Újra kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el a Bosch csoport tavaly Magyarországon, 2019-ben a bevétel szinten maradására számítanak az első negyedév magyarországi adatai alapján – közölte Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője, a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója. Ismertetése szerint a Bosch magyarországi tevékenységének minden területén növekedést ért el 2018-ban. A cégcsoport teljes magyarországi árbevétele – beleszámítva a nem konszolidált vállalatok árbevételét és a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységeket is – 13 százalékkal 1317 milliárd forintra nőtt 2018-ban. A Bosch magyar piacon elért konszolidált forgalma 3 százalékkal, 251 milliárd forintra…
Részletek>Címke: gazdaság
Rekordévet zárt tavaly az Euronics
Az Euronics műszaki áruházlánc rekord évet zárt tavaly, 25 százalékkal növelte adózott eredményét, amely így 404 millió 875 ezer forintra emelkedett – közölte a társaság. A tisztán magyar tulajdonú vállalat árbevétele meghaladta a 74 milliárd forintot, ami húsz százalékos növekedés a 2017-eshez képest. Közölték, a tavalyi év teljesítménye azért is kiemelkedő, mert mindezt úgy érte el az Euronics, hogy közben egymilliárd forint értékben hajtott végre beruházásokat: hétszázmillió forintot költöttek a bolthálózat fejlesztésére, illetve háromszázmillió forintot fordítottak az it és egyéb műszaki jellegű fejlesztésekre. A beruházások az idén is folytatódnak, most…
Részletek>Indul a Budapest-Belgrád vasútvonal kivitelezése
A magyar kormány nevében a Pénzügyminisztérium benyújtotta a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának megvalósítására vonatkozó hitelkérelmet a Kínai Eximbank részére – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter. A tájékoztatás szerint az elbírálást követően kerülhet sor a hitelszerződés aláírására, így a tervezési és engedélyezési munkálatokkal elindulhat a beruházás kivitelezése. A beruházást kivitelező fővállalkozókkal május 24-én írták alá a Soroksár-Kelebia vasútvonal korszerűsítésére vonatkozó szerződést, amely a Kínai Eximbankkal kötött hitelmegállapodás elfogadásakor lép hatályba – hangsúlyozta Varga Mihály a közleményben. Emlékeztetett: a projektről szóló nemzetközi megállapodás szerint a beruházás 85 százalékát hitelből, a fennmaradó 15 százalékot…
Részletek>NKM: már ügyfélkulccsal is elindíthatók az e-autók töltése
Bevezette az NKM Nemzeti Közművek Zrt. e-mobilitás üzletága az RFID-val (rádiófrekvenciás azonosítás), vagyis az elektromos járművek fizikai ügyfélkulccsal történő töltésének indítását, az ügyfelek ezzel regisztrációt követően egypontos azonosítással használhatják a töltőket országszerte – közölte az NKM. A tájékoztatás szerint a fizikai kulcs igénylése az NKM TöltőPont applikáción keresztül, a bankkártya és számlázási adatok megadásával történik – tették hozzá. A Mobiliti töltőállomásain már mindenhol megszűnt a kábel csatlakoztatása utáni automatikus töltés-indítás. Ez a funkció már csak a Mobiliti NKM TöltőPont applikációjából kezdeményezhető, illetve regisztrált ügyfelek részére RFID azonosítóval történő töltés-indítás is…
Részletek>Tízmilliárd forintos ipari beruházást indít a TLC Kft.
A Termelés-Logistic-Centrum Kft. (TLC Kft.) tízmilliárd forintból 2020 nyarára 29 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot épít a Veszprém megyei Litéren. A vállalat 1,27 milliárd forint befektetési támogatást kap, mert a beruházó a legkorszerűbb gyártóeszközöket és robottechnológiát telepíti az acélszerkezeteket gyártó csarnokba, és nyolcvan új munkahelyet létesít. A TLC Kft. tulajdonosa, a német Sennebogen csoport a három bajorországi gyárán kívül kizárólag Magyarországon termel. Michael Seiferling (képünkön) ügyvezető igazgató elmondta, hogy a csoport a kedvező infrastruktúra és közlekedés, a befektetőbarát környezet és az állami támogatás mellett azért is választotta Magyarországot, mert az itteni, több…
Részletek>Májusban 10,4 százalékkal nőtt az új autók eladása
Májusban 14 207 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 10,4 százalékkal többet a tavaly májusinál, az idei első öt hónapban pedig 60 962 gépkocsit, a növekedés 7,8 százalék volt a tavalyi azonos időszakhoz képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse adatai alapján. Az első öthavi értékesítési számok kissé elmaradtak az MGE növekedési várakozásaitól. Az egyesület szerint ennek egyik oka lehet a belsőégésű motorok, elsősorban a dieselek körüli valós és rémhírek, amelyek a vásárlók szándékait eltérítik. A tisztán elektromos és a plug-in hibrid gépkocsik forgalomba helyezése lassuló mértékben és…
Részletek>Az egységes európai égbolt bevezetését sürgette az Eurocontrol és a KLM
Az egységes európai égbolt koncepció bevezetését sürgette Eamonn Brennan, az Eurocontrol főigazgatója és Pieter Elbers, a KLM vezérigazgatója a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szöuli éves közgyűlésén. Pieter Elbers azt hangsúlyozta, hogy a repülőtéri kapacitáshiánynál is nagyobb problémát okoz a légiforgalmi irányítás nem hatékony üzemelése. Példaként említette, hogy autóval Amszterdamból Spanyolországba utazva nincsenek határok, de repülőgépet használva vannak, mivel minden országnak saját légiforgalmi irányító szolgálata van. Ez nem csak késéseket, de a légi útvonalak töredezettségét is jelenti, ami több millió dollár felesleges plusz kerozinköltséget és környezetszennyezést jelent – hangsúlyozta. Hozzátette:…
Részletek>Összekapcsolódott az orosz-kínai közúti híd az Amuron
Összekapcsolták az építők pénteken az Amur határfolyón átívelő közúti hidat az orosz Blagovescsenszk és a kínai Hejho között. A 2016. december 18-án megkezdett hídépítés utómunkálatait a tervek szerint idén decemberben fejezik be. Ezt követően az előzetes számítások szerint naponta 5500 ember, 630 teherautó, 164 autóbusz és 64 gépkocsi haladhat majd át rajta naponta. Az 1080 méter hosszú, kétsávos hidat az oroszok és a kínaiak fele-fele arányban építették meg. Az átkelő objektum teljes hossza a felvezető utakkal együtt 20,2 kilométer. A mintegy 358 millió dollár összköltségű hídnak köszönhetően a Blagovescsenszk és…
Részletek>ITM: 600 kilométer új út építése zajlik
A jelenlegi európai uniós költségvetési időszakban 600 kilométer új út építése történik meg az országban, több mint 200 kilométernyi utat pedig bővítenek, felújítanak – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára. Tóth Péter a 14. regionális közlekedési konferencián tartott nyitóelőadásában azt mondta, hogy az útépítéseket és fejlesztéseket – beleértve a mintegy 450 kilométernyi gyorsforgalmi útépítést is – több mint ötven százalékban magyar költségvetési forrásból valósítják meg. A komplex útjavítási program keretében százmilliárd forint értékű projekt indult el, a felújítások jelenleg is folynak. A Magyar falu program…
Részletek>Csökkentette az IATA a légitársaságok éves nyereség-kilátásait
Csökkentette előrejelzését a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a légitársaságok év végére várható profitjára, a szövetség a korábbi 35,5 milliárd dollár összesített adózott nyereség helyett 28 milliárd dollárnyi eredményre számít. Brian Pierce, a légitársaságokat összefogó szervezet vezető közgazdásza Szöulban sajtótájékoztatón azt mondta, elsősorban a kerozin- és bérköltségek növekedése miatt jelentősen nőttek a cégek költségei, a bevételek azonban a nem, vagy alig emelkedő jegyárak miatt jelentősen nem változtak. A közgazdász kiemelte, hogy az eredmény utasonként mindössze hat dollár nyereséget jelent, és folyamatosan csökken: a 2016-os rekord év óta a cégek jövedelmezősége…
Részletek>