Felülvizsgálja a kormány az autópálya-építési terveket

építőipar

Felülvizsgálja a kormány a korábban tervezett autópálya-beruházásokat – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb, szombati számában. A közlönyben az áll, a kormányfő felkérte Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, hogy vizsgálja felül, és készítsen jelentést a kormány részére a beruházásokkal kapcsolatos feladatok végrehajtásáról. Az is a tárcavezető feladata, hogy részletesen számoljon be az M30-as autópálya Miskolc-Kassa közötti összeköttetést biztosító útszakasz megépítésének, valamint az M3-as autópálya Ukrajna felé történő meghosszabbításának és kivezetésének helyzetéről.

Részletek>

A SES-12 elindult a pályája felé a SpaceX Falcon 9-es rakétáján

A SES bejelentette, hogy a SES-12 műhold sikeresen pályára állt a SpaceX újrafelhasználható Falcon 9-es rakétájának segítségével. A műholdat a Florida állambeli Cape Canaveralból (USA) indították útnak. A SES-12 egyedileg tervezett csúcstechnológiás széles sugár-, valamint nagy átviteli sebességű nyalábokkal felszerelve a keleti 95 fokos orbitális pozícióban csatlakozik majd a SES-8-hoz, hogy az ázsiai és csendes-óceáni térség, valamint a Közel-Kelet videós, fix adatforgalmi, közlekedési és kormányzati ügyfeleinek változatos igényeit szolgálja. A SES-12 a SES által a legutóbb ebbe az orbitális pozícióba küldött műhold, ami a Holland Királyság fennhatósága alatt kezdi meg…

Részletek>

Uniós bíróság: repülők késése miatti kártalanítás jár az unión kívüli átszállásos utak esetében is

A repülőgép jelentős késésével összefüggő kártalanítási jog vonatkozik az unión kívüli országokba tartó, és unión kívüli átszállást is magába foglaló járatokra is egységes foglalás esetén – közölte döntését az Európai Unió Bírósága. A luxembourgi központú uniós törvényszék indoklásában aláhúzta, egy unión kívüli országban tett átszállás nem változtat azon az uniós szabályon, hogy a két vagy több légi járatot magában foglaló utazást egyetlen, közvetlenül csatlakozó járatnak kell tekinteni. Az ügy előzménye, hogy egy német utas Berlinből casablancai átszállással a szintén marokkói Agadirba utazott. Az átszállásnál adódott problémák miatt egy későbbi repülőgéppel,…

Részletek>

Közösségi robogómegosztó szolgáltatás indul Budapesten

Elektromos robogókra épülő közösségi közlekedési rendszer indul a nyáron Budapesten, a robogómegosztó (helyesebben robogó kölcsönző) szolgáltatás bevezetését az E.ON Hungária Zrt. támogatja egy magyar startup vállalattal közös együttműködésben – közölte az E.ON. A közlemény idézi a szolgáltatást üzemeltető Blinkee.city Kft. ügyvezető igazgatóját, aki közölte, első lépésként 50 elektromos robogóval indítják a környezetbarát közösségi közlekedést. Varsányi Tamás hangsúlyozta, hogy tavaly Lengyelországban indult blinkee.city szolgáltatás, amelyhez az idén több ország is csatlakozik. A szolgáltatás informatikai hátterét fejlesztő lengyel márkatulajdonoshoz franchaise-szerződéssel csatlakoztak, a robogómegosztás (illetve a robogó kölcsönzés) bevezetéséhez és népszerűsítéséhez kapnak segítséget…

Részletek>

Nem nagy, de visszaesés várható az áru- és utasforgalom bővülésében idén

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzése szerint 2018-ban az áru- és utasforgalom a tavalyinál kisebb mértékben fog növekedni, de a bővülési ráta még a húsz éves átlag fölött marad. Brian Pierce, az IATA vezető elemzője Sydney-ben, a szervezet éves közgyűlésén tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a légi utasforgalmat az élénk világkereskedelem hajtja, és ez a hatás visszafele is érvényes: a világkereskedelmet a légi utasforgalom is erősíti azzal, hogy minden eddiginél magasabbra, 58 ezerre nőtt a járatok szám, és csökken a jegyár: húsz év alatt az átlagos jegyár a felére esett.…

Részletek>

Desiro motorvonatok segítik a HÉV-közlekedést a ráckevei vonalon hétfőtől

Sikeres próbamenet után hétfőtől egy két egységből álló Desiro motorvonat segíti a ráckevei (H6-os) vonal közlekedését. A menetrend nem módosul, a vonatokon a HÉV-menetjegyek és -bérletek ugyanazokkal a feltételekkel érvényesek, mint a HÉV-szerelvényeken – közölte a MÁV-HÉV. Közölték: az indulási időpontok nem változnak a ráckevei HÉV menetrendjében. A jegyek érvényesítésére az ideiglenesen felszerelt, a HÉV-eken alkalmazott jegyérvényesítő készülékek használhatók. A piros színű vonatokon az ajtó nyitása az ajtónyitó gomb megnyomásával lehetséges. Emlékeztettek arra, hogy pénteken sikeres volt a MÁV-HÉV és a MÁV-Start által kidolgozott és hatóságilag engedélyezett próbamenet. A MÁV-Start…

Részletek>

Növelte nyereségét a Bahart

Balatoni hajó, BAHART

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) 2017. évi adózás előtti eredménye 144,6 millió forint lett, 5,7 százalékkal több az előző évinél – közölte a társaság. A négymilliárd forintos jegyzett tőkéjű hajózási társaság nettó árbevétele meghaladta a 2,8 milliárd forintot az előző évi 2,64 milliárd forint után. Kollár József vezérigazgató kiemelte, hogy a vállalat stratégiában foglalt fejlesztése, modernizálása a terveknek megfelelően, illetve esetenként annál is jobban alakult. A cég által működtetett balatoni kompközlekedésben tavaly új rekord született, Szántód és Tihany között 1 143 000 utast szállítottak, két százalékkal többet az előző évinél.…

Részletek>

Kétszer is címlapra került a napokban Magnus Aircraft

A Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyára a nyár végére elkészül a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában – közölte Boros László vezérigazgató a beruházás helyszínén megtartott bokrétaünnepen. Másnap HA-XEF lastromjelű eFusion lezuhant, két ember halálát okozva. Az 5,16 milliárd forintos beruházással felépülő létesítmény alapkövét augusztus végén rakták le. Első ütemben egy kétezer négyzetméter alapterületű összeszerelő-üzemet és irodaépületet alakítanak ki. A cég korábbi közlése szerint a létesítmény legkevesebb 105 embernek ad majd munkát, évente minimum kétszáz repülőgépet fog gyártani. Tarány Gábor, a vállalat elnöke kiemelte, hogy az összeszerelő üzem elkészültét követően, a második ütemben egy 5000 négyzetméteres…

Részletek>

Taxistüntetés bénította meg a szerb főváros központját

Taxistüntetés bénította meg Belgrád központját, a taxisok azt követelték, hogy tiltsák be az internetes fuvarmegosztó szolgáltatásokat a városban, mert azok – szerintük – illegálisan működnek, és megsértik a tisztességes verseny szabályait. Mintegy kétezer taxis tette lehetetlenné a közlekedést Belgrád legnagyobb körforgalmában, a Slavija téren. Sem a gépkocsikat, sem a tömegközlekedési eszközöket nem engedték áthaladni a város egyik legforgalmasabb csomópontján. A sofőrök május elsején már tartottak egy kisebb tiltakozást, az azonban nem járt sikerrel, így bejelentésük szerint csütörtökön egész nap nem veszik fel a munkát, és lezárva tartják a Slavija teret.…

Részletek>

Egyeztetések kezdődtek az autóbuszos személyszállítás biztosítási díjainak emelkedéséről

Háromoldalú egyeztetést tartott az autóbuszok 2018. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjainak (kgfb) drasztikus emelkedéséről kedden a fejlesztési tárca kezdeményezésére a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a fuvarozói érdekképviselet – közölte a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary). Az autóbuszos személyszállítók áprilisban a kormány és a biztosításfelügyelet beavatkozását kérték a kgfb díjak növekedése miatt. A NiT Hungary akkori közlése szerint a biztosítótársaságok a közelmúlt buszbaleseteire hivatkozva átlagosan háromszoros, négyszeres biztosítási díjat követelnek a buszos vállalkozásoktól. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) úgy vélte, az egyidejű, nagyarányú emelés miatt a kartellgyanú…

Részletek>