Két hónappal korábban adhatják át az új utasmólót a budapesti repülőtéren

A tervezettnél két hónappal korábban, augusztus 1-jén átadhatják a budapesti repülőtér 2B terminálján épülő új utasmólót, amely több mint tízezer négyzetméterrel növeli a Liszt Ferenc-repülőtér területét – mondta Stephan Schattney, a Budapest Airport műszaki központjának igazgatója. Az újságíróknak tartott bejáráson elmondta, az új létesítmény építését a kedvező téli időjárás gyorsította fel, a budapesti új hosszú távú járatok miatt pedig már a nyári szezon utolsó időszakában átadják az forgalomnak. A repülőtér kapacitásának további emelése érdekében az üzemeltető azt tervezi, hogy az A és B terminálon is újabb utasbiztonsági ellenőrző kapukat nyit. A…

Részletek>

Romániában júliusban írják ki a pályázatot az észak-erdélyi autópálya szilágysági szakaszának megépítésére

román autópálya

Romániában júliusban írják ki a pályázatot az A3-as (észak-erdélyi) autópálya Szilágy megyei szakaszának tervezésére és megépítésére – közölte Narcis Neaga, a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) igazgatója. Az Agerpres hírügynökség idézete szerint a pályázat júliusban fog megjelenni a romániai közbeszerzések portálján, várhatóan novemberi pályázatbenyújtási határidővel. Várhatóan 2019 februárjában, márciusában hirdethetik ki a nyertes pályázót, és ha nem lesznek fellebbezések, március-áprilisban meg is köthetik a tervezési-kivitelezési szerződést. A 80 kilométeres Szilágy megyei pályaszakaszt a CNAIR igazgatója szerint négy, körülbelül húsz kilométeres részre osztják, amelyek megépítésére más-más kivitelezőt keresnek. Neaga azt…

Részletek>

Jelentős bővítést tervez a prágai Václav Havel repülőtér

Václav Havel repülőtér

Jelentős bővítést tervez a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtér. A beruházások értéke 2026-ig mintegy 27 milliárd koronára (308 milliárd forint) rúg – közölte a cseh CTK hírügynökség csütörtökön a repülőtér menedzsmentjére hivatkozva. A repülőtéren, amely már ma kapacitásai határán működik, a következő években egy új fel- és leszállópályát építenek és kibővül, korszerűsödik a jelenlegi kettes terminál. A munkálatok befejezése után 2026-ban a Václav Havel repülőtér évente mintegy 21 millió utas kezelésére lenne alkalmas a tavalyi 15,4 milliós új rekord forgalomhoz képest. A repülőtér menedzsmentje azzal számol, hogy az utasok száma…

Részletek>

Szabotázs vagy kabotázs: még nem döntött az Európai Parlament

Szavazásra fogják bocsátani az uniós kiküldetési irányelvhez kapcsolódó, a fuvarozói szektor új szabályozásáról szóló javaslatot júliusban az Európai Parlamentben, miután a képviselők elutasították a közlekedési szakbizottság álláspontjának automatikus jóváhagyását a testület plenáris ülésén. Az EP közlekedési bizottsága június elején szavazta meg a jelentését, s ez alapján a jövőben kivonnák a nemzetközi áru- és személyfuvarozást az uniós kiküldetési irányelv hatálya alól, a kabotázst (nem honos fuvarozók által végzett belföldi szállítást) végző sofőröket viszont nem. Ha ezt a jelentést jóváhagyta volna az EP plenáris ülése, akkor az lett volna az Európai Parlament…

Részletek>

Ukrajna is érdeklődik a Hyperloop szupervonat iránt

Ukrajna is élénken érdeklődik a jövő szupervonata, a vákuumvasút iránt: csütörtökön együttműködési memorandumot írt alá Kijevben Volodimir Omeljan ukrán infrastrukturális miniszter Dirk Ahlbornnal, a Hyperloop Transportation Technologies (HTT) vállalat vezérigazgatójával – adta hírül a tárca. A dokumentumban a felek kifejezték szándékukat, hogy egy közös központot hoznak létre Ukrajnában, ahol a Hyperloop technológia fejlesztésében élen járó HTT vállalat ukrán szakemberekkel együtt dolgozik a technológia továbbfejlesztésén. Egyelőre még nem dőlt el, hogy ez a központ Kijevben vagy a keleti országrészben lévő Dnyipro városában lesz-e. Az emlékeztető aláírói vállalták azt is, hogy közösen…

Részletek>

Wizzair: nagyratörő tervek

Váradi József wizzair

A Wizzair száz repülőből álló flottája öt év múlva megduplázódhat, ezt követően néhány év múlva a háromszázadik gép is üzembe állhat – közölte Váradi József (képünkön), a Wizzair ügyvezető igazgatója a légitársaság századik repülőgépének üzembeállításának alkalmából. A Váradi szerint 2026-ra elérhetik az évi százmilliós utasforgalmat és a hatszázezer járatot, ami csaknem tízezer alkalmazottat igényelhet. A Wizzair 2004-ben jött létre, hogy megváltoztassa az emberek utazási szokásait, egyszerűbb és elérhetőbb légiközlekedéssel javítsa az életminőséget és új üzletek megkötését segítse elő. A Wizzair 14 év alatt 150 millió utast szállított, éves növekedési üteme…

Részletek>

Az európai fiatalok már pályázhatnak az ingyenes Interrail programra

Az európai fiatalok keddtől június végéig pályázhatnak ingyenes Interrail vasúti bérletre, hogy a DiscoverEU elnevezésű új uniós kezdeményezés keretében felfedezhessék a kontinenst – jelentette be az Európai Bizottság (EB). A jelentkezés előfeltétele, hogy a pályázó 2018. július 1-jén 18 éves legyen, uniós állampolgár legyen, és utazását idén nyárra, a július elejétől október végéig tartó időszakra tervezze. A jelentkezőket az EB rangsorolja majd. Az idei 15 ezer kiválasztottnak 2018. július 9. és szeptember 30. között kell megkezdenie az utazást. Legfeljebb 30 napig utazhatnak, és maximum négy külföldi úti célt választhatnak ki. A…

Részletek>

Ágazati szervezetek egyeztetnek a Hősök tere buszparkolóinak bővítéséről

A Városligetben zajló építkezések miatt lezárt buszparkoló közlekedési és parkolási problémákat okoz a budapesti Hősök tere környékén, ezért az autóbuszos személyszállítókat képviselő ágazati szervezetek egyeztetéseket kezdtek a helyzet megoldása érdekében a Városliget Zrt.-vel. A NiT Hungary (Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete), a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) és a Magyar Idegenvezetők Egyesülete (MIE) közleménye kiemeli: naponta 200-250 turistabusznak kell a Hősök tere és a Kerepesi út között ingázni a Műcsarnok melletti buszparkoló lezárása miatt. A buszoknak a Liget-projekt építési munkálatai idejére a két kilométerre lévő, Népstadion melletti parkolót jelölték ki. A…

Részletek>

IATA: a légitársaságok idei profitja 11 százalékkal alacsonyabb lehet a tavalyinál

Alexandre de Juniac az IATA elnök-vezérigazgatója

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség előrejelzése szerint a légitársaságok 2018-ban 33,8 milliárd dollár összesített adózott eredményt érhetnek el, 11 százalékkal kevesebbet, mint tavaly. Alexandre de Juniac (képünkön), a montreáli székhelyű, 280 légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet vezetője a Sydney-ben tartott éves közgyűlésen előadásában azt mondta, a csökkenő nyereség hátterében elsősorban az emelkedő olajár és bérköltségek húzódnak meg, de a nemzetközi kamatkörnyezet emelkedése is közre játszik. A 33,8 milliárd dolláros eredmény mindennek ellenére az IATA szerint jónak mondható, és pozitívum, hogy a légitársaságok pénzügyi alapjai nagyon stabilak a 2010 óta tartó konjunktúra miatt, a…

Részletek>

Az uniós tagállamok nem jutottak kompromisszumra a fuvarozói szektor új szabályozásáról

kamion

Nem jutottak kompromisszumra a nemzetközi fuvarozói szektorra vonatkozó új szabályokról az uniós tagországok szakminiszterei a csütörtöki luxembourgi találkozón, így egyelőre nem kezdődhetnek meg a tárgyalások az Európai Parlamenttel (EP) a kérdésről. „Sajnos, nem tudtunk közös álláspontot elfogadni ezen a soros elnökségi cikluson” – mondta az ülést követő sajtótájékoztatóján Ivajlo Moszkovszki, az unió soros elnökségét júliusig betöltő Bulgária közlekedési minisztere. Több tagállam képviselője is abbéli reményét fejezte ki csütörtökön, hogy még a jövő évi uniós választások előtt sikerül lezárni az ügyet. A legfőbb vitás pont az, hogy a fuvarozói szektorra is…

Részletek>