Logisztika: ez várható 2022-ben

Bérces Pál, a QLM

A világjárvány miatt jelentős változások történtek a logisztikai iparágban 2020-ban és 2021-ben is, és úgy tűnik, ez nem lesz másképp idén sem. A koronavírus jelentős átalakulásra és alkalmazkodásra kényszerítette ezt a szektort is, ennek következtében a rugalmasság még inkább előtérbe kerül, az ellátási láncok automatizálása is kulcsfontosságúvá válik, valamint a zöld logisztika is egyre népszerűbb. A QLM a 2022-es trendeket vizsgálta. Az ellátási láncokat súlyosan érintette a világjárvány. Egy elemzés szerint a vállalkozások közel 72 százaléka szenved a járvány okozta káros hatásoktól. A vállalatoknak arra kell összpontosítaniuk, hogy túléljék a…

Részletek>

Kínában 2017 óta először nőttek az autóeladások tavaly

kinai rendszámtábla

Kínában tavaly először nőttek az autóeladások 2017 óta, elsősorban az elektromos autók iránti jelentős keresletnövekedés hatására. A kínai autógyártók szövetsége, a China Association of Automobile Manufacturers (CAAM) azt közölte, hogy Kínában tavaly 26,28 millió új autót adtak el, ami 3,8 százalékkal több a 2020. évinél. Az egész éves eladás annak ellenére növekedést mutat, hogy decemberben már a nyolcadik egymást követő hónapban csökkent az autóeladás éves összevetésben a globális chiphiány miatt. Decemberben 2,79 millió új autót értékesítettek az ázsiai országban, 1,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A szövetség kimutatása szerint…

Részletek>

Csökkentek a Volkswagen eladásai tavaly

VolksWagen

A Volkswagen konszern VW márkájának eladásai az alkatrész-ellátási nehézségek miatt csökkentek tavaly az előző, a koronavírus-válsággal egyébként is gyengített évhez képest. Tavaly 4,9 millió VW autót értékesített a Volkswagen konszern, 8,1 százalékkal kevesebbet az előző évi 5,3 milliónál. A koronavírus-válsággal terhelt 2020-as évben 15 százalékkal csökkent a VW forgalma a 2019-eshez képest. A Volkswagen konszern összes márkájából tavaly 8,9 millió kelt el, 4,5 százalékkal kevesebb az előző évinél. Az elmúlt évben az alkatrészhiány vált a járműipar legnagyobb problémájává részben a nehezen beszerezhető félvezető áramkörök, részben pedig a nyersanyagok árának nagymértékű…

Részletek>

Európai Bizottság: több mint 60 ezer fiatal kapott ingyenes uniós vasúti bérletet

#DiscoverEU

A 2021 októberében közzétett pályázaton indult 18 és 20 év közötti európai fiatal közül 60 950-en kaptak ingyenes uniós vasúti bérletet az Európai Unió DiscoverEU nevű programja keretében; Magyarországról 1274-en juthatnak egyhónapos, ingyenes vonatbérlethez – közölte az Európai Bizottság. A sikeres pályázók 2022 márciusa és 2023 februárja között használhatják fel utazási igazolványaikat, egy legfeljebb 30 napos időszak alatt. Az uniós bizottsági tájékoztatás szerint, mivel továbbra is bizonytalan a világjárvány alakulása, egy új mobil utazási igazolvány révén az EU minden utazónak rugalmas foglalási lehetőséget biztosít. Az indulási dátum egészen az indulás…

Részletek>

Csökkent a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma tavaly

autógyártás

Tavaly csaknem 122 ezer új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 4,8 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse Kft. adatai alapján. Az MGE összefoglalója szerint 2021 nehezen indult és némi visszaesést hozott a 2020. év eleji időszakhoz képest a személyautók piacán. A második negyedévben a piac helyreállt, az év második felében azonban gyártási problémák alakultak ki, amelyek a chip és más alkatrészek hiányára, illetve egyenetlen szállítására vezethetők vissza. A megrendeléseket a márkaimportőrök csak jelentős csúszással tudják kielégíteni, így az utolsó négy hónap jelentős visszaesést mutat…

Részletek>

Végre kerékpárút épült Besenyszögön

A Magyar Közút karbantartó traktora halad a Szatymaz-Szeged kerékpárúton 2020. június 10-én. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt két évben összesen több mint 1000 kilométernyi kerékpárút kezelését vette át. MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Kerékpárút épült a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Besenyszögön a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán nyert 143 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatásnak köszönhetően – közölte a besenyszögi önkormányzat. A helyi önkormányzat és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. konzorciumában megvalósult beruházás során Besenyszög belterületén, a Damjanich út és a Jászladányi út mellett párhuzamosan épült elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút, a település szélétől a Bem körútig, mintegy másfél kilométer hosszan. A kivitelezés során rendezték a zöldterületeket, valamint – ahol szükséges volt – felújították a vízelvezető rendszert – tájékoztattak. A közlemény szerint a…

Részletek>

Több mint 132 ezer használt személyautó került forgalomba Magyarországon tavaly

használtautó-tlelp

Tavaly 132 205 import használt személyautó került forgalomba Magyarországon, ami 1,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, miközben az eladott új autók száma nem érte el a 122 ezret – közölte a DataHouse. A használt autók behozatala különösen a második félévben volt aktív, több mint hat százalékkal több használt autót hoztak be ekkor 2020 második feléhez képest. Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy az ellátási zavarok miatt az újautó-kereskedők a második félévben már képtelenek voltak kielégíteni az időközben megerősödő keresletet, melynek egy része így…

Részletek>

A Spar az idén is magasabb bért biztosít a garantált bérminimumnál, illetve a minimálbérnél

Maczelka Márk, Spar

A Spar 2022-ben is magasabb bért biztosít munkavállalóinak a garantált bérminimumnál, illetve a minimálbérnél; a vállalat és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének megállapodása szerint a 13. havi juttatás, a Spar Hűségprogram és a munkavállalók tíz százalékos vásárlási kedvezménye is megmarad – közölte az áruházlánc. A tájékoztatás szerint az elérhető legalacsonyabb bruttó alapbér a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a próbaidő után bruttó 285 ezer forint, a gazdasági szempontból kiemelt térségekben a legalacsonyabb bruttó alapbér 300 ezer forint. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó áruházaknál további havi bruttó 10 ezer forint juttatás illeti meg…

Részletek>

Új terminál és kifutópálya épülhet a debreceni repülőtéren

Debrecen repülőtér

Évi hárommillió utas kiszolgálására alkalmas új terminált, új kifutópályát és gurulóutakat építenek, illetve kisgépes zónát is kialakítanak az elkövetkező években a debreceni repülőtéren – jelentette be a légikikötő fejlesztésére kiírt tervpályázat eredményhirdetésén a város polgármestere. Papp László azt mondta, Debrecen gazdasági fejlődése indokolttá teszi a repülőtér kapacitásának növelését. A kormány és az önkormányzat között folyamatban vannak tárgyalások, amelyek eredményeként az állam belép a repülőteret működtető társaságba. Az erről szóló előterjesztés januárban kerül a városi közgyűlés elé – jelezte a polgármester. Papp bejelentette: az új terminálépületre, kifutópályára, gurulóutakra, kisgépes zóna kialakítására kiírt…

Részletek>

Júniusban újraindul a lengyel légitársaság Budapest-New York járata

Ferihegy

A LOT lengyel légitársaság 2022 júniusától újra közvetlen repülőjáratot közlekedtet Budapest és New York között – közölte a Budapest Airport. A repülők hetente háromszor közlekednek New York legforgalmasabb légikikötője, a John Fitzgerald Kennedy Nemzetközi Repülőtér és a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között. Az út 9 óra 15 percig tart, a gépek az utasok mellett 12 tonnányi árut is vihetnek – írták. A két város között 2018-ban indult az első LOT-járat, és csak átmenetileg szüneteltetik a járvány miatt. A közlemény szerint az enyhülő korlátozások, az átoltottság és a visszatérő utazási…

Részletek>