Kormányhatározat alapján 3,226 milliárd forint állami forrásból ipari parkot létesítenek a Fejér megyei Martonvásár határában – jelentette be a Szent László- és Váli-völgy területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos. Tessely Zoltán elmondta, hogy a korábban a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Agártudományi Kutatóközpontja tulajdonában álló, mezőgazdasági területet ipari-gazdasági területté nyilvánították, így az alkalmas a fejlesztésre. Úgy vélte, a beruházás jó példája annak, hogy egy város miként tud a saját lábára állni, hiszen a betelepülő cégek komoly iparűzési adóbevételt jelenthetnek Martonvásárnak. Szarka Gábor a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. vezérigazgató-helyettese közölte, hogy az…
Részletek>Címke: beruházás
Új gyártócsarnokot avatott a Novus Interiör
Nagyvázsonyban avatta fel a Novus Interiör Hungary Kft. az új gyártócsarnokát. A Novus Interiör Hungary Kft. félmilliárd forintot meghaladó sajáterős beruházásával kétezer négyzetméteres gyártócsarnokot épített Nagyvázsonyban. Az autóipari beszállító vállalat 2019-ig két ütemben megvalósuló, összességében több mint egymilliárd forintos beruházásával hetven új munkahelyet teremt a térségben. Björn Hedenberg svéd cégtulajdonos mérföldkőnek nevezte a beruházást az 1998-ban alapított nagyvázsonyi gyár életében. Kis-Kapin Károly cégvezető elmondta: az első ütemben az új gyártócsarnok öt hónap alatt épült fel, a következő ütem pedig a fejlesztési és logisztikai kapacitások növeléséről szól majd. Elektronikusan leadott beszámolója…
Részletek>Audi Hungaria: csak egy százalékkal nőtt tavaly az árbevétel
Egy százalékkal, 7,136 milliárd euróra (2220 milliárd forint) növelte tavaly árbevételét az Audi Hungaria Zrt. – jelentette be a győri székhelyű társaság. A tájékoztatás szerint 1 965 165 motort gyártottak 2017-ban, ami 1,9 százalékkal több az előző évinél, míg a gyártósorokról legördült 105 491 jármű 16,5 százalékos csökkenést jelez. A tavaly december 31-i 12 307 fős létszám 5,8 százalékos bővülés eredménye, a 442 millió eurónyi beruházás 45 százalékkal haladja meg az előző évit. A 25 évvel ezelőtti cégalapítás óta a összberuházás volumene 8,753 milliárd euró. A társaság közölte: 2017-es adózás előtti…
Részletek>Több mint hatmilliárd forintból fejleszti két telephelyét a Rosenberger Magyarország Kft.
Több mint hatmilliárd forintból – 1,6 milliárdos kormánytámogatással – fejleszti két telephelyét a járműelektronikai alkatrészeket gyártó Rosenberger Magyarország Kft. A német tulajdonú családi vállalkozás beruházását a napokban jelentették be. A tavaly befejeződött, 3,1 milliárd forint értékű nyírbátori üzemberuházáshoz 858 millió forinttal járult hozzá a kabinet. Peter Rosenberger (képünkön) tulajdonos beszédében kitért arra, a jászárokszállási székhelyű Rosenbereger Magyarország Kft. 2016-ban fejezte be a nyírbátori, autóipari és telekommunikációs csatlakozókat, valamint kábeleket gyártó üzemének építését. A cég a megnövekedett megrendelések miatt döntött egy teljesen új üzem felépítése mellett, a zöldmezős beruházás végén pedig mintegy…
Részletek>Új autóipari gyárat nyitott a thyssenkrupp Jászfényszarun
Új gyárat nyitott az autóipari alkatrész és alapanyag beszállító thyssenkrupp Component Technology pénteken Jászfényszarun. Karsten Kroos, a thyssenkrupp Component Technology üzletágának vezérigazgatója a gyár avatásán hangsúlyozta, hogy Magyarország az európai autóipar egyik fontos szereplőjévé vált az elmúlt években, tavaly mintegy 480 ezer autó készült itt. A mintegy 33,5 milliárd forintból, a magyar kormány több mint 10,5 milliárd forintos támogatásával, zöldmezős beruházással megépült gyárkomplexum mintegy ötszáz új munkahelyet teremt a telephelyen 2019-ig. Az új gyárban elektromechanikus kormányrendszerek és hengerfejbe integrált vezérműtengelyek készülnek német és nemzetközi autógyáraknak. Az elmúlt hónapokban fejeződött be…
Részletek>Több mint 700 új munkahelyet hoz létre a REHAU-Automotive Újhartyánban
Új autóalkatrész gyártó üzemet hoz létre Újhartyánban a svájci tulajdonú REHAU-Automotive Kft., a beruházással 727 új munkahely jön létre. Markus Grundmann vezérigazgató hangsúlyozta: olyan gyártóüzemet építenek Újhartyánban, amely a világ legmodernebb létesítményei közé fog tartozni. Tájékoztatása szerint a REHAU új üzemében lakkozott külső alkatrészeket, például lökhárítókat és légterelőket gyárt majd. Összesen mintegy 150 millió eurót szánnak az építkezésre, a beépített terület nagysága 63 ezer négyzetméter lesz – közölte. Mint elmondta, a munkálatok márciusban kezdődnek és 2019 áprilisában fejeződnek be.
Részletek>Bővíti raktárbázisát a Rudolph Ipari Logisztikai Kft.
A német tulajdonú Rudolph Ipari Logisztikai Kft. szerdán letette új raktárbázisának alapkövét, a beruházással a cég a meglévő hatezer négyzetméteres raktárát négyszeresére, 23 ezer négyzetméteresre bővíti. Peter Weide (képünkön), a Rudolph Logistik Gruppe ügyvezetője elmondta, a beruházás értéke a meglévő épület felújítási munkáival együtt közel hárommilliárd forint. A raktárközpont átadását május elejére tervezik, a munkatársak száma harmincról a tervek szerint közel százra bővül. A beruházás megvalósulása után a társaság összesen 65 ezer négyzetméternyi raktárfelülettel rendelkezik Magyarországon. A vállalat székhelye Győrben található, további telephelyekkel rendelkeznek Dunakilitin, Oroszlányban, Tatabányán és Téten, ahol részben…
Részletek>Szekszárd térségében 1,2 milliárd forintos útprogram indul
A Terület- és Településfejlesztési Operatív program 1,2 milliárd forintos támogatásával 8,8 kilométernyi közutat újít fel és 9,4 kilométernyi kerékpárutat épít a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Szekszárd térségében. A társaság közleménye szerint a projekt keretében két mellékúton, a Szekszárd-Decs-Várdomb összekötő út 1,85 és a gemenci Dunánál lévő Keselyűs hajóállomáshoz vezető út közel hét kilométeres szakaszán készül majd teljes útrekonstrukció. A munkák során a sérült pályaszerkezeti rétegeket kijavítják, és a teljes útfelület több rétegben terített aszfaltburkolatot kap. A hajóállomáshoz vezető úton négy autóbusz-megállónál épül új öböl és felszálló sziget. A projekt leírása szerint…
Részletek>Andrássy úti ingatlannal bővíti portfólióját az Appeninn
Az Appeninn Holding Nyrt. 2,2 milliárd forintért „A” kategóriás irodaházat vásárolt az Andrássy úton – közölte a társaság. Az Andrássy út 59. szám alatt található egykori Andrássy-palota, mai nevén Dávid ház a Plaza House Kft. 100 százalékos üzletrészének megvásárlásával kerül az Appeninn portfóliójába. A közlemény szerint a beruházás finanszírozásához a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. mintegy 622 millió forint kölcsönt biztosít. A Konzum kölcsönügyletből származó követelésének kiegyenlítéséhez az Appeninn Holding új részvényeket bocsát ki, zárt körben, 660 forintos kibocsátási értéken, ami megegyezik a részvények csütörtöki (február 8-i) záróárfolyamával. Az április…
Részletek>Új szatellit terminállal bővül a barcelonai repülőtér
Új szatellit terminállal bővül a barcelonai El Prat repülőtér 2026-ra – jelentette be Ínigo de la Serna spanyol fejlesztési miniszter. A beruházás szükségességét a folyamatosan növekvő utaslétszámmal indokolta, miután tavaly 47,3 millió utas fordult meg a katalán légikikötőben, amelynek maximális kapacitása 55 millió. Erre az évre a szaktárca további 8,3 százalékos növekedéssel számol. Az új terminállal elérhető az évi hetvenmilliós utasforgalmi cél – tette hozzá. A tervek szerint a szatellit terminál a jelenlegi T1-es terminálhoz kapcsolódna egy belső, automatikusan vezérelt vonatjárattal. 17 kapuval növelné meg a repülőtér kapacitását, és nemzetközi járatok…
Részletek>