Tíz év konjunktúra után körvonalazódik a fordulat az ingatlanpiacon; keresleti és kínálati oldalról is láthatók a szűkülés jelei – mondta Winkler Sándor, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ingatlanpiaci elemzések osztályának vezetője a jegybank Lakáspiaci jelentését bemutató online sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten. Kiemelte: a lakáspiaci adásvételek száma szeptemberben 34 százalékkal csökkent országosan az egy évvel korábbihoz képest. Az újonnan kihelyezett hitelek piaca csaknem 40 százalékkal esett vissza az ősz első hónapjában, a szerződések száma pedig harmadával lett kevesebb – tájékoztatott. A használt lakások vásárlására nyújtott hitelek volumene mérséklődött a leginkább, 50 százalékkal –…
Részletek>Címke: fejlesztés
Több mint 750 millió forintból fejlesztette logisztikai folyamatait a Coca-Cola HBC Magyarország
A Coca-Cola HBC Magyarország több mint 750 millió forintból fejlesztette logisztikai folyamatait dunaharaszti gyártóbázisán – jelentette be Békefi László ügyvezető igazgató sajtótájékoztatón kedden Dunaharasztiban. Elmondta: a gyárba mesterséges intelligenciával működtetett robotokat telepítettek, a robot picking elnevezésű fejlesztéssel a gyártósorról érkező termékek összekészítését, raklapokra helyezését és fóliázását végzi. A folyamatot három önműködő robotkarral, targoncákkal és kisebb járművekkel, úgynevezett sharkokkal hajtják végre önállóan. A folyamatos innovációkkal a vállalat célja, hogy Magyarországon jöhessen létre a 29 országot felölelő Coca-Cola HBC cégcsoport legnagyobb közép-európai gyártóbázisa – tette hozzá. A logisztikában érintett folyamat egy része…
Részletek>Több mint ezer buszt cserélnének elektromosra a közösségi közlekedésben
A kormány elkötelezett az elektromos autóbusz program mellett, a középtávú terv az, hogy több mint ezer autóbuszt lecseréljenek a helyi tömegközlekedésben, és helyettük elektromos buszokat állítsanak forgalomba – hangsúlyozta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára. Steiner Attila erről a Volánbusz Zrt. sajtónyilvános eseményén beszélt, ahol bemutatták mind a tizenkettő, a Zöld Busz Program támogatásával beszerzett Ikarus 120e típusú elektromos autóbuszt, amelyek már részt is vesznek Székesfehérvár közösségi közlekedésében. Az államtitkár rámutatott, hogy az elektromos buszok üzemeltetése jóval olcsóbb, mint a hagyományos, dízelüzemű buszoké, „körülbelül 60-70 forintos árelőnyt…
Részletek>Új gyártócsarnokot avattak az Unilever Magyarország veszprémi jégkrémgyárában
Új gyártócsarnokkal bővült az Unilever Magyarország veszprémi jégkrémgyára, a beruházással kétszeresére nő a pálcikás Magnum jégkrémek gyártókapacitása az üzemben – közölte az Unilever Magyarország vállalati kapcsolatok igazgatója. Molnár Kálmán közölte: a 3400 négyzetméteres csarnokban egy új gyártósort helyeztek el, a beruházás értéke mintegy 10 milliárd forint. Az eddigi 80 millió literes éves gyártókapacitás 15 millió literrel bővül, a tervek szerint 2026-ra az éves kapacitás 110 millió liter lesz. A gyártócsarnok-avató egyben az Unilever veszprémi egységének 30 éves évfordulója is – mondta az igazgató, felidézve, hogy a kezdetekkor évi ötmillió liter volt…
Részletek>Tízmilliárd forintos beruházást indít a Gebrüder Weiss logisztikai szolgáltató
Tízmilliárd forintos beruházással bővíti központi logisztikai bázisának kapacitását a Gebrüder Weiss Kft. – közölte a vállalat. A szállítmányozási és logisztikai szolgáltató tájékoztatása szerint a meglévő 23 ezer négyzetméteres raktáregyüttes mellett 10 500 négyzetméteres új csarnok és komplexum épül Dunaharasztiban, a tervek szerint egy év alatt. A fejlesztés a fenntarthatósági követelmények figyelembe vételével valósul meg. A raktárcsarnokok tetején elhelyezett fotovoltaikus berendezések hozzájárulnak az elektromos targonca és e-teherautó töltőállomások igényeinek teljesítéséhez. Az épületet hőszivattyús rendszer temperálja majd, a világítótestek energiatakarékos LED fényforrások lesznek – emelték ki. A Gebrüder Weiss közleménye szerint a társaság…
Részletek>Elkészültek a Corvin Sétányon a lakóingatlan-fejlesztések
Elkészült a Grand Corvin lakóépület-együttes második üteme, ezzel befejeződtek a Corvin Sétányon a lakóépület-fejlesztések – közölte a lakóingatlan-fejlesztő. A Cordia közleménye szerint a Corvin Sétány 2005-ben elindított városrész-rehabilitációs fejlesztése során 22 hektár terület újult meg, ahol összesen csaknem egymilliárd euró értékben 2700 új lakás, 100 000 négyzetméter irodaterület és 50 000 négyzetméter kereskedelmi ingatlan épült fel. A sétányt körbe vevő Corvin-negyed megújítása azonban folytatódik, a Futureal-csoport (amelynek a Cordia is a tagja) is több lakó- és irodaprojektet valósít meg a környező utcákban. Ilyen például a leendő Psota Irén emlékpark mellett,…
Részletek>Északi Áramlat: Berlin nem tervezi a 2-es vezeték beindítását
A német szövetségi kormány továbbra sem tervezi az orosz földgáz Németországba szállítására épített Északi Áramlat-2 földgázvezeték beindítását. „Nice try” (ügyes próbálkozás) – fogalmazott tájékoztatóján Christiane Hoffmann helyettes kormányszóvivő a Gazprom közleményével kapcsolatban, amelyben az orosz állami energetikai óriáscég az utóbbi napokban észlelt szivárgásokkal összefüggésben kifejtette, hogy az Északi Áramlat-2 B-jelű vezetékszálán „technikai szempontból lehetséges” a szállítás megindítása, és már csupán egy hivatalos német hatósági megerősítés szükséges arról, hogy ez a lehetőség fennáll. Hoffmann hangsúlyozta, hogy Oroszország nem kívánt szállítani, amikor volt erre lehetősége az Északi Áramlat-1 vezetéken, hanem inkább „politikai…
Részletek>Napelemparkot épít Szegeden az MVM Zöld Generáció Kft.
Az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. 24 megawatt beépített teljesítményű napelemes erőművet épít Szegeden. Molnár Szabolcs, az MVM Csoport termelési vezérigazgató-helyettesének tanácsadója közölte: a 9,5 milliárd forintos beruházáshoz 3,6 milliárd forint európai uniós forrást nyertek el a Környezeti és energiahatékonysági operatív program (Kehop) egyik pályázatán. A szegedi fotovoltaikus erőmű több mint 12 ezer háztartás éves villamosenergia-szükségletét fedező villamos energiát tud majd megtermelni, amellyel éves szinten mintegy 28 ezer tonnával csökkenhet az ország szén-dioxid-kibocsátása – emelte ki a vezérigazgató-helyettes tanácsadója. Molnár ismertette, 43 ezer napelemet…
Részletek>Új üzemcsarnokot épít a tatabányai Motor-Classic
A veterán autókat felújító és precíziós fémalkatrészeket gyártó tatabányai Motor-Classic Zrt. másfél milliárd forintos beruházással új üzemcsarnokkal és egy korszerű megmunkálóközponttal bővíti üzemét – közölte a társaság. Tamás Viktor marketing igazgató tájékoztatása szerint a vállalat az 5000 négyzetméteres termelőterületét egy új, kétezer négyzetméteres csarnokkal növeli, ahol öttengelyes megmunkálógép és 3D koordináta mérőgép kap helyet. Az új berendezésekkel jelentősen bővül a társaság CNC-részleg kapacitása, század milliméteres pontossággal, selejt nélkül állíthatnak elő autóipari és energetikai alkatrészeket, kis- és közepes szériákban. A társaság a beruházás megvalósításához a vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek…
Részletek>Év végén elindul a Credobus elektromos meghajtású autóbuszának gyártása
Év végén megkezdődik a Credobus első, elektromos meghajtású autóbuszának gyártása. A Credobus Econell 12 Next szóló elektromos autóbusz prototípusa várhatóan 2023 második fél évében, a csuklós Credobus Econell 18 Next busz pedig 2024 első felében fog elkészülni – tájékoztatta a Kravtex-Kühne csoport. A tájékoztatás szerint a Credobuszok gyártója, a Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt. és a Kravtex Kft. konzorciuma tavaly mintegy 1,1 milliárd forint értékű elektromos buszfejlesztési projektet indított. A projektre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól 400 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek, az önerő mértéke megközelíti a 700…
Részletek>