A holland királyi légitársaság, a KLM újra indít járatot az iráni fővárosba. Október 22-én egy Melanie Schultz van Haegen infrastruktúráért és környezetvédelemért felelős miniszter vezette kereskedelmi delegáció utazott az első repülőgépen, mely hivatalosan is újra megnyitotta a holland-iráni útvonalat. A légitársaság 1948 áprilisától 2013 áprilisáig szállított utasokat Teheránba. Azóta az iráni gazdaság jelentős fejlődésen ment keresztül, egyre több nemzetközi vállalat vetette meg itt a lábát – de ez csak egy ok a sok közül, amiért a KLM visszatért erre a fontos közel-keleti desztinációra. „A KLM nagy örömmel jelenti be, hogy három…
Részletek>Kategória: Légi
Átadták Budapesten a Lufthansa Technik repülőgépmérnöki központját
Átadták Budapesten a Lufthansa Technik új repülőgépmérnöki központját, amelyben ötven, magasan képzett mérnök kap munkát. Az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy a világ ipara és gazdasága új korszakba lép, amelyben a high-tech, a közlekedés automatizálása és a digitalizáció dominál. Hozzátette, az új korszak egyik zászlóshajója a Lufthansa-csoport, amely világelső a saját iparágában. Megjegyezte azt is, azok az államok járhatnak élen az új korszakban, amelyek jó partnerséget alakítanak ki ezekkel a cégekkel, és azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek a légiközlekedési iparral szorosan együttműködik. Az új budapesti…
Részletek>A DHL új szolgáltatást indít rendkívül sürgős küldemények számára
A DHL Global Forwarding, a Deutsche Post DHL csoport légi és tengeri szállítmányozási üzletága a DHL SameDay Speedline szolgáltatással bővíti termékkínálatát. Az új légi teherszállítási szolgáltatás sürgősségi kiszállítást kínál ügyfelei időkritikus küldeményeik szállítására. A DHL Global Forwarding több mint kétszáz, különböző szektorban érdekelt ügyfele igényeinek felmérése után fejlesztette ki a DHL SameDay csapat tudására alapuló új szolgáltatását. A DHL SameDay Speedline az év bármely napján, a nap 24 órájában garantálja az árufeladást és kiszállítást, a 120 percen belül történő árufelvételt és a hatvan percen belüli árajánlatadást. A szolgáltatással az áru az…
Részletek>Húsz év alatt hétmilliárd fölé nőhet az éves légi utasforgalom
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzése szerint a következő húsz évben 7,2 milliárdan repülhetnek majd egy éven belül a világon, ez közel duplája a 2015-ös 3,8 milliárdnak. A montreali székhelyű, közel 260 légitársaságot tömörítő szervezet keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az IATA éves 3,7 százalékos bővülési rátával számol, a legnagyobb igény Ázsia-Óceániából érkezhet. Ez a régió adja ma a világ légi utasforgalmának legnagyobb részét, negyven százalékát. Az előrejelzés szerint 2029-re Kína lehet a legnagyobb piac, az Egyesült Államok lecsúszik a második helyre, a harmadik pedig 2026-tól India lehet. A dél-ázsiai…
Részletek>A „sötét” Afrikában indul az első drón-csomagkézbesítő szálgáltatása
Paul Kagame ruandai elnök ma bejelentette a világ első nemzeti drón-csomagkézbesítő szolgáltatásának elindítását. A mai naptól kezdve a ruandai kormány napi 150 kérésre történő sürgősségi vérszállítmányt indít a drónokkal az ország keleti részén található 21 vérátömlesztéssel foglalkozó központba. A drónokat a Zipline nevű kaliforniai robotikai cég építette és üzemelteti. A ruandai drónszolgáltatás első lépésben a vérszolgáltatásra fókuszál majd; ugyanakkor a UPS, a Gavi Vakcina Szövetség és a Zipline nemzetközi együttműködése azon dolgozik, hogy a szolgáltatást különböző gyógyszerekre és életmentő vakcinákra is kiterjeszthető legyen. A fejlődő országokban a kritikus vagy akár…
Részletek>Felvásárolja a Brussels Airlines anyavállalatát a Lufthansa
Felvásárolja a belga Brussel Airlines anyavállalatát, az SN Airholdingot az eddig 45 százalékos tulajdonrészt birtokló Lufthansa-csoport. Az igazgatóság már jóváhagyta a korábbi, 45 százalékos részesedés szerzéséről szóló szerződésben foglalt opciót, és lehívja a fennmaradó 55 százalékot is. A tranzakció 2017 elején zárulhat le, addig a felvásárlás pontos részleteit véglegesítik, ezek az év végéig lezárulhatnak. A Lufthansa-csoportnak a felvásárlás után öt légitársaságra bővül portfoliója. A Brussels Airlines mellett a Lufthansa, a Swiss, az Austrian és a diszkont Eurowings tagja a vállalatnak. A mai Brussels Airlines 2006-ban alakult a jogelőd SN Brussels…
Részletek>Az IATA szerint egyre több a fegyelmezetlen utas a repülőgépeken
Az IATA, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség adatai szerint egyre több a fegyelmezetlen utas a repülőgépek fedélzetén. A szervezet további lépéseket sürget. Az IATA MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2015-ben 10 854 esetben kellett intézkedni nem megfelelően viselkedő utassal szemben. Azaz minden ezerkétszázötödik járatra jutott egy eset. Ez 16 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az esetek döntő többségében szóbeli inzultus éri a személyzetet, vagy az utasok figyelmen kívül hagyják a légiutas-kísérők utasításait. Az esetek 11 százalékában fizikai bántalmazás is éri a személyzetet, vagy a többi utast, de olyan is előfordul,…
Részletek>Múzeumba kerül a volt cseh kormányrepülőgép
Repülőgép-múzeumba kerül a cseh kormányzat egyik kormányrepülőgépet. A kormányrepülőgépet az 1989-es rendszerváltás után használtak utazásaikhoz a legfelsőbb cseh politikai vezetők, köztük Václav Havel és Václav Klaus egykori államfők. A szovjet gyártmányú Tu-154 típusú repülőgépet korábban néhány évig a szocialista Csehszlovákia vezetői is használták. Majd az 1989-es rendszerváltás után korszerűsítették, belsejét átalakították, hogy megfeleljen az új politikai vezetők igényeinek. A gép 2008-ig szolgálta a politikusokat, amikor a cseh kormány erre a célra új, amerikai gépeket vett. A volt kormánygépet először a prágai Kbely katonai repülőtéren néhány darabra szedték szét, majd a csaknem…
Részletek>Utoljára repült Tupoljev Tu-154-es európai járaton
Utolsó járatát teljesítette a Belavia színeiben az utolsó, kereskedelmi forgalomban még közlekedő Tupoljev Tu-154-es – írta a ch-aviation légiközlekedési szaklap. Ezzel megszűnt a típus európai kereskedelmi üzemeltetése. Az egykor népszerű orosz géptípus utolsó járatán Minszkből a fehérorosz Gomelbe közlekedett. A cég tájékoztatása szerint a flottából véglegesen csak december végén vonják ki, addig az ország északi részébe charter járatként munkásokat fog szállítani. Ezzel az utolsó még kereskedelmi forgalomban közlekedő Tu-154-es is távozott. A világon már csak két légi cég repüli a típust: az észak-koreai Air Koryo, valamint a jakutföldi regionális Alrosa. Az…
Részletek>Több gépre kapott megrendelést az Airbus, de a Boeing többet adott át az idén
A tavalyi trendnek megfelelően idén is több repülőgépre kapott megrendelést a harmadik negyedév végéig az európai Airbus. Az amerikai riválisa, a Boeing azonban többet adott át üzemeltetésre ebben az év. A gyártók MTI-hez eljuttatott statisztikáiból kiderül, hogy az Airbus a január-szeptemberi időszakban 566 gép gyártására kapott megrendelést. Ezek között kilencven szélestörzsű is van, de az A350-esek gyártását Toulouse várhatóan csak az év hátralévő részében tudja felpörgetni beszállítói problémák miatt. A Boeing eddig 460 repülőgépre kapott megrendelést, de szélestörzsű állománya arányaiban is nagyobb. A 119 darab kétfolyosós repülőt rendeltek meg az amerikai…
Részletek>