Megváltozott a budapesti tömegközlekedés rendje Dél-Budán az 1-es villamos Etele térig tartó meghosszabbítása miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Szerdától a 103-as busz a jelenleginél ritkábban közlekedik és elsőajtós felszállási rendet vezetnek be. A 901-es éjszakai járat útvonala szintén meghosszabbodik az Etele térig, a 937-es pedig a Máramaros utcától a Bécsi útig szintén 901-es jelzéssel jár, az ellenkező irányban azonban továbbra is 937-es jelzéssel közlekedik. Az 1-es villamos vonalának meghosszabbítása 8,6 milliárd forintba került, a beruházást az unió nyolcmilliárd forinttal támogatta, az 1,7 kilométerrel hosszabb vonalon kedd délután…
Részletek>Kategória: Szállítmányozás
Negyvenhárom új MAN/NEOPLAN buszt adtak át a Volánnak
Negyvenhárom darab új MAN/NEOPLAN Tourliner autóbuszt adtak át csütörtökön Budapesten a Volánbusz Népliget autóbusz-pályaudvaron, az új távolsági járművek a Középkelet-magyarországi, a Középnyugat-magyarországi, a Dél-dunántúli és a Dél-alföldi Közlekedési Központokhoz kerülnek – közölte a Volánbusz és a Man buszgyártó cég közös közleményben. A Volánbusz közölte, hogy a 43 új autóbusz nagyjából 3,2 milliárd forintba került. Az új, kéttengelyes szóló, távolsági autóbuszok légkondicionáltak, wifi szolgáltatással, USB-töltőpontokkal és 230 voltos aljzatokkal felszereltek. A járművekben 49 – biztonsági övvel és kényelmes lábtérrel ellátott – ülést helyeztek el. A buszok EURO-VI környezetvédelmi osztályba sorolt dízelmotorral,…
Részletek>Új közösségi robogómegosztó indul a fővárosban
Elektromos robogókból álló, új közösségi közlekedési szolgáltatást indul Budapesten ogre&co néven – közölte a magyar tulajdonú ogreco Kft. A közlemény szerint a szolgáltatás száz elektromos robogóval indul, és először a belvárosi közlekedésben lesz elérhető. Mint írták, a tervezett árbevételt üzleti titokként kezelik. A flotta bővítésével később a Nagykörúton kívüli területeken is elérhető lesz a szolgáltatás. A kulcsnélküli közösségi elektromos robogó-megosztó rendszer mobilalkalmazáson keresztül lesz kezelhető. A letöltés és az online regisztráció után a felhasználók az applikáció térképének segítségével tudják majd kiválasztani és kezelni a hozzájuk legközelebb eső szabad járművet. Közölték: a…
Részletek>ITM: az emeletes vonatok a nagy forgalmú vonalakon üzemeltethetők gazdaságosan
Az emeletes motorvonatok a nagy forgalmú vonalakon üzemeltethetők gazdaságosan, nincs arra sem szándék, sem igény, hogy ezek a járművek minden vonalon közlekedjenek – közölte Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára. Cseresnyés kiemelte, hogy az uniós forrásból megvalósuló projekt előkészítése során a MÁV Zrt. megvizsgálta a MÁV-Start Zrt. által megjelölt, lehetséges üzemeltetési területként szóba jövő 12 vasútvonal infrastruktúrájának megfelelőségét. A vizsgálat mindössze egyetlen infrastruktúra szűk keresztmetszetét tárta fel. A Budapest Déli pályaudvar és Kelenföld közötti vonalszakaszon, a Kis-Gellért-hegyi alagútban – amelyet a Buda-Kanizsa vasútvonal részeként 1861 április…
Részletek>Elkészült Peking második nemzetközi repülőtere
Elkészült Peking második nemzetközi repülőtere, a Beijing Daxing International Airport, amelyről szeptemberben indul az első menetrend szerinti járat – adta hírül a CGTN kínai nemzetközi televízió. A látványos építészeti és élvonalbeli technológiai megoldásokkal rendelkező repülőtér építési munkálatait 2014. december végén kezdték meg, a terminál épületének felépítéséhez pedig 2015 szeptemberében láttak hozzá. A repülőtér egyik legszembetűnőbb érdekessége, hogy a világ legnagyobb egyterű termináljával dicsekedhet. Légiforgalom-irányító rendszere pedig a Kínában használt legkorszerűbb automatizált rendszer, amely egyszerre négy kifutópálya irányítására képes. Jen Hsziao-tung, a Daxing légiforgalom-irányító központjának igazgatóhelyettese elmondta: a repülőtéren óránként több mint…
Részletek>Végleg bezárták Szdé Dovot, Tel-Aviv belföldi repülőterét
Végleg bezárták a Tel-Aviv északi részén található Szdé Dov nevű belföldi repülőteret, ezentúl a Ben Gurion repülőtérről indulnak a belföldi járatok is, elsősorban Eilatra – jelentette a helyi média. Az ország déli csücskén, a közel háromszáz kilométerre élő eilatiak hónapok óta tiltakoztak a már 2007-ben meghozott döntés ellen, és a tizenhármas tévécsatorna vasárnap esti híradása szerint egy nappal a nyolcvanegy évvel ezelőtt megnyitott reptér bezárása előtt látványosan, tömegesen a földre dobták izraeli személyi igazolványaikat, hogy jelezzék csalódottságukat. A belföldi járatok Ben Gurion reptérre való áthelyezése mintegy két órával meghosszabbítja az…
Részletek>Hanggenerátorral kell felszerelni az elektromos autókat
Július 1-jétől az új típusú hibrid és elektromos autókat kizárólag hanggenerátorral felszerelve lehet forgalomba hozni az Európai Unió tagállamaiban, hogy a szinte zajtalan járművek észlelése könnyebb legyen a gyalogosoknak és a kerékpárral közlekedőknek – hívta fel a figyelmet az EY üzleti tanácsadó. Pénteki közleményükben felidézték, hogy az Európai Parlament még 2014 tavaszán fogadta el és adta ki az erről szóló rendeletet. A júliusi határidő az új típusnak számító, azaz új EK típusjóváhagyási számmal rendelkező hibrid és tisztán elektromos járműveket érinti. A rendelet célja, hogy az elektromos járművek biztonságosabb résztvevői legyenek…
Részletek>Boeing-vizsgálat: az amerikai repülésbiztonsági hivatal újabb lehetséges hibát talált
Újabb lehetséges hibát találtak a Boeing 737 MAX típusú repülőgépeken – jelentette be szerdán az amerikai repülésbiztonsági hivatal (FAA). Az FAA nem hozott nyilvánosságra részleteket, csupán annyit közölt, hogy szoftverhibáról van szó. A szövetségi hivatal egyben felszólította a repülőgépgyárat a hiba kiküszöbölésére. Amerikai lapértesülések szerint a hibára először a múlt heti szimulációs teszteken derült fény, majd a pilóták ezt a próbarepülések során is megerősítették. Az FAA jelentéséből azonban nem egyértelmű, hogy vajon az eredeti hiba maradt-e meg, vagy annak kijavítása után keletkezett újabb probléma a szoftverben. A The Wall Street Journal…
Részletek>Európai Bíróság: a kifutópályára ömlött üzemanyag miatti késés után nem jár kártérítés az utasoknak
Nem kötelesek a légitársaságok kártérítést fizetni az utasoknak hosszú késés esetén sem, amennyiben azt egy másik repülőgépből a kifutópályára ömlött üzemanyag okozza – mondta ki az Európai Bíróság. A luxembourgi bírák megállapították, hogy az ilyen eset „rendkívüli körülménynek” minősül, amelyet teljes bizonyossággal még akkor sem lehet elkerülni, ha egyébként minden óvintézkedést betartanak. Az ítélet szerint „rendkívüli körülményeknek” minősíthetők az olyan események, amelyek jellegüknél vagy eredetüknél fogva nem tartoznak az érintett légi fuvarozó rendes tevékenységi körébe, és befolyásán kívül esnek. Az érintett vállalatoknak ugyanakkor mindent meg kell tenniük a járattörlés vagy késés…
Részletek>Nem sikerült felújítani Tito legendás luxushajóját
Nem sikerült felújítani Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök legendás luxushajóját, a Galebet (Sirály), Rijeka városa ezért újabb pályázatot írt ki a projektre, amelyet az Európai Unió is támogat és amelynek 2020-ra kellett volna elkészülnie, amikor Rijeka (Fiume) lesz Európa Kulturális Fővárosa. A hajó múzeummá alakítására első körben csak egy pályázó jelentkezett, de túl magas árat ajánlott, ezért a városi vezetés megsemmisítette a tendert és a napokban újat írt ki. A munkálatokat 33,6 millió kunára (1,4 milliárd forint) becsülik áfa nélkül, az Európai Unió korábban 28,22 millió kunával (1,2 milliárd forint)…
Részletek>