A kormányzati bürokráciacsökkentés nyomán átalakul az állami légiközlekedés felügyelete. A Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba olvad. A katonai légügyi hatósági feladatok, valamint az állami célú légiközlekedésben bekövetkezett események szakmai vizsgálatával összefüggő feladatok a Honvédelmi Minisztériumhoz kerülnek. A Magyar Közlönyben december elején jelent meg két kormányrendelet az állami közlekedésbiztonsági szerv kijelöléséről, valamint a katonai légügyi hatóság kijelöléséről. Az MTI megkeresésére a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn azt közölte: a kormány korábbi határozatában bízta meg Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy „az államigazgatás hatékony működése…
Részletek>Kategória: Légi
Többen repültek Európa nagy hálózatos légitársaságaival novemberben
Több utast szállítottak Európa legnagyobb hálózatos légitársaságai novemberben az előző évihez viszonyítva – derül ki a légitársaságok által közzétett statisztikákból. Az Air France-KLM légitársasági csoport a Hop! regionális céggel kiegészülve az év tizenegyedik hónapjában 6,2 millió utast szállított, 4,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a járatok töltöttsége 1,4 százalékponttal 83,8 százalékra javult. Az Air France 3,1, a KLM 7,8 százalékkal javította forgalmát. A British Airwayst, a spanyol Iberiát és az ír Aer Lingust is magában foglaló International Airlines Group (IAG) 5,2 százalékkal 7,2 millióra javította novemberi utasforgalmát, a járatok…
Részletek>A HungaroControl 1,372 milliárd forintot kap fejlesztésre Debrecenben
A kormány 1,372 milliárd forint támogatást nyújt a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.-nek, amelyből légiforgalmi irányító szolgálatot építhet ki a debreceni nemzetközi repülőtéren – a kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg. A nemzeti fejlesztési miniszternek meg kell vizsgálnia a légiforgalmi irányító szolgálat fenntartásának költségeit a debreceni repülőtéren, tekintetbe véve a repülőtér 2016-os forgalmi adatait. Ennek alapján pedig javaslatot kell tennie a kormánynak a légiforgalmi irányító szolgálat következő években történő fenntartási költségének viselőjére — olvasható a kormányhatározatban. A HungaroControl tájékoztatása szerint a debreceni repülőtéren csak repülőtéri tájékoztatási szolgálat működik, ehelyett egy…
Részletek>Magyar-albán közvetlen légi járat indításáról írtak alá szándéknyilatkozatot Budapesten
Magyarország és Albánia közötti közvetlen légi járat indításáról írt alá szándéknyilatkozatot Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Sokol Dervishaj albán közlekedési és infrastrukturális miniszter hétfőn, Budapesten. Az aláírást követően Seszták elmondta: a Budapest és Tirana közötti közvetlen légi járat indítása új utat nyit Magyarország és Albánia kapcsolatában. Felidézte: a Malév leállása után fehér foltok alakultak ki a Balkánon, ezért a magyar kormány stratégiai, gazdasági és turisztikai szempontok alapján döntött a nyugat-balkáni célállomásokat érintő közvetlen légi járatok koncessziós szerződés keretében történő üzemeltetésének finanszírozásáról, miután ezek a járatok piaci alapon nem tudnának…
Részletek>Elindult a világ legrövidebb nemzetközi repülőjárata
Elindult a világ legrövidebb nemzetközi légi járata, a repülőgépek a Boden-tó svájci partjáról a németországi Friedrichshafen városáig közlekednek — közölte a People’s Viennaline osztrák légitársaság. Az első járat szerda reggel fél hétkor szállt fel a St. Gallen-Altenrhein repülőtérről. A gépek naponta kétszer indulnak, a mintegy húsz kilométeres utat nyolc perc alatt teszik meg, egy jegy negyven euróba kerül. A célközönség elsősorban az üzleti céllal utazók köre. A friedrichshafeni repülőtér köztes megálló, az ide érkező gépek indulnak is tovább Köln-Bonn irányába. A repülőjáratot több környezetvédő is ellenezte, mondván, hogy a gépek…
Részletek>A Lufthansa-csoport hat éven át negyven repülőgépet bérel az Air Berlintől
A Lufthansa negyven darab repülőgép bérletéről írt alá megállapodást Németország második legnagyobb légitársaságával, az Air Berlinnel. A Lufthansa MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 2017-es nyári menetrend életbe lépésétől hat éven keresztül 35 Airbus A320-as típuscsaládba tartozó gépet bérel az Eurowings diszkont leányvállalat számára és ötöt az osztrák Austrian Airlines-nak. Az ügylet úgynevezett wet-lease konstrukció, vagyis a Lufthansa nem csak a repülőgépet, de a személyzetet és a karbantartást is bérli az Air Berlintől. Az Eurowingsnél szolgálatba álló gépek a diszkontcég arculatával repülnek majd. A bérelt gépek hét németországi repülőtérre, valamint Bécsbe…
Részletek>Drónokra cserélheti futárait a DHL
A DHL több mint három éve fejleszt és tesztel drónokat olyan körülmények között, ahol futárautókkal nem, vagy csak nagy nehézségek árán oldható meg a csomagszállítás. A DHL harmadik generációs drónját, az úgynevezett DHL Parcelcoptert hegyvidéki körülmények között tesztelték, és teljesen automatikusan közlekedik két csomagküldő állomás között. „A drónok szerepe elsősorban az elzárt települések esetében jelentős, ahol nehéz útviszonyok, zord időjárás vagy nagy szintkülönbségek nehezítik a közlekedést. Ilyenek lehetnek a hegyvidéki települések, szigetek, de akár áradás vagy viharkárok miatt elzárt falvak, ahová a hagyományos közúti vagy vízi járművekkel csak nagyon lassan vagy…
Részletek>Tovább nőtt a Liszt Ferenc repülőtér cargo forgalma
Szeptemberben először lépte át a havi tízezer tonnát a ferihegyi Liszt Ferenc repülőtér nemzetközi légi áruszállítási (cargo) forgalma, több mint 33 százalékkal meghaladva az előző év azonos időszakit — közölte a budapesti repülőtér üzemeltetője, a Budapest Airport. A repülőtér cargo forgalma idén várhatóan meghaladja majd a 100 ezer tonnát, a tavalyi 91,4 ezer tonna után, mivel az év első kilenc hónapjában, 15,5 százalékos volt a növekedés. A közlemény szerint a forgalom növekedése a Qatar Airways Cargo idén márciustól heti kétszer – október 7-e óta pedig már háromszor – közlekedő járatának,…
Részletek>HungaroControl: rekordszintre nőtt Magyarország fellett átrepülő gépek száma
Rekordszintre nőtt a nyári időszakban a Magyarország felett átrepülő gépek száma, augusztus 6-án abszolút rekord is született: 2745 járat haladt át az ország felett – közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. A szakszolgálat pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a nyári időszakban havonta két-három százalékkal nőtt a magyar légtér forgalma az előző évihez képest, az átrepülő forgalom augusztus minden szombatján meghaladta a napi 2700 járatot. A magyar légiforgalmi irányítók idén júliusban és augusztusban is több mint havi százezer repülőgép, illetve a fedélzetükön tartózkodó közel negyvenmillió utas biztonságáért feleltek sikeresen –…
Részletek>A héten elárvereznek ezer Concorde-alkatrészt
A jövő héten rendezik meg Franciaországban azt az árverezést, amelyen mintegy ezer darab Concorde-alkatrészt értékesítenek. Marc Labarbe, az aukciós ház vezetője szerint a világ minden tájáról érkeznek majd a licitre, köztük gazdag gyűjtők, kevésbé vásárlóképes rajongók, nosztalgiázók és olyanok is, akik korábban dolgoztak a repülőgéppel hajózó személyzetként, mérnökként vagy karbantartóként. Az árverés Toulouse-ban lesz, ahol a Concorde-ot a mostani Airbus-gyárban összeszerelték. Az aukciós ház honlapján lévő információk szerint az aukción 15 euró (4500 forint) és 12 ezer euró (mintegy 3,7 millió forint) közötti kikiáltási árról indulnak az alkatrészek. A tételek között…
Részletek>