Új vámudvar nyílt a fényeslitkei East-West Gate terminálon

East-West Gate

Korszerű eszközökkel és technológiával felszerelt vámudvar nyílt a fényeslitkei East-West Gate (EWG) vasúti terminálon – közölte az EWG. Az új létesítmény a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának szolgálati helyeként működik, és az egyetlen belföldi vámudvar, amelyhez normál és széles nyomtávú vasút egyaránt csatlakozik. Az EWG ezért az Ukrajna és Magyarország közötti vasúti forgalom bővülésére számít, de jelezték, hogy a világ bármely vasúti és közúti árufuvarozója előtt nyitva állnak. A legmodernebb technológiákkal, adatátviteli- és telefonhálózattal, informatikai eszközökkel felszerelt vámudvar szolgáltatásait bármely, vasúton vagy közúton a terminálon…

Részletek>

A Mol két új töltőállomást nyitott Romániában, az A2-es autópályán

MOL benzinkút

Két új töltőállomást nyitott a Mol Romániában a Cernavoda és Konstanca közötti A2-es autópálya mentén. Július végéig további két töltőállomást fognak üzembe helyezni – közölte a Mol romániai leányvállalata. Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közlemény emlékeztet arra, hogy a romániai közúti infrastruktúrát és autópályákat kezelő országos vállalattal megkötött tavalyi koncessziós szolgáltatási szerződés szerint a Mol Románia összesen 14 töltőállomást nyit a romániai autópályák mentén. Ennek értelmében avattak fel most Murfatlarnál kettőt, amelyek a Cernavoda és Konstanca közötti, A2-es jelzésű autópálya mentén találhatók. A koncessziós szerződés értelmében a Mol Románia 14…

Részletek>

A Ryanair a vártnál kisebb nyereséggel zárta a negyedévet

Ryanair

A Ryanair ír fapados légitársaság az elemzők által vártnál kisebb nyereséggel zárta a június végével záródott negyedévet az egy évvel korábbi veszteség után. A légitársaság hétfőn azt közölte, hogy a június 30-án zárult három hónap adózott eredménye 187,5 millió euró volt, szemben az egy évvel korábbi 272,6 millió eurós veszteséggel. Eközben a Ryanair negyedéves bevétele 371 millió euróról hétszeresére, 2,6 milliárd euróra ugrott. Elemzők véleményének átlagában kisebb, 2,54 milliárd eurós bevétel mellett nagyobb, 406,6 millió eurós nyereség szerepelt. A Ryanair a negyedévben 45,5 millió utast szolgált ki, szemben az egy évvel…

Részletek>

Duna Aszfalt: határ a csillagos ég

Duna Aszfalt

A magyarországi mélyépítési piac egyik meghatározó szereplője, a Duna Aszfalt Zrt. adózott eredménye 20,392 milliárd forint volt 2021-ben, ami több mint 14,128 milliárd forintos növekedés az előző év azonos időszakához képest – közölte a társaság. A vállalat éves beszámolója szerint a cég nettó árbevétele, amely csak belföldi értékesítésből származott, elérte a 252,126 milliárd forintot, míg egy évvel korábban 43,272 milliárd forint volt. A tavalyi árbevétel több mint 98 százaléka a közlekedésépítés területéről származott, amely lefedi az ország minden régiójában lezajlott útépítési munkák kivitelezését. Beszámoltak még az áprilisban tartott közgyűlésről is,…

Részletek>

Ezt gondolják a építőipari szakemberek a kata átalakításáról

Markovich Béla Mapei Kft.

A megkérdezett építőipari szakemberek 86 százalékát érinti valamilyen formában a kata átalakítása, többségüket hátrányosan. Szinte senki nem tud megfelelni az új szabályoknak, nagy a tanácstalanság. Szomorú következmény, hogy a nyugdíj mellett dolgozók egy része inkább szögre akasztja a szerszámot és befejezi a munkát – derült ki a Mapei Kft. száz szakember megkérdezésével készült gyorsfelméréséből. A megkérdezett építőipari szakemberek mindössze 8 százaléka tud katás maradni. Őket nem érinti a változás, mert eddig is csak magánszemélyeknek dolgoztak. A válaszadók öt százalékát érinti pozitívan a kata változása, amitől a piac tisztulását várják. Azonban a…

Részletek>

Új formaruhákat vásárol a Volánbusz

Volanbusz

Lezárult az új formaruhákat érintő közbeszerzési eljárás a Volánbusznál: az érintett munkavállalók egyenruhája várhatóan az év negyedik negyedévétől, fokozatosan újul meg – közölte a Zrt. A közbeszerzési eljárás eredményeként 2022 őszétől három közhasznú társaság, az ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft., a Kézmű Fővárosi Kézműipari Közhasznú Nonprofit Kft. és a Pro-Team Rehabilitációs Közhasznú Nonprofit Kft. szállíthatja a Volánbusz formaruha viselésére jogosult munkakörökben dolgozó munkavállalóinak egyenruháját – tudatta a vállalat. Az új kollekciót az érintettek csaknem 60 fős csoportja két hónapig tesztelte a munkavállalói érdekképviseletek bevonásával. Kifejtették: a nyertes pályázók 2023 közepéig…

Részletek>

Újabb logisztikai beruházásokat kezd a Magyar Posta

Helló! Parks

Központi csomagfeldolgozót épít és jelentősen bővíti a csomagautomata-hálózatát a Magyar Posta – közölte a társaság. Az automatizált, 38 ezer négyzetméteres csomagfeldolgozót még ebben hónapban elkezdik építeni Maglódon, és a tervek szerint 2023 októberében fejezik be. Az új postai csomagautomatákat a közlemény szerint ugyancsak rövid időn belül, még a nyáron elkezdik telepíteni, és őszig be is üzemelik. Többségük a fővárosba és Pest megyébe, valamint a vidéki nagyvárosokba kerül, olyan helyeken, ahol könnyen elérhetőek lesznek. A fejlesztéseket az ügyfelek színvonalasabb ellátásával, illetve a versenyképesség erősítésével indokolták. A logisztikai infrastruktúra 2019-ben kezdődött átalakítása…

Részletek>

Duna House: az első félévben csaknem 75 ezer ingatlan-adásvétel történt

Duna House

Az ingatlanpiacon csaknem 75 ezer adásvétel történt az első félévben, tíz százalékkal kevesebb a tavalyinál, de 25 százalékkal több, mint a járvány sújtotta 2020-ban – közölte a Duna House. Az emelkedő kamatkörnyezet miatt a második félévben visszafogottabb ingatlanpiaci forgalommal számolnak a szakemberek. A kifutó Zöld otthon hitelprogram miatt a jelzáloghitel-piacon is csökkenő tendencia érvényesült júniusban. A Duna House becslése szerint a júniusi 120 milliárd összegű lakáshitel kevesebb az előző hónaphoz és a tavalyi azonos időszakhoz képest is. Az első félévben azonban – a Magyar Nemzeti Bank első négyhavi tényadata és a…

Részletek>

400 milliárd forint: új gyártósorokat telepít Kecskemétre a Mercedes

Christian Wolff Mercedes

Az idei év eddig bejelentett legnagyobb beruházása keretében a Mercedes 400 milliárd forint értékben új gyártósorokkal bővíti magyarországi összeszerelő és karosszéria üzemét. A fejlesztés nyomán az üzem képessé válik két új elektromos platform gyártására, így a vállalat magasabb kategóriájú és technológiai hozzáadott értékű típusok gyártását hozza hazánkba. A projekt jelentős infrastrukturális fejlesztésekkel és munkahelyteremtéssel fog járni, ezért azt az állam 14 milliárd forinttal támogatja. A Mercedes emellett képzési programot indít Kecskeméten, amihez a kormány ugyancsak pénzügyi hozzájárulást biztosít. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. azt közölte: a több mint 1 milliárd…

Részletek>

Évközi alapbéremelés az Audi Hungariánál

Audi

Kilencszázalékos évközi alapbéremelést hajtanak végre az Audi Hungariánál, az intézkedésről pénteken állapodott meg a munkáltató a munkavállalói oldallal – közölte a győri cég sajtóosztálya. A menedzsment és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) megállapodása értelmében valamennyi munkavállaló bére július 1-jei hatállyal megemelkedik 9 százalékkal, az emelés már az augusztusi fizetésekben megjelenik. Az Audi Hungaria Zrt. mintegy 12 ezer embert foglalkoztat. A béremelés az infláció növekedésével vált indokolttá, az autógyártó cég törekvése, hogy a bérek versenyképesek maradjanak – hangsúlyozta a sajtóosztály. Emlékeztettek arra, hogy a győri gyárnál érvényben van a 2020-ben kötött hároméves…

Részletek>