Új csarnokot avattak pénteken a berceli NIDEC GPM Hungary Kft.-nél – a japán tulajdonú autóalkatrész-gyártó üzem beruházása 15 milliárd forintból készült el. A Nógrád megyei üzem a NIDEC németországi gyárával indította el a fejlesztést, a következő egy évben egymillió olajszivattyú készül el Bercelen. Sőregi Tibor, a NIDEC berceli gyárának igazgatója ismertette: a cég 15 milliárd forintos beruházásában megépült egy új logisztikai csarnok, valamint kibővítették és felújították a szerelőcsarnokot, a következő négy-öt évben pedig további gyártósorokat és technológiát telepítenek Bercelre. Az automatizált tevékenységgel a következő évben egymillió olaj- és vízpumpát gyártanak…
Részletek>Címke: gazdaság
Agrárlogisztikai központ, vásártér és hűtőház alapkövét tették le Nemesvámoson
Agrárlogisztikai központ, vásártér és hűtőház alapkövét tették le pénteken, Nemesvámoson. Az összességében mintegy 260 millió forint értékű létesítmény várhatóan jövő májusra készül el. Az átadóünnepséget megelőzően Sövényházi Balázs, Nemesvámos polgármestere elmondta, hogy a 830 négyzetméteres agrárlogisztikai csarnok mintegy 190 millió forintból épül, amelyből százmillió forint uniós támogatás. A csarnok zöldségek és gyümölcsök tárolására, válogatására, csomagolására és feldolgozására alkalmas. Emellett a vásártér és a hűtőház mintegy hetvenmillió forintba került, ebből ötvenmillió forint uniós forrásból származik. Hozzátette: a vásártéren tíz árusítóhely és két nyitott rendezvénytér kap majd helyet, több mint hatszáz négyzetméteres lesz. A…
Részletek>Stratégiai együttműködés az InterTanker Zrt. és a Debreceni Egyetem között
Új szintre emeli stratégiai kapcsolatát a Debreceni Egyetem (DE) és a régió meghatározó járműipari vállalata, az InterTanker Zrt. – jelentették be a felsőoktatási intézmény és a cég vezetői szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben. Pintér Ákos, a DE rektorhelyettese és Kossa György, az InterTanker Zrt. elnök-vezérigazgató a következő lépésként a duális képzés beindítását, majd az InterTanker debreceni gyárában kihelyezett egyetemi tanszék működtetését jelölte meg. A rektorhelyettes a kihívások korának nevezte a jelenlegi időszakot, amikor a 4.0 negyedik ipari forradalom olyan szakképzett mérnököket igényel, akik a szakmájuk mellett értenek a programozáshoz, a robotika területeihez, de…
Részletek>Új légitársaság jelenik meg Budapesten
Új légitársaság jelenik meg és új légi járatok is nyílnak az október 28-ával induló téli menetrendi időszakban – közölte szerdán a Budapest Airport. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjének tájékoztatása szerint a 2017-ben alapított grúz MyWay légitársaság járatot nyit Tbiliszi és Budapest között, a társaság Boeing 737-eseivel hetente háromszor közlekedik majd a két főváros között. Négy új járat is indul a brit szigetek és Magyarország között, az easyJet heti kétszer közlekedik majd London Southendre, illetve Manchesterbe, a Wizz Air heti három járatot indít Doncaster/Sheffield repülőterére, a LOT lengyel légitársaság…
Részletek>Átadták a Gallicoop Zrt. új csomagolócentrumát Szarvason
Átadták a Gallicoop Zrt. mintegy 1,69 milliárd forintból megépült új csomagolócentrumát a Békés megyei Szarvason szerdán. A fejlesztést felerészben a kormány támogatta, a fennmaradó részt a vállalat saját erőből finanszírozta. A 2200 négyzetméteres csarnokot a legmodernebb csomagoló- és hűtőberendezésekkel szerelték fel. A csomagolócentrumban három műszakban gyártanak pulykahúsból készült szeletelt termékeket, a létesítményben 55 szakember dolgozik. Erdélyi István, a részvénytársaság elnök-vezérigazgatója elmondta: a vállalat a legnagyobb zárt rendszerű pulykahús-termelő integráció az országban, amelynek tevékenységi köre a pulykakeltetéstől, a feldolgozásig és húskészítmények előállításáig és értékesítéséig terjed. Évente 39 ezer tonna pulykát vágnak…
Részletek>A légitársaságok 16 százalékkal többet fordítanak információtechnológiára az idén
A légitársaságok 16 százalékkal növelik majd az információtechnológiára és informatikai fejlesztésekre szánt költségvetésük mértékét az idén a repülőtéri informatikai rendszereket fejlesztő SITA elemzése szerint. A SITA Budapesten tartott konferenciájával egy időben közzétett tanulmányában azt írta, az előző évhez képest 2017-ben nem változott az it-beruházásokra fordított összeg, a teljes bevétel 3,1 százalékát, mintegy 21 milliárd dollárt fordítottak erre a célra. Az idei évben azonban már fejlődés várható, a 2017-es szinthez képest 16 százalékkal harmincmilliárd dollárra emelkedik majd ez a költségtétel. Az elemzésben rámutattak arra, hogy a légitársaságok kilencven százalékának van már…
Részletek>Rontotta profitkilátásait a Ryanair
A szeptemberi sztrájkok és azok utóhatása miatt csökkentette profit-előrejelzését az ír Ryanair diszkont légitársaság. A cég közleménye szerint az év kilencedik hónapjában két napon is összehangolt sztrájkot tartott 5 európai országban és bár ezeken a napokon is közlekedett a járatok 90 százaléka, az embereknek – mint írták – megrendült a bizalma és újabb sztrájktól tartva elpártoltak tőlük. Emiatt a harmadik negyedéves előzetes foglalások rosszabbul állnak, mint egy évvel korábban. Emellett a mintegy nyolcszáz járat törlése miatt a 261-es uniós irányelv alapján kifizetett kártérítés is sokkal magasabb volt, mint a tervezet,…
Részletek>Csökkent a forgalomba helyezett új személyautók száma szeptemberben Magyarországon
Szeptemberben 7,4 százalékkal kevesebb új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországom, mint egy évvel korábban, ugyanakkor az év első kilenc hónapjában 26,5 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse Kft. adatai alapján. Szeptemberben 8888, az első három negyedévben pedig 104 617 új személygépkocsi került forgalomba. Ebből összesen 867 volt tisztán elektromos autó, 97,5 százalékkal több, mint tavaly az első kilenc hónapban. A forgalomba helyezett plug-in hibridek száma 585 volt, ami 93,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának adatait.…
Részletek>A Spar olyat kapott, amilyet még senki, soha
Első alkalommal adták át a Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat, az elismeréssel az egészséges és biztonságos magyar termékek piacra juttatását ismerik el, amelyet a Spar Magyarország Kft.-nek ítéltek – fogalmazott az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára. Farkas Sándor a négynapos élelmiszerkereskedelmi konferencia második napján megrendezett díjátadó ünnepségen azt hangsúlyozta, hogy a magyar mezőgazdasági termelésben meglévő mintegy negyven százalékos tartalék kiaknázható lenne, ha „az üzleti szemléletet a termelői oldalhoz közelítenék”, azaz kihasználnák a piaci szereplők közötti együttműködés lehetőségét, valamint megjelenne a gazdálkodásban a digitalizáció, a robotika és a precíziós gazdálkodás. Ennek eredményeként mintegy 25-30…
Részletek>Átadták a Ferropatent Zrt. új üzemcsarnokát Szekszárdon
Átadták az acélkereskedelemmel és -feldolgozással foglalkozó, szekszárdi Ferropatent Zrt. összesen kétmilliárd forintos beruházással létrehozott, új üzemcsarnokát. A cég a projektet a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 720 millió forintos támogatásával valósította meg, az összeget technológiai fejlesztésre fordította. Barta Gábor, a cég pénzügyi és gazdasági igazgatója elmondta: a 800 millió forint saját forrásból épült, 4600 négyzetméteres üzemcsarnokban elhelyezett, új gépsor egyedülálló módon lesz képes táblásítani a 0,8-12 milliméter vastagságú acéllemezeket. Az 1,2 milliárd forint értékű, saját fejlesztésű technológiának köszönhetően vevőiket gyorsabban és pontosabban tudják kiszolgálni. Az így előállított termékeket jellemzően mezőgazdaságigép-gyártók,…
Részletek>