Hatszintes parkolóház épül Ferihegyen

Ferihegy

Hatszintes parkolóház épül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. terminálja előtt 2500 parkolóhellyel, közvetlen összeköttetéssel mindkét terminálhoz – közölte az építtető Budapest Airport. A BUD 2020 repülőtér-fejlesztési program keretében több millió euróból felépülő parkolóházat várhatóan 2020 második negyedévében adják át. A Budapest Airport rekordmértékű forgalomnövekedéssel indokolta a beruházást. A kivitelezés miatt októbertől módosul a repülőtéri parkolási rend. A változásokról a társaság internetes oldala naprakészen tájékoztat – írták. A jelenlegi Terminál Parkolót – amelynek a területén épül fel az új parkolóház – a Holiday Plus Parkoló területére helyezik át a mozgássérült-parkolással és…

Részletek>

Kerékpárkölcsönző-rendszert adtak át Pozsonyban

Megkezdte működését pénteken az új pozsonyi kerékpárkölcsönző-rendszer, amely a Mol Bubi mintájára jött létre a Mol szlovák leányvállalata, a Slovnaft és a helyi önkormányzat együttműködéseként. A helyi közbringarendszer közös kiépítéséről még tavaly tavasszal írt alá szándéknyilatkozatot a Slovnaft és Pozsony. A Slovnaft BAjk nevet viselő projektet – amely a legnagyobb okoskerékpár-rendszer Szlovákiában – Ivo Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere és Gabriel Szabó, a Slovnaft vezérigazgatója adta át. „Pozsony ezzel olyan európai nagyvárosokhoz csatlakozik, mint Párizs, London és Bécs, amelyeknek már van közösségi kerékpárrendszerük. Az alternatív közlekedés és a megosztott gazdaság a modern…

Részletek>

Cseresnyés: több mint háromezer kilométernyi út újult meg

Az elmúlt években több mint háromezer kilométernyi alsóbbrendű út újult meg Magyarországon, a következő években pedig a Magyar falu program révén jelentős összegeket fordítanak a vidéki, négy-öt számjegyű utak felújítására – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken a Zala megyei Ortaházán. Cseresnyés Péter (képünkön), a Páka és Ortaháza között felújított, csaknem 4 kilométeres mellékút átadása kapcsán azt mondta: 2010 óta több mint háromezer kilométer négy-öt számjegyű út újult meg a Magyar Közút beruházásában, idén pedig 1200 kilométernyi mellék- és főút, illetve autópálya felújítása indult el vagy kezdődik meg.…

Részletek>

Leszállás nélküli rekordtávot repült az ukrán óriás szállítógép az Egyesült Államok csendes-óceáni partjáig

Leszállás nélkül tette meg a légi utat hétfőn az An-225 „c” (Álom) elnevezésű ukrán óriás szállító repülőgép Ukrajnából az Egyesült Államok csendes-óceáni partvidékéig, új távolsági rekordot felállítva – adta hírül az UNIAN ukrán hírügynökség Vitalij Trubnyikov pilóta a Facebookon közzétett beszámolója alapján. A repülőgép a Kijev melletti Hosztomelből szállt fel és az auklandi nemzetközi repülőtéren landolt. A 9800 kilométeres utat 13 óra alatt tette meg leszállás nélkül. A pilóta szavai szerint onnan a gép tovább folytatja útját Hawaii-ba és Guam szigetére. Július végén az Antonov vállalat egy másik rekordról számolt…

Részletek>

A Boeing 2700 milliárd dollárért adhat el gépet és szolgáltatást Kínának 2037-ig

Boeing

Az amerikai repülőgépgyártó előrejelzése szerint Kínába 2700 milliárd dollár értékben adhatnak el repülőgépeket, illetve szolgáltatásokat 2037-ig. Az amerikai gyártó közleménye szerint a következő húsz évben a kínai légitársaságok és lízingcégek 7690 új repülőgépet vásárolnak majd 1200 milliárd dollár értékben. Ezek többsége, háromnegyede keskenytörzsű lesz, viszont egyre nagyobb az igény a szélestörzsű utasszállítókra. A Boeing előrejelzésében kitért arra is, hogy az e-kereskedelem folyamatos bővülése miatt Kínában az áruszállító gépekre is egyre nagyobb a kereslet. Randy Tinseth, a Boeing kereskedelmi típusokért felelős alelnöke az adatokat úgy kommentálta, hogy Kína folyamatosan fejlődő gazdasága…

Részletek>

Átadták a Kuncsorba és Túrkeve között felújított útszakaszt

Évtizedekig tartó kátyúzások, toldozások után teljes körűen felújították a Kuncsorba és Túrkeve között lévő, 4203. jelű közút mintegy három és fél kilométeres szakaszát. A forgalombiztonságot növelő munkát hatvan nap alatt 185,5 millió forintért a STRABEL konzorcium végezte el. Szalóki Flórián, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes-államtitkára az út átadása alkalmából megállapította: a Szajol-Püspökladány közötti, Debrecenig eljutó vasúti korridor korszerűsítése mellett az Alföldnek ezen a részén a közútra is jut figyelem, hiszen az M0-ás és a 4-es utak fejlesztése révén Jász-Nagykun-Szolnok megyét is „bekötik” a gyorsforgalmi úthálózatba. Ez a környéken…

Részletek>

Másfél milliárdért megvalósíthatósági tanulmány készül a V4 országait összekötő gyorsvasútról

A négy visegrádi ország illetékes miniszterei megállapodtak arról, hogy jövő őszig megvalósíthatósági tanulmány készül az országaikat összekötő gyorsvasút építéséről. Nyugat-Európában rendkívül magas sebességgel haladó vasútvonalakon lehet keresztül-kasul utazni, térségünkben ez még egyáltalán nem adott. A V4-országok ezért összefogtak, és megkezdik a megvalósíthatósági tanulmány kidolgozását a Budapestről Pozsonyon és Brünnön át Varsóba haladó gyorsvasút megépítésére. Olyan vasutat kell elképzelni, amelynek a végsebessége 250 kilométer per óra felett lesz. A magyar kormány 1,5 milliárd forintot biztosított a tanulmány kidolgozására. A közbeszerzési eljárást még az ősz folyamán kiírják annak érdekében, hogy a tanulmány…

Részletek>

Kétmilliomodik utasát köszöntötte a kolozsvári repülőtér

Henri Coanda, Bukarest

Kétmilliomodik utasát köszöntötte pénteken a kolozsvári repülőtér, amely az idén a tavalyinál korábban elérte ezt a számot – számolt be David Ciceo, a repülőtér igazgatója pénteken, a kétmilliomodik utas köszöntésén. A repülőtér tervei szerint 2030-ban évente hétmillió utast szolgálhat ki, a fejlesztésekhez azonban el kell terelni a Szamos folyót, amely akadályozza a kifutópálya bővítését – jegyezte meg az igazgató az Agerpres hírügynökség szerint. A kifutópálya bővítése azért is szükséges, mert a tervek között szerepel Kolozsvár-New York járat indítása, ezt az útvonalat kiszolgáló nagy repülőgépek le- és felszállásához a jelenleginél hosszabb…

Részletek>

Már ezt is tudjuk: nem versenyképes a vasút

A közlekedési szakpolitika központi eleme a gyors, kényelmes és versenyképes vasúti személy- és áruszállítás feltételeinek megteremtése – mondta Mosóczi László (képünkön a Áder Jánossal), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Az ITM államtitkára hangsúlyozta, a környezetkímélő, a közutak terhelését mérséklő, a közösségi közlekedés gerincét adó vasúti ágazat fejlesztését 2022-ig mintegy 1500 milliárd forint forrás segíti. Mosóczi szerint az ügyfélorientált szolgáltatói jövőkép megvalósítása elképzelhetetlen a járműpark lendületes korszerűsítése, minőségi cseréje nélkül. Felidézte, hogy a MÁV-Start mára az európai államvasutak közül a legnagyobb, jelenleg 123 motorvonatból álló egységes elővárosi FLIRT-flottával…

Részletek>

Négy díjkategóriában drágulnak a heti autópálya-matricák

Október 1-től a D1M (motorkerékpár) kategória kivételével négy másikban drágulnak a heti autópálya-matricák az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) rendelete alapján. Az értékesítést végző e-autopalyamatrica.hu oldal keddi közleménye szerint az úthasználati jogosultság D1 (személyautó) kategóriában 2975 forintról 3500 forintra, D2 (kishaszongépjármű, lakóautó, mikrobusz) kategóriában 5950 forintról 7000 forintra, B2 (busz) kategóriában 13 385 forintról 15 500 forintra, U (utánfutó) kategóriában pedig 2975 forintról 3500 forintra drágul.

Részletek>