Prága-Budapest vasúti járatokat indít a RegioJet cseh közlekedési vállalat

Prágát Budapesttel összekötő vasúti járatokat indít 2020 júniusától a RegioJet cseh közlekedési vállalat – közölte Ales Ondruj, a RegioJet szóvivője. A RegioJet kezdetben naponta két-két járatot indít mindkét irányban Brünnön (Brno) és Bécsen keresztül. A gyakorlatban a RegioJet jelenleg már létező Prága-Bécs járatainak a meghosszabításáról van szó Budapestig. A Radim Jancura cseh vállalkozó tulajdonában lévő RegioJet ezzel a lépésével konkurrenciát, vetélytársat hoz létre a cseh, illetve az osztrák államvasutaknak. A Cseh Vasút (Ceské dráhy) részvénytársaság Prága-Budapest járatai Brünnön és Pozsonyon keresztül kötik össze a két fővárost, az osztrák ÖBB pedig a…

Részletek>

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér utasforgalma

Václav Havel repülőtér

Éves összehasonlításban öt százalékkal több mint 7,84 millióra emelkedett a prágai Václav Havel repülőtér utasforgalma az első fél évben – közölte a repülőtér. A prágai légikikötő utasforgalma 2013 óta folyamatosan emelkedik. Az idei első félévi adatok a várakozások felső határán mozognak. A legnagyobb forgalom már hagyományosan Londonba irányul, hetente 95 járat. Nagyon népszerűek a Párizsba, Moszkvába, Amszterdamba és a Frankfurtba irányuló járatok is. „Az utasforgalom növekedéséhez hozzájárult, hogy az első fél évben kilenc új célpontba repülünk, tíz útvonalon, köztük egy távolságin, sűrűsödtek a járatok, és három új légitársaság kezdte el használni…

Részletek>

FlixBus: irány Bled, Poprád, Ótátrafüred és Tátralomnic

FlixBus

A FlixBus nemzetközi buszszolgáltató nyáron is tovább bővíti ajánlatát, így számos európai város mellett olyan új összeköttetéseket is biztosít hálózatában, amelyekkel népszerű túraútvonalakat érhetnek el a kirándulni vágyók Szlovéniában és Szlovákiában. Július 11-én közvetlen menetrend szerinti járat indul Budapestről Poprádra, Ótátrafüredre és Tátralomnicra, mindhárom település esetében nappali és éjszakai összeköttetés is az utasok rendelkezésére áll, ezekkel megközelítőleg hat óra alatt elérhető a Magas-Tátra. Június vége óta a Bledi-tó partjára is heti hétszer biztosít új, átszállás nélküli közösségi közlekedési lehetőséget a FlixBus a fővárosból. A frissen hálózatba kapcsolt célállomások, illetve az…

Részletek>

Csehország 2025-ben kezdi el a nagysebességű vasúti hálózat kiépítését

Csehország 2025-ben kezdi el a nagysebességű vasúti hálózatának kiépítését a francia TGV társaság szabályai és normái szerint – jelentette be Vladimír Kremlík közlekedési miniszter, miután látogatást tett a cseh vasútvonalak kezelőségének (SZDC) prágai központjában. Prága és Párizs április közepén emlékeztetőt írtak alá az együttműködésről. Az SZDC és francia partnere, a SNCF tavaly szeptember óta tárgyaltak a francia szabályok átadásáról. A csehek ezért 11 millió koronát (143 millió forint) fognak kifizetni a franciáknak. „A tárgyalásokat a következő órákban kezdjük el. A francia normák átvétele gyakorlatilag öt évvel lerövidíti a cseh nagy sebességű…

Részletek>

Csökkent az új autók eladása Csehországban

cseh rendszám

Visszaesett az új autók eladása Csehországban – jelentette hétfőn a cseh autóipari szövetség. Az első négy hónapban 82 537 kocsit adtak el, 10,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A cseh Skoda Auto márka eladása hét százalékkal 28 408 darabra esett vissza. Még nagyobb mértékben, 13 százalékkal csökkent a német Volkswagen kocsik eladása 7519 darabra. A harmadik helyen lévő román Dacia márka eladása az első négy hónapban ugyanakkor hét százalékkal 5693 darabra emelkedett. A márkák további sorrendje az eladások nagysága szerint: Hyundai, Peugeot, Renault, Toyota, Kia, Ford, Mercedes. A legkeresettebb…

Részletek>

dm Magyarország: sikeres első félév

A dm Magyarország a 2018. október 1. és 2019. március 31. közötti gazdasági fél évben 172,586 millió eurós forgalmat ért el, nyolc százalékkal többet a bázisidőszakinál – közölte társaság. A tájékoztatás szerint a vállalat ausztriai cégcsoportja – amelynek tagjai Ausztria, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Románia, Bulgária, Macedónia és Olaszország és Magyarország – 1370 millió eurós forgalommal zárta a gazdasági félvévet, 8,34 százalékkal magasabban, mint egy évvel korábban. A Németországot is magába foglaló, teljes dm-konszern mérlege is kedvezően alakult, az első fél évben elért 5,542 milliárd eurós forgalom 3,64…

Részletek>

Csökkent a személyautógyártás az első negyedévben Csehországban

cseh rendszám

Az idei első negyedévben 363 052 személygépkocsit gyártottak Csehországban, ami éves összehasonlításban 3,8 százalékos csökkenés – közölte a cseh autóipari szövetség. A legnagyobb csehországi autógyár, a Skoda Auto 231 280 kocsit gyártott, három százalékkal kevesebbet, mint 2018 első negyedében. A Hyundai Nosovice termelése 12 százalékkal esett vissza. A koreai tulajdonban lévő gyár 73 ezer személyautót gyártott a január-márciusi időszakban. A legkisebb autógyár, a japán-francia TPCA Kolín ugyanakkor öt százalékkal növelte termelését és a három hónap alatt 58 772 személygépkocsit gyártott. A cseh autóipari szövetség azzal számol, hogy a gépkocsigyártás a…

Részletek>

Az Egy övezet, egy út kezdeményezésről szóló második fórumra 37 vezető látogat Pekingbe

Összesen 37 kormány-, illetve államfő, valamint egyéb vezető jelezte részvételét az április 25. és 27. között Pekingben tartandó második Egy övezet, egy út fórumra – jelentette be Vang Ji kínai külügyminiszter. Elmondta, Magyarország mellett több európai állam, így például Ausztria, Csehország, Szerbia, Görögország, Olaszország, Portugália és Svájc vezetői is részt vesznek majd az április 27-én, a fórum alkalmával zajló csúcstalálkozón, amelyen ott lesznek az Új Selyemút-tervként is ismert kezdeményezés más érdekeltjei, a többi között Oroszország, Mongólia, Pakisztán, Vietnam, Thaiföld, Szingapúr, a Fülöp-szigetek, Chile és Egyiptom vezetői is. Hozzájuk csatlakozik majd…

Részletek>

Csehország a francia szabályok szerint építi meg nagysebességű vasutjait

Csehország a francia TGV társaság szabályai és normái szerint akarja kiépíteni saját nagysebességű vasúti hálózatát. Az együttműködésről pénteken a kelet csehországi Pardubicében, egy szakmai konferencián írt alá közös emlékeztetőt a cseh vasútvonalak kezelője (SZDC) és francia partnere (SNCT) – jelentette a CTK hírügynökség. A szabályok és az előírások a nagysebességű vasútvonalak építésénél rendkívül fontosak. „Nem tudom elképzelni, hogy mindezt nálunk újra ki kellene dolgozni, amikor Franciaországban már negyven éve kitalálták és működtetik” – mondta Jirí Svoboda, a cseh vasútvonalak kezelőjének igazgatója a hírügynökségnek. Az SZDC és az SNCF tavaly szeptember óta…

Részletek>

Csökkent az eladott új autók száma az első negyedévben Csehországban

cseh rendszám

Csehországban az első negyedévben éves összehasonlításban 12 százalékkal 59 616-ra csökkent az eladott új személygépkocsik száma – közölte a cseh autóipari szövetség. Az értékesített új autók között a legnagyobb, 34,5 százalékos arányban a hazai Skoda márka képviselteti magát, és 31 százalékkal, a családi (SUV) autók a legkeresettebbek. A benzines autók aránya öt százalékkal hetven százalékra emelkedett, míg a gázolajas motoroké négy százalékkal 28 százalékra esett vissza. A Skoda Auto az első három hónapban 20 586 kocsit adott el, kilenc százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi év első negyedében. Hasonló mértékben csökkent…

Részletek>