Az elektromos járművekre átállás csak jelentéktelen mértékben járulhat hozzá a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez Németországban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének tanulmánya szerint. Az ifo intézet (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e. V.) közleménye megállapítja, hogy az elektromos járművek forgalomba állítása nem járul hozzá számottevő mértékben a közlekedés szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséhez. Ehelyett a közlekedésben sokkal inkább a földgáz, hidrogén és bio-metán üzemű belsőégésű motorok elterjesztésére kellene helyezni a hangsúlyt. Németországban az áramtermelési energia-mixet és az akkumulátorgyártás áramigényét is figyelembe véve az akkumulátor-üzemű teljesen elektromos járművek összesített járulékos szén-dioxid…
Részletek>Címke: elektromos
Jogszabály-módosítási kezdeményezés: legyen minden vízibiciklin mentőfelszerelés
Jogszabály-módosítást kezdeményez a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) a Belügyminisztériumnál annak érdekében, hogy kötelező legyen mentőfelszereléssel ellátni a vízibicikliket – közölte Molnár Gábor, a BFT munkaszervezetének igazgatója. Elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a vízibicikliken legyen mentőpatkó vagy mentőgyűrű. A háromszáz vízijármű-kölcsönző kezelésében körülbelül ötezer vízibicikli van, amelyet kellemes időben naponta ötven-százezer ember használ. 2017-ben hat, tavaly egy ember halt meg fulladás következtében ezek használatakor – tette hozzá. A BFT a tragédiák megelőzéséért már tavaly elindította balesetmegelőzési programját, amely a területfejlesztési tanács honlapján (balatonregion.hu) olvasható. A tanács tavaly ősszel bízta meg közbiztonsági testületét,…
Részletek>A DHL a Jaguar I-PACE eTROPHY bajnokság hivatalos logisztika partnere
A Jaguar Racing bejelentette, hogy az új Jaguar I-PACE eTROPHY sorozat globális logisztikai partnere a világ vezető logisztikai cége, a DHL lesz. A verseny ideje alatt a DHL szervezi az összes Jaguar I-PACE eTROPHY versenyautó logisztikai és szállítási teendőit, ideértve az ABB töltőrendszerek, a garázs, valamint a pótalkatrészek és a technikai eszközök biztosítását is. A DHL több, mint 35 éves tapasztalattal rendelkezik a motorsportok logisztikai szervezésében, többek között az ABB FIA Formula E bajnokság alatt is a DHL biztosította a szállítást. A nyitószezonban kilenc városba látogat el az eTROPHY bajnokság,…
Részletek>A jövő logisztikai megoldásai – fesztivállá bővült a Logisztika Napja a Trans-Spednél
A jövő logisztikai megoldásaival és interaktív programokkal várta a Trans-Sped Csoport debreceni és tatai telephelyén a diákokat a Logisztika Napja alkalmából. A magyar nagyvállalatnál kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, és aktív szerepet vállal a cégcsoport abban, hogy megszólítsa a jövő logisztikus generációját. A rendezvény a diákok és a szakma iránt érdeklődők számára olyan tudást és szemléletet hivatott átadni, amely felkészíti őket a jövő logisztikai kihívásaira. Évről évre egyre nagyobb érdeklődés övezi a rendezvényt, ezért bővítette a vállalatcsoport a programot. Logisztikai munkagép-bemutatókkal, a raktári feladatok által inspirált játékos aktivitásokkal és raktárbejárások segítségével…
Részletek>Több mint a harmadával javult a Tesco éves eredménye, kiemelkedő Közép-Európa teljesítménye
Több mint a harmadával javult a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, a Tesco eredménye a 2018-2019-es pénzügyi évben. A cég közép-európai részlege különösen jól teljesített: a térségi Tesco-hálózat eredménye jóval több mint ötven százalékkal nőtt. A Londoni Értéktőzsdén szerdán közzétett 74 oldalas előzetes beszámoló szerint a kivételes tételek előtt számolt csoportszintű működési eredmény jelenlegi árfolyamon mérve 34 százalékkal 2,206 milliárd fontra (823 milliárd forintra) emelkedett az egy évvel korábbi 1,646 milliárd fontról. A csoportszintű értékesítés a 2017-2018-ban mért 51 milliárd fontról 11,5 százalékkal 56,9 milliárd fontra nőtt. Az előzetes eredményjelentés szerint a…
Részletek>Autómegosztó szolgáltatást indít a DriveNow Budapesten
Autómegosztó szolgáltatást indít a DriveNow április 29-től Budapesten 240 autóval – közölte a társaság magyarországi leányvállalata. A szolgáltatás magyarországi jogtulajdonosa a Wallis cégcsoporthoz tartozó Wallis Autómegosztó Kft., amely franchise-modellben működteti a DriveNow-t. A cég nyolc modellel indítja a szolgáltatást, köztük negyven elektromos BMW i3-assal. A közlemény szerint Budapest a német hátterű autómegosztó működésének első kelet-közép-európai helyszíne. A Budapest központi területeinek nagy részét lefedő 63 négyzetkilométeres szolgáltatási területen a felhasználók a DriveNow applikáció segítségével bérelhetik ki a gépkocsikat. A magyar piacon megszokott perc- és napidíj alapú mellett óradíjas – három, hat, kilencórás…
Részletek>Márciusban 4,9 százalékkal bővült az új autók eladása
Márciusban 4,9 százalékos éves bővüléssel 13 391 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, az első negyedévben a gépkocsieladás 8,6 százalékkal 34 335 darabra nőtt – közölte a Carinfo.hu. Az eladási adatok szerint a márciusi növekedés 2017 óta elérte a 34,9 százalékot, az első negyedéves a 41 százalékot. A legtöbb személygépkocsit továbbra is a Suzuki értékesíti, piaci részesedése 2058 autó eladásával meghaladta a 15 százalékot. A többi márka közül a tíz százalékot csak a Ford tudta átlépni, majd sorrendben a Toyota, az Opel és a Skoda következett márciusban. Az új motorok forgalomba…
Részletek>A Volkswagen Haszonjárművek 1,8 milliárd eurót fordít fejlesztésre idén
A Volkswagen Haszonjárművek több mint 1,8 milliárd eurót fordít fejlesztésre idén, ezzel elindítja átfogó átalakítási programját, hogy autógyártóból mobilitási szolgáltatóvá váljon – jelentette be a márka magyarországi importőre, a Porsche Hungaria. A Volkswagen-konszern könnyű haszonjárműveket gyártó üzletága több évre szóló stratégiája keretében átalakítja üzemeit, új termékeket és új szolgáltatásokat fejleszt. A márka az iparági átalakulással összhangban az elektromos mobilitás és az autonóm vezetés területén hajt végre projekteket, más gyártókkal együttműködésben is. Ennek egyik lépéseként már 2022-ben megkezdik Hannoverben a legendás T-sorozat teljesen elektromos változata, az I.D. Buzz gyártását. A 2018-as…
Részletek>Új tehergépkocsi-abroncsokat dobott a piacra a Dunlop
A Dunlop a 17,5”, illetve 19,5” felniátmérőjű kormányzott és húzó könnyű tehergépkocsi-abroncsok új kínálatát vezeti be. Az SP346 és SP446 termékcsaládokat kifejezetten a magas futásteljesítmény, kiváló tapadás és tartósság biztosítására tervezték. Az új kínálat tíz SP346 kormányzott abroncsból és tíz SP446 húzó abroncsból áll, melyek fejlesztés alatt álló – például elektromos vagy hibrid – meghajtású járművekhez is alkalmasak. Az új termékek a legmodernebb technológiájú kialakítással rendelkeznek, melynek része a sokoldalú használatot és alacsony üzemeltetési költséget biztosító robusztus karkasz-szerkezet. Kulcsfontosságú előnyük a magas futásteljesítmény, mely a kedvezőtlen használati körülmények és szélsőséges…
Részletek>A SEAT elektromos és hibrid autókkal jelenik meg a piacon
A SEAT új elektromos stratégiájának részeként hat, tisztán elektromos és plug-in hibrid változatot dob piacra 2021 elejéig – jelentette be a cég. A márkának új szerep jut a következő időszakban a Volkswagen konszernen belül, a spanyol cég által fejlesztett elektromos alapokra más márkák is építkeznek majd – mondták el a cég éves konferenciáján. Az elmúlt év rekorderedményeket hozott a SEAT számára, ez nagyban annak köszönhető, hogy a 2016-ban elindított SUV offenzíva sikere felülmúlta a várakozásokat – értékelt Luca de Meo elnök. A SEAT 2018-ban 294 millió euró adó utáni nyereséget ért…
Részletek>