Kikötőt és logisztikai bázist létesít Magyarország Triesztben, hogy a tengerentúlra exportáló magyar vállalatok gyorsan és akadálymentesen szállítmányozhassanak – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a V4+ Logisztikai Fórum megnyitó ünnepségén bejelentette, hogy Magyarország az olaszországi Triesztben 32 hektáros területen kikötőt és logisztikai bázist hoz létre. A 60-100 millió euró közötti beruházással megteremtik a megfelelő infrastrukturális feltételeket ahhoz is, hogy a magyar cégek 24 órán belül eljuthassanak közúton vagy vasúton a tengeri kijárathoz. Hozzátette, hogy az adásvételi szerződést július elején írhatja alá a kormány. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy…
Részletek>Címke: Duna
ITM: 600 kilométer új út építése zajlik
A jelenlegi európai uniós költségvetési időszakban 600 kilométer új út építése történik meg az országban, több mint 200 kilométernyi utat pedig bővítenek, felújítanak – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára. Tóth Péter a 14. regionális közlekedési konferencián tartott nyitóelőadásában azt mondta, hogy az útépítéseket és fejlesztéseket – beleértve a mintegy 450 kilométernyi gyorsforgalmi útépítést is – több mint ötven százalékban magyar költségvetési forrásból valósítják meg. A komplex útjavítási program keretében százmilliárd forint értékű projekt indult el, a felújítások jelenleg is folynak. A Magyar falu program…
Részletek>Új Ipoly-híd megépítéséről született magyar-szlovák megállapodás
Kétoldalú megállapodást írt alá egy új Ipoly-híd megépítéséről a Nógrád megyei Drégelypalánk és a szlovákiai Ipolyhídvég között kedden Révkomáromban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Érsek Árpád, Szlovákia építésügyi és közlekedési minisztere. Palkovics László kiemelte, a mintegy 670 kilométeres magyar-szlovák határszakasz Európa egyik leghosszabb határszakasza. A múlt században megszakadt közlekedési kapcsolatok megújítását nehezíti, hogy közel 250 kilométeren a Duna és az Ipoly választja el a két országot egymástól. A miniszter hozzátette, a határszakaszon jelenleg összesen 32 közúti átkelőhely működik, ezek közül nyolcat 2010 óta adtak át. A Drégelypalánkot Ipolyhídvéggel összekötő…
Részletek>A Duna House csoport 166 millió forint adózott eredményt ért el az első negyedévben
A Duna House csoport 2019 első negyedében 166 millió forint adózott eredményt ért el szemben az előző év első negyedévi 637 millió forinttal – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint a csoport core, azaz a MyCity fejlesztési tevékenység nélküli adózott eredménye 174 millió forint volt, ami 10,9 százalékos javulást jelent a 2018 első negyedévéhez képest. A csoport konszolidált árbevétele 2019 első negyedévében meghaladta az 1,8 milliárd forintot az előző év hasonló időszakának 2,5 milliárd forintja után. A magyarországi tevékenység a negyedévben 224 millió forint adózott eredményt ért el, amelyből 232 millió…
Részletek>Közel 28 milliárd forint értékben kötött újabb hitelszerződéseket a Cordia
Közel 28 milliárd forint értékben kötött újabb hitelszerződéseket a Cordia. A vállalat öt budapesti lakóingatlan-projektjének finanszírozásához az OTP Bankkal, a Takarék Csoporttal és a Sberbankkal írt alá megállapodást – közölte a Cordia. A Cordia a főváros XIII. kerületében épülő, 412 lakásos Marina Life 1. és 2. üteme, valamint a IX. kerületi Millennium-negyedben található, 306 otthonból álló Akadémia Garden fejlesztése miatt kötött finanszírozási szerződést az OTP Bankkal, 17,5 milliárd forint értékben. A Marina Life I. lakásainak már a hetven százalékát, az Akadémia Garden lakásainak pedig már a 35 százalékát értékesítették. Szintén…
Részletek>Ormosy az AutoWallis élén
Ormosy Gábort (képünkön) nevezte ki vezérigazgatójának az AutoWallis Nyrt. – közölte a társaság. Az előző vezérigazgató, Prutkay Zoltán február végén távozott posztjáról. A közlemény szerint Ormosy 2004-től a Wallis Autó Holding pénzügyi igazgatójaként, majd vezérigazgatójaként dolgozott, ezt követően pedig a Wallis Csoport pénzügyi igazgatói feladatait látta el. 2006-tól a Magyar Fejlesztési Bank leányvállalataként megalapított, a kkv-k uniós támogatásainak adminisztrálásáért felelős MAG Zrt. vezérigazgatója volt, majd egyebek mellett az MKB Banknál és a Veolia csoportnál töltött be vezető pozíciókat. Az autóipari befektetésekre fókuszáló AutoWallis részvényeit a BÉT standard kategóriájában jegyzik. A…
Részletek>Duna House: lendületet kapott az ingatlanpiac februárban
Februárban 12 888 ingatlan cserélt gazdát Magyarországon, kissé több, mint 2018 februárban, amikor 12 869 adásvétel történt a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése szerint. A Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden publikált közlemény szerint a januári gyengébb kereslet után ismét lendületet kapott az ingatlanpiac. A három nappal rövidebb februárban 2500-zal is több ingatlant értékesítettek, mint az év első hónapjában, amikor 10 230 tranzakció volt. Ugyan az idei februári érték szinte megegyezik a tavalyival, 2017-hez képest érezhető növekedés mutatható ki a DH szerint. Az ingatlanok értékesítéséhez továbbra is átlagosan kettő-négy hónap…
Részletek>Tavaly a negyedik negyedévben több mint 44 ezer négyzetméterrel nőtt a budapesti modern irodapiac
Tavaly a negyedik negyedévben négy új irodaépület (a HillSide Offices, a Tópark Offices, a Pasaréti Irodaház, a Societé Budapest) átadásának köszönhetően 44 265 négyzetméterrel bővült a budapesti modern irodapiaci állomány – közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF). A közlemény szerint a főváros teljes modern irodaállománya jelenleg 3 millió 628 ezer 105 négyzetmétert tesz ki, amelyen belül 3,01 millió négyzetméteren bérbeadható irodák, 609,7 ezer négyzetméteren pedig egy-egy cég saját tulajdonú irodaépülete található. Kiemelték, 2018. negyedik negyedévében 7,3 százalékos volt az üresedési ráta, ami 0,2 százalékos csökkenést mutat az előző…
Részletek>A Duna House 20-30 százalékkal több közvetített lakáshitelre számít idén
A Duna House cégcsoport tavaly 54 milliárd forint felett közvetített lakáshiteleket, idén húsz-harminc százalékos bővülésre számítanak a lakásárak, valamint az igényelt hitelösszeg emelkedése miatt – közölte a Duna House. A Duna House Hitelcentruma által közvetített hitelek alapján tavaly a negyedik negyedévben a fővárosban az ügyfelek átlagosan 15,049 millió forintot igényeltek jelzáloghitel formájában, az ország nyugati részében ez az összeg 10,3 millió forint, Kelet-Magyarországon pedig 9,43 millió forint volt. Az értékek kissé meghaladták a 2018. harmadik negyedévit. Budapesten néhány hónap alatt 32-ről 38 százalékra nőtt a legalább 15 millió forintot elérő…
Részletek>Duna House: tavaly több mint 152 ezer ingatlan-adásvétel történt
Tavaly az egész évet tekintve az ingatlan-adásvételek száma országosan meghaladta a 152 ezret, ami nagyságrendileg közel azonos a 2017. évivel – közölte a Duna House (DH) a saját adatain alapuló becslése alapján. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt tájékoztató szerint a Duna House a becslésénél a társaság által kiközvetített ingatlanok havi tranzakciószáma mellett figyelembe vette a magánszemélyek közti tranzakciókat is, amelyeket a Központi Statisztikai Hivatal publikál, illetve a kiadott energetikai tanúsítványok mennyiségét is, azaz a DH ezeknek az információknak a segítségével kísérletet tett a Magyarországon történt ingatlan-adásvételek számának a körülbelüli meghatározására.…
Részletek>