A WizzAir elindította a Debrecen-Moszkva járatát

Elindította hétfőn a Debrecen-Moszkva járatát a WizzAir légitársaság. Az első debreceni járat a vnukovói reptérre szállt le, amelyet a légitársaság moszkvai járatai 2013 óta használnak. Vaszilij Alekszandrov, a vnukovói reptér vezérigazgatója a moszkvai avatóünnepségen méltatta a két ország közötti fejlődő kulturális és gazdasági kapcsolatokat. Rámutatott, hogy Debrecen iránt, egyebek között a régió termálfürdői miatt is, nagy az érdeklődés Oroszországban. Kifejezte reményét, hogy a járat kihasználtsága magas lesz, Vnukovo és a WizzAir együttműködése pedig továbbra is mindkét fél számára előnyös lesz. Balla János, Magyarország moszkvai nagykövete elmondta, hogy idén ötvenezer orosz…

Részletek>

Lengyelország fejleszti hajóépítő iparát

Lengyelország fejleszti a hajóépítő ágazatot, az üzemberuházások teljes lendülettel folynak a szczecini kikötőben – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök Szczecinben a regionális tévécsatornának vasárnap adott interjúban. Elmondta: a lengyel hajógyárak elsősorban speciális feladatok ellátására szolgáló hajókat, valamint kompokat fognak gyártani. Nem az a terv, hogy a húsz vagy negyven évvel ezelőtti állapotában állítsák helyre a hajóépítő ipart, mert manapság az ömlesztett áruszállító teherhajók, konténerhajók és tankerek kilencven százalékát Dél-Koreában, Japánban és Kínában állítják elő – mutatott rá. „A szczecini hajógyár ékes példája az előző kormány nyolc éve alatt folytatott…

Részletek>

2018-ban 150 km autópálya készül el

román autópálya

Felix Stroe szállításügyi miniszter azt nyilatkozta csütörtökön a parlament költségvetési bizottságainak együttes ülésén a tárca jövő évi költségvetésének vitáján, hogy 2018-ban legalább 156,59 kilométer autópálya készül el. A miniszter szerint elkészül a Ploieşti-Bukarest sztráda három kilométeres fővárosi befutó szakasza, a Marosugra – Marosvásárhely, a Marosugra – Aranyosgyéres szakasz és a gyalui csomópont, illetve a Lugos – Déva és a Szászsebes – Torda sztrádaszakasz. A tárca jövő évi költségvetése 9,132 milliárd lej költségvetési és 30,9 millió lej kötelezettségvállalási előirányzatból tevődik össze, ebből 4,754 milliárd lejt fordítanak beruházásokra. A vasúti hálózat modernizálásába 1,33…

Részletek>

Karácsonyfát rajzolt Németország egére az Airbus

Szinte egész Németország légterét befedő karácsonyfa sziluettjét rajzolta az Airbus egy tesztrepülőgéppel a radarernyőkre szerdán. A Flightradar24.com élő radarképe szerint az Airbus a dubaji székhelyű Emirates légitársaság egyik, még berepülési fázisban, átadás előtt lévő A380-as gépét használta a manőverhez. A pilóták Hamburg-Finkenwerder repülőteréről szálltak fel, és 41 ezer láb, 12,5 kilométer magasan rajzolták ki a fa ágait, illetve díszeit. A fa két legalsó, legszélesebb ága a luxemburgi határnál, illetve Nürnberg fölött, törzsének alsó része Stuttgart fölött volt. A pilóták közel 4 óra alatt végeztek a tesztrepüléssel. Augusztusban a Boeing ugyanezzel…

Részletek>

Késésekre, járatkimaradásokra kell számítani a brüsszeli repülőtéren

A havazás és a jegesedés veszélye miatt járatkimaradásokra kell számítani kedden a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőterén. Budapesti járatok az előrejelzések szerint nem érintettek. Florence Muls, a brüsszeli repülőtér szóvivője elmondta, a délelőtt folyamán mintegy nyolcvan járatot nem indítottak el, és legalább kilencven repülőgép érkezésénél,vagy indulásánál okozott jelentős késéseket az időjárás. A tájékoztatás szerint hétfőn több mint háromszáz járatot töröltek, ugyanis a zaventemi reptér nem indított járatokat, vagy nem tudta fogadni az érkező repülőgépeket. Több repülőt Belgium egyéb, illetve németországi vagy franciaországi légikikötőkbe irányítottak át. Több mint hatszáz utas rekedt éjszakára…

Részletek>

Megalakult a Borostyán vasúti árufuvarozási folyosó

vasút

Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia képviselői aláírták a Borostyán vasúti árufuvarozási folyosó irányító testületének alapító megállapodását Brüsszelben. Az Európai Unió Tanácsának tájékoztatása szerint a létrejövő vasúti folyosó – amely északon Varsóból és a lengyel-belorusz határtól indul, délen a szlovén koperi kikötőig, illetve a magyar-szerb határig tart – fontos ipari központokat és intermodális terminálokat kapcsol össze az Adriai-tengerrel és a balkáni államokkal, valamint Magyarországi szakaszai közé tartozik a kínai finanszírozással felújítandó Budapest-Kelebia vasútvonal is. Mint elmondták, a folyosó kiemelt szerephez juthat a Távol-Keletről egyre nagyobb mennyiségben vasúton Lengyelországba, hajón a koperi…

Részletek>

A fővárosi taxisok tíz százalékos tarifaemelést kezdeményeznek

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a taxis szakmai szervezetekkel, érdekképviseletekkel, vállalkozásokkal egyeztetve 2018 január elsejétől tíz százalékos tarifaemelést kezdeményez a fővárosi önkormányzatnál – jelentette be Dudás Zoltán, a Budapesti Kereskedelmi És Iparkamara (BKIK) közlekedési osztályának elnöke. Emlékeztetett arra, hogy a főváros 2013-ban 280 forintban határozta meg a kilométerenkénti taxitarifát, és az elmúlt négy évben ezen a hatósági áron nem változtatott. Dudás elmondta, hogy javaslatukról az egyeztetés megkezdődött a fővárosi önkormányzattal, a határidő szűkös, a tarifáról végül a fővárosi közgyűlés dönt. Javaslatuk elfogadása esetén a tíz százalékos tarifaemelkedés alapján 280…

Részletek>

Mintegy 850 milliárd dollárt költhetnek jövőre légiutazásra… az sok

repülőgép

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb adatai szerint a világ összesített GDP-jének egy százalékát, 861 milliárd dollárt költhetnek világszerte légiutazásra 2018-ban. A montreáli székhelyű kereskedelmi szervezet 2018-ra vonatkozó előrejelzésében rámutatott arra, hogy ez kilenc százalékkal haladja meg a 2017 végére várt 787 milliárd dollárt, a folyamatok hátterében pedig a globális GDP három százalékos bővülése húzódik meg. Ez ugyanis az IATA várakozásai szerint 5,6 százalékkal, négyről 4,3 milliárdra növeli majd a légiutasok számát jövőre. A szervezet kimutatásai szerint a légitársaságok árbevétel formájában 824 milliárd dollárra tehetnek szert, a fennmaradó rész…

Részletek>

Moszkvában több mint 300 repülőjáratot akadályoz a havazás

Több mint háromszáz repülőjáratot tartottak vissza, vagy töröltek a moszkvai repülőtereken hétfő délelőttig az erős havazás miatt. Domogyedovóba 152 járat érkezett vagy érkezik késéssel. Egy járat felszállását visszatartották, további négyet pedig más repülőterekre irányítottak át. A késések időtartama eléri a két órát. Seremetyjevóban 107 járatot töröltek és 120-at visszatartottak. Az orosz Aeroflot és a külföldi légitársaságok gépei is a repülőtéren vesztegelnek. A legnagyobb orosz légiközlekedési vállalatnak harminc járatát törölték és további 41 késik.

Részletek>

Jóváhagyták a Marosvásárhely-Aranyosgyéres autópályaszakasz finanszírozását

román autópálya

A román közlekedési minisztérium jóváhagyta az észak-erdélyi autópálya részét képező Marosvásárhely-Aranyosgyéres (Campia Turzii) szakasz finanszírozását – közölte a román szaktárca. A finanszírozási kérést az autópályákat építő és kezelő állami vállalat terjesztette be. A közlemény szerint a csaknem 52 kilométer hosszú, összesen négy sávos útszakasz része a 2014-2020-as regionális operatív programnak. A beruházás költségeit 1,826 milliárd lejre becsülik, aminek nagy részét megtéríti Brüsszel az uniós kohéziós alapokból. A közlemény szerint az autópálya megépítése 62 percről 36 percre csökkenti a menetidőt Marosvásárhely és Aranyosgyéres között. A beruházást ugyan 2014-ben kezdték el, de…

Részletek>