 4,02 milliárd dollárról – mutat rá az EY M&A Barométer felmérése, amely minden évben összesíti a nyilvános hazai tranzakciókat. A százmillió dollár…
Részletek>Utoljára szállított utasokat Tu-134-es Oroszországban
Utoljára szállított utasokat Tu-134-es típusú orosz repülőgép Oroszországban – közölte az Interfax hírügynökség. Az Alrosza légitársaság csaknem negyvenéves gépe hétfőn Irkutszkból a jakutföldi Mirnij városba repült, fedélzetén hetven utassal. Innen a leselejtezett repülőgép a novoszibirszki repülési és űrkutatási múzeumba kerül. A volt szovjet blokk egyik legelterjedtebb, a Tupoljev-tervezőiroda által kifejlesztett géptípusának sorozatgyártása 1966 és 1984 között folyt. A polgári légi közlekedésen kívül katonai szállítási és egyéb kisegítő feladatokra alkalmazták. A Malév egykori magyar légitársaság 1968 és 1988 között használt Tu-134-eseket.
Részletek>Daimler: ellentmondásos hírek a kecskeméti gyár sorsáról
A Daimlernél át kell gondolni a beruházási terveket – hangsúlyozta a német járműgyártó társaság távozó vezetője Berlinben, a részvényesek közgyűlésén. Dieter Zetsche az igazgatótanács elnökeként elmondott búcsúbeszédében átfogó takarékossági programot sürgetett. Mint mondta, felülvizsgálat alá kell venni „mindent, az állandó és változó költségeket, az anyagi és személyi költségeket, a beruházási terveket, a gyártás mélységi integrációját és a termékpalettát”. A hónapok óta beharangozott költségcsökkentési programról ezúttal sem közölt részleteket. Ez már a tisztségből 13 év után távozó szakember utódja, Olle Källenius eddigi fejlesztési igazgató feladata lesz. A Handelsblatt című német üzleti lap…
Részletek>Az Alitalia közel 300 járatát törölte sztrájk miatt
Az Alitalia olasz légitársaság közel háromszáz járatát törölte kedden a pilóták és a légiutaskísérők sztrájkja miatt. A 24 órás munkabeszüntetés jórészt a belföldi járatokat érinti és csak néhány európai járatot kellett törölni. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján nem szerepel változtatás az Alitalia kedd délelőtt induló és érkező járataival kapcsolatban. Az olasz légi dolgozók szakszervezetei a munkavállalók munkakörülményeinek javítását követelik a sztrájkkal, és egyben aggodalmukat fogalmazzák meg az Alitalia jövőjével kapcsolatban. A hetven éves történetében alig néhány évben nyereséges Alitalia 2017-ben csődgondnokság alá került, miután alkalmazottai elutasították a fizetések…
Részletek>Jobb későn, mint… : a Boeing bejelentette, hogy befejezte a 737 MAX típusú repülőgépek szoftverjének frissítését
Befejezte a vitatott 737 MAX típusú repülőgépek szoftverjének frissítését – jelentette be a Boeing repülőgépgyár. A chicagói székhelyű repülőgépgyár közölte azt is, hogy a szövetségi légügyi hatóság (FAA) további részletes információkat kért az új szoftverről. A Boeing eleget tesz a kérésnek, és már a végleges dokumentációk benyújtására és a próbarepülésekre készül, valamint megkezdte a pilóták kiképzését is. Dan Elwell, a szövetségi légügyi hatóság vezetője jelezte: május 23-án a texasi Fort Worthben nemzetközi szakértőkből álló csapat tekinti át mind a szoftverfrissítéseket, mind a pilóták kiképzési tervét. A Boeing MAX típusú gépeket márciusban…
Részletek>