Emelkedett a munkabalesetek száma az első fél évben, három napnál hosszabb időre 10 351-en váltak baleset miatt munkaképtelenné, szemben az egy évvel korábbi 9969 esettel, ugyanakkor a halálos kimenetelű munkabalesetek száma jelentősen, az egy évvel korábbi 45-ről 35 csökkent – olvasható a Pénzügyminisztérium (PM) munkavédelmi főosztályának jelentésében. Az ágazatok közül a gépipar volt a leginkább balesetveszélyes: a január-júliusi időszakban itt 2220 munkabaleset történt. A feldolgozóiparban 1891, a szállítás, raktározás, posta, távközlés területén dolgozók körében 1348 esetet regisztráltak, utóbbiak közül 5 halálos kimenetelű volt. A kereskedelemben foglalkoztatottaknál pedig 1126 munkabalesetet jelentettek…
Részletek>Címke: gazdaság
Antiszociális: százfős létszámleépítés a Magyar Postánál
A Magyar Posta Zrt. mintegy százfős csoportos létszámcsökkentést hajt végre ősszel, az üzemi tanáccsal előzetesen egyeztetett lépést a társaság a bürokráciacsökkentéssel indokolta. A leépítést az irányítási-adminisztratív területeken hajtják végre, nem érinti a hálózati és logisztikai területeket, ahol munkaerőhiány van. A közlemény szerint szeptemberben és októberben többségében fővárosi munkahelyekről küldenek el mintgy száz dolgozót. „A gazdaságos működtetés, valamint a versenyképesség megőrzése miatt szükségessé vált a vállalat szervezeti hatékonyságának növelése, a bürokrácia csökkentése, a társasági-irányítási szint arányának mérséklése” – áll a közleményben. A cég hangsúlyozta, hogy a postai szolgáltatások a létszámleépítés ideje…
Részletek>A beruházások a szállítás, raktározás területén nőttek a legnagyobb mértékben
A gazdaság minden szektora hozzájárult a beruházások dinamikus bővüléséhez, a legnagyobb mértékű növekedés a szállítás, raktározás területén volt megfigyelhető – mondta Balogh László, a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva. A KSH közlése szerint az idei második negyedévben 15,3 százalékkal nőtt a beruházások volumene, az első fél évben 13,4 százalékkal haladta meg a beruházási teljesítmény a múlt év azonos időszakáét. A helyettes államtitkár hozzátette, az első fél évben a beruházások üteme meghaladta a 13 százalékot, ami értékét tekintve több mint 3100 milliárd forint.…
Részletek>Újabb terminállal bővítik a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőteret
Csaknem egymilliárd euróból új terminállal bővítik a bukaresti Otopeni-Henri Coanda nemzetközi repülőteret; a román kormány szerdai ülésén fogadta el a beruházás technikai és gazdasági tervét. Nelu Barbu kormányszóvivő elmondta: a projekt értéke csaknem egymilliárd euró, amiből egy százezer négyzetméteres, 25 beszálló kapus új terminált építenek, a repülők kiszolgálására alkalmas 650 ezer négyzetméteres területtel. Az új terminálon 56 repülőgépnek lesz állóhely. A projekt része egy 9600 személygépkocsi befogadására alkalmas parkoló létesítése is. Az új terminál hatvan hónapon belül épül meg a kivitelezési szerződés aláírásától számítva. A szóvivő nem közölte, hogy mikorra…
Részletek>Bővítette termékportfólióját az Audi Győrben
Elindult az úgynevezett mild-hibrid technológiával készülő négyhengeres dízelmotorok sorozatgyártása az Audi Hungaria Zrt.-nél, ezzel a vállalat növelte motorgyártása termékkínálatát — közölte a győri székhelyű járműgyártó. Az új modellel kilenc motorcsalád, hat Otto-motor és három dízelmotor, valamint elektromos motor készül Győrben a Volkswagen Konszern 32 telephelye számára. A mild-hibrid technológia alkalmazása során az indítógenerátornak, valamint a lítiumion-akkumulátornak köszönhetően jelentősen csökken az autók károsanyag-kibocsátása. A technológia eredményeként például fékezésnél visszanyerhető az energia, amit a lítiumion-akkumulátor tárol. A gyártáshoz hatezer négyzetméteren egy új gyártósort helyeztek üzembe, ahol műszakonként ötszáz motort készítenek mintegy százan. A…
Részletek>Árbevétel-növekedés mellett eredménycsökkenésre számít a Waberer’s az idén
A Waberer’s International Nyrt. az árbevétel kétszámjegyű növekedésére, valamint a kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség (EBITDA) kismértékű csökkenésére számít idén, miután módosították korábbi, az EBITDA növekedésére vonatkozó várakozásaikat – mondta Lajkó Ferenc, a társaság vezérigazgatója Budapesten sajtótájékoztatón. A vezérigazgató kiemelte: a második negyedévében a bevételek növekedése kétszámjegyű volt, miután a Waberer’s folyamatosan növelte piaci részesedését. Ugyanakkor a társaság nyereségessége csökkent, ezt Lajkó Ferenc elsősorban a munkaerőpiaci nyomással és az üzemanyagárak növekedésével, illetve a járműkihasználtság ideiglenes csökkenésével indokolta. A Waberer’s International 184,5 millió euró árbevételt ért el a második negyedévben,…
Részletek>A Duna extrém alacsony vízszintje gondot jelent vízi közlekedésben
A Duna extrém alacsony vízállása hátráltatja a hajózást, az árufuvarozók kapacitásuk egyharmadát tudják csak kihasználni, a személyszállító hajók forgalmát korlátozták, a kikötők kihasználtsága is csökken. Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetsége elnöke katasztrófálisnak nevezte a Duna mostani vízszintjét a vízi áruszállítással foglalkozó vállalkozások számára. A Duna egyes szakaszain – például Németországban -, már üresen sem tudnak közlekedni a hajók, a magyar szakaszon is vannak olyan gázlók, ahol nehezen lehet csak hajózni, itt a hajók szállítási kapacitásuk egyharmadát tudják csak kihasználni, ami a gazdaságosság határa alatt van – mondta Bencsik.…
Részletek>Végre fejlesztik Karcag kerékpárút-hálózatát
Ötszázmillió forint támogatást nyert európai uniós forrásból Karcag önkormányzata kerékpárúthálózat-bővítésre és -felújítására – közölte Czampó Claudia projektmenedzser. Tájékoztatása szerint az önkormányzat az infrastrukturális fejlesztéssel azt kívánja elérni, hogy javuljon a városi, járásszékhelyi szolgáltatások megközelíthetősége. Növelni akarják a belterületi kerékpárutak hosszát, és az újak építése mellett a régebbieket is felújítják. A projekt kivitelezése a tendereztetés után a tervek szerint 2019 tavaszán kezdődik, befejezése 2019 augusztusában várható. A fejlesztésben a Kisújszállási úti kerékpárutat új nyomvonalon kötik össze a Madarasi úttal, ahol szintén megújul több mint három kilométer hosszban a meglévő kerékpárút. Az új nyomvonalon…
Részletek>Csaknem félmilliárd forintos logisztikai fejlesztés kezdődik Nagymányokon
Csaknem félmilliárd forintos ráfordítással logisztikai központot alakítanak ki az egykori brikettgyári kiszolgáló területen, és bővítik az ipari park infrastruktúráját Nagymányokon. A fejlesztésekhez a Tolna megyei város önkormányzata 410, illetve 80 millió forint támogatást nyert el. Karl Béla polgármester elmondta: az 1965-ig MÁV-állomásként, majd a helyi brikettgyár részeként használt, 7,6 hektáros területen felújítják a vasúti pályát és a közműveket, raktárakat építenek, valamint átrakó berendezéseket helyeznek el, létesítenek logisztikai és vámirodát is. A tervek szerint a 2020-ra befejeződő, barnamezős beruházás keretében rehabilitálják a városközponthoz közel fekvő terület egy kisebb, iparilag szennyezett részét, más részeken…
Részletek>Eston: visszaesett a lezárt ingatlanbefektetési tranzakciók értéke az idei első fél évben
Az év közepéig mintegy 320 millió euró értékű ingatlanbefektetési tranzakciót zártak le Magyarországon, ami hatvan százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest – közölte az Eston International Ingatlantanácsadó Zrt. Az ingatlan-tanácsadó előrejelzése szerint ugyanakkor a kedvező finanszírozási környezet és elegendő likvid tőke hatására kitartóan erős kereslettel lehet számolni a befektetési ingatlanok piacán. Az éves befektetési volumen 2018-ban megközelítheti az egy évvel korábbi 1,75 milliárd eurót, de sok esetben a nagy értékű ingatlanoknál az elhúzódó tárgyalások miatt 2019-re csúszhat a zárás. Az összefoglaló szerint az első félévi legnagyobb megállapodások között volt…
Részletek>