Már tervezik a népligeti vasúti megállót

Népligeti vasútállomás

Indul a Déli Körvasút harmadik új megállójának tervezése is, miután kiválasztották a tervezőt – közölte az MTI. Azt írták, az új, a kormány döntése szerint a Népliget sarkában létesítendő vasútállomás legfőbb funkciója az lesz, hogy a Tatabánya, Székesfehérvár, Pusztaszabolcs, vagy éppen Gyömrő, Pécel irányából érkező elővárosi vonatok utasai elérhessék az M3-as metrót az Ecseri úti állomáson vagy a népligeti Volánbusz-pályaudvart, illetve a Népliget térségéből közvetlen kapcsolat nyíljon a vonatok elővárosi célpontjai felé, vagy a jövőben akár vonattal a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Hozzátették: az Üllői út feletti vasúti hídtól keleti…

Részletek>

MÁV: megkezdődhet az utascentrum építése a Keleti pályaudvaron

Keleti-pályaudvar

Megkezdődhet az utascentrum építése az évente csaknem 11 millió embert fogadó, 137 éves Keleti pályaudvaron, mert eredményes a közbeszerzési eljárás, és a kialakításhoz szükséges források rendelkezésre állásáról is megszületett a kormánydöntés – közölte a MÁV. Mint írták, várhatóan az év végéig tartanak a munkálatok. A fejlesztés az utasok eddiginél komfortosabb kiszolgálását teszi lehetővé: egy helyen lesz lehetőség a menetjegyváltással, a belföldi vagy akár nemzetközi utazással kapcsolatos ügyek intézésére, és akadálymentesen lehet majd megközelíteni a pályaudvart az aluljáró szint és a vágánycsarnok közti mozgólépcsőn vagy liften. A MÁV szakemberei által megtervezett…

Részletek>

Tavaly az isztambuli repülőterek bonyolították le az európai repülőutak közel hét százalékát

Török repülőtér

A török Állami Repülőtereket Működtető Igazgatóság (DHMI) adatai alapján 2020-ban az Atatürk Repülőtérről 10359 belföldi és 27059 repülőgépjárat indult. A kizárólag magán- és teherjáratokat bonyolító repülőtérről 2020-ban összesen 37428 repülő indult. A Sabiha Gökcen Repülőtéren tavaly összesen 126337 járat, köztük 83801 belföldi és 42536 külföldi repülőút indult. Az Isztambuli Repülőtéren a január-december közötti időszak 185642 járata közül 59839 volt belföldi, 125803 pedig külföldi. Ezzel tavaly az isztambuli repülőtereken belföldön 153999, külföldön 195408, azaz összesen 349407 repülőútra került sor. Tavaly Isztambulból 703896 bel- és külföldi repülőútra került sor. Az európai légi…

Részletek>

Kedvezően változott az EKÁER

autópálya, ekáer, kamion

Előnyére változott az elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer (ekáer) szabályozása, a január 1-jén életbe lépett új rendelet jelentősen csökkenti az érintettek adminisztrációs terheit – hívta fel a figyelmet a Mazars nemzetközi tanácsadó vállalat. Az összefoglalóban a szabályozás lényegi változásai közül kiemelik, hogy már csak a korábban kockázatosként megjelölt termékkörre vonatkozik a bejelentési kötelezettség. A kötelezettség január 1-jétől csak a bejelentésköteles termékek gépjárművel végzett, közúti fuvarozással járó, közösségen belüli beszerzésére, az unió más országába történő értékesítésére, a termékek egyéb célú behozatalára és kivitelére, valamint a belföldi értékesítések közül a nem közvetlenül…

Részletek>

A válság előttinek a fele lehet az idén az európai légiforgalom járatszáma

repülő

A koronavírus-válság előttinek mintegy a fele lesz csak az európai légiforgalom járatszáma az idén az európai légiirányítók szakmai képviselete, az Eurocontrol honlapján közzétett prognózis szerint. Tavaly 6,1 millió járatot töröltek Európában, a járatszám a 2019-es 11,1 millióról 55 százalékkal 5,0 millióra csökkent. Az év utolsó hét napjának az átlaga 62,4 százalékkal kisebb forgalmat mutatott a 2019-esnél. Ebből kiindulva az Eurocontrol prognózisa szerint a 2021-es járatszám a 2019-esnek 51 százaléka, 5,64 millió lehet. Az idei első hónapokban még 50-60 százalékkal kisebb lehet a járatszám a 2019-esnél, az év hátra lévő részében…

Részletek>

MÁV-elnök-vezérigazgató: előrelépést hoz a vasút üzembiztonságában az idei többletforrás

Homolya Róbert

Jelentős előrelépést hoz a magyar vasút üzembiztonságának javításában, az utaskiszolgálás színvonalának emelésében idén, hogy a kormány többletforrásokat biztosított a MÁV Zrt. számára a Vecsés-Üllő-Monor pályaszakasz felújítására, a Nyugati és a Keleti pályaudvarok utasforgalmi beruházásaira – mondta Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Kifejtette, az év végén megjelent kormányhatározatban a vasúttársaság 20 milliárd forint forrást kap a Budapest-Cegléd vonalon a Vecsés-Üllő-Monor közötti pályaszakasz felújítására, illetve a kormány mintegy kétmilliárd forintot biztosít vasúttársaság számára a Nyugati pályaudvar és a Keleti pályaudvar utasforgalmi beruházásaira uniós forrásból. Homolya megemlítette, hogy a Budapest-Cegléd szakasz az…

Részletek>

MÁV: megérkezett az első tram-train Magyarországra

tram-train

Megérkezett Magyarországra az első tram-train, a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasút-villamos prototípusa szombat hajnalban – közölte honlapján a MÁV. A szerelvényt december 30-án indították útjára Spanyolországból Szentesre, a járműbiztosítási telephelyre. A következő napokban a Stadler mérnökei helyezik üzembe a járművet, majd a hatósági szemle, a futópróbák és a típustesztek következnek. A Hódmezővásárhely-Szeged tram-train mintaprojektért felelős kormánybiztos a közlemény szerint úgy fogalmazott, hogy a két települést néhány éven belül ikervárossá teszi a vasút-villamos. Lázár János abban bízik, hogy a beruházás kedvezően hat a gazdaságra, a munkaerő- és az ingatlanpiacra, közelebb…

Részletek>

2021 a vasút európai éve

mozdony, vonat

2021 a vasút európai évének kezdet. Az Európai Bizottság kezdeményezése kiemeli a vasút mint fenntartható, intelligens és biztonságos közlekedési eszköz előnyeit. 2021 folyamán a vasút kerül számos tevékenység középpontjába az egész kontinensen annak érdekében, hogy mind a polgárok, mind a vállalkozások körében ösztönözzék a vasút használatát, és hozzájáruljanak a zöld megállapodásban foglalt azon cél megvalósításához, hogy az EU 2050-ig klímasemlegessé váljon. Adina Vălean közlekedésért felelős európai biztos így nyilatkozott: „A jövőbeli mobilitásnak fenntarthatónak, biztonságosnak, kényelmesnek és megfizethetőnek kell lennie. A vasút mindezt és még ennél is sokkal többet kínál! A…

Részletek>

Nem változnak 2021-ben a menetrendi hajózás árai

Balatoni hajó, BAHART

A koronavírus-járvány okozta forgalomkiesés miatt idén hat százalékos árbevétel-csökkenésre számít a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart), amely jövőre az utasok kényelmét szolgáló fejlesztéseket, hajóbeszerzéseket tervez, miközben a menetrendi hajózás árai nem változnak – közölte Veigl Gábor. A december közepén kinevezett új vezérigazgató tájékoztatása szerint a Bahart személyhajóin idén 25 százalékkal csökkent az utasforgalom az előző évhez képest. A Szántód és Tihany között közlekedő kompon nyolc százalékkal kevesebb utas, és hét százalékkal kevesebb gépkocsi kelt át, de 25 százalékkal nőtt a kerékpárok száma. A menetrendszerinti hajókon a forgalom évek óta stagnál, a…

Részletek>

A Boeing újra a pályán

Boeing

Az elmúlt év nem volt jó a légiközlekedés vállalatai számára, főként az év elején megkezdett és bevezetett, járvány okozta utazási korlátozásoknak köszönhetően, amelyek a lakosság azon félelméből fakadnak és függenek is tőle, hogy repülőgépeken, hajókon és más utazási módok használatával elkaphatják a vírust, ugyanis ezek olyan helyek, ahol sok ember tartózkodik egy légtérben. Ennek eredményeként a légitársaságok soha nem látott visszaesést tapasztaltak, ami oda vezetett, hogy a részvényárfolyamok rendkívüli mértékű volatilitást mutattak a pénzügyi piacokon, valamint csökkent a repülőgép-vásárlási képesség is. A nagy globális Boeing repülőgépgyártó számára ez kivételesen nehéz…

Részletek>