Eddig közel egymillió járat esett ki az idén a járványvédelmi korlátozások miatt a németországi polgári légiforgalomból az Európai Unió légügyi hatósága, az Eurocontrol keddi jelentése szerint. Az idén március elseje óta a múlt héttel bezárólag a tavalyi azonos időszakhoz képest 980 ezerrel, 65 százalékkal kevesebb repülőjárat közlekedett a polgári utas- és teherforgalomban Németországban. A szállított utasok száma pedig 152 millióval, 83 százalékkal volt alacsonyabb. A legnagyobb mértékű forgalomcsökkenés az április közepi héten következett be, amikor 89 százalékkal kevesebb repülőjárat közlekedett, mint egy évvel korábban. Az elmaradás az egy évvel korábbihoz…
Részletek>Kategória: Szállítmányozás
Jövő év elején leállhat a Norwegian Air Shuttle
Jövő év elejére kifuthat a készpénzből és leállhat a Norwegian Air Shuttle légitársaság. A norvég kormány visszautasította az újabb állami támogatást, a társaság a harmadik negyedévben többmilliárd koronás veszteségről adott számot. A hosszútávú, diszkont járatok üzemeltetésére fókuszáló cég már a járvány előtt is rossz anyagi helyzetben volt, mert a nagyarányú kínálatbővítés miatt jelentős adósságai keletkeztek. Száznegyven repülőgépéből mindössze hat üzemel most, azok is norvég belföldi járatokat teljesítenek. Ezek után a társaság szeptember 30-án végződött harmadik negyedévben 2,8 milliárd norvég korona üzemi szintű veszteségről számolt be, míg egy évvel korábban a…
Részletek>Felfüggeszti, illetve ritkítja járatait a Thalys nemzetközi vasúttáraság
A koronavírus okozta súlyosbodó járványhelyzetre hivatkozva szombattól felfüggeszti Brüsszel és a németországi Köln között közlekedő nagysebességű járatait a Thalys nemzetközi vasúttársaság, valamint nem közlekedteti a belga főváros és Párizs között 2016 óta közlekedő, Izy nevű diszkont járatait sem – közölte a belga sajtó. A francia, belga és német tulajdonban lévő vasúttársaság tájékoztatása szerint naponta mindössze egy gyorsvonat közlekedik majd Brüsszel és Amszterdam között, valamint az Izy helyett két Thalys járat lesz elérhető Brüsszel és Párizs között november 7. és december 12. között. Az indoklás szerint a társaság a tartósnak bizonyult…
Részletek>Átadták a pesti fonódó villamoshálózat első elemét
Ferencvárosban átadták a pesti fonódó villamoshálózat első elemét. A Haller delta projekt során új vágánypár létesült a Haller utca és a Soroksári út között észak-pesti irányba, így kapcsolat jött létre a Haller utca felől a 2-es villamos belvárosi szakasza felé. Karácsony Gergely főpolgármester a pénteki átadáson elmondta, a budai fonódó villamoshálózathoz hasonlót szeretnének a pesti oldalon is megvalósítani, továbbfejlesztve ezzel az átszállásmentes közlekedést. Ebben a most csaknem kétmilliárd forintból megvalósított projekt egy apró, de nagyon fontos lépés – közölte. A főpolgármester beszélt arról is, hogy az elkövetkezendő években a koronavírus-járvány…
Részletek>MÁV: forgalomba áll az első felújított FLIRT motorvonat
Forgalomba áll az első felújított FLIRT motorvonat szombaton – közölte a MÁV-Start. A vasúttársaság közleményében emlékeztet arra, hogy a 2006 és 2010 között vásárolt hatvan darab FLIRT motorvonatot felújítják, korszerűsítik, műszaki színvonalát az újabb beszerzésű járművekhez igazítják. A MÁV-Start a hatvan FLIRT motorvonat szolgáltatási színvonalának korszerűsítésére a Stadler Trains Magyarország Kft., a Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. és a G-SIS Integrations Informatikai Zrt. alkotta Stadler konzorciummal kötött szerződést, a munkákat Celldömölkön végzik – írják a közleményben. A korszerűsítéstől az utasok elégedettségének javulását, az utasszám további emelkedését, valamint az üzemeltetés és…
Részletek>Oroszországban kivonták a forgalomból az utolsó Tu-154-est
Kivonták a forgalomból az utolsó Tupoljev-154 típusú személyszállító repülőgépet – jelentette be az Alrosza orosz utasszállító légitársaság. A háromhajtóműves, közepes távolságra 152-180 utast szállító Tu-154-esek a cég szerint a legmegbízhatóbb és a legegyszerűbben üzemeltethető gépek voltak, egész évben forgalomban voltak az ország legzordabb és legforróbb vidékei között. A 154-es volt a Tupoljev első, kimondottan polgári célokra kifejlesztett repülőgépe. A típus először 1968. október 3-án szállt fel, sorozatgyártása pedig két évvel később kezdődött. A Malév egykori magyar légitársaság az első üzemeltetők közé tartozott, előtte csak az Aeroflot és a bolgár Balkan…
Részletek>Sínen érzik magukat a vasúti árufuvarozók
A pályahasználati díjak átmeneti csökkentését kérik a vasúti árufuvarozók Palkovics László innovációs és technológiai minisztertől. A vasúti árufuvarozó társaságok az általuk fizetett hálózat-hozzáférési díj (pályahasználati díj) 2020. március 1-jétől ez év végéig tartó csökkentését kérik Palkovics László innovációs és technológiai minisztertől. Konkrétan a pályadíjak felártartalmának összesen 6,1 milliárd forintnyi elengedését szeretnék elérni. Kérelmük egybecseng a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklését célzó uniós rendelettel – írja az MTI. A dokumentumot a Magyar Vasúti Egyesület (Hungrail) két elnökségi tagja és a szervezet árufuvarozási bizottságának elnöke írta alá, de a Hungrail elnöke nem, hiszen…
Részletek>Kilencéves késéssel elindult a forgalom az új berlini repülőtéren
Elindult a forgalom Berlin és a német főváros körüli Brandenburg tartomány új nemzetközi repülőterén szombaton, az első tervekhez képest kilenc év és egy nap késéssel. A berlin-brandenburgi Willy Brandt nemzetközi repülőtér (BER) elsőként két ünnepi különjáratot fogadott, a Lufthansa LH 2020-as számú járata Münchenből, az Easyjet EJU 3110-as járata a rövidesen bezáró berlini Tegel repülőtérről szállított vendégeket a megnyitóra. A BER az egykori NDK területén végrehajtott legnagyobb beruházás. Közpénzből finanszírozták, több mint hétmilliárd euróba (2570 milliárd forint) került. Befejezésére ötször kellett új időpontot kitűzni. A munka az utóbbi évek kudarcainak…
Részletek>Megújul a HungaroControl léginavigációs rendszere
Frissíti a léginavigációs és hangkommunikációs rendszereit a HungaroControl, a magyar légiforgalmi szolgálat emellett felújítja a 2012-ben átadott irányítóterem berendezéseit is. A projekt első lépéseként a légiforgalmi irányítást hétfőről keddre virradó éjjel átköltöztették a kényszerhelyzeti központba, várhatóan áprilisig innen látják el feladataikat a szakemberek. Bajkó Gábor, a szakszolgálat műszaki üzemeltetési és fejlesztési osztályvezetője kedden az átállás utáni bejáráson azt mondta, várhatóan fél évig tart majd az átalakítás. Ennek keretében 55 munkaállomást építenek át, így azok már álló munkavégzést is lehetővé tesznek, emellett kicserélik a hangkommunikációs rendszereket, 500 kilométer kábelezést, valamint frissítik…
Részletek>Felére csökkent az első kilenc hónapban a légiforgalom a magyar légtérben
Több mint ötven százalékkal csökkent a légtérben átrepülő, valamint Budapestre érkező és onnan induló járatok száma – közölte hétfőn a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat. A léginavigációs szolgáltató adatai szerint szeptember végéig közel 257 ezer átrepülő és több mint 41 ezer le- és felszálló repülőgép biztonságáról gondoskodtak a légiforgalmi irányítók. A budapesti reptér forgalma a járvány miatt március 9-étől kezdett csökkenni, az eddigi legdrasztikusabb visszaesést májusban regisztrálták. Május 2-án mindössze 15 érkező és induló gép vette igénybe a nemzetközi repülőteret, 95 százalékkal kevesebb, mint 2019 azonos napján, amikor 283 gépet fogadtak…
Részletek>